|
Twister
tappancsok
1 db Óriás "vászon", 1 csapat és rengeteg
szín, illetve ötlet. Ez az alapja a Twister tappancsok nevezetű programunknak.
Az óriás festmény elkészítésre vállalkozóknak folyamatosan együtt
kell dolgozniuk egészen a tervezéstől a megvalósításig.

Az alapszabályok betartása mellett kell
létrehozniuk egy olyan művet, melyhez minden résztvevőnek hozzá kell
tennie. A remekművet csak is kizárólag a csupaszkézzel és
mezítlábbal lehet elkészíteni.
A tervezés után a csapatösszhangot és
kommunikációt fejlesztő szabályok mellett kell a festményt
létrehozni. Nagyobb létszámnál lehetőség van versenyhelyzet
teremtésre is.
A végeredmény jövőjéről a csapattagok közösen
dönthetnek. Akár magukkal is vihetik, hogy az iroda vagy valamely
résztvevő otthonának falát díszítse, bár ehhez igen nagy
falfelületre lesz szükség!
Programtípus: Kreatív,
ügyességi festőprogram
Résztvevők létszáma: 6-40
fő
Korhatár: ajánlott
8 éves kortól
Időtartama: 60-120
perc
Helyszín: Előre
egyeztetett
Megjegyzés: Téli
hónapokban is elérhető program!
A program során képeket készítünk, melyeket
a résztvevők megkapnak.
A programhoz minden szükséges kelléket és
eszközt biztosítunk.
|