Kezdek jól lenni, és lekopogom nagyon erőteljesen. Most már csak óránként jön rám egy-egy kemény görcshadjárat, aminek semmiféle egyéb vonzata nincs, 1-2 perc alatt elmúlik. Mondjuk rohadt fájdalmas, ahogy végighalad  egészen a gyomromtól a lábam ujjáig, de azért még bírom a gyűrődést. Szegény pici gyomrom. Viszont régen volt ilyen lapos a hasam, mintha egy hónapig minden nap keményen edzettem volna hasizomra. Ja, a görcs megfeszíti az izmokat… tuti tipp fogyózóknak.

Na, ennek örömére nekiindultam a boltnak, gondoltam, beszerzek némi utánpótlást ebből-abból. Két görcs között a legjobb elfoglaltság… (milyen gonosz ember vagyok, elmegyek közösségi vírusterjeszteni- másnak se legyen jobb- na, meg egyébként is engem is megfertőzött ezzel a szarral valaki) A macskám már készült az éhenhalásos öngyilkosságra, merthogy ami kajája itthon volt, az az úri gyomrának nem tetszett és ilyenkor inkább éhségsztrájkol. Ezt kiegészíti éktelen üvöltözéssel és rohangászással körülöttem, mert amúgy is idióta. A múltkor majdnem berántottam a kádba, mert a marhája odatanyázott a kád szélére, én meg gondoltam, most már leégethetem a hátsó felemről a bőrt és beleereszkedem a kopasztóvízembe. Meglepetésemre nem a kád szélét sikerült megmarkolnom, hanem szegény Pöcköt, és nagy mákja volt, mert ahogy megijedt, nem befelé, hanem kifelé ugrott. Így én is megúsztam mélyebb sérülések nélkül, mert ha beesik, akkor azt hiszem, kidekorál engem is ijedtében…

Megkérdezték tőlem, hogy miért Pöcök a macskám neve? Hát mit tudom én? Mert csak egy pöcök, amit odébb lehet pöckölni. Valamiért ex pörcikének nevezte állandóan, aztán ez lerövidült. asszem…de hallgat rá, az a lényeg.

Na mindegy. Szóval, bolt. Gondoltam, megadom a módját, ne igénytelenül mászkáljak már, ha kidugom az orrom. Azt hiszem, okoztam némi örömet a körülöttem felbukkanó hímnemnek. Ha nem szűk szoknyában kóvályog az ember, akkor gondoljon már ugye arra, hogy a szél ügyes munkát tud végezni. Főként egy alapból is éppen csak a seggemet takaró és még kissé fodrosított szoknyával, na, azzal meg pláne… Odafelé még jó voltam, szabadkezet adtam magamnak, hogy fogjam a szélét. De ugyanezen mutatvány szatyorral a kezemben már nem olyan egyszerű. El kellett döntenem, hogy a cuccot hagyom ott a bolt előtt, hogy foghassam a szoknya szélét, vagy egészen egyszerűen tojok rá, hogy néha egy -egy erősebb szélroham fellebbenti a fátylat arról, amit nem hiszem, hogy mindenkinek látnia kellene. Nos, a döntés a szatyor értéke értelmében a szarok rá, hogy ki mit lát és gondol mellett dőlt el, így szereztem egy kisebb számú új rajongótábort- főleg a szoknyámnak-, illetőleg jópár engem ujjonnan utáló nőnemű lényt- feleség, barátnő és egyéb titulusban. Még jó, hogy közelbe mentem, mert azééé annyira nem vagyok jól, hogy átmásszam a fél várost, meg lusta is, egyébként.