Pince - 6 -
(padlót fogtam)

Jó kis alcím ez a "padlót fogtam", mert tökéletesen leírja a helyzetet. Egyrészt ugye padlót
fogtam, mégpedig egy szelektív gyűjtő mellett, s azonnal magamévá is tettem. Ott áll
a kép közepén, kissé srégen. Fogalmam sincs mekkora darab lehet, mert eddig
még egészen egyszerűen nem volt lelkierőm, hogy kitekerjem. Másrészt
azért is elmondhatom, hogy padlót fogtam, mert amit itt látunk, az
a fáspincénk bejárata. Konkrétan esélytelen, hogy eljussak a
téli tüzelőig. Amúgy épp ezért ez a nagy felbuzdulás, mert
ha a fene fenét eszik, most akkor is rendet kell tennem!

Erről a másik tekercs linóleumról is biztosan elmondhatom, hogy padlót fogtam. A változás
csak annyi, hogy jelen esetben bementem egy boltba (TTL), megfogtam a tekercs padlót,
és elhoztam. Persze fizetés után. De ez már csak így szokott lenni, ha az ember nem
a szelektív gyűjtő mellől "vásárolja" be a dolgokat. Ami a linóleum mögött van,
az meg egy elektromos melegítő. Meg mertem volna rá esküdni, hogy már rég
a másik pincében van. Felkaptam és átvittem oda. Erre fel már ott volt! Vagyis kettő
van belőle. Mivel egy sem kell, ezért elég nagy valószínűséggel meg fogok tőlük szabadulni.

Az elsőt találtam, a másodikat vettem, ezt a bicajt viszont kaptam. Mondom az ügyfélnek:
Juj de csúnya az a defekt! Merthogy lapos kerékkel állt a bicaj a szoba közepén. Á...
Ki fogom dobni. Valószínűleg úgy eshetett, hogy annyira feltűnően csillant fel
a szemem, hogy azonnal megkaptam ajándékba. Ugyan lesz vele munka
bőven, hiányzik róla minden világítás, a komplett hátsó fék karostul
bowdenestül, sárvédők, láncvédők, miegyebek. Ellenben -mint
utóbb kiderült- nem is defektes a kereke. Felfújtam, de már
hetek óta nem eresztett le. Amennyire örültem neki,
hogy kaptam, éppen annyira van most útban.
Vagyis nagyon. Valamelyik nap kimentem
vele a házköré egy próbakörre. Élmény!
Úgy lóg a pedál, hogy abból is kell egy
másik, sajnos kompletten mindenestül!

A feladat a következő: Le kell fektetni a földre a linóleum padlót. Egyáltalán nem bonyolult
dolog, hiszen csak ki kell görgetni, meg a széleinél beszabni azon a néhány helyen, ahol
nem lehet aládugni a bútornak. A probléma ott kezdődik, hogy ahová le kell teríteni,
az a hely már foglalt. Ha mondjuk úgy újítottam volna fel ezt a pincét, hogy teljesen
üres, illetve egyszerre áll rendelkezésemre minden erőforrás ami a munkához kell,
első helyen megemlítve a munkakedvet, akkor néhány hét alatt, mondhatni hátratett
kézzel is végeztem volna. Persze okolni nem okolhatok senkit, hiszen mindig én pakoltam
rá valamit az éppen aktuális munkaterületre. Hogy ez egyszerűen csak kényszer
volt a folyamatos helyszűke miatt? Vagy tudat alatt dolgozott bennem
valami a munka ellen? A végeredményt tekintve egyre megy.

Addig tiszta szerencse, hogy szereztem bontott -de amúgy kutya baja- padlószőnyeget
még a melóhelyről, ellenben az, hogy már alatta is van ennek a szekrénynek, az jelen
esetben szerencsétlenség. Ugyanis az volt a tervem, hogy kigörgetem, és majd rálóg
a linóleum, ameddig rálóg. Ellenben ez a szőnyeg szürke, ami közel áll a feketéhez.
Vagyis valósággal nyeli a fényt! Ezen a képen is jól látszik, hogy a színe mennyire
hasonlít az alatta elterülő csupasz betonhoz. Valamint a felülete nem sima,
hiszen szőnyeg, vagyis felseperni róla a port, konkrétan lehetetlen.
Mondjuk van a pincében porszívó, de ide akkor is jobban
illik egy világos parkettamintás linóleum.

Majd még itt is lesznek feladatok, de azok majd egy következő cikkben, a polcoskodok
címűben lesznek aktuálisak. Most tulajdonképpen azt készítem elő, hogy legalább
a padlóval ne legyen gond, vagyis legyen kész, lehessen rá építkezni. Ha kész
a padló, akkor amit a végleges helyére teszek, az örökre ott is maradhat.

Nem úgy, mint például ez a szekrény. Mivel a puszta betonon áll, ezért természetesen
ez is útban van. Majd lesz gondom ezzel is, mert még nem szereltem fel rá az ajtókat.
Meglehet, hogy nem is fogom. Az alsó feléből meg hiányzik egy polc. Illetve lehet,
hogy nem is egy, hanem több polc hiányzik. Majd mindjárt mondom, hogy miért.

A legutóbbi rámolás alkalmával sikerült úgy nagyjából egy helyre, azaz erre a két polcra
koncentrálnom a trafógyűjteményemet. Ha keresek valamit, jó, akkor nem keresek, de
ha mégis, akkor tudom, hogy hol keressem. Pont ilyet szeretnék a hangszóróimnak is,
mert jelenleg szanaszéjjel vannak pakolva. Van már ebben a pincében is, dobozban,
fiókban, sarokba állítva. Csak ha keresek valamit, akkor az szinte teljesen biztos,
hogy a másik pincében van, egy fiókban, a szekrény aljában. Ha meg véletlenül
ott keresem először? Akkor végül itt akadok rá! Az ilyen eseteket szeretném
megelőzni némi rendcsinálással. Mivel a hangszórók vékonyak, kevesebb
hely kell nekik, vagyis lehet sűrűbben a polc. Csakhogy akkor már
megint nem látom át, hogy mim van, mert a keskeny polcok
közé nem lehet belátni. Ezért azt találtam ki, hogy
kihúzhatós lesz a polc. De ez a terv még
nagyon a jövő zenéje...

Legalább a mackókkal nincs semmi baj. Szépen csendben ülnek a sarokban.
Mondjuk az igaz, hogy mikor elakadok valami feladattal, akkor is b*sznak
segíteni, és még csak ötletelés szintjén sem hajlandóak beszállni a buliba.
Csak bámulnak rám a buta gomb szemükkel, mondhatni lesajnálóan...

Kicsit berágtam, hogy mindenütt van mindenféle szerszám, csak amit épp keresek,
az mindig el van bújva valami lehetetlen helyre, ezért néhány perc alatt, az összes
polc szélét akkurátusan átvizslatva, minden szerszámot beszórtam ebbe a fiókba.
Ha elfelejtem, hogy ugyan ideiglenes jelleggel, de mind ebben a fiókban
laknak, akkor persze egyszerre nem fogok megtalálni semmit.

A két szekrényke már át is került a már korábban linóleummal borított részre.
Az "átkerült" -mint ahogy minden más megemlített munkafolyamat is-
tényszerűen (kényszerűen) azt jelenti, hogy én magam csináltam.

Van itt egy csomó minden, ami kell, vagy majd kell, vagy lehet, hogy majd egyszer kell.
Természetesen van egy rakat olyasmi is, ami nem igazán kell. Ilyen valami például
a néprádió tetejére hajított újságtartó. Aztán vannak olyanok is amiket szét kell
szedni, és (vagy) ki kell dobni, illetve újrafelhasználni. Ilyen valami a kép jobb
sarkában látható búra nélküli csillár. Pont valahol itt lesz egy lámpa, mert ide
(pontosabban szólva az innen jobbra eső sarokba) már nem világít
be az, ami egy szem lámpaként a mennyezeten van.

A kép címe: tökön szúrom
Komolyan mondom, hogy már kezdek kissé belezavarodni ezekbe a fiókos szekrénykékbe!
Mi az, hogy itt is van belőle egy? Mikor a másik pincébe éppen azért nem lehet belépni,
mert pont a bejáratban ücsörög egy ehhez különösen hasonlító példány. Bentebb meg
még kettő! Miközben egyet már kipofoztam, s mivel itthon már nem fért, visszavittem
a néhai melóhelyi asztalom alá. Amúgy az a terv, hogy két ilyet egymásra csavarozok,
illetve kicsit átalakítom bennük a legfelső fiókokat. Aztán ebben a sokfiókosban lesz az
a gyűjteményem, amihez jelen pillanatban egyrészt nehéz hozzáférni, másrészt pedig
átláthatatlanul rendezetlen állapotban leledzik. Ráadásul pont abba a szekrénybe
vannak beszórva ezek a lomok, ahová a biciklis felszerelés való, mely holmik
jelenleg teljes összevisszaságban vannak szétszórva mindenütt. Ez annyira
így van, hogy véletlenül vettem egy második biciklikosarat, mert nem
tudtam róla, hogy már van itthon. Pedig az a kosár nem is olyan
kicsi, mint mondjuk egy összetekert váltó bowden, ami
a méreténél fogva bárhová elbújhat.

Nem a plafont piszkálom a mérőszalagommal, hanem azt mérem fel, hogy befér-e ide
a dédi rádiója. Természetesen nem fér be, de mennyivel jobb ezt előre tudni,
mintha akkor derül ki, mikor már a fejem felé emeltem azt a dögöt.

Mikor kivágtam innen a széket, egyből le is akartam ülni. Gondoltam, ha már szék nincs,
akkor legyen sámli. Természetesen mindkét sámli úgy el volt bújva, hogy a végén
a puszta betonon ücsörögtem a magnóalkatrészes dobozom mellett. Épp erről
is szól ez a pincekipofozási projekt. Azt szeretném, hogy mindennek legyen
helye. De nem ám csak úgy egyszerűen helye, hanem úgy helye, hogy látszik,
hogy ott van! Vagyis ne legyen mindenre rápakolva három másik lom. Például itt
kell lennie ebben a pincében apukám akkutöltőjének, csak nem találom.
Márpedig az úgy nagyjából akkora, mint az ezen a képen látható
sámli. Egy ekkora dolog egyszerűen nem tűnhet el!
Illetve jelen pillanatban sajnos de.

Szerettem volna az asztalra egy lámpát, aminek az lett a következménye, hogy már
három is van. Azért ennyire nem kéne túllőnöm a célon! Pláne azért mondom,
mert ezeken felül van még egy nagyfejű asztali lámpám is, meg egy olyan is,
ami akár a földről is felér az asztal felé. Hogy aztán élek-e még addig, hogy
ezt a rengeteg dolgot legyen időm mind rendbe hozni, az egy igen jó kérdés.

Ezek a jópofa IKEA fiókos szekrénykék eddig az asztalon ültek,
csak ott most útban vannak, mint ahogy maga az asztal is.

Ezt el kell innen tenni, mert ez végképp útban van a linóleumozáshoz!
Természetes akkora, hogy az ajtón egyben képtelenség kivinni.
Amúgy pedig a folyosón sem férne el, még ideiglenesen sem.

Ebbe a sarokba sajnos már nem fér be az asztal, pedig itt amúgy jó helyen lenne.
Persze nem véglegesen, hanem csak addig, míg kigurítom a padlót.

A folyosóra az ajtó szűk keresztmetszetre miatt nem fér ki.
Mi legyen? Szedjem szét lapra? Töprengetem, majd
mivel nem találtam a megoldást, kiborultam.

Az asztal pedig hamarost fel. Ha még egy kicsit hátrébb tolom, akkor teljesen szabad lesz
a csupasz beton. Mondjuk kiférni azt nem fogok a pincéből, de remélem nem lesz
rá okom, hogy kimeneküljek. Az a festékes vödör, az pedig a szemetes.
Gondoltam, ha már ott van, meg valahol akad egy lapát is,
meg partvisom is van, akkor összeseprek.

Én meg azt hittem, hogy itt mekkora tisztaság van.
Na ezért kell a betonra a linóleum!

Kiterítettem a szelektív gyűjtő mellől beszerzett linóleumot. Kit érdekel, hogy cifra?
A feladata csak annyi, hogy az egybe része kiadja, illetve elfedje azt a részt,
ami a vásárolt linóleum és a polcok között kilátszik. Úgy nézem, hogy
elég lesz. Ha meg nem? Akkor marad a padlószőnyeg. Amúgy nem
vagyok komplett a "mindent összeszedek amit csak meglátok"
hozzáállásommal. Például mi esett meg velem a minap is?

Egy recsegő madár (szarka) kitúrt az esőcsatornából egy nagy adag mohát.
Én meg azonmód felszedtem, s már építettem is be a virágcserépbe.
Mondjuk nem maradt meg, szóval ez egy sikertelen műtét volt.

Mivel ez a tekercs kicsit szélesebb mint a rendelkezésre
álló hely, ezért így letéve ki sem tudom gurítani.

Ellenben így már igen.

Aztán persze rájöttem, hogy ugyan ki tudtam tekerni, de el kell fordítani kilencven fokkal.
Mondjuk ennél nagyobb problémám sose legyen. Ugyanis az van, hogy ezek a modern
linóleumok olyan könnyűek, hogy a régebbi félék súlyához képest szinte légiesek.
Ennek persze már nem is linóleum a neve, hanem PVC padló.

Ez itt kicsit érdekes lesz. Ha nem is egyszerűen, de azért megoldom.
Az mindenesetre biztos, hogy az a szekrény, az nagyon útban van!
Pedig mit össze kínlódtam vele a múltkor, mire a helyére került...

Mit mondtam az előbb? Hogy kiadja. Tiszta szerencse, hogy
a szemmértékem még jó. Ha már mérni lusta vagyok...

Jaj de be van lakva a sarok! Márpedig annak a szekrénynek ki kell onnan jönnie.
Ugyan kicsit meginogtam, hiszen úgy is lehetne, hogy tőben elvágom
a padlószőnyeget a szekrény aljánál, de ez valahogy annyira
csúfos megoldásnak tűnt, hogy elhessegettem az ötletet.

Természetesen a szekrény nem üres. Ugyan nemrég tettem a helyére, de szinte azonnal bele
is rámoltam, ami nagyon útban volt. Még tiszta szerencse, hogy jórészt üres dobozokkal
van teli, illetve gyorsan kikapkodható nagydarab izékkel. Amúgy jópofa ez a telefon.
Mikor ezt a pincét még valamikor évekkel ezelőtt nekiálltam a magamévá tenni,
egyből éreztem, hogy ezt már b*szhatom. Egyből azt dobta a sors, hogy feltörték.
Hengerzár törés esete. Mivel nem tartottam benne semmi különösebb értéket, csak
egy hatalmas kupac szemét volt benne igazándiból, ezért nem éreztem magam rosszul
az esettől. Leszedtem a motoromról a kislakatot, és átraktam a pince ajtajára. Ha már úgyis
lekerült a lakat a Simsonról, áttoltam ide. Kisvártatva jött is a szomszéd, hogy feltörték
a pincéket, elvitték a bicikliket. Mondom magamban, robogómnak annyi. De nem!
Csak a lakatot vágták le, minden más a helyén maradt. Illetve két dolog tűnt el.
Egy ilyen kurblis telefon, meg egy kétharangos fadobozos csengő. Puff neki!
Mondtam magamban, s mivel több lakatom nem lévén itthon, kerestem
egy zárbetétet az ajtóba. Ezt nem sokkal később újra letörték.
Aztán berágtam, és kapott az ajtó egy hevederzárat.

A szekrény és a Salgó polc közötti rést kidobozoltam. Egy ilyen dobozkupacban akár
több évre való szétszedtem alany is megbújhat. Gondoltam belenézek egybe egybe,
de mikor már az elsőből azonnal kivettem egy lehetetlen formájú telefont,
felhagytam ezen értelmetlen tevékenységgel.

A felső szekrényről kénytelen voltam leszerelni az ajtószárnyakat, mert egyben, illetve
csukott ajtókkal egyszerűen nem találtam rajta fogást. A polcot viszont
azért vettem ki, mert nem bírja a hátam, hogy egy ekkora
valamit felemelek, illetve leteszek a földre.

Hogy a szekrény közepe is be van lakva...

Hogy mi ez? Ez egy ponyva. Emlékeim szerint simán elfért alatta a 250-es MZ, mikor még
egyszer régen kint hagytam télire az utcán. Egyszerre volt négy motorom, és szegény MZ
már nem fért melléjük a pincébe. Most meg szegény Simson... Már úgy értem, hogy
mivel nem volt letakarva, nyugodt pincei környezet ide vagy oda, a tíz évnyi
porosodás megtette a magáét. Konkrétan olyan szánalmasan néz ki
a szerencsétlen, hogyha ki tudtam volna húzni a pincéből,
akkor bizonyosan lemosom. Mondjuk érdekesen áll szegénykém.
Konkrétan orral van a pincében. Hogy a seggével előre fel nem tolom
a lépcsőn, az tuti! Hol fordultam meg vele a legutóbb? Ez egyelőre rejtély.
Később, mikor elpakoltam az útból a folyosóra lerakott útszóró sót,
rájöttem, hogy az ott alatta -ahol eddig a só volt- tulajdonképpen
egy ipszilon kereszteződés, ami épp alkalmas egy fordításra.

Mivel a középső szekrényt se felemelni, se letenni nem kellett, hanem csak odébb
kellett vele sétálni, azért nem szedtem le róla az ajtókat. Gondoltam két lépést
csak kibír vele a hátam. Tudod kivel szórakozzál! Gondolták a csigolyák.

Ezt aztán tuti nem fogom tudni innen kiemelni. Ellenben mivel szögletes, s bár csak
mindössze száz napig, de azért voltam katona, ahol köztudott, hogy
a kerek dolgokat viszik, a szögleteseket pedig gurítják,
szóval könnyedén kigörgettem innen.

Érdekes, hogy ugyan a lapocskák mintegy öt milliméterrel elemelik a szekrényt
a szőnyegtől, a szekrény ajtói ennek ellenére súrlódtak a szőnyegen.
Gondolom azért, mert besüppedt a négy lapocska a szőnyegbe
a három szekrény súlya alatt. A linóleumba majd nem fog!

Végre szabad a pálya. Idáig befelé mentem az erdőbe, innentől viszont kifelé fogok.
Bíztatja magát a szerző -a munkakedv szintjét tekintve- meglepően hatástalanul.

Ezt persze be kell igazítani, de a tapétavágó kés úgy viszi a linóleumot, mint a vajat!

Szinte fáj belevágni, de kénytelen vagyok, mert ez így nagyon hülyén néz ki.

Gondoltam mielőtt leterítem a másik darab linóleumot is, takarítok még egy kicsit.
Pedig ezt a pincét annak idején még fel is porszívóztam.
Az előbb pedig újra felsepertem.

Lehetett volna precízen berajzolni, csak ugye mégis minek?
Hát nem bőven jó ez így is?
De!

Itt sajnos csak eddig ér a műpadló, mert ez volt az anyag teljes szélessége.
Majd teszek oda egy csíkot, ha zavar, hogy kilóg a beton.

Hogy nem pont ugyanolyan a színe? Pincébe tökéletes! A mérete is épp ide illik.
Hogy pontosan akkora darabot találtam, ami ide kell, az szinte csoda!
Pont mint a két zsák homok az ajtó előtt, mikor épp az kellett.

Ez a darab ugyan kilóg, de meg fogom oldani.

Nem vágtam le, hanem egyszerűen aláhajtottam. Majd kifordítom, mikor kipakolom
azt a kétajtós fehér szekrénykét, meg ami rajta van, meg ami mellette. De ez majd
egy másik project lesz, mert ugye most az van kitalálva, hogy nem csinálok meg
egyszerre mindent, hanem felaprítom a feladatot aprókra, hogy ne menjen el
a kedvem azonnal a munkától, mikor megpróbálom átlátni, hogy pontosan
mit is kell csinálnom. Szóval most nem lesz semmi polcoskodás, festés,
betonozás, rámolás, hanem csakis a padlóra koncentrálok.
Lógatta fejét látványosan bánatosan a szerző.

Azért igazán találhattam volna azonos színűt...

A balra eső sarokban hiányzott egy darabka, de pótoltam a másik végéből.
Jöhet vissza a helyére a szekrény! De persze hiába beszéltem neki...

Mit is mondtam az előbb? Hogy most már elég lesz a farostlemez négyzetek magassága?
Hát nem lett. Még tiszta szerencse, hogy a múltkor vágtam belőlük egy hatalmas
adagot, így most csak annyi volt a dolgom, hogy kettesével raktam be őket
a szekrény alá. Ha most kellett volna beszabnom a szekrény alá valamit,
igencsak bajban lettem volna. Egyrészt el vannak torlaszolva a szerszámaim
a másik pincében, másrészt pedig, ígéret ide vagy oda, csak nem bírtam megállni,
hogy ne csináljak mindent egyszerre. Szóval éppen köt a másik pinceajtó előtt a beton.

Nem volt valódi, csak utánoztam a babsaláta hangját.

Ekkora pakolászás, csak azért, hogy szép világos színű műpadló
legyen a szekrény alatt, ahol ugye nem is látszik...

A szekrényajtókat a sámlin billegve szándékszom visszaszerelni. Ugyan kivettem a melós
kocsiból a kislétrát, ami amúgy a sajátom, de az olyan életveszélyes
állapotban van, hogy akkor már inkább a sámli.

Jobb ez így ajtóval, mint anélkül. Vagy ha nem? Akkor nem tart semmiből lekapni őket.
Majd később még eldöntöm, hogy hogyan legyen, bár az az igazság, hogy már épp itt
volna az ideje az érdemi munkának, vagyis a lomok elrendezésének. Akkor persze
útban lesznek az ajtók. Mindegy ez most, mert most így van jól. Szekrények
becsukva, lomok nem látszanak, ajtók nincsenek útban valahol máshol.

Komolyan mondom, hogy szebb, mint a kopott tölgyfaparketta a szobámban.
Ami jobbról belóg a képbe, az pedig az oldalára döntött asztalom lába.
Talán mondanom sem kell, hogy már sokadszorra megyek neki.
Tökre óvatosan dolgozom, oszt mégis kék-zöld a hátam...

Tulajdonképpen már készen is vagyok a padlózással. Valójában már egy következő
munkafázist, mégpedig a polcszerelést készítem elő. A polcok, mondhatni
"természetesen" a lomokon túl vannak elhelyezve. Azok az élére
állított szürke izék azok. Letehettem volna őket kintebb is...

Átmentem a másik pincébe, s friss beton ide, cselesen kialakított bútorakadály oda,
betüremkedtem, s bőszen felmarkoltam egy hatalmas kupac 13-as villáskulcsot.

Ugyan már készen vagyok a mára előírt feladattal, azonban még visz tovább a lendület.
Ha nem csinálok semmit, akkor sajnos nagyon nem. Mikor meg beindulok?
Akkor viszont úgy felpörgök, hogy szinte alig tudom abbahagyni!
Csinálni kéne egy kis helyet a polcok szélén. Persze ez még
nem az igazi rendcsinálás, hanem csak úgy tessék-lássék
alapon elpakolászom a leesés határán billegő lomokat.

Na ilyen dobozkája aztán nem sok embernek van! Ez a Tesla B4 (vagy valami hasonló)
gyári kellékes doboza. Van benne lezárt nejlon tasakban egy gyári szíjgarnitúra!
Eredeti Csehszlovák olajozó, gyári olajjal. Antisztatikus törlőkendő.
Átjátszó kábel. Mikrofonhoz való állvány műanyagból.

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ezen a polcon lesznek a legjobb helyen a 13-as
villáskulcsok, és az egyéb kellő szerszámok, de akkor is ez a jelenlegi központi hely.
Ilyenkor, mikor egy polc előtt állok, persze felmérem "szétszedtem" szempontból.
Az itt található lomok zöméről tudtam, mindössze a jobb alsó sarokban megbúvó
SONY Walkman okozott meglepetést. Szedtem már szét bóvlit, s hogy lássunk
egy eredetit is, gondoltam alkalomadtán majd veszek egyet a piacon
az ötvenivel nénitől. Aztán az, hogy ezt már korábban
megtettem, az úgy látszik teljesen kiesett.

Majd innen folytatom legközelebb.

Innen hiányzik egy kis festék. Percekig töprengtem, hogy vajon miért. Aztán rájöttem, hogy
mikor ezt festettem, akkor még akkora volt a kosz a pincében, hogy nem mertem lemenni
az ecsettel, illetve a festőhengerrel egészen a földig. Természetesen, mint ahogy azt épp
az előbb említettem, ha egyszer beindulok, akkor képtelen vagyok leállni. Ennek aztán
meg is van a böjtje, mert már rég nem bírom úgy a strapát, mint fiatalabb koromban.
Pár óra tityi-totyi meló, aztán úgy kidöglök, hogy napokig alig állok a lábamon.
A múltkor betonoztam. (a múltkor persze részben a mai délelőttöt jelenti)
Most épp padlót fektettem, a következő munkafázis pedig a festés.
Persze ezek a munkafázisok egy kicsit egymásra lógnak, de
majd ügyesen szétválogatom a rengeteg képeket.
Gondolta a szerző elhamarkodottan.

Most nem teszem vissza az asztalt a helyére, mert
útban lenne a Salgó polc összeszerelésekor.

Ellenben ezt a sarkot kiigazítottam, mert a múltkor nem szabtam be a helyére a linóleumot.
Persze a festés is hiányos, csak ugye ennek a hiánynak a kiigazításához egyrészt
festék kéne, másrészt ecset, meg kisvödör, hogy ne a nagyból fessek.

Basszus!

Mindig csak az a k*rva felhajtás...

Gondoltam hátha legalább alátétpapír nincs a festék átöntögetéséhez.
De persze tévedtem, hiszen előrelátóan még reggel odakészítettem.

A fényképezőgép természetesen csal, hiszen magától beáll egy olyan világossági szintre,
hogy legyen valami látható különbség a képen a tárgyak között. Ugyanez a látvány
szemre nagyon nem így néz ám ki, csak nem volt kedvem elsötétíteni a képet.
Konkrétan olyan sötét ez a sarok, hogy mikor benézek, szinte nem is látszik
a szemközti ajtó. Az a tervem, hogy lefestem a rácsokat fehérre. Egyrészt
nem fog ártani a pincének ha rendbe teszi valaki, aki most épp én vagyok.
Másrészt ha lenézünk a földre, akkor amit ott látunk, az egy hatalmas lyuk.
Van vagy 10 centi mély! Gondoltam bebetonozom, csakhogy nem látnám amit
csinálok, mert a barna fa rácsok, illetve a köztük lévő fekete rések elnyelik a fényt.

Ez még igencsak messze van a késztől, de hogy
stílszerű legyek, láthatóan egyre jobban alakul.

Másnap olyan jól elvoltam a lakásban, hogy míg ez a bogár be nem jött, illetve
ki nem tessékeltem, eszembe sem jutott, hogy mennem kéne valahova.

Persze nem mentem egyből a pincébe, hanem hagytam nyugodtan száradni a festéket.
Két nap múlva ránéztem, s lám igazam volt. Szépen megszáradt a festék.

Andi szerint, amennyiben -a képen látható módon- ráteríti a székre való takarót az asztal
lábára, akkor nem fogok többet nekimenni. Merthogy már megint belesétáltam.
Tulajdonképpen kezdek hozzászokni a bordáim recsegése okozta zajhoz.

Ezért dolgoztam ennyit?
Ezért!