A Borospincék
Aki Torbágy felől jön Pátyra, az mielőtt a faluba érne, elhalad a Pincehegy alján. Présházas pincék sorai, utcái, mint valami lakatlan város megragadják az arra járó figyelmét. A múlt század virágzó bortermelésének emlékei. A falu völgyben fekszik, talaja nedves. A kerteket tavasszal elönti a víz. A múlt század bő terméseinek sok-sok hektó borát nem helyezhették el a gazdasági udvarban. A talajvíztől lehetetlen volt kis pincét ásni. Az udvarok különben is oly szűkek voltak, hogy bennük a szüretelő szekerek nehezen fordultak meg. A falu eredetileg egy ér két oldalán egymással szembefordult két házsorból állhatott. A népesség szaporodásával a falu sokáig nem épített új utcasorokat, egyre csak a két meglévő között sűrűsödött. A telkek elaprózódtak hosszú, vékony csíkokra. Gyakran már két család közös udvart volt kénytelen használni, de a kertet már elosztották. Ez igen jól megfigyelhető a falu belsőségeinek 1865-ös térképén is. Ezért építették a pátyiak, a bortermelő gazdák a falun kívül a domboldalban a Pincehegyen a présházakat és pincéket, mely terület a község tulajdonát képezte. Erre a domboldalra a falu déli házsorának kertjei kinyúlnak.
Valószínű, régebben ezek a szerencsés gazdák itt saját telkükön is találtak alkalmas löszpartot száraz pincék fúrására, de nehezebb megközelítésük miatt ezek helyett többi gazdákkal új, nagyobb pincéket építettek fönt a hegyen.
Erről tanúskodnak a kertek végében a beomlott pincehelyek. Néhány pince épült a Burgundiában, is de kint a szőlők között is van egy-két rom. A pincehegyen is egyrészük faragatlan terméskőből készült. A köveket úgy gyűjtötték erdőben, szántóföldön, amit az eke kivetett.
Ezek a pincék rendszerint mélyebben ülnek a földben, és nincsenek vakolva. A Pincehegy nagy pincéihez az építés előtt már jó előre faragtatták a követ. Legjobb volt a biai, mert puhább volt és fűrészelhető. Pátyon is volt kőbánya, de ennek köve keményebb lévén, olasz vállalkozók termelték ki nagy tömbökben, s a Dunapart kövezetéhez pátyi fuvarosok hordták. A kisebb törmeléket ingyen hordhatták maguknak. A kőfaragó munkások örültek is, hogy nem kellett kicsillézniök.
A Pincehegyen néha közösen építették a pincéket és présházakat, úgy hogy az egyszerre épülő présház-boltok egymást tartották. A szélső pincét támfalakkal biztosították az egyoldalú nyomás ellen.
Legrégebbiek az 1820-as évekből valók, akkor kezdhették meg a Pincehegy beépítését.A Pincehegyen minden gazda ott válthatott helyet, ahol éppen akart. A pincék sorrendjét nem igazították a házakéhoz, sem vérségi kötelék nem szabályozta. A pince azonban mindig a ház szoros tartozéka volt. A munka első része abból állt, hogy a domb oldalát függőlegesen levágták, és a kikerülő földet vízszintesen elterítették. Az oldalba vágták a hosszú alagútszerű alsó pincét vagy pincesípot. Ezt belülről kezdve esetleg szintén boltozták. A kő vagy tégla közötti részt úgy tömték meg, ahogy haladtak kifelé. A pincesípból aszerint, hogy milyen hosszú volt egy vagy több szellőző kéményt fúrtak föl a föld felszínéig, ezek végét szépen faragott kő védte. A síp előtti nagy térre került a présház. A présházboltozást kőművesek végezték. 5-6 "bógnit" (német: ívet a Szerk.) raktak le akkorát, amekkorára a boltívet akarták, azt végigrakták deszkával, s arra építették a faragott kőboltozást. A köveket régen tiszta mészbe vagy sárba, újabban habarcsba rakták az építkezésnél. Az egész család a kőműves kezéhez dolgozott, gyakran a rokonság is segített. A présház boltozása után földet hordtak a tetejére. A boltívet "bókony" -nak (német:borda a Szerk.) nevezték.
Az első oldalán szögletes vagy félköríves kőkeretes ajtót hagytak, és 2-4 kis ablakot. 4 ablak volt azoknál a pincéknél, melyeket lepadlásoltak. Az ilyen présházak falába gyámkövek voltak beépítve, melyeken a bedeszkázott gerendák nyugodtak. A présházak ajtaját keményfából készítették, és vaslemezekkel borították. A vasajtók zárait préselt és kalapált kovácsmunkák díszítették. Egy ajtón több zár is volt, melyeknek fortélyát, együttműködését csak a gazda ismerte. Az ajtón belül még keresztvas is védte, melyet hosszú vasrúdkulccsal löktek be a kapufél kövén keresztül fúrt lyukon. A pince sípjában a hordók, a présházban a nagy tölgyfaprés és felfelé keskenyedő nagy "kacak"(30-40 hektós kád a Szerk.) s a bor egyéb szerszámai voltak.
A padláson leöntve állt a gabona. Gabonát padlásolatlan présházakban is tartottak régen a nagy "kacában" (30-40 hektós) szüretelő kádban, melyet szüret idején zsákokban mértek ki. De tartottak gabonát avult hordókban is. (A pincék építése előtt a búzát szűk nyílású mély vermekben tartották emlékezet szerint.) A pincék szárazak és hűvösek voltak. A szellőző kémények segítségével jól is szellőztek. A ház macskájának külön nyitva hagyott járása volt a pincéhez, hogy a gabonát, prédáló egereket pusztítsa. Burgonyának, répának jó helye volt idekinn, főleg azután hogy már nem termeltek annyi bort, volt hely is bőven. Így a présház teljesen átvette az éléskamra szerepét. A kenyér jobban elállt, a tej jobban feladta a fölét, zsírt, szalonnát, húst is kinn tartottak. Minden élelmet, de még ruhát, s értékesebb holmit is. Itt nagyobb biztonságban volt tűz és rablók elől, mint lent. Ezért ragaszkodott minden gazda a pincéhez, még olyan is, akinek már semmi bora nem termett.
A pince építési költsége is nagyobb volt a házénál. Abban az időben, mikor a pincék egy nagyobb része épült, - emlékezet szerint, a házak kicsik és vályogból valók voltak. A gazda gondja inkább az volt, hogy szép kőből rakott pincével büszkélkedhessen.A Pincehegyet éjjelente két-két gazda őrizte lakóházak sorrendje szerint. Az őrök felírták a fekete vasajtókra, hogy mikor jártak ott. A házakból a kertek mesgyéjén futó ösvények vezettek a Pincehegyre. Néha fél méternél is magasabbak voltak, hogy rajtuk sáros időben is lehessen járni. Az ösvények végén a meredek partba lépcsőt vágtak, és korláttal szegélyezték. Majd mindennap megfordult a házból, a családból a pincébe. Az emberek az egész vasárnapot kint töltötték. Nagy sértésszámba ment, ha az arra járó nem tért be egy-két pohárra a szíves hívásra. Majdnem minden pincében volt tűzhely, a tüzelőoldal. Egy vasablak fölött volt a kürtő, mely alatt láncon bogrács lógott, Itt tartották a névnapokat, nyúlvacsorákat. Még a hús is borban főtt. A bort a "hébér"-ből a "bagókorsóba" (a bagókorsó a bagólesőre, vagyis a szájra utal a Szerk.) töltötték, és kis poharakból itták, hogy sokat tudjanak inni. Ha egyik pincében megunták átmentek a másikba. A gazda legény fiának átadta a kulcsot, hogy barátaival kint mulathasson. Még a cigányt is kivitték ilyenkor. Közösen igen ritkán használtak pincét. A gazda igyekezett minden fia számára külön pincét hagyni. Ha két testvérnek egy jutott, az ajtó két kulcsra járt. Az ajtót csak közösen nyithatták.
