Pince hetedik ütem, festek
(mindent, ami csak elém kerül)

A minapi cikkben bemutattam a linóleum lefektetését, most innen indulok tovább.
Természetesen -minden korábbi magamnak tett ígéret ellenére- az egyes
részfeladatok egymásra lógnak. Sajnos nincs mit tenni, ugyanis
az építkezés -még ha csak ilyen utómunka jellegű is- ilyen.

Felhajtottam a linóleumot, hogy nehogy összekenjem a festékkel.
No meg kicsit a padlót is lefestem a fal mellett, mert
nehogy már kilógjon ott egy szürke csík.

Még csak ki sem kellett mennem a boltba festékért, hiszen a múltkori felbuzdulásból
megmaradt egy negyed vödörnyi. Mivel a fehér vödörben már kevés a festék,
kenhetném akár abból is, csakhogy a rózsaszín kisvödör egyrészt sokkal
kényelmesebb, másrészt alkalomadtán kevesebb festéket borítok ki.

A pincei folyosón jelenleg ez a helyzet. Persze a fotómasina csal, hiszen a sötétben nem
lát semmit, ezért feljebb veszi az érzékenységet. Persze látni itt mindent, csakhogy ezek
a barna lécek oly komorak, hogy az embernek nincs kedve közéjük bemenni. Mondjuk
az igaz, hogy ez a ficak nem arra van, mint az éppen glancolás alatt álló pince, de attól
még be szoktam ide nézni, mikor a másik irányba megyek. Olyan itt a hangulat, mint
mondjuk valami horrorfilmben. Szinte már várja az ember, hogy honnan ugrik elő
egy szörny. Pedig amúgy nem vagyok félős, meg a horrort is szeretem, de attól
még úgy döntöttem, hogy hiába az amúgy is rengeteg munka, hiába, hogy
ezek nem az én pincéim, én bizony akkor is kifestek! Minden elérhető
lakótól rákérdeztem, hogy van-e valami kincs a pincéjében, aminek
ártanék a becsepegő fehér festékkel. Talán mondanom sem kell, hogy
senkinek eszébe nem jutott, hogy ettől a hülye kifestős tervemtől eltántorítson.

Ugyan még csak itt ott kentem szét egy kisebb adag festéket, azonban már ennyitől
is sokat javult a helyzet. Például pillanatok alatt kifogyott a festék a vödörből.

Tisztára nevetséges ára van egy ekkora doboz festéknek. Ez annyira OBI gazdaságos
a maga 1500 forintos árával, hogy tulajdonképpen csak a vödröt kell
kifizetni, mert maga a festék az már ingyen van bele.

Ez a részlet már arra van, amerre járok. Amit az előbb mutattam, az meg pont szemben.
Ott tényleg olyan sötét van, hogy mikor egyszer régebben betoltam oda a Simsont,
néhány napig nem is találtam meg. Szóval ezt itt mindenképp ki kell festeni.
Egyszerűen rossz érzés itt keresztülsétálni. A földre nézve meg nem is
látni, hogy a feketeségek nem csak foltok, hanem lyukak is.
De a betonozást már korábban mutattam.

Ha lassan is, de azért alakul a helyzet. Mikor valami másba beleunok, olyankor fogom
a rózsaszín kisvödröt, meg az ecsetet, és szétkenek a léceken egy adag festéket.

Nem igazán haladok tervszerűen, hanem hol itt, hol meg ott kapok bele a munkába.
Mondhatni mindenhova kenek egy kicsit, s így egyre világosabb lesz a pincében.
Ha most nem is, de később még az is megeshet, hogy a látszólag fehér falaknak
is nekimegyek ecsettel, mert azoknak is rettenet sokat használ egy újrafestés.

Nézzünk csak be ide. Itt aztán verőfényes a helyzet! Korábban még a plafont
is újrafestettem. Mondjuk azt azért nem kézzel csináltam, hanem géppel.
A kép jobb szélén látszik igazán a festés eredménye, ahol belóg a még
barna léc, aminek a szélét már lefestettem. A fehér szín visszaveri,
a barna pedig nyeli a fényt. Valami egészen drámai a különbség!

A festés egyrészt haladós munka, mert ahogy húzom az ecsetet, egyre újabb és újabb
részletek válnak világossá. Például az is, hogy az a szemközti lefolyócső is sokkalta
jobban mutat fehéren, mint koszos szürkén. Ennél már csak az volna szebb, ha
mondjuk kevernék világos zöld festéket, és a csöveket azzal kenném át.
Persze pirosan is kifejezetten jól mutatnának. Adja elő a szerző az
egyre újabb és újabb hülye ötleteit, immáron rutinosan.

Ez itt konkrétan egy óriási lyuk. Ugyan még senki sem törte ki benne a lábát,
de ami késik, az ugye nem múlik. Illetve ha a lábát nem is, de ha mondjuk
a (jelenleg még csak gondolatban) készülő kerekes fiókos kisszekrénynek
épp itt találna kitörni a kereke, mikor épp áttolom, hát akkor bizony csúnyákat
mondanék. Egyébként is szoktam csúnyákat mondani, de az csak a napi rutin része.

Ez kérem egyre szebb és szebb! Néha már meg is lepődik a fotómasina,
a borzasztó rengeteg fehérségtől. Én persze azt is látom, hogy
kell még lóbáznom azt a k*rva ecsetet, de rendesen!

Éjszakára kint felejtettem a kellékeket a folyosón. De úgy hidd el, hogy senki!
Pedig hogy reméltem, hogy valaki... Éjjel titokban... De ha nem, hát nem...

Az újonnan vásárolt vödör festéket fel kéne keverni valamivel, ami célszerűen a direkt
erre a célra vásárolt, fúrógépbe fogható célszerszám lenne. Már persze csak akkor,
ha volna annyi hely a másik pincében, hogy oda tudjak férkőzni a szekrényhez,
melyben elrejtettem. De persze nincs. Ez meg az a pince, ahol a múltkoriban
festékadagolónak kinevezett merőkanalat áll szándékomban megtalálni.
A rendelkezésemre álló résen betekintve, illetve bepiszkálva,
sajnálatos módon erre szemernyi esélyem sincs.

Mivel nem találtam a merőkanalat, bár tudtam, hogy később még baj lesz belőle,
odébb húztam a szekrényt, vagy úgy jó fél métert. Mivel másnap reggel semmi
baja sem volt a hátamnak, gondoltam ezt megúsztam. Azonban kicsit később,
mikor vissza kellett tolnom a telipakolt szekrényt, mert útban volt a Dexion Salgó
polcok összeszerelése miatt, na akkor már tudtam, hogy helyes volt a megérzésem...

Mint ahogy arra is helyesen éreztem rá, hogyha legutóbb a Paint Zoom festőgéphez
használtam a merőkanalat, akkor megeshet, hogy -amilyen rendes vagyok-
együtt csomagoltam el őket. S ez pontosan így is történt!

Nem bírtam elviselni a komor rozsdás vascsövek látványát, ezért őket is lefestettem.
Ahol még kicsit feketéllik a léc, az később kifehéredik, mikor a festék kiszárad.
Legalábbis nagyon merem remélni, hogy így lesz, mert nincs kedvem egy
újabb réteget rákenni. Amúgy kifehéredett, csak ott nem, ahol nagyon
beitta korábban a szénport. Ott ugyanis szépen sávosan bebarnult.
Ahogy mászkáltam a pincében a bájos festékes vödröcskémmel,
az ilyen részekre mindig felkentem egy újabb és újabb réteget.
Végül a foltok zöme ráunt, hogy ecsettel döfködöm, s kifehéredett.
Ez pontosan így történt a plafonon folyton visszarozsdásodó csövekkel is.

Úgy döntöttem, hogy legközelebb ezt a részt fogom kifesteni.

Persze ez lényegtelen, hiszen ebből másnapra az lett, hogy ezt a részt festettem le.
Erről a bejárat melletti ficakról ugyanis teljesen elfelejtkeztem.

Persze jutott bőven ide is a festékből, csak nem lett teljesen kész.
Talán most, hogy a papírlap belegörbül a lyukba, talán így
jobban érzékelhető, hogy mennyire mély is a lyuk.

Na! Ez lett aztán egy jó kép! Persze rendesen alálőtt a fényviszonyoknak
a fotómasina, de valóban valami ilyesmi volt az eredeti hangulat.
Tényleg az volt az ember érzése, hogy csak a lámpa látszik.

Már csak ez a felső csík hiányzik, mert a tegnapi nap végére,
már valahogy nem volt kedvem felemelni az ecsetet.

Jó. Akkor leguggolni sem volt kedvem.

Innen meg az előbb pakoltam be egy újabb kitakarított pincerekeszbe az útszóró sót.
De ezek az apró hiányok, már csak a festés befejezésének az előjelzői.

Lekentem a felső léceket, majd végül a keresztben átvonuló rozsdás csövet is.
Ugyan még kicsit csúnyácska, de már tapasztalatból tudom, hogy nem
lesz vele semmi baj, mert holnapra biztosan szépen kifehéredik.

Ugyan egészen valószínűtlennek tartom, hogy bárki is venné a fáradtságot,
hogy elorozza az útszóró só készletünket, de attól én még
felszereltem ide ezt a szép új lakatpántot.

Majdnem teljes a fehérség. Sajnos jobbra lent nem sikerült zöldágra vergődnöm
a szénporral átitatott lécekkel. Illetve a föld sem valami szép, és bevallom,
hogy rezgett a léc, hogy azt is átfestem. Egyedül csak a padlófesték
borzasztó árának sikerült eltántorítania a feladattól.

Ezt a polcot is le kéne festeni, mint ahogy a mögötte látható falat is.
Géza! Hagyod abba rögtön a marháskodást!
Intettem elmém csendre.

Már megint becsúszott egy selfie, pedig utálom az ilyen modern szavakat.
Mindezek tükrében úgy döntöttem, hogy itt a vége.
Kész! Felakasztom magam.

No persze nem a fizikai mivoltomban, hanem csak a tükörképem.
Valakinek csak kell lógnia is! Ha már én egész nap dolgozok...

Komolyan mondom, hogy nem vagyok normális, mikor ecset kerül a kezembe.
Mondjuk eddig sem fért hozzá kétség, de most már egészen biztos!
Hát nem lefestettem azt a k*rva stelázsit is fehérre? De!

Akkor mára itt a vége. Jöhetek a betonozással, amit amúgy már láttunk is korábban.
Így, hogy valósággal verőfény van a pincében, így már jól látni a lyukat.
No nem mintha eddig olyan nagyon kíváncsi lettem volna rá...