KIALAKULÁSA

 

A korallzátonyok csodálatos tenger alatti képződmények, melyek apró állatkák, a korallpolipok parányi mészvázából épülnek fel. Az elpusztult állatkák maradványain újabbak fejlődnek, sok-sok év alatt hatalmas zátonyokat, atollokat kialakítva meleg vizű tengerekben. A korallzátonyok zömmel a sekély trópusi tengerekben képződnek, és a legváltozatosabb tengeri növény- és állatvilág számára biztosítanak élőhelyet.

Az idő haladtával, a világméretű felmelegedés következtében a gleccserek megolvadtak, az óceánok vízszintje pedig fokozatosan emelkedni kezdett. Ennek hatására Új-Guinea és Tasmania végérvényesen elvált a szárazföldtől. Az elöntött tengerparti síkságokat a korallok színes világa váltotta fel, kialakítva Queensland állam partjainál a Nagy-korallzátonyt.

 A korallzátonyok és- szigetek keletkezésének első tudományos magyarázatát Charles Darwin adta. Az óceánok sekély és melegvízű területeinek a fenéken megtelepedett korallfajok aránylag gyorsan szaporodnak, s további állatfajok (rákok, mészalgák, kagylók, tüskésbőrűek) keverednek a kialakuló korallpadok közé, míg a fennmaradó üregeket korallhomok tölti ki. Az évmilliók során e koralltelepek elérik és meghaladják a tengerszint magasságát. A hullámok és a szél odasodorta magvakból előbb-utóbb megtelepszik rajtuk a növényzet.

A trópusi területeken látható korallgyűrűk vagy atollok egész „élete” egy-egy kisebb vulkáni szigethez kötődik. Ezek peremén születnek, itt fejlődnek atollá, és természetes pusztulásuk ugyancsak a sziget mozgásával függ össze.

Az atollképződés első fázisa, amikor a vulkáni sziget - a szárazföldhöz közeli - part menti sekély vízében megindul a korallzátony épülése (a korallszigetet övező fehér sáv). Ebben a szakaszban, az úgynevezett szegélyzátonyt csak alig száz méter széles lagúna választja el a parttól.


A második fázisban már jól kifejlődött gyűrű övezi a szigetet, a parttól jóval távolabb. A folyamatosan növekvő korallzátony lassan, már úgynevezett sánczátonnyá fejlődik. A sánczátony akár több száz méterre is lehet a sziget partvonalától.

A zátony külső peremén (azaz a sziget partján) szinte vakító fehér homokos strand húzódik, amely az elhalt korall szétaprózódásával keletkezik. A sziget és a korallzátony között lévő lagúna vize igen sekély (légi vagy űrfelvételen ezt jól mutatja a tengervíz halványkék színe is). Ennek oka, hogy a sziget süllyed és a peremterülete fokozatosan víz alá kerül, így ez alkotja a lagúna aljzatát. A süllyedés következtében pedig a korallzátony látszólag távolodik a szigettől.

Amennyiben a zátonyképződés üteme lépést tart a sziget süllyedésével, egy idő után a sziget egésze eltűnik a víz alatt, és már csak a korallgyűrű lesz látható. A korallzátony-képződésnek ezt a szakaszát nevezzük atollnak. (Harmadik fázis.)  Ebben a szakaszban a vízfelszín közelében folyamatos a korallképződés, míg alul egyre vastagodik az elhalt korallréteg. Így könnyen előfordulhat, hogy míg egy korallzátony alja több millió éves, a vízfelszín közelében jelenleg is zajlik a korallképződés (pl. Treia Atol, Francia Polinézia). Viszont, ha a központi sziget süllyedése felgyorsul, és a süllyedés mértéke meghaladja a zátonyképződés ütemét, a korallzátony „megfullad".

 Ahogy a tengerszint emelkedett, a korallok magasabbakká váltak a parti síkság dombjain. Körülbelül 13,000 évvel ezelőtt a tengerszint csak 60 méter volt, ami a mai napig csökken, a korallok elkezdtek nőni a parti síkság dombjai körül. Ahogy a tengerszint tovább emelkedett, a kontinentális szigetek többségét alámerítették.

 Számtalan élőlénynek nyújt otthont: míg a cetek egyik különleges fajtájának fő szaporodási területet, addig egyes veszélyeztetett fajoknak, mint a tengeri tehénnek, illetve a zöld és a cserepes teknősöknek táplálkozási helyet biztosít.

 

Korallzátonyok fellelhetők:

 Japán vizei
Csendes-óceán
Földközi-tenger
Hawaii
Malaysia
Tasmania
Queensland vizei

 

<< Főoldal                                                                                              Élővilága >>