Ács Balla László: Bányamanók

A bányamanó ábrázolása és kinézete: zöld színű, arany gombokkal záródó csuklyás bányainget visel, felhúzott csuklyával. Nadrágja feszes (fekete harisnya), lábbelije rövid, bocskorszerű. Fő jellegzetessége arany csatos fekete farbőre, melyet bányaingére csatolt fel. Ez a ruhadarab valójában bányász mivoltának is fontos jelképe, hiszen ezt minden régi bányász hordta. Jobbjában bányamécset emel, baljában bányászéket tart. Arca idős férfi ábrázatát mutatja, ősz hajjal, hosszú szürke szakállal, bajusszal. A bányászok mindig tisztelettel kezelték a bányamanó alakját, hiszen a mondák szerint hatalmában állt büntetni és jutalmazni, sőt akár az egész bányát összerombolni is.

Ács Balla László: Bányamanók c. könyve a bányamanókról szóló mondák gyűjteménye. A könyvben szereplő történetekből néhány:

A bányamanók és a színes ásványok

A Föld keletkezésekor még csak manók éltek, akiknek a manókirály szerint az volt a feladatuk, hogy a föld alatt erős, összetartó vázakat építsenek kőzetekből, ércekből és ásványokból, majd ezeknek színt is adjanak. A király elégedettségében örök életet adott a manóknak. A bányászok bányamanóknak nevezték a sohasem látott kis emberkéket; tudták, hogy vigyáznak rájuk.

A bányamanók ősz szakálla

Egyszer a rudabányai vasércbányába egy alföldi ember került. Csodálkozva nézte a hegyeket, de a bányába érve bámult csak igazán a színes ásványokon. Egy öregebb bányász felvilágosította, hogy minden a bányamanók műve, és ha a bányát megszereti, megismeri, találkozhat is velük. Sok év múlva a fiú nagyon beleszeretett a munkájába, de egy napon eltévedt és a lámpája is kialudt. Ekkor a manók a segítségére siettek, valamint a bányafalon látható hosszú, tűszerű kristályok is létezésük bizonyítékaként szolgáltak. A bányászok szerint a szakállas kristályok a bányamanók máig megmaradt kövületei.

Az abrudbányai manó

Akik régen Abrudán dolgoztak elmesélték, hogy a bányájukban többször is láttak bányamanót. Felborította a megrakott csilléket, elfújta a lámpákat, és azon nevetett, hogy a bányászok botorkálnak ki a sötétben. De nem haragudtak rá, mert ha igazi baj volt, mindig segítségükre kelt. A manó haragudott az elöljárókra, akik a bányászokat bántották, és megfélemlítették őket. Ez a manó azoknak, akik hittek benne segített, viszont a kevélységnek és dölyfösségnek ellensége volt.

A becsületes ember

Egy nagycsaládos vájár mindig arra törekedett, hogy minél többet dolgozzon a sok fizetésért. Egyszer csak nagyon nehéz munkát kapott, amivel rosszul haladt, de egy jótevő besegített neki. Minden reggelre teli csilléket hagyott. Egyik nap megjelent a manó, kezében egy papírral, amire ki volt számolva a havi bére. Azt mondta a vájárnak, hogy ha megkapta a fizetését, találkozzanak a hegyen. A manó a fizetés felét kérte segítségéért cserébe, amit a férfi találkozáskor oda is nyújtott. Becsületességének hála a manó visszaadta a férfinak a pénzt és eltűnt. 

A kalcitból pattintott manóleány

A manók életét csak az keserítette meg, hogy a manókirályuknak nem született leánya, csak hét fia. A király összehívta a tanácsadóit. Azok azt mondták, hogy leánya csak úgy lehet, ha kristályos anyagból leányalakot faragnak három nap alatt. A király futárral hozatta a városban élő kőfaragót, akinek elmondta a feladatát. Három kérése volt: kitűnő kalcittömb, egy leányalak, amiről tud mintát készíteni, és egy pontos óra. A második feltételt csak nehezen tudták megvalósítani, de a királyné javaslatára Csipkerózsikát hozatták elő az egyik szobából, akire ők vigyáztak, száz éves álma alatt. A harmadik napon, pontosan éjfél előtt kész lett a szobor. Amikor Csipkerózsika felébredt, a szoborból manóleány vált.

A csurgó keletkezése

Az egyik vájat végén vizesdézsát helyeztek el, ahol a vájárok dolgoztak. Egyik nap ez a rész beomlott, így nem jutottak vízhez. Hiába kezdték el kibontani, 12 óra múlva sem jutottak be. Egy manó ekkor megjelent, és segítséget nyújtott nekik. Kis csákányával háromszor vágott és egyből elkezdett folyni a víz. A réz- és ezüstbányák mára beomlottak, de a víz még ma is csordogál.

A kapzsi bányaúr

Krásná Horában élt egy nagyon gazdag ember, aki szörnyen telhetetlen volt. Hogy növelje vagyonát, nyitott egy bányát. Arra ásatott, amerre tanácsadói javasolták, de nagyon mogorva és morcos lett, amikor folyamatosan be kellett fektetnie, hiába tett szert nagyon sok jövedelemre. Fogyott az ezüst tallér, nehezedett a munka is, a bányászok pedig fizetésemelést kértek. A bányaúr dühöngött, hogy csak a pénzét akarják kicsalni, ezért nem is adott több fizetést. Kérték a légakna létrehozását is, mert a levegő rossz minőségű volt. Az úr nem hitt nekik, ezért lement ellenőrizni. Minél beljebb jutott, csak szitkozódott, hogy megint át akarták verni. Egyszer csak minden fáklya elaludt és a bányaúr bizony megfulladt a rossz levegőben.