Itt a tavasz, csiripelnek a madarak, bagzanak a macskák, tüzelnek az ebek és mindenki dugni akar… Röviden, tömören elemezve, az én olvasatomban ma ennyi a tavasz.

Ja, és nem utolsó szempont az, hogy az embert sokan ismerik. Túl sokan. Elég lenne kevesebb is, köszönöm szépen.

Azért jókat vidulok. Szagról tudják az emberről, hogy van valakije, tökre mindegy, milyen titulusban is, a tényeken semmit nem változtat, még növeli is a buxindexet… Akkor is csak egyedül látnak szinte állandóan és amíg el nem jönnek azok az idők- lehet, soha-, hogy valakinek a kezébe csimpaszkodva kóvályogjak a környéken, ez az állapot marad is így. Addig lehet próbálkozni… finoman, durván, akárhogyan, de lehet… Én meg élvezem, mert nőből lennék, vagy mifene. Ja, és ki is használom, mert az is élvezem. Avagy, nem hűtjük és oltjuk a tüzet kapásból, hanem meghagyjuk a hímnemet abbéli szilárd hitében, hogy Mohács még nem veszett el. Még akkor is, ha nem ő az én várkapitányjelöltem. Mondjuk sosem lehet semmit tudni. Noname bármikor megint begárgyulhat, mert neki is tavasz van, és ki tudja, merre és hol vakarózik majd nőket hajkurászva. Fő a bizalmatlanság, akkor nem lehet annyira pofára esni, mint amennyire…Sose égessen már fel az ember minden hidat maga körül, főleg, ha nem tud úszni.

Ma a régen vagy volt, vagy majdnem volt közünk egymáshoz pasik világnapját tartottam meg. Ők azon bűnös lelkek, akik valamilyen különös oknál fogva- és még véletlenül sem azért, mert lefogytam (nem a szart nem)-, megint úgy gondolják, hogy fel kellene frissíteni ama bizonyos múltbéli dolgokat. Vagy úgy gondolták, mégis rá kéne lépni arra a híres tettek mezejére és leszaggatni a virágokat. Hiába, férfiak… tavasz, bagzás… meg ilyesmik.

Dilemmagenerátor nem kertelt, közölte, hogy a múltkor meglátott, amikor mentem valamerre és rájött, hogy meg akar kapni.  Erre szépen lehet mosolyogni és nem mondani semmit. Hadd vágyakozzon, az még nem bűn. Azért a baszott jól nézel ki megjegyzése simogatta az önérzetemet. De persze ha lefordítom magyar nyelvre, csupán annyit jelent, mikor dughatnálak meg?

Aztán ott van az én valaha bevált Vészfasz névre keresztelt barátom, akivel egyfajta szexuális szimbiózist alkottunk. Mikor kinek volt éppen ideje és kedve szerint. Na, ő tényleg csak szexháziállatként tartott egyedként vonult be a  pasitörténelmembe. Hiába. Kinek-kinek a maga megillető helyét kell elfoglalnia benne. Előrelépési lehetőség meg nem igazán van. Főleg mostanság. Na, rajta ma nagyon jót nevettem, merthogy elmesélte, a múltkor kénytelen volt visszafordulni és mégegyszer megnéznie magának az utcán… nem ismert ugyanis meg, csak látott egy számára jónőnek tűnőt. Emlékszem is rá, mikor történt ez pontosan, mert már akkor ezen röhögtem, hogy tuti, nem esett le neki, az a nő én vagyok, akit ismer, ráadásul elég közelről…

Aztán akadnak még egyéb vezérhímek is, akik ismét próbálkoznának. Persze, ha megint egyedül lennék, tuti, elnyelné őket a föld. Vagy nem…