|
INFORMÁCIÓK:
MLM tapasztalattal rendelkezőknek |
Bizonyára el szoktál gondolkodni azon, hogy:
Sikerült-e már elérned az MLM cégedhez csatlakozásod idején megálmodott céljaidat, és megvalósítani az akkori vágyaidat?
Szia!
Kajárik Béla vagyok.
Van egy TÉNY - meglehetősen elszomorító, de igaz statisztikai adat - miszerint az MLM cégekhez csatlakozó valamennyi nő és férfi termékforgalmazónak 95 %-a küszködik, kudarcot vall, és ... nem várva meg az első évének a végét ... feladja a frissen kezdett vállalkozását!
Itt van most egy másik TÉNY is: Mindezért NEM ők hibáztathatók!
Velük nincs semmi baj. És bizonyára te is nagyon jól tudod, hogy magával az MLM iparággal sincsen semmi baj. (Köszöni szépen, egyre jobban érzi magát és töretlenül fejlődik!)
Mindazok, akik belevágnak, majd pedig, rövid időn belül belebuknak ebbe a vállalkozásukba, egyiken sem nevezhetők hülyének. Egyáltalán nem mondható el róluk, hogy akaratgyengék, fegyelmezetlenek és könnyen fel szokták adni azt, amire vállalkoznak. Többnyire igen értelmes, a kemény munkától nem elriadó, sikert érdemlő személyekről van itt szó.
A sikertelenségüknek egyetlen OKA egyszerűen az, hogy...
Nem tudták, miként kell ezt jól csinálni.
(Mivel SENKI sem volt képes megmondani ezt nekik!)
Ezt a vállalkozást lehet jól és rosszul is csinálni. Mindazok a személyek, akik a megfelelő módon végzik ezt a tevékenységet, ők a sikeresek. Azok pedig, akik nem a megfelelő dolgokat csinálják, ők a sikertelenek.
Akkor most ÁLLJUK MEG egy pillanatra! Van egy érzésem, hogy arra gondolsz, mindjárt felkonferálom majd magamat egy olyan - egyetlen és kivételes adottságokkal rendelkező - MLM szakértőként, akinek a kisujjában van a helyes módszer, és néhány tízezer forintért cserébe szívesen eladom bárkinek ezt a tudásomat, hogy ő sikert sikerre halmozhasson az MLM üzletében.
Még csak MEGKÖZELÍTŐLEG SEM erről lenne most itt szó.
Sajnos, még nem ismerem a legsikeresebb módját a hálózatépítésnek. De jónéhány olyan személyt ismerek, aki viszont már, többféle működőképes saját rendszerrel büszkélkedhetnek ezen a területen.
Sajnos, nem érzem magamat profinak még ebben a szakmában. De jónéhány olyan személyt ismerek, akik viszont már kiváló - nemzetközi tekintélyt élvező - mesterei ennek az iparágnak.
Nos, amit viszont tudok, az az, hogy ma már nem lehet ebben a szakmában sikert elérni azokat az 5 - 10 évvel ezelőtti módszereket alkalmazva, amelyeknek a mostani felső vonalbeli vezetők többnyire a hajdani sikereiket - és pozíciójukat - köszönhetik...
Gyorsan változó időket élünk. Öt évvel ezelőtt kinek fordult meg a fejében, hogy az internet segítségével keressen magának munkahelyet? És ma mi a helyzet?
Napjainkban az emberek - a leendő ügyfelek és munkatársak egyaránt - is egészen másként viszonyulnak egy olyan hálózatépítőhöz, aki egy "csúcstechnikán alapuló, a boltokban nem kapható termékről" vagy egy "újfajta üzleti lehetőségről" kívánja őket tájékoztatni, mint tették azt 5 - 10 évvel ezelőtt.
Rátaláltam egy "emberközpontú - ügyfélbarát - személyre szabott marketing módszerre", amely az évezredes bölcsességek és a modern telekommunikációs csúcstechnika összehangolt alkalmazásán alapszik.
Munkatársaimmal jelenleg ennek a módszernek a gyakorlati felhasználása területén gyűjtjük a tapasztalatokat, alakítjuk ki a legmegfelelőbb segédeszközeinket és érünk el sikereket...Javaslom, hogy időnként látogass majd el erre a honlapunkra és győződj meg, mennyire bizonyul eredményesnek és hatékonynak az, amit mi jelenleg csinálunk!
Most pedig, néhány gondolatébresztő cikket szeretnék a figyelmedbe ajánlani:
Ismered-e Robit az MLM MegaSZTÁRT?
Miért van fantázia egy Kapcsolati Marketinges vállalkozásban?
| |
|||||
| Minden
jog fenntartva! © VITALOR Bt. 2002 - 2006
|
|||||