Mi lenne, ha még ide publikálnék… létezem :)…

Csak megnéztem a statisztikát, még mindig megtalálnak…

A bejegyzések egyelőre magánként pihennek, nem töröltem őket. Jelen esetben nem akarom, hogy bárki, bármit tudjon a múltamban keresgélni!

Fogok írni, csak még nem tudom, hogy milyen virágnyelven fogalmazzak, hogy semmiféle hátrányom ne származzék belőle.

Hogy mi van most?

Semmi. Nem tudom, hol tartunk, hová megyünk és mi lesz velünk. A férfi, aki jelen esetben az életem szerves része- még-, mindig tud meglepetéseket okozni. Az igazság az, hogy bár Noname sem volt kismiska, de a jelen helyzethez képest földre szállt angyalként viselkedett. Mert annak ellenére, hogy csinálta a kis dolgait, amikor szembesítettem vele, hogy nem ártana őszintének lenni, bármennyire is fájt, de általában a fejemhez vágta, hogy nem szeret úgy. Aztán persze később rájött, hogy mégis. Csak már késő volt… most meg éli a világát és több nőt is hülyít egyszerre, mert  keresi azt a bizonyos valamit… No comment.

Hetek óta harc van. Mindenen. A múltamon, a jelenemen, azon, amit mondok, amit teszek. Egyáltalán nem értem, miért nem enged akkor el, ha ennyi problémája van velem. Nem tudom, mit várok…

Szomorú vagyok, hogy emberek rosszindulata és irigysége tönkreteszi a blogomat.  Elveszítettem az olvasóim nagy részét, akik nem tudják olvasni a bejegyzéseket, vagy éppen rámtalálnak és mivel nem látnak semmit, tovább is állnak…

De isten nem ver bottal…

Noname tegnap a van e valakid kérdésre csak hümmög. Aztán kinyögi, hogy igen, normális, de nem tetszik. Hát, ez tök hülye… Én csak annyit kérdeztem erre: vele is azt akarod csinálni, mint velem? Tönkrevágni?

GJ meg nem tudom. Hetek óta idegbeteg, hömbölög, rámförmed mindenért. Persze állandóan áll a bál, és tegnap rájöttem, hogy miért. Volt egy elejtett mondata a születésnapom estéjén, amikor szintén jött sms az exétől. Az ex egyébként nem tudom, mit akar, tudomásom szerint még az év elején szakítottak, aztán békültek, megint szakítottak és minden alkalommal visszament a férjéhez, mert annak kurva sok pénze van… Az sms után annyit mondott, nem érti, miért nem hagyja már békén, amikor tovább tudna lépni, mindig visszarántja. Na, a mondat ezen fele- mindig visszarántja- bennem egy marha mély sebet ütött, aztán dolgozott ott bent, a lelkemben. Minden negatív dolgot annak tudtam be, hogy tuti, azért idegbajos, mert agymosás van és nem tudja eldönteni, mi legyen. Persze elültette a nagy kételyt és a dejavu-t, hogy majd megint úgy járok, egy pasi ismét mellőlem jön rá, hogy mennyire odáig van még a volt nőjéért. Azt mondjuk kurvamód nem értem, ha nem zárom le az életem egy szakaszát, akkor mit akarok mástól? A múlt hét végére odáig fajultunk- mert persze én vagyok a hülye elmebeteg-, hogy mennyi idő kell nekem rendezni a gondolataimat, mert ő ezt nem csinálja így tovább. Még nekem kellene idő???? Aztán tegnap este, miután ezt megint felhozta, kapott egy fél oldalas emailt, minden megbántásommal együtt. A rámförmedéseket, azt, hogy ha nem egyezik a gondolatunk valamiről, meg sem hallgat, az exét és az agymosását, és a kis mondatát, hogy visszarántja, azt, hogy lassan már nem tudom, ha vele vagyok, merhetek -e egyáltalán levegőt venni. Az idegbaját, amiről nem tudom, hogy nekem szól e, vagy másért és hogy úgy érzem, én idegesítem a jelenlétemmel. Illetőleg a megváltozását, azt, amilyen volt, amikor még nem volt biztos a dolgában és a mostani állást, hogy sokszor fél nap, mire visszaböfög egy sms-re és sokszor nem veszi fel a telefont, nekem viszont ez marha mód nincs ínyemre. Elfogadom, hogy nem sokat van velem, mert felváltva dolgozunk, egy szót nem szólok érte, de hogy ne is beszéljünk, mert minek, ha nincs semmi… Hát urambocsá…

Erre kaptam egy mailt, hogy nem is kell mindenről egyformán gondolkodnunk, és tudja, hogy sokszor rámförmed, de utána meg is bánja, az exét lezárta és már nem írogat és nem akar erről többet beszélni. Annak ellenére, hogy megbántottam- én őt- akkor ott a balatonon, ő szépen lépeget felém, ha nem venném észre. És nem velem van és volt baja…

Szóval, most akkor nem tudom,de ez nála felér egy nagybetűs bocsánatkéréssel az elmúlt hetek viselkedéséért.

Majd meglátjuk. Ma délelőtt megjegyezte, hogy meddig lesz nyugalom, másfél napig? Márhogy én megint elkezdem basztatni valamivel… pedig ok nélkül én nem cirkuszolok és nem egy ember mondta azt, hogy negyede ennyiért a picsába küldte volna. Annyit mondtam rá, hogy ezt, amit leírt, már régen meg kellett volna tennie, és nem hagyni, hogy őrlődjek. Mert számtalanszor rákérdeztem, hogy mi a baja, és nem válaszolt, csak leelmebetegezett… Akkor nem lett volna ennyi cirkusz. Hát… nem tudom… jelen esetben senki nincs, aki kaparná keményen a küszöböt, úgyhogy addig van ideje kibontakozni a dolgoknak…

Hopp, megint sikerült napokra eltűnnöm…

Hogy mi is történt azóta? Hát… a hétvégén sikerült szintre helyeződni megint. Aztán a vasárnapot szorgalmas másnapos hentergéssel és alvással tölteni. Hétfőn jól összeveszni. Kedden folytatni a párbajt sms-ben. Aztán úgy csinálni, mintha minden jó lenne. Szerdán a strandon keményen beszólni arra való válaszként, hogy miképpen is néznék ki én szőke hajjal, amit egyenesen a személyem elleni támadásnak vettem. Merthogy nem óhajtok beállni a sorba, az exnők sorába, akik mind eme hajszín büszke tulajdonosai. Talán ha engem valaki így ismer meg, így tetszettem meg, akkor ne akarjon már megváltoztatni, hajszínügyileg. Bizonyos apróbb kompromisszumokra hajlandó vagyok, voltam- pl. hajvasalás-, de többre nem! Most meg persze nem vasalom a hajam, mert a jelenlegi delikvensnek meg a göndör tetszik. Menjen el az ember a pasikon…

A beszólásomon,- amit mások füle hallatára ejtettem meg, a balaton közepén-, egész lavina indult meg. Akkor persze semmi nem történt, amikor én kimondtam azt a mondatot: “ha nem tetszem neked, keress mást, én meg megrugok egy fát és 10 ilyen pasi esik le, mint Te”. Aztán gondolom dolgozott az agyában, mert estére teljesen becsavarodott rajta. Közölte, hogy nem azzal van a baj, hogy mit mondtam, hanem hogyan, illetőleg egy szón: “ilyen”, mert belőle csak egy van… Ne is keressem, ne is üzenjek, mert neki ezt meg kell emésztenie. Aztán természetesen én nem bírtam magammal és kifejtettem, hogy ha engem bántanak, én is bökök, jó nagyot! Na, meg azért nem csak én vagyok itt a hunyó, mert nem ártana neki is megtennie néhány dolgot, ami meg engem bánt, és megkértem rá! A falnak is írhattam volna, mert miután hajlandó volt sms-be elegyedni velem, akkor is csak ezt az egy mondatot rágta minden megközelítésből.  Aztán a végén közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó magyarázkodni, én bocsánatot kértem, mert elismerem, ha hibázom, ő viszont semmit nem tett meg nekem, mert hiába kértem, hogy rázza le az exét, nem tette meg, hiába kértem, hogy ne társkeresőzzön a hátam mögött, nem törölte magát, akkor meg miről beszélünk? Nekem nem kellett volna szóba állnom vele, amíg ezeket meg nem teszi. Szóval, mindketten beletettük a pohárba a magunkét, vicaversa. Itt egy darabig csend volt, aztán jött egy sms, hogy kikapcsol, nem lesz nála telefon, majd jelentkezik. Gondoltam magamban, na, ez most akkor mi? És mit ad az ég… este 9 magasságában érkezik egy teljesen normális sms, hogy milyen volt az estéje és reméli, nálam is minden ok. Egy sms váltás után meg a szép álmokat teljesen megszokott esti üzenet…

Hát… majd meglátjuk, mit hoz a holnap…

Talán sikerül megállítanom a spamözönt, ami a napokban rámtámadt!

A baromságözönt viszont nem sikerül, hiába próbálkozok

GJ elemében van, mindenre van borítékolt válasza és kiborít. Neki persze mindent lehet… nekem meg?  Tegnap este megint eldurrant az agyam, miután szarik rá, hogy mit mondok neki. Ne foglalkozzam én vele, hogy ő mit csinál a háttérben, majd elintézi, amit kell. Nekem viszont marhára nincs ínyemre, hogy lezáratlan ügyek lógnak a nyakában. Így meg hogyan is lehet továbblépni? Én meg senki sírópárnája, se ürítőtartálya nem vagyok, csak ha én is úgy akarom!

Erre kapom a következő sms-t, amiből persze kirobbant még vagy 10…

“neked az a dolgod, hogy szülj egy gyereket, írd a blogodat meg a könyvedet, menj edzeni naponta és adj enni a dögödnek…”

De szép jövő, aztanemgyenge…

Amit ő megálmodott:

- én a jövő év első hónapjaiban- természetesen ő tudja, hogy első nekifutásra- , szépen terhes leszek tőle…

- aztán szépen végigkínlódom és okádom az első hónapokat, megpróbálok nem mázsásra elhízni, ennek érdekében gyenge kardióedzést azért amíg lehet, beiktatok a mindennapokba. Persze, a reggeli rosszullétek és minden velejárója mind-mind az én problémám lesz, egyes egyedül, merthogy nem óhajt velem élni.

-talán annak érdekében, hogy kézben tarthassa a dolgokat, a kötelező orvosi vizsgálatokra és ultrahangokra elvisz, amúgy el tudnék menni gyalog vagy busszal, de tudnia kell, hogy az elhintett magjából fogant élet egészségesen fejlődik.

- a szülés elméletileg semmilyen programjában nem okoz majd fennakadást, ha minden a terv szerint halad. A szemem miatti tervezett császár időpontját lezsírozza az orvossal, nehogy egybeessen a megszokott bowlingnapokkal… Talán mire felsír a gyereke, meg is érkezik a kórházba, hogy megtekinthesse, mit alkotott. Merthogy az egészért persze őt kell csodálni! Elvégre a 9 hónapot végigszenvedte… egyedül…

- miután hazavisz a kórházból, lelép, én felhívom az anyámat, aki összepakol és velem él egy darabig, hogy legalább néha aludhassak néhány órát. A büszke apa néhány naponta megjelenik, hogy ellenőrizze, minden a terv szerint halad-e… aztán kiszámíthatatlan időközönként felbukkan. Ez csupán arra szolgál, hogy nehogy bárki a közelembe tudjon kerülni, mert lekáderezés nélkül egyrészt senki nem mehet a gyereke közelébe, másrészt mit képzelek én, hogy felelőtlenül bárkivel szóba állok, aki rossz hatással lehet az Ő gyerekére! Ennek köszönhetően aztán a gyermek 18 éves koráig nem találkozhatom hímneműekkel, mert mind a sátán küldötte és elrontanak mindent. Természetesen ő mindeközben új életet kezd és csak annyi időre vesz részt az enyémben, hogy mindent tönkretegyen körülöttem…

hurrrrrrráááááá, de hyperfasza rémálom…

Mondhatnám, hogy milyen sokáig eláll a szar… merthogy szokták eztet mondani…

Betöltöttem ma reggel- elméletileg 7 óra 30-45 között láttam meg a napvilágot-, a 32. évét az életemnek.

Hiába, megöregedtem…

Nem tudom, hogy számvetés címszó alatt mit tudnék idefirkálni, de lehet, hogy azért megpróbálom az elmúlt év nagyvonalait.

- tavaly nagyjából ilyenkor békültem ki ismét, ki tudja hányadjára Noname-el.A helyzet azt hittem, mégis oké…

- augusztusban együtt nyaraltunk, majd hazatérve néhány napon belül a friss képekből válogatva, társkereső reglapokon ismét megtaláltam életem akkori értelmetlenségét.

- szeptember, október a nagy semmi időszaka, novemberben bemutatott a szüleinek, rá nem egész egy hétre ismét felbukkant a megszokott szerelmi vadászterületén.

- december- minden szép, minden jó, hittem én.

- január- problémák az életemben, és egy ismét menekülök a francba mellőled próba- majd maradt.

-február és március: teljes nyugalom, új franciaágy és kifestettem a fürdőt.

- április: derült égből szakítás, indok: soha nem szerettelek.

-május: vadászat, számolatlan mennyiségű próbálkozó férfi, mind egyforma, csak a biliárd érdekelné őket, vagyis hogyan tudunk lyukra játszani, hogy győzzünk.

-június: GJ felbukkanása… egyelőre még megvan.

Ma reggel egy nagy puszi és a boldog születésnapot köszöntés az ágyban, félálomban úgy 6 óra magasságában… Előzmények: tegnap délután közöltem, hogy mi lenne, ha ő köszönte reggel elsőként, amire a válasz az volt, hogy biztos ő fog, mert korán kel. Na, de az sms nem ugyanaz… Kifejtettem, hogy semmi probléma, biztos van más is, aki szívesen megteszi helyette… Tegnap este azért bepezsgőztem, aztán persze kiabáltam vele, hogy én nem akarok egy olyan férfit magam mellé, aki nem bír hűséges maradni, legalább egy pár évig. Az engem nem szeret, mert ha szeretek valakit, akkor nem akarok mással kefélni! Aztán azt is megkapta, hogy éjnek évadján nem rakom ki a lakásból, mert van szivem és nem vezethet úgy, hogy ivott, de ha úgy gondolja, reggel mehet, amerre lát, nem kell többet találkoznunk. Hiába, úgy szép az élet, ha én balhézhatok… mindenen. Vannak dolgok, amiket az ember tud magáról, de azért ne kelljen már a fejemhez vágni másfél hónap után, hogy tudja, milyen volt eddig és nem is akar ezen változtatni, vagyis, minden útjába akadó pinába bele akar akadni… Egyébként meg kurvából lesz a legjobb feleség, az ilyen pasikból meg sok esetben a legjobb férj… vagy nem

Aztán persze lenyugodtam nagyjából, lefeküdtünk és a végén még szex is akadt…

De hogy hová tartunk, azt nem tudom…

Noname, tegnap este… nem éppen túl józanul…

-na, mizu? Hol a kedvesed?

-Siófokon… én meg dolgozok

-bulizik nélküled?

-igen, mint ahogy Te is szoktál.

blablabla

-áááááá, nem zavar, hogy a nőmet más kefélgeti, miért is zavarna? Szét tudnám ütni a fejét annak a szemét mocskos…. (stbstb)

-nem vagyok már a nőd. Te akartad ezt!

-tudom, és fogok én még marha módjára szenvedni…

-nem, Te más most is szenvedsz!

-lehet, mert nem értem miért zavar, hogy neked más van, örülnöm kéne neki, hogy talán megtalálod azt, akivel család, meg minden…Elbasztam. Meg kellett volna tartsalak, de nem, én mondogattam magamnak, hogy milyen jó ember vagy, és mennyire szeretlek emberileg, de nem akarom lekötni még magam.

-ja, hát igen…akkor verd a fejedet a falba nyugodtan. Én azt hiszem, eleget vártam és elég lehetőséget adtam!

Hát, ez akkor megint no comment!

Noname tegnap este kioktatott… Ja, mert felvilágosítottam néhány napja arról, hogy csere történt és így tud GJ-ről. Nem bántani akartam vele, mert egyáltalán nem arról szólt a dolog, csak valamiért előjött, hogy van e valakim. Aztán amikor nagyjából felvázoltam neki, hogy van, de úgy tűnik, megint belenyúltam a darázsfészekbe, kiakadt. Nem azon, hogy van, bár, szerinte kissé hamar váltottam- szerintem meg nem, mert már régen rossz volt vele is és terveztem folyamatosan-, hanem, hogy véleménye szerint ez az ember még nála is rosszabb. Valamiért ilyen bizalmas baráti szintre helyeződtünk, bár, néha felveti, hogy ha mégis vége és szexre vágyom, őt bármikor nyugodtan hívjam fel. Szóval, a barátjával meg nem szexel az ember, így nem tudom, ez most minek nevezhető. A lényeg, hogy- mert már megint elkalandozódtam-, hogy elmeséltem nagyjából neki minden olyat, ami szerintem fontos momentum eme nem tudom minek nevezhető kapcsolatban.

A válaszok, mert hogy ő kifejezetten férfi és talán nagyjából egy rugón működik:

- etetés, naív vagy és beszopod már megint

-mi pasik nem működünk ilyen bonyolultan, ne spirázd túl, ne kombinálj, ha kell egy nő, kell, ha nem, akkor vagy megtartjuk és mindig visszaetetjük- biztonsági játék-, vagy eltűnünk, de csak abban az esetben, ha már van más! Amíg nincs, addig megtartjuk, mert szex az kell néha…

-ha tényleg komolyan gondolná, már csak tiszteletből is törölné magát a társkeresőkről… merthogy bármikor vissza lehet regelni… (mondja a nagy love.hu mágus)

-tudja, mivel lehet megfogni, mert a gyerekre minden nő harap, bár, lehet, hogy akar gyereket, mert már 36 éves, de aztán meg ott maradsz egyedül a gyerekével.

Kezdem magam úgy érezni, mint a Nem kellesz eléggé című film főszereplőnője… őt is minden esetben egy pasi oktatta ki, hogy mit ne higgyen el… aztán a végén összejöttek- ami a mi esetünkben már előtte megtörtént, úgyhogy itt eltér a történet.

A tanács: menekülj, amíg bele nem mélyülsz, aztán jól padlóra vág!!!!!

Amik nekem nem tetszenek kurvára és kísértetiesen emlékeztetnek néhány múltbeli dologra:

-nem nagyon zavarja, ha nem tudunk találkozni. Jéééé, hát azért, ha nekem kell valaki, akkor szeretek vele lenni… és nem rinyálok azon, hogy azért nem alszom nála, mert akkor kipurcant és másnap este bulizni akarok menni, nem lesz energiám… (vagy spermám)

-felvetette a minek kell telefonon beszélni, ha nincs semmi, nem történt semmi… Hát, mondjuk talán azért, mert jól esik tudni a másikról, hogy mi van vele, és egyáltalán, hallani a hangját…

-amit rühellek, amíg kínlódott utánam, addig már reggel sms-re keltem, este azzal feküdtem és hisztizett, ha nem reagáltam 1 órán belül.

Miért gondolják a férfiak, hogy ha megkaptak egy nőt, azzal meg is szerezték??? Megszerezni bárkit könnyű…

Nos, a helyzet továbbra is a változatlan kategóriában fut…

GJ a totális kiidegelésemet vette célba, és amikor általában - napi szinten- eljutunk odáig, hogy én elküldöm egzotikus vidékre, a soha többé ne jöjjön vissza intelemmel, akkor meg felhozza a gyerekprojectet…

Tegnap megkaptam, hogy nyugodtan mehetek amerre akarok, és csinálhatok szerinte veszélyesnek megítélt dolgokat- úgy mint ejtőernyősugrás-, ha már megszültem a gyerekét. Addig felejtsem el, hogy repülőre ülök és hogy egyáltalán bármi adrenalinnövelő tevékenységet végzek, mert ha feldobom a talpam, akkor keresgélhet megint valakit, aki szül neki…

Ma sms-ben elküldtem a fenébe. Egyszer csak annyit írtam neki, hogy vegye a szájába azt a bizonyos hímnemre jellemző szaporítószervet… , aztán utána azt, hogy menj a picsába, ha neked ez nem felel meg… Erre visszaír, hogy beírta a  GPS-be a PICSA nevű várost, és azt írja ki, hogy újratervezés.  Reggel kapásból kifejtettem neki, hogy én mit gondolok, erre visszaír, hogy igen drágám, persze drágám, természetesen drágám, igazad van drágám. Egyáltalán nem veszi komolyan, hogy én folyamatos szakítótáncot járok vele…meg én se nagyon…

Aztán délután eljutottunk odáig, hogy nem kell szerelmesnek lenni, attól még szülhetek neki… Nem komplett, azt hiszi, én tudatosan vállalok úgy gyereket, hogy ő majd mellettem áll, de nem él velem, meg stb. Aztán egyszer csak észrevenném, hogy egyedül kínlódok, ő meg ki tudja kinek az oldalán éli az életét vidáman… Erre aztán megint eltakarítottam, és visszareagált, hogy szép, okos és egyéb jellemzőjű gyerekünk lenne, és ő egyáltalán nem azt mondta,hogy csak a gyerekszülésre kellek neki… Hát nem tom, kezdem úgy érezni magam, mint egy szaporításra váró petesejt-tenyészet…

Nem értem én már ezt az egészet. Vagy kifogom azt a felét a férfiaknak, akik betegesen menekülnek minden felelősség elől, vagy kifogom a másik felét, aki szintén menekül a konkrét felelősség elől, de gyereket azért akar, csak úgy hétvégi unaloműzőnek… Nem is értem igazán, minek valakinek egy nőtől gyerek, ha amúgy meg nem akar tőle semmit???? Legalábbis a szó hagyományos értelmében??? Nem az az élet általános rendje, hogy az ember azzal tervez gyereket, aki iránt érez valamit???? Vagy ennyire jónak tűnik a génállományom..???

Vagy egészen egyszerűen tényleg engem idegel, tudatosan, csak ennek meg az lesz a vége, hogy megelégelem és tényleg eltűnök az életéből örökre…