Pince, ötödik nekifutás, betonozás
(pedig nem is vagyok kőműves)

Mivel a legutóbb egészen egyszerűen feladtam a pincehelyrehozós projectet, ezért kellett
valami, ami egy kicsit meglök, hogy újra beinduljak. Fura dolgokat képes produkálni
az élet. Ez itt a pinceforduló, ahol épp egy zsákot látunk. Eredetileg több zsák is
volt, csak azokat a képeket vagy eltökítettem valahova, vagy nem sikerültek.
Szóval épp azon gondolkodtam, hogy le kéne betonozni azokat a hatalmas
lyukakat, amik a pincék előtti folyosón találhatóak. Gondoltam veszek
előre bekevert betont. Vagy veszek cementet, de akkor ahhoz valahonnan
sódert kell szerezni. Vagy a felületi simaság miatt a homok volna jobb? Erre fel
mi történik? Valaki (konkrétan a mellettem lakó szomszéd) kitett ide két zsák homokot,
meg pár zsák útszóró sót. Az teljesen lényegtelen, hogy miért voltak az ő pincéjében,
mint ahogyan az sem fontos, hogy mégis hogy gondolta, hogy csak úgy egyszerűen
kiteszi a kanyarba, ami neki épp nem kell. Most csak az a fontos, hogy pont
azt kaptam, amire szükségem volt. Vagyis egy lökést. Így, hogy lett
két zsák homokom, már csak némi cement kell hozzá.

Emlékeim szerint már hordtam haza ezzel a biciklivel zsákszámra betont, gondoltam
a mostani adagot is simán ki fogja bírni a csomagtartó. Mondjuk meg van görbülve
egy kicsit, de ha végképp berogyik, úgyis észreveszem, mert rányomja a kerékre
a sárvédőt, és onnantól úgysem gurulok tovább. Még hogy a kutya az ember
legjobb barátja? Szólongathattam én azt az ebet... B*szott rám figyelni!
Pedig kellett volna a segítsége, hogy megfogja a csomagtartót.

Még tiszta szerencse, hogy hoztam magammal kötözőnek egy darabka LAN kábelt,
amivel ki tudtam akasztani a csomagtartó rugós részét, ugyanis valamiért nem
akart sikerülni az egyik kézben a zsák cement, másik kézzel meg felnyitom
művelet. Valójában már a "két kézzel emelem a cementet" sem ment.

Nézzük csak meg, hogy mi van a bicikli kosarában. Igen, az egy nagy szatyor.
Jó erős. Azért hoztam, hogy abba teszem be a zsákot, nehogy hazáig kiszakadjon.
Hogy úgy döntöttem, hogy elég erős az a cementes zsák? Vagy egyszerűen csak
lusta voltam? Vagy megfeledkeztem a dologról? Ez tulajdonképpen mindegy.

A lényeg úgyis az, hogy kiszakadt a zsák. No nem a kiszóródott fél kiló cement,
meg a koszos bicaj, hanem csak úgy általánosságban a k*rva anyját!

Hiába is akarnám, nem tudom kiszedni a szekrénykét, mert elé van téve két zsák homok.
Szóval először a homokot kell elhasználni. Amúgy ezen felül is van még homok,
mert egy időben valamiért azt kaptunk útszóró só helyett. Persze sóból is
van egy akkora adag, hogy a következő tíz évben nem szórom el.
Majd azzal a kupaccal is kezdenem kell valamit.
Még mindig nagyon bonyolult...

Itt tulajdonképpen egy hatalmas lyuk van, csak nem látszik, mert eltakarja a linóleum.
Egy korábbi tulaj épp a pinceajtóban vágott fát, attól tört fel a beton.
Érdekes érzés ide belépni. Egyből kitöri az ember a lábát!

Előtúrtam a kedvenc betonozós tálamat, meg a feladathoz illő szerszámaimat.
Szegény bicaj meg hogy néz már ki? Majd próbálom óvatosan kiszabadítani.

Hogy azt a jó k*rva anyádat!
Hajtogatta a szerző -a szóródó cement hatására- egyre barátságtalanabbul.

Ugyanis mikor levettem a cementes zsákot a csomagtartóról, az félig kettényílt.
A maradékot már én téptem el, hogy legalább a képen látható módon le tudjam
tenni, hogy a cementnek legalább egy része a zsákban, illetve már zsákokban
 maradjon. A maradékot meg nagy morogva felsepertem a műanyagtálba.

Ezek a hosszabbítók kapóra jöttek, mert ezekkel viszek áramot a másik pincébe.
Kéne oda is egy konnektor. Ugyan ritkán kell, de akkor nagyon tud hiányozni.
Szerintem ebből meg az lesz, hogy lesz egy villanyszerelős pince project is.
Nem látom a pincés projectek végét, csak azt érzem, hogy sosem jön el!

Persze van rendes hosszabbítóm is, csak bent a pince mélyén, ahová most
nem tudok bemenni a fiókos izétől, meg az elépakolt homokzsákoktól.

Eredetileg a nagyobbik labortápomról akartam járatni a kompresszort, csak az most
kölcsön van adva. No meg a kompresszor motorja nem kedvenc terhelése egy
labortápnak, ezért úgy döntöttem, hogy a nemes célra kipofozom atyám
akkutöltőjét, csak persze a hatalmas rendben azt nem találtam meg.
Szóval értitek, hogy mi bajom a rengeteg lomommal. Mi az, hogy
kéne valami, és nem találom? Mondjuk az igaz, hogy találtam
akkutöltő helyett CB tápot, ami az adott célra épp megfelel.

Először a hátsó kerék jön. Nem is mondtam, hogy mivégre ez az egész. A motort lapos
kerékkel nem tudom innen kitolni. Konkrétan olyan szinten elakadtam a küszöbben,
hogy magam is meglepődtem. Persze amúgy sem árt tízévente felfújni egy kereket.

Meglehet, hogy zajos, de kit érdekel, ha felfújja helyettem a gumit. Míg elzörög
magában, én a háttérben a pince rendrakásának menetét tervezgetem.
Mit ne mondjak? Elvagyok egy ideje a gondolataimmal, csak
a pincében a rend, az valahogy nem akar kialakulni.

A kompresszor már az első kereket fújja.
Csak haladunk valamicskét!

Chopper Simson
Szerintem ezt most hagyjuk...

Azt szoktam mondani, hogy olyan régen tankoltam, hogy ebben
a tankban még 100 forintos benzin van! Meglehet, hogy kissé
túlzásnak hangzik, de akár még az is előfordulhat, hogy igaz.

Ezeket a kincseket a pincében találtam.
Hogy én milyen gazdag vagyok...

Ez a pincének csak az egyik fele, és annak is csak az eleje. Azonban az, hogy hol,
s mikor lesz ennek az egésznek a vége, az még egyáltalán nem látszik. Bevallom
őszintén, hogy nem szeretem az ilyen nagy kaliberű projecteket. Az olyan egy
két nap alatt befejezhető, az a jó, azt szeretem csinálni. Persze tulajdonképpen
minden project felosztható néhánynapos részfeladatokra, és az az igazság, hogy
éppen ezt is csinálom. Betonozok, festek, linóleumot fektetek, vagy épp villanyt
szerelek egy kicsinység. Csak sajnos ezek közül egyik sincs meg egy két nap alatt.

A papírokat beszórtam leghátra, mert ott most nem lesznek útban. Amúgy ezek
összehajtogatott dobozok, melyek nagyon jól tudnak jönni, mikor éppen
az a feladat, hogy egy helyre kell pakolni valami apróbb lomtengert.

A kép címe: Juj mi van itt?
És valóban!

Mekkora szerencse, hogy azt a valamit amit szemben látunk, azt itt hagytam.
Ugye, hogy milyen jól jött kitámasztónak a felhajtott linóleumhoz?
Talál okot újra és újra a szerző, lustaságának igazolására.

A nagyobbik zsák homokot fel sem tudom emelni, ezért a kisebbiket hoztam ide.
Felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan tettem be a nagyobbik zsákot
a pincébe, ha most a küszöbön sem tudtam átemelni? Mondjuk
mindegy, majd elhordom belőle a homokot egy vödörrel.

Úgy is lehetne, hogy összekeverem a homokot a cementtel, és akkor beton lesz
belőle, de én a másik utat választottam. Már a múltkoriban is bejött, hogy
a lyukat először feltöltöm, aztán csak felülre kerül beton. Szóval ez még
csak a homok, amit az elsimítás után jól belocsoltam, hogy tömörödjön.

A tetejére ráhúztam egy centis cementréteget. A minőség kb. mindegy,
hiszen egyrészt nem látszik, hogy mi van a linóleum alatt, másrészt
pedig az eddig itt elterülő lyuknál biztosan jobb lesz az eredmény.

Biztos örül neki a CB táp, hogy kőműves szerszámokat halmoztam a tetejére?
Ilyenkor azért örülök, hogy nincs itthon a nagydarab labortáp,
mert annak azért többet tudnék ártani vasdarabokkal.

Ezek majd még kellenek, csak előbb kössön meg a beton a másik pincében.
Amúgy akár dolgozhatnék tovább, csak elment a kedvem a munkától.
Csak szépen apránként csinálom, nehogy megerőltessem magam.
Meg más hasonló rutinosan bevetett mondvacsinált kifogások.

Gondoltam itt nem lesz útban a táskába bújtatott porszívó, míg kedvem támad
lemenni vele a pincébe összetakarítani. Úgy valahol a harmadik
negyedik átesésnél kezdtem érezni, hogy tévedtem.

Hú de jól néz ki! Persze nem tök mindegy a linóleum alatt?

Kemény mint a beton!

Íme a betonozás következő helyszíne. Itt szoktam fúr-faragni, és aprófát vágni is.
Ugyan a felület porszáraznak néz ki, de én tudom az igazságot. Ez a rész kapott
mindent, amit csak a pincében elkövettem! Volt, hogy itt húztam szét szegény
Verhovinám motortömbjét, aztán erőst meglepődtem, mikor kizúdult belőle az
összes olaj. Ha valamit festeni kellett, akkor azt általában itt követtem el, hiszen
itt volt világos. Valamint biztosan emlékszem rá, hogy egyszer felrúgtam itt
egy doboz csónaklakkot. Valóságos csoda lesz, ha ehhez a mocsokkal
átitatott betonhoz képes lesz hozzákötni egy újabb réteg!

Néhány helyen az anyaghiány eléri a több centimétert.

Hosszú évek óta töprengek azon, hogy ez meg minek van itt?
Mi lehet ide bebetonozva?

Kalapácsot vésőt ragadtam, s néhány hatalmas ütéssel felszabadítottam a rést.
Hiányzik a küszöb aljából húsz centi, az lett kipótolva betonnal.
Én vagyok a barom, mert most majd tömhetem be.

Van az az érzés, mikor végigfut az ember hátán az ideg valami rezonálós zajtól.
Mindig ez történt velem mikor kinyitottam a pinceajtót, az alja ugyanis
leért a betonra. Ahogy a léc vége súrlódott a kavicsokon, mindig
az a fura érzésem támadt, mintha az agyamat smirgliznék.
Ha már úgy is itt vagyok, gondoltam segítek a dolgon.
No meg annak sem örülnék, hogy miután elsimítom
a cementet, az ajtó alja végigkaristolja az egészet.

Ez a bútorlap kell majd ahhoz, hogy át lehessen kelni a friss cementréteg felett.
Egyrészt akár velem is megeshet, hogy át szeretnék jutni, másrészt
nem volna jó poén, ha a földszinti lakó, aki némileg spájznak
is használja a pincéjét, beépülne ide, mint Kőművesné.

Miután a nagyját felsepertem, az apraját meg felporszívóztam, még fel is mostam.
Ugyanis emlékeim szerint a poros felülethez nem köt hozzá a beton.
Mondjuk az olajos, illetve festékkel átitatotthoz sem.

Míg az aljzatbeton beissza a vizet, nézelődöm.
Hogy itt mekkora szabad hely van...

Valamikor réges-régen betörtek a pincébe. Akkoriban még nem igazán volt itt semmi,
amit érdemes lett volna elvinni. Persze ezt csak addig gondoltuk, míg el nem vittek
innen néhány kincset. Például volt egy pákatrafó, amit apukám kifejezetten nekem
készített. Úgy nézett ki, mint a másik, ami odafent van az alsó fiókban, csak ennek
nem "U" dugós volt a váltókapcsolója, hanem körkapcsolós. Aztán elvitték azt a
dobozt, amiben az elektroncsöveket tartottuk. Természetesen épp akkoriban
építettem egy csöves erősítőt. A betörés eleve úgy derült ki, hogy csőért
mentem a pincébe. Aztán elvittek még a polcról két darab ovális
Csehszlovák hangszórót, mégpedig a ritkább nagyobbik fajtából.
Ebből készültem valami sztereó hangfalat barkácsolni, ami a lopás
okán természetesen elmaradt. Lényeg a lényeg, berágtam, és nekiálltam
riasztót barkácsolni. A terv az volt, hogyha a lefelé tartó kábel végén található
kulcsos kapcsolót nem nyitom ki, de az ajtót igen, akkor megszólal a sziréna.
Akkoriban az ilyesmit pikk pakk összeraktam. Másnap lementem a pincébe,
és felcsavaroztam. Harmadnap terveztem felszerelni az ajtónyitást érzékelő
mikrokapcsolót, amit az azóta eltelt harmincöt év alatt sem tettem meg.
Mint ebből is látszik, meglepő rutinom van a dolgok halogatásában.

Mielőtt valaki bele találna lépni a művembe, kiírtam a pinceajtóra, hogy fennforgás van.
Gondoltam beszúrom ide azt a cikket, melyben az ajtókat festem sárgára, meg ilyenek.
Erre fel nem találtam meg. Már úgy értem, hogy publikálva nem. Végül kiderült,
hogy eltettem valami hülye nevű mappába, aztán meg elfelejtkeztem
róla egy évre. Sebaj... Beszúrom következő cikknek!

Kicsit hagyom bugyogni, aztán ráunok a fura zajra, s összekeverem.

Az biztos, hogy szebb mint volt. A simaságáról inkább ne ejtsünk szót, pedig tudom,
hogy hogyan kell a betont egy fadarabbal szép simára elhúzni, oszt mégse
úgy csináltam. Ha ez hozzáköt ahhoz a vegyszeres mocskos
alaphoz ami alatta van, az lesz aztán a csoda!

Ráborítottam a hídnak bevetett szekrényajtót, és akkor mára ennyi elég is volt.

Merem remélni, hogy senki sem fog mellélépni. Mondjuk a cement
másnapra már erősen megköt, szóval akkora baj csak nem lesz.
Pár napig locsolgattam, aztán gondoltam jöhet a második kör.

Már úgy értem, hogy jön még egy méter simító cementezés az eddigi mögé.
A már megkötött résznek kopogtatásra furcsa hangja van.
Sejtettem én, hogy nem fog hozzákötni...

Búcsúzóul idekészítettem egy vödör vizet, hogy mikor megyek biciklizni,
vagy megjövök a boltból, csak oda kelljen loccsintani egy adaggal.

Már egy hete locsolgatom, szóval nem kapkodom el a továbblépést.
Gyanús ez nekem, hogy szinte egy óra alatt porszárazra szárad.

Már megint ki rakott valamit a motoromra? Persze én voltam az elkövető. A porszívó
van benne. Az a legszebb az egészben, hogy úgy hordom le a pincébe a porszívót
a lakásból, hogy idelent is van. Persze azt meg kéne nézni, hogy mi van vele,
de az azért nem egy akkora kunszt! Egyszer kipróbáltam, és rendben működött.
Aztán persze második bekapcsolásra leverte az automatát. Meglehet, ez csak azért
van, mert túl sok áramot vesz fel induláskor. Ezt mondjuk át lehetne hidalni valami
korlátozó taggal, ami amúgy lehet, hogy van is a porszívóban. Legalábbis láttam
rajta valami teljesítmény szabályzó tolókát. De hagyjam már a francba
azt a porszívót, mikor most épp betonozni kell!

Szerintem ez kész. Ahogy füleltem a hangját, ha itt ott fel is fog válni, még mindig jobb
mint amilyen volt. Már csak azért is mert így, hogy ilyen sima, legalább össze tudok
itt söpörni. Ez eddig ugyanis nem ment, mert csinálhattam bármit, mindig maradt
a beton lyukaiban még fél kiló forgács. Kicsit jobban belegondoltam a dologba,
s rájöttem, hogy ezzel a betonozással nem igazán jártam jól. Mert ugye eddig
nyugodtan otthagytam a koszt a lyukakban. Ezentúl viszont hogy fog
kinézni, ha nem takarítok össze magam után? Francba...

Ez nem tartozik szorosan a betonozáshoz, csak mivel épp ott van mellette,
mondhatni közbejött. Lusta voltam újabb cikket nyitni neki, ezért itt lesz,
és kész! Nézegettem egy darabig az alkatrészeket, de végül úgy
döntöttem, hogy nem kalapálom őket újra eggyé.

Nem egyszerűbb venni a boltban egy új lakatpántot,
meg kivenni a dobozból egy tipp-topp lakatot?
De!

Ez a pince évek óta áll nyitott ajtóval. Bevallom őszintén, hogy nem tudom, hogy kié.
Minden lakónak van pincéje. Tudom, mert végignéztem. Szóval ez a senki földje.
Gondoltam elkommunizálom. No persze nem magamnak, hanem a köz javára.
Sajnos jelenleg akkora benne a kosz, hogy be sem merek lépni! Már oda is
készítettem a pókhálózós portörlőmet. Látom, hogy már megint feketét
fogok tüsszenteni. Ha nem lógatnám be a steklámpát, akkor persze
nem látnám a koszt. Csakhogy sötétben nem lehet takarítani!

Csőről lógó drót, pókháló, porló betonmennyezet.
Nem! Akkor sem fogom kifesteni!
Azért rezgett a léc...

Óvatosan indítom a takarítást. Először ezt a stelázsit portalanítom.
Ez vagy itt marad, vagy elteszem innen, vagy összefűrészelem.

Az ott a sarokban dió és föld. Hát csoda, hogy egerünk van?

Oklevél 1960-ból. Mivel tizenegy évvel később költöztünk ide, és akkor ez a hölgy
már nem lakott itt, ezért továbbra sem tudom, hogy kié lehetett ez a pince.

Csináltam képet vakuval is, de úgy aztán végképp nem látszott amit mutatni akartam.
A szekrényke alatt a hely, az kérem teljesen fel van töltve földdel. Két fél vödörnyit
borítottam ki a kertbe. Azok a levegőben lebegni látszó fehér pettyek pedig
levegőben lebegő fehér pettyek. Akarom mondani pókhálóba
ragadt hungarocell gömböcskék.

Végül az lett, amit előre sejtettem. Kihordtam innen mindent, lepókhálóztam,
letörölgettem, felsepertem, majd visszapakoltam az összes vackot.
Mindeközben természetesen alaposan átrendeztem a sorokat.

Az erősebbik szekrénykét áthelyeztem ide jobb oldalra, majd teljesen feltöltöttem
a télire való útszóró sóval. Aztán este, mikor a képeket rendezgettem,
rájöttem, hogy hol is hagytam a piros/fekete csavarhúzóm.

Rezgett a léc, hogy a fölös fadarabokat egészen egyszerűen felaprítom tüzelőnek,
de végül nem volt kedvem porolni a fűrészgéppel. No meg hátha kellenek
még valamire. Mivel itt tulajdonképpen nincsenek útban,
tőlem akár maradhatnak is.

Kiürült végre ez a neuralgikus pont, már csak
azt a nagy zsák sót kell onnan eltennem.

A felét átszedtem egy vödörbe, mert egyben nem bírtam elmozdítani.

Végre lett itt egy kis hely. Erre fel nem pont odafér a stelázsi?

Már úgy értem, hogy ide. Lehet rá pakolni limlomot, meg fittyerfuttyot.

Bejelöltem az ajtón a kapupánt helyét oda, ahol dupla vastag a deszka, hogy legyen
mibe tartson a csavar. Hogy tudtam ezt úgy benézni, hogy kell oda az a deszka?

Talán az lehetett, hogy először jó helyre fogtam oda, mert ugye bentről néztem, hogy
hol vastag az ajtó. Aztán megláttam, hogy hogyan néz ki kívülről, s ekkor
automatikusan feljebb toltam a pántot. Ilyenkor azért hiányzik, hogy
senki sincs itt velem, akire az ilyen durva tévedéseket ráfoghatnám.

Mindössze egy kapupánt felszereléséről van szó. No de mennyi minden kell hozzá?
Persze fel lehet ütni egy szem kalapáccsal, meg néhány szeggel,
de szerencsére (?) az az ember, az nem én vagyok.

Ezt a fehér fogantyút a pincében találtam, s lám milyen rutinosan beépítettem.

Ez egy akkora lyuk, hogy mielőtt betonoznék, jórészt ezt is feltöltöm homokkal.
Amúgy azért kellett itt kifestenem, mert különben egyszerűen
nem láttam volna, hogy mit is csinálok.

Ez a zsák még mindig nagyon útban van, ezért innen hordom a homokot.
Szegény hangfal ott a háttérben, szóval lesz neki is helye, ha egyszer
 végre összeállnak a polcok a másik pincében. Én meg a terveim...

Gondoltam kezdhetem a melót. Illetve úgy történt, hogy odakészítettem a hozzávalókat,
és a terv szerint majd csak holnap állok neki, mert mára elegem volt. Persze nem csak
annyit csinálok, amennyi épp látszik, hanem csak úgy mellesleg, mikor épp elunom
valamely részfeladatot, hol a festésbe, hol meg a villanyszerelésbe csapok bele.

Tegnap összetekergettem a steklámpát, és szépen eltettem a helyére. Meg ne
kérdezd, hogy minek! Visszahoztam, hiszen nagyon kell ide a fény.

Ha kell még homok, akkor van. Ezt a piros vödröt a pince ki tudja hányas
projektben töltöttem meg azzal a homokkal, ami a pincei
folyosó közepére húzott papírdobozban volt.
Azóta is itt van, mert olyan nehéz,
hogy nem tudom innen eltenni.

Félvödrönként hordom át a fáspincéből a homokot, hogy meg ne húzzam a hátam.

Alulra kerül a homok, felette meg hagyok egy centi helyet a betonnak.
Pont úgy lesz, mint ahogy az elsőnek mutatott pincében csináltam.

Belocsoltam, megnyomogattam, elsimogattam. Valahogy nincs kedvem nekiállni,
csak kerülgetem a feladatot. Mászkálok, nézelődök. Esetleg odébb teszek
valami apróbb lomot. Pedig már majdnem kész! Határozatlanság sej!
Géza a neved...

Bekeverhetném a betont nagy fehér vödörben is, de én a kicsi rózsaszínt választom.
A kisvödör több okból is praktikusabb. Kicsi adag, könnyű emelgetni, nem húzom
meg a hátam. Mivel a kisvödörben eredetileg fagylalt volt, s nyáron nyaltunk
rendesen, van belőle egy rakattal. Vagyis ha végeztem a betonozással,
akkor nem kell foglalkoznom a vödör mosogatásával, hanem
egyszerűen kidobom, míg a nagy fehér vödörrel
ezt nem volna szívem megtenni.

Keresztben nem fér el, cserébe viszont hosszában rövid. Mondjuk kicsi a valószínűsége,
hogy ide be akarna menni valaki, de azért majd kitalálok valami védelmet.

Ez eddig két kisvödörre való beton. Ez most tényleg beton, vagyis
nem tiszta cement, mint ahogy az előző pincénél csináltam.

Oda sem figyelek, és már majdnem készen is vagyok.
Hogy mégis mi a csudát lamentáltam ezen az előbb?

Mondhatnám, hogy rágerjedtem a feladatra, azért tömtem be a másik lyukat is, de
az igazság persze valami egészen más. Valójában már abba akartam hagyni.
Vagyis a közelebb látható betonpaca már a holnapi adag lett volna.
Csakhogy az történt, hogy úgy belebambultam a betonkeverésbe,
hogy oda sem figyelve bekevertem egy újabb vödör betont. Ha meg
már bekevertem fel is használtam. Aztán persze nem hagyhattam ott
a lyukat félig feltöltve. Persze ez nem baj, így már csak egy etap maradt.

Nem lacafacáztam a feliratos deszkával, helyette látványosan elbarikádoztam
a bejáratot a betonozós felszereléssel. Ha ezen valaki átesik...

Úgy gondoltam, hogy míg a beton köt, kimosom a melósruhám. Ezzel be is biztosítottam
magam, hogy még véletlenül se tudjak belefogni valami újabb pincei feladatba. No meg
igencsak ráfért erre az inggallérra egy alapos nagytakarítás. Odatekertem a mosógépet
hatvan fokra, és beleszórtam a melósgöncöket. Darabig szemeztem az előszobában
lógó bordó köpenyemmel, hogy vajon ereszti-e a színét, de mivel már évek óta
ott lóg, s azóta már igencsak sokszor kimostam, gondoltam nem ereszti.

Oké. Tévedtem. Ez sajnos ereszti.
De most megjegyeztem!

Így lett a szerzőnek a szürke helyett egy rózsaszínes árnyalatú inge, és két szintén
rózsaszín beütésű zsebkendője. Bevallom őszintén, hogy néha mellényúlok
a mosással. A múltkor például bekeveredett a hatvan fokosak közé
az egyik fekete sapkám. Az például nem eresztette a színét.

Pontosítok. Nem a színét eresztette el, hanem az összes gumiját.
Mindegy... Úgy is jobb nekem, ha nem látszom...
Jé... Ez egy selfie! Miket tudok?

Lemostam a cipőmet, és kimostam a talpbetétet is. Míg ez meg nem szárad,
nincs mászkálás a pincébe! Illetve van, de csak itthoni, vagy utcai
ruhában, és csak egy egy könnyed betonlocsolgatás erejéig.

Most, hogy nem kerestem a vízórát, természetesen azonnal kaptam.
Ellenben a zsanér az kellett. Egy százast adtam érte a piacon.
Szerintem annyit megért. Persze aztán lehet, hogy jobban
járok, ha nem nézem meg az árát a boltban.
Mert ha ott ötven? Akkor...

Amit most látunk úgy kell nézni, hogy amit az előbb betonoztam, az a hátam mögött,
illetve alattam van. Eredetileg ez a rész nem így nézett ki, hanem majdnem teljesen
fekete volt, csak felmostam. Nem tudtam mi az a fekete, de gondoltam csak fel
lehet súrolni a betonról. Jött is rendesen! Szerintem szénpor volt, valamitől
összeállva. Az az érdekes, hogy emlékeim szerint néhány éve még nem
volt itt. Már úgy értem, hogy a lyukak azok igen, csak nem voltak
feketék. Valószínűleg a jobb kézre eső pincéből került ki
a folyosóra a szénpor. Mindegy... Felmostam.
Nem tartott semmiből.

Szóval az úgy volt, hogy mikor a pincefeltörések voltak, természetesen nem csak
az enyémet rongálták szét. Ez egy nagyon régi betörés nyoma, mert
ezt a zsanért időközben már megpatkolták egy másikkal.

Mivel az ajtónak esze ágában sem volt kinyílni, még akkor se ha erőltettem,
ezért azt gondoltam ki, hogy megigazítom. Megemeltem az ajtószárnyat
a kalapácsommal, mert épp az volt kéznél, s épp megfelelt mint ék.

Ez az eredeti ép zsanér, amit már át is hidaltam a piacon vett példánnyal.
Persze ez nem pont így történt, hanem úgy, hogy először nem akartam
ennyire mélyen belemászni a dologba, hanem csak megemeltem az
ajtót, és addig kalapáltam a megereszkedett régi zsanért míg meg
nem tartotta az ajtót. Aztán persze, hogy másnap már
megint nem lehetett kinyitni az ajtót.

Ugyan néha kissé recseg, de az nem az új, hanem a régi zsanér hangja.
Gondoltam hozok egy szöghúzót, és lefeszegetem az ajtóról mindkét
régi zsanért. Persze nem tettem meg, hanem csak úgy gondoltam.

Az időközben lefestett stelázsit bevetettem szerszámtartónak.
Hát nem elnyelte a kis gonosz a vakolókanalam?
Vagy felvittem a minap, és elmosogattam?
Vagyok én ennyire tisztaságmániás?

Hogy hogyan került át a szerszám a másik pincébe, a könyvek tetejére, az rejtély...
Mondjuk biztosan én voltam, mert más hozzá nem nyúlna a szerszámokhoz.
Persze igazságtalan vagyok, hiszen igenis dolgozik a többi lakótárs is.
Laci nyírja a füvet, Ilonka néni virágokat ültet, az egyik földszinti
lakó pedig eltolja a téli havat a ház elől. Más meg adminisztrál.
Hogy miért épp én vagyok az a hülye, aki pont a betonozást
szúrta ki magának, mint könnyed feladatot, az rejtély...

Két ujjpercnyi mélységet kell feltöltenem. A változatosság kedvéért itt
nem homokozok, hanem betont keverek a cementből és
a homokból, mégpedig egy a három arányban.

Bevilágítottam a terepet, és elpakoltam az útban lévő dolgokat.

Azzal a hosszú léccel fogom egyenesre húzni a beton tetejét. Persze nem az egyenesség
a lényeg, hanem az, hogy nehogy púposra rakjam az anyagot, amitől aztán majd nem
nyílnak ki a pinceajtók. Nézegettem az aljzatbetont és megállapítottam, hogy
a feketeséget nem mindenütt sikerült felsikálnom. Majd mindjárt
rakok rá betont, és onnantól nem látszik!

Az utolsó kör betonozásom, mégpedig belülről nézve.
Kicsit ügyeskedni kell, de ki lehet mellette menni.

A piros vödörben lévő homokot megosztom a fehér vödörrel, mert a piros még mindig
olyan nehéz, hogy nem tudom vinni. Illetve tudni tudom, csak nem merem, mert
tudom, hogyha odébb viszem, másnap reggelre nem lesz őszinte a mosolyom.

Megy fel a porszívó, mert már a lakásra is ráfér egy alapos takarítás.
Az előszobaszőnyegen igencsak meglátszik amit
a cipőmmel a pincéből felhordtam.

Mindent szépen elrakosgattam, majd elbarikádoztam a bejáratot.
Mivel még fiatal volt az idő, nekiálltam valami másnak.
De arról majd egy más alkalommal ejtek szót...