Nincs semmi jó gondolatom. Gondolattalan lettem. Vagy inkább agyatlan…

Napok óta készülök összerakni magam a darabjaimból. Mondjuk hajat festeni, mert szőkenő mivoltom egyre nagyobb teret igényel magának hajtőben… ezt viszont mindenképpen álcázni kell. Nem vagyok éppen topformában. Vajon meddig lehet azt művelni, hogy igazából rejtegeti az ember a gyengeségét?Főként a pasija előtt? Aki nem nagyon látja azt, ami valójában szintén én vagyok.  Azt, hogy imádok egész nap pizsamában mászkálni a lakásban, mint egy holdkóros. Akkor általában átfetrengem a napot és olyannyira nem csinálok semmit, hogy az evés-ivás és egyéb szükségleteken kívül semmivel nem foglalkozom. Tanyázok a kanapén és körberakom magam mindazzal, amire szükségem lehet, hogy ne keljen felkelni. Zacskóból rágcsálok a kekszet, üvegből iszom, és romantikus rinyafilmeket nézek, amiken rendszeresen szarrá bőgöm magam. Ez a kockás kanapé és az én titkos életem…

Azt hiszem, az esti program is megvan… kanapé, és én. Lassan betokozódom itthon, és csak abban bízom, hogy olyan vagyok, mint egy hernyó. Bebábozódom, aztán majd kikel belőlem egy gyönyörű lepke…

Nem is hiányzik. Most nem. Már a bulizás. A potenciális hímneműek, akikről igazából csak én tudom, hogy nekem egyáltalán nem azok. Nekem nem kell más… Pedig itt a tavasz, még a levegőnek is más illata van…

Na mindegy. Nincs kedvem írni.