Itt a tavasz, csiripelnek a madarak, bagzanak a macskák, tüzelnek az ebek és mindenki dugni akar… Röviden, tömören elemezve, az én olvasatomban ma ennyi a tavasz.

Ja, és nem utolsó szempont az, hogy az embert sokan ismerik. Túl sokan. Elég lenne kevesebb is, köszönöm szépen.

Azért jókat vidulok. Szagról tudják az emberről, hogy van valakije, tökre mindegy, milyen titulusban is, a tényeken semmit nem változtat, még növeli is a buxindexet… Akkor is csak egyedül látnak szinte állandóan és amíg el nem jönnek azok az idők- lehet, soha-, hogy valakinek a kezébe csimpaszkodva kóvályogjak a környéken, ez az állapot marad is így. Addig lehet próbálkozni… finoman, durván, akárhogyan, de lehet… Én meg élvezem, mert nőből lennék, vagy mifene. Ja, és ki is használom, mert az is élvezem. Avagy, nem hűtjük és oltjuk a tüzet kapásból, hanem meghagyjuk a hímnemet abbéli szilárd hitében, hogy Mohács még nem veszett el. Még akkor is, ha nem ő az én várkapitányjelöltem. Mondjuk sosem lehet semmit tudni. Noname bármikor megint begárgyulhat, mert neki is tavasz van, és ki tudja, merre és hol vakarózik majd nőket hajkurászva. Fő a bizalmatlanság, akkor nem lehet annyira pofára esni, mint amennyire…Sose égessen már fel az ember minden hidat maga körül, főleg, ha nem tud úszni.

Ma a régen vagy volt, vagy majdnem volt közünk egymáshoz pasik világnapját tartottam meg. Ők azon bűnös lelkek, akik valamilyen különös oknál fogva- és még véletlenül sem azért, mert lefogytam (nem a szart nem)-, megint úgy gondolják, hogy fel kellene frissíteni ama bizonyos múltbéli dolgokat. Vagy úgy gondolták, mégis rá kéne lépni arra a híres tettek mezejére és leszaggatni a virágokat. Hiába, férfiak… tavasz, bagzás… meg ilyesmik.

Dilemmagenerátor nem kertelt, közölte, hogy a múltkor meglátott, amikor mentem valamerre és rájött, hogy meg akar kapni.  Erre szépen lehet mosolyogni és nem mondani semmit. Hadd vágyakozzon, az még nem bűn. Azért a baszott jól nézel ki megjegyzése simogatta az önérzetemet. De persze ha lefordítom magyar nyelvre, csupán annyit jelent, mikor dughatnálak meg?

Aztán ott van az én valaha bevált Vészfasz névre keresztelt barátom, akivel egyfajta szexuális szimbiózist alkottunk. Mikor kinek volt éppen ideje és kedve szerint. Na, ő tényleg csak szexháziállatként tartott egyedként vonult be a  pasitörténelmembe. Hiába. Kinek-kinek a maga megillető helyét kell elfoglalnia benne. Előrelépési lehetőség meg nem igazán van. Főleg mostanság. Na, rajta ma nagyon jót nevettem, merthogy elmesélte, a múltkor kénytelen volt visszafordulni és mégegyszer megnéznie magának az utcán… nem ismert ugyanis meg, csak látott egy számára jónőnek tűnőt. Emlékszem is rá, mikor történt ez pontosan, mert már akkor ezen röhögtem, hogy tuti, nem esett le neki, az a nő én vagyok, akit ismer, ráadásul elég közelről…

Aztán akadnak még egyéb vezérhímek is, akik ismét próbálkoznának. Persze, ha megint egyedül lennék, tuti, elnyelné őket a föld. Vagy nem…

Néha meg szoktam lepődni.  Gondolom, más is van így…

Nézelődök a neten, jódógomban, és tévelygek erre-arra. Olvastam ma egy-két érdekességet, de arról majd máskor. Ma este nem vagyok tudományos tanulmányírásba bocsátkozó kedvemben…

Na, a lényeg, mert már megint elindultam Ádámtól az atombombán át, minden irányba. Megtaláltam egy régi barátnőmet és elcsodálkoztam. Valamikor sokat lógtunk együtt, az én exem és az ő exe legjobb barátok voltak. Én leragadtam, ő meg továbbállt. És mint látom, mostanra meg sem állt New York-ig. Ott szépen férjhez ment, gyereket szült és a pasi… hát valami kibaszott jól néz ki. Az érdekesség az egészben annyi, hogy mi ketten nagyon hasonlítottunk egymásra. Igaz, a képek alapján most már annyira nem, de azért még vannak hasonló vonásaink. Csak ő megmaradt szőkének, én meg sötét lettem. Néha agyban is. De neki legalább sikerült, úgy tűnik…

Megyek a bolt felé. Autó. Pasi. Jó pasi. Néz, nagyon néz. Észreveszem, visszanézek. Mert idióta vagyok. Azt se tudom, miért nézem. Csak úgy.

Odaérek a bolthoz, közben a hátamon érzem a tekintetét. Különben meg amúgy tényleg nem érdekel senki, mert… ezt mindenki tudja, miért. De persze jólesik, hát kinek nem? Erre mit csinálok? Na, mit? Be akarok menni a kijáraton és csodálkozom, hogy majdnem rámcsukódik az ajtó- merthogy akkor jöttek ki rajta-, na, de mozgásérzékelő meg csak belül van. Fullgáz. Nem néztem vissza. Szerintem röhögött. Tuti.

Na, egy nő, topformában, aztán sík, mint egy üvegajtó.

Az átlagférfi: akit lázba bír hozni négy kerek izé, aminek a közepére  alumíniumból különböző formákat varázsoltak oda mindenféle gépek. Ezeket az izéket fel lehet szerelni arra a bizonyos autónak nevezett dologra, amit az átlagférfi általában nagy szerelembe esve maga mellett tudna szívesen akár az ágyban is.  Ennek a megvásárlását általában megelőzi gondos pénzügyi mérlegelés, de tulajdonképpen a lényeg, hogy baszott jól mutasson az autón…  De azééé mégis, el lehet tölteni egy egész délutánt azzal, az internet előtt- akár több napon keresztül-, hogy vajon melyik gumigyár nyárigumija a legideálisabb és hogy akkor melyik márka alufelnije mutatna jól. Amivel persze engem bele lehet kergetni egy gyenge őrületbe és a végén már én ülök a gép elé, mert a teremtés koronája nem találja azt a márkát, amit keres és sík idegbajos- ami rajtam csapódik előbb-utóbb és ezt meg kell előzni-, és akkor már közös erővel az egész délutánt el lehet baszni azzal, hogy… Hát hol a bánatos ragyában érdekel engem, hogy 5 ágú vagy 50 ágú az a kurva felni???  Engem jobban lázba hoz, hogy itt a tavasz, és nincs egy baszott rongyom, amit felvegyek…

Azért a végén mindent megtaláltam neki a neten és lenyugodott. Hiába, a férfi szívéhez lassan az autóján keresztül vezet az út… csak dícsérd és nem marad el a hatás.

Világjáró is ilyen, egyrész “alfa” hím- mielőtt az autójához támaszkodik az ember, gondosan leellenőrzi a hátsó fartályt, nehogy valami karc essen a szétpolírozott karosszérián-, másrész a kamionjára is allergiás…

Hát, Világjáró… kezd hypochonder lenni. Egyik este kiakasztott. Felhív valamikor este 9 magasságában- ami általában vészhelyzet, ha nem hétvégén történik-, és elkezd hímelni, hámolni. Nem is tudja, hogyan mondja, meg izé, de hát most ilyen esetben mégis kit hívjon, mégiscsak én eüs vagyok, meg hát… bennem megbízik. Először azt hittem, bekapott valami neminyavalyát, de aztán kiderült, hogy csak kicsit felfázott. Kiröhögtem és megnyugtattam, hogy nem ebbe fog belehalni… Azért szeretjük egymást, annak ellenére, hogy általában egy ilyen beszélgetés  a te barom, állat és a te mekkora hülye vagy szószerkezetekkel tarkítva zajlik közöttünk. Persze néha még ezt fokozzuk… és általában minden 3. alkalommal elhangzik a mi lenne ha összeházasodnánk című utópisztikus rémálom fejtegetése. Ez  Nőfaló becenévre hallgató barátomnak is kedvenc témája. Nem tudom miért gondolja ő is azt, hogy a kettőnk génállományából valami jó sülne ki… Merthogy ő viszont mindenáron gyereket akar, rövidtávú tervként.

Na, én meg maradok hűen Noname-hez, aki nem biztos, hogy ugyanígy áll hozzám, de amit nem tudok… az után nyomozni szoktam.

Nincs annál szebb a világon, amikor hajnal 2:33-kor ébredek, aztán feltakarítom a macskám gyomorrontását… Persze nem tudok visszaaludni, és 3:40-kor úgy döntök, hogy laptop bekapcs és megnézek valami filmet. Olyan 6 körül aztán visszaalszom és összetörten ébredek… éppen kávézom, az ágyban… Na, ez viszont már így inkább ínyemre való. Nem is akarok innen felkelni még, de muszáj lesz.
Vár a bolt, a hajfestés, a porszívó… itt a tavasz, Pöcök meg vedlik ezerrel… Meg ordít, hiába pakoltattam ki szegénykémet- hogy ne tüzeljen- nála ez nem akadály. Nem is értem… mi a jó abban, hogy kiokádja magát hajnalban, utána meg rohangál a lakásban idióta módjára és általában csak az ajtók és a falak szabnak neki gátat. Nagyot koppan és folytatja… Lehet, hogy néha agyrázkódása van, azért ilyen kerge?
Noname szerint tisztára olyan, mint én. Jár a szája, meg pörög, aztán meg döglik…

Nincs semmi jó gondolatom. Gondolattalan lettem. Vagy inkább agyatlan…

Napok óta készülök összerakni magam a darabjaimból. Mondjuk hajat festeni, mert szőkenő mivoltom egyre nagyobb teret igényel magának hajtőben… ezt viszont mindenképpen álcázni kell. Nem vagyok éppen topformában. Vajon meddig lehet azt művelni, hogy igazából rejtegeti az ember a gyengeségét?Főként a pasija előtt? Aki nem nagyon látja azt, ami valójában szintén én vagyok.  Azt, hogy imádok egész nap pizsamában mászkálni a lakásban, mint egy holdkóros. Akkor általában átfetrengem a napot és olyannyira nem csinálok semmit, hogy az evés-ivás és egyéb szükségleteken kívül semmivel nem foglalkozom. Tanyázok a kanapén és körberakom magam mindazzal, amire szükségem lehet, hogy ne keljen felkelni. Zacskóból rágcsálok a kekszet, üvegből iszom, és romantikus rinyafilmeket nézek, amiken rendszeresen szarrá bőgöm magam. Ez a kockás kanapé és az én titkos életem…

Azt hiszem, az esti program is megvan… kanapé, és én. Lassan betokozódom itthon, és csak abban bízom, hogy olyan vagyok, mint egy hernyó. Bebábozódom, aztán majd kikel belőlem egy gyönyörű lepke…

Nem is hiányzik. Most nem. Már a bulizás. A potenciális hímneműek, akikről igazából csak én tudom, hogy nekem egyáltalán nem azok. Nekem nem kell más… Pedig itt a tavasz, még a levegőnek is más illata van…

Na mindegy. Nincs kedvem írni.

Elballagtam délelőtt vissza az orvosomhoz. Nem volt túl kedves… egyébként olyan furcsa mostanában.  Mintha az ember jódógában nem tud mit csinálniért mászkerálna hozzá. Én mint illedelmes és nem hazudós ember a feltett kérdéseire őszintén válaszolva elindítottam a lavinát. Ja, hát ha nem igazán javulok, akkor csináljunk egy kis vizsgálatot ezügyben. Merthogy nekem már nagyon jól kellene lennem. Tényleg. Csak akkor miért nem vagyok? Biztos kitaláltam, mert unalmamban ráérek kiagyalogni. Kaptam egy édi kis dobozt, azt hiszem, nem kell leírjam, mire szolgál, s merre kell postázni. A munkahelyem felé meg ne nagyon akarjak én most akkor menni… úgymond járványügyileg veszélyes vagyok, és kitíltottak… Aztán ha még valamifajta nem jó eredményt produkálok, akkor az ÁNTSZ is körülnéz nálam, hogy mekkora debizonynagymocsokban élhetek, ami mindenféle gonosz fertőzés forrása.  Amúgy várom őket nagy-nagy szeretettel a Hitler gázkamráját is felülmúló klórtanyámon.   A gyomorfájásommal meg más a helyzet, bár szerintem, mivel egyébként max. akkor szokott fájni, ha valami gyógyszer odavágja, vagy nagyon olyat eszek, tuti, hogy ezzel a nyavalyával van összefüggésbe, de…

- azt hiszem, ha nem javul a gyomra, akkor nem ártana utánanézni, miért.

- pontosan ez mit jelent? - és persze néztem kerekedő szemmel.

- hát, lehet, hogy van egy gyomorfekélye.

- ááá, nekem? - de már éreztem, hogy a pánik kezd urrá lenni rajtam, és levert a víz, mert tudtam, mit akar mondani.

- igen, előfordulhat. Úgyhogy akkor elmegy szépen egy gyomortükrözésre.

Na, itt aztán tényleg rosszul lettem és még tiltakozni sem volt lélekjelenlétem. Csak néztem. Aztán valami olyat motyogtam, hogy na, azt nem. Soha. Én meg egy cső? Amikor még néha a fogkefétől is öklendezek?  Nem. Szó sem lehet róla. Nincsen nekem semmiféle fekélyem.

Most emésztek… éppen. Információt. És nem megyek el csövet nyelni. Nem leszek mély torok királykisasszony. Soha.

Kezdek jól lenni, és lekopogom nagyon erőteljesen. Most már csak óránként jön rám egy-egy kemény görcshadjárat, aminek semmiféle egyéb vonzata nincs, 1-2 perc alatt elmúlik. Mondjuk rohadt fájdalmas, ahogy végighalad  egészen a gyomromtól a lábam ujjáig, de azért még bírom a gyűrődést. Szegény pici gyomrom. Viszont régen volt ilyen lapos a hasam, mintha egy hónapig minden nap keményen edzettem volna hasizomra. Ja, a görcs megfeszíti az izmokat… tuti tipp fogyózóknak.

Na, ennek örömére nekiindultam a boltnak, gondoltam, beszerzek némi utánpótlást ebből-abból. Két görcs között a legjobb elfoglaltság… (milyen gonosz ember vagyok, elmegyek közösségi vírusterjeszteni- másnak se legyen jobb- na, meg egyébként is engem is megfertőzött ezzel a szarral valaki) A macskám már készült az éhenhalásos öngyilkosságra, merthogy ami kajája itthon volt, az az úri gyomrának nem tetszett és ilyenkor inkább éhségsztrájkol. Ezt kiegészíti éktelen üvöltözéssel és rohangászással körülöttem, mert amúgy is idióta. A múltkor majdnem berántottam a kádba, mert a marhája odatanyázott a kád szélére, én meg gondoltam, most már leégethetem a hátsó felemről a bőrt és beleereszkedem a kopasztóvízembe. Meglepetésemre nem a kád szélét sikerült megmarkolnom, hanem szegény Pöcköt, és nagy mákja volt, mert ahogy megijedt, nem befelé, hanem kifelé ugrott. Így én is megúsztam mélyebb sérülések nélkül, mert ha beesik, akkor azt hiszem, kidekorál engem is ijedtében…

Megkérdezték tőlem, hogy miért Pöcök a macskám neve? Hát mit tudom én? Mert csak egy pöcök, amit odébb lehet pöckölni. Valamiért ex pörcikének nevezte állandóan, aztán ez lerövidült. asszem…de hallgat rá, az a lényeg.

Na mindegy. Szóval, bolt. Gondoltam, megadom a módját, ne igénytelenül mászkáljak már, ha kidugom az orrom. Azt hiszem, okoztam némi örömet a körülöttem felbukkanó hímnemnek. Ha nem szűk szoknyában kóvályog az ember, akkor gondoljon már ugye arra, hogy a szél ügyes munkát tud végezni. Főként egy alapból is éppen csak a seggemet takaró és még kissé fodrosított szoknyával, na, azzal meg pláne… Odafelé még jó voltam, szabadkezet adtam magamnak, hogy fogjam a szélét. De ugyanezen mutatvány szatyorral a kezemben már nem olyan egyszerű. El kellett döntenem, hogy a cuccot hagyom ott a bolt előtt, hogy foghassam a szoknya szélét, vagy egészen egyszerűen tojok rá, hogy néha egy -egy erősebb szélroham fellebbenti a fátylat arról, amit nem hiszem, hogy mindenkinek látnia kellene. Nos, a döntés a szatyor értéke értelmében a szarok rá, hogy ki mit lát és gondol mellett dőlt el, így szereztem egy kisebb számú új rajongótábort- főleg a szoknyámnak-, illetőleg jópár engem ujjonnan utáló nőnemű lényt- feleség, barátnő és egyéb titulusban. Még jó, hogy közelbe mentem, mert azééé annyira nem vagyok jól, hogy átmásszam a fél várost, meg lusta is, egyébként.

Sírdogálós napjaim vannak. Tegnap aztán megértettem miért. Ha beteg vagyok, főképpen ha lázas, akkor általában rohadt érzékeny. Ebből kellene mindig tudnom, hogy valami nem oké. Na, persze másért sírhat az ember csak úgy… de nem olyan dolgokon, amiken én.

Elmentem tegnapelőtt délután a boltba, és ahogy vásárolgattam, megütött szó szerint egy illat. Egy mellettem vásárolgató anyukám korabeli nő felől hullámzott felém. Az az illat, amit többmilliószor éreztem gyerekkoromban az anyukámon. Nem tudom, milyen parfüm, vagy akármi, de ugyanaz volt, az biztos. Hazajöttem, befeküdtem a kádba és jól kisírtam magam. Rájöttem, hogy nagyon hiányoznak a szüleim. Élem ezt a nem éppen hibátlan életemet, tök magányosan. Egyedül vagyok, mint a kisujjam…

Tegnap reggelre úgy levett a lábamról valami vírusos gyomornyavalya, hogy mozogni is alíg bírtam. Az egész napot átfetrengtem, azon kívül, amikor elvonszoltam magam az orvoshoz. A plusz 2 kilóm megoldva… 2 nap alatt megszabadultam tőle… Csak ne görcsölne a gyomrom úgy átlag 30 percenként, na, de pozitívum, hogy úgy tűnik, ma már nem vagyok lázas. Majd estére, akkor még tuti meglátogat…

Persze amikor a konyháig is alig bírom kivinni magam, akkor is egyedül vagyok és Világjáró barátomat hívtam fel, hogy ha nem bírok kimozdulni, legyen szíves majd megnézni, még élek e, na meg némi ellátmányt házhozszállítani, ha úgy adódik. Még jó, hogy az embernek vannak barátai… különben itt dögölhet meg magában.

Tegnap reggel  elmentem megnézni, mikor rendel az orvosom és belefutottam egy mentőbe. Ismerősök voltak, ja, hát a munkámnak köszönhetően “sajnos” vannak ilyen kapcsolataim. Nem is ez a lényeg, csak megálltam egy pár szót beszélgetni, mert ezer éve nem beszéltem az egyik sráccal. Erre a másik, akivel volt némi afférom a múltban- miután nem álltam neki kötélnek, azért ő elterjesztette az egész mentőállomáson, hogy de persze-,  igen pofátlan volt. Megkérdezte, mit csinálok este, mert mi lenne, ha feljönne hozzám. Hát, komolyan mondom, vastag a bőr a képén. Azért nagyot nyelve sikerült leállítanom, hogy jelen esetben foglalt vagyok és különben sem kéne nekünk semmibe egymással belebonyolódni… Azt hiszem, ő lenne az utolsó, vagy még az sem, mert ha nem lenne többé férfi a földön, azért csak találnék elemet a vibrátoromba…  (üzenet a barátnőmnek, igen, P volt azt)

Noname meg… hát inkább nem húzom fel magam. Van nekem elég bajom így is.

Van egy pasi, aki élénken érdeklődik utánam. Mi tagadás, nem rossz. Aranyos. Kerülget, finoman. Látja, hogy mindig egyedül vagyok, és azt hitte, nincs senkim. Beszélgettünk, tudja a felállást, mert én nem szeretek hazudni. Viszont azt is látja, hogy… ez nem az igazi, így. Akármennyire is szeretem Noname-t, ha józanul gondolkodom, akkor változás hiányában rá kell szánnom magam egy nagyon nehéz lépésre. Még nem tartok ott… még nem… De még párszor megkapom, hogy ő nem tudja megadni azt, amire vágyom, és most ez így jó, és akkor ki tudja. Nem jó egyedül… Azt is be kell látnom, hogy a szerelem nem kölcsönös nálunk. Nem eléggé…

Felhív az előbb Világjáró barátom, - aki egyébként mostanában kölcsönvette Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét- , és közli, hogy feltesz egy kérdést, de csak igennel vagy nemmel válaszolhatok… El akart cipelni Győrbe valami táncbemutatóra, de jelen esetben én nem vagyok azon állagú, hogy bármilyen össznépi zsúron megjelenjek. Ráadásul nem fél óra alatt összekészülve, merthogy kb. annyi időm lenne összerakni magam. Majd máskor.  Persze nem bírtam ki, hogy ne szúrjam oda a “mi van a sok nőd közül senki nem ér rá? ” kérdést, amire azt válaszolta, hogy nem mindenkivel jelenik meg ilyen helyen. Na, tessék, pasi. Különválasztja a programokat a dugástól- ami nála úgy tűnik, külön vágányon fut. Vagyis, akit kefél, azzal nem jár bulizni? Pedig jelen esetben annyira nem bír magával, hogy átesett a ló túlsó oldalára és egyszerre három nőt is… és mégse nincs köztük olyan, akit elvigyen… nem értem én ezt.

A múltkor SOS-ben hívott fel, a most mi a faszt csináljak kérdéssel. Mindjárt eszembe is jut erről valaki, akinek a szintén csak dugidugója kombinál és tervez. Világjáró szintén zenész. Egy éjszaka és a számára csak kellemes időtöltést megtestesítő nőnemű lény már közös főzéseket és még ki tudja miket tervezett.  Ő meg beszart, nem kicsit, úgy konkréte nagyon, hogy hát neki azért tetszik, meg minden, de ez egy kicsit hirtelen és sok. Én meg csak annyit tudtam erre mondani, hogy 1. a nő valószínűleg egy ideje párkereső fázisban van. 2. ebből kifolyólag gyanítom, fenakadt pár horgon- amik nem voltak tartósak 3. ezért foggal- körömmel kell valaki. 4. még nem jutott el odáig agyban, hogy ez nem jó taktika, mert elriasztja a pasikat. 5. de fogalma sincsen már, hogy hogyan viselkedjen, adja a szendét, vagy legyen inkább kezdeményező. 6. mert tuti, hogy mindig pont ellenkezően viselkedett, mint az adott őt megközelítő vezérhímek várták volna 7. és ezért folyamatosan pofára esett. Jótanács meg nincs, max. hogy mondja el, neki ez egy kicsit gyors. A nő egyébiránt azóta is megvan, de hogy milyen státuszban fut Világjáró “táncrendjében”, arról nem szólt a fáma.

Más meg semmi extra…