Burgundia, Mélyárok
(a nincstelenek)
Páty 1865-ös felmérésű térképén/belsőségi/ jól látható, hogy ott ahol a falu völgye kelet felé végződik, és vízmosásokra szakad, sok kicsi telek sűrűn, rendszertelenül illeszkedik egymás mellé. Ez a BURGUNDIA és a MÉLYÁROK nevű falurész. Zselléreknek, napszámosoknak nem volt szükségük gazdasági udvarra, melléképületekre, kocsi és marhahajtó utakra, szérűskertekre stb. Módjuk nem volt rá. A gazdákétól eltérő életformájuk így a telepítésekre is rányomta bélyegét. Nemcsak a külső kép, hanem párhuzamosan a házbelső is alakul az életformának megfelelően. A ház, amely nem csupán az ember és értékeinek védekezését szolgálja és munkájának színtere, egyben négy fallal határolt belső világa, sajátos, családonként és társadalmi rétegként változó "éghajlattal". Az épület a lakóhely célját és értelmét, adó embert is kifejezi, képviseli, demonstrálja, mint a ruházat, a beszéd és a viselkedés. Az ember tudatosan vagy tudatlanul, állandóan önmagához, testi, lelki igényeihez alakítja, változtatja, csinosítja berendezését. Természetesen határt szab és keretek, közé szorítja szándékát anyagi helyzete. Éppen a Mélyárok és a Pincehegy igénytelen lakásai azok, melyek közvetlenül hűen fejezik ki lakóikat. A gazdaház jobban elrejti lakóját, évek során alig változik. Közben lakója meghal, elörökíte
tték, lakást cserélt vagy gazdája éppen most súlyos beteg. Mindezt kívülről nem látja meg senki. De nem így a Pincehegyen és a Mélyárokban.
Maguk az épületek is változandók romlandók. A "telek" nagysága is változik. Ahol szabad hely is bőven akad, mint fent a Pincehegyen, ott gyakran a telektől távolabb, alkalom szerint kerítenek kiskertet, alkalmi rakodót. Adót nem fizet érte, bármelyik nap elhagyhatja. Csak napraforgószár kerítés jelzi a foglalást.
A Mélyárokban, ahol a part szakadozik, bővül a hely, az omladékkal az árkot tölti fel, a kerítést meg a közbülső út rovására nyomják előre. A mellékhelyiségek évenként lesznek és bontódnak, aszerint, hogy pillanatnyilag mire van szükség. Ha kecskét tart, üreget váj a partba, vagy kis ólat tapaszt. Ha felhagy a kecsketartással, elbontja. Ha kukoricát szerzett, azt koszorúba fonva ott tartja a hevenyészett ágasokon. Ha nagyobb fa áll a lakás előtt, annak ágát terheli meg vele. Mindenki láthatja akkor már, hogy az idén malacot fog tartani, hizlalni.
Ha a lakó beteg, vagy távol van, a pincelakás előtt éktelenkedik eltakaríthatatlanul a falomladék. Kis patakocskák, melyek eső idejében a part tetejéről indulnak és kígyóznak futva le, elsárgítják a pince meszelt félkör ívét. Nem meszeli le senki. A beteg maga is kifekszik a ház elé a szűk kis helyiségből. Ott mosnak a ház előtt télen az egyetlen helyiség közepén. Az ajtó nyitva a gőznek. A mosott ruha a lakás előtt szárad.
A sokáig puszta udvar kivirágzik, ha a lányok jobban megnőnek. Az udvar jobban seprődik, gondosabb a meszelés. A ház elé új fát ültet a gyermek is, ha már az erdőre jár. Rúd végére illesztett berregő farepülőgép sok van a Mélyárokban ott, ahol iskolás gyermek is van. Kezdetleges sárkemence pedig jelzi, hogy a ház lakói maguk sütnek kenyeret. Ha csak az idő engedi, minden munka és családi esemény a ház előtt történik. Kis vasállvány alatt a főzés, étkezés, munka, beszélgetés és kártyázás. A kerékpár javítására egy fél udvar is alig elég. Mindez mindenki szeme láttára, hiszen a lakás szűk, a telket alig méteres kerítés keríti. Az udvar rendje pedig fordított. A ház hátul van, minden egyéb előtte. A ház tehát semmit sem takar el, egész belsejét egy ajtónyílás elárulja.
De az is, aki a falu kövezett utcájáról belép a Mélyárok 1-2 méteres szűk sikátoraiba, melyet nem házfalak, hanem sövénykerítések s árkok határolnak, egyszeribe úgy érzi magát, mint aki magánterületre lépett és most nem maradhat észrevétlen és közömbös. Érzi, hogy figyelik az ajtó négyszegletes kis ablakán. Hallja, hogy a gyerek bekiált édesanyjáért. Kilépnek az ajtó elé, még a létrára is fellépnek, úgy kísérik szemmel a jövevényt. Mindez azért sokban hasonlóan van a gazdaházaknál is, csak rejtettebben. A házba több belefér, többet takar.
Az udvart nagy kapu zárja el. Ha ki is ülnek a padra eléje, azt is ünnepélyesen, kimérten és szokásszerűen.
A közösség bíráló és ellenőrző szeme ügyel a hagyomány adta lassan változó formák betartására, hogy eleget tehessen a társadalmi helyzetet megillető külsőségeknek. Aki megváltozott életformája, jövedelme folytán ezeknek nem bír eleget tenni, arra szörnyű teherként nehezednek a más életformáknak és anyagi körülményeknek természetes és szükséges velejárói, demonstrációi. Az ilyen kifut, elmenekül, lejjebb szállítja igényeit, kényelmét, életszínvonalát, anyagi helyzetének megfelelően. Ezért duzzadt, nőtt a falu szélén a telep, a gyepsor, a Burgundia.
Pátyon a Burgundia és a Mélyárok megtelése, pincelakások vájására alkalmas löszfalak elfogyása után a nincstelenek a korábbi gazdasági jelentőségét vesztett és a község tulajdonát képező Pincehegyen keresnek lakást. A telek ára itt kevés volt, a löszpart pedig pincék fúrására alkalmas. Így került egymás mellé Páty szegénységének és gazdagságának leghűbb kifejezője:
Borospincék monumentális kőboltja a vasajtóval s az egyszerű, boltozásnélküli, falbavájt pincelakások.
A burgundiai és mélyároki falurész házai és lakásai a legkülönbözőbb fokozatait mutatják lakóik gazdasági helyzetének, külső, belső igényeinek.
Kisebb, teljesen parasztházszerű építménytől kezdve, féltetős pincelakások és egyszerű falbavájt pincékig szinte ahány, annyiféle. Honnan, kik kerültek ide?
A faluból is sokan. A pereskedésnél kisemmizett kisbirtokos, aki napszámos lett, vagy volt cseléd, aki annak idején, hogy csekély jövedelmét fokozza, lemondott a cselédlakásról és így az uraság pénzben fizette meg neki a lakásjárandóságot. Eleinte talán pincelakásban tanyázott, a Mélyárokban majdnem ingyen, ehhez hozzákoplalt és kis házat vett Burgundiában.
Napszámosok messze az Alföldről és Dunántúlról errefelé munkát lelvén, egy darabig "árendában" laktak bent a faluban, aztán "olcsóbb" lakásba költöztek. Legtöbbjét Pest közelsége vonzotta, melynek határát itt érték el. Talán egész életükben, a fővárosban dolgoznak ezentúl, de be nem költöznek csak egyre közelebb. A határon megtorpannak.
Vannak, akik tudatosan a csend, a saját kis ház, a falu kedvéért, mások kényszerűségből, mert Pesten nem sikerült lakást szerezniök.
Ismét mások Pestről jöttek ki, állandóan visszakészülődnek, közben évtizedek is eltelnek.
Megint mások, mint kézművesek, vándoriparosok kerültek a faluba, ide házasodtak és itt ragadtak. A rokonság is kicsal innen-onnan a Pincehegyre a legkülönbözőbb helyekről. A fiatalok bíznak magukban, házat akarnak építeni, hogy addig is kevesebbet költsenek lakásra, meghúzódnak a pincékben.
Az idekerültek között lassan kialakulnak öntudatlanul is ésszerű, egymást segítő szokások. Egy új közösségi életre való igény előjelei ezek. A korábbi rokonsági kötelékek is elszakadnak, hogy újaknak adjanak helyet, az egymás mellett lakók között.
Az újszülöttnek a szomszédban keresnek keresztszülőket, vagy a Burgundiában tartott szerény esküvőre a maguk köréből hívnak nyoszolyólányt, aki a szokás szerint az első gyermek keresztanyja lesz. Férfiak együtt vágnak az erdőn, az asszonyok együtt csemetéznek a faiskolában az erdészetnek.
A Pestre járókat a közös munkahely, a hosszú közös utazás hozza egymáshoz közelebb. Munkába indulók megvárják egymást a hajnali szürkületben. Az erdészetből fa és gally járandóságuk hazahozatalára, vagy a malomba közösen fogadnak kocsit.
A magasabban fekvő Mélyárokban, Burgundiában és Pincehegyen nehéz és költséges a kútfúrás. A lakók közösen furatnak és használják a kutat, mely körül kisebb kútközösség alakul ki.
A gyermekek játékának s a nagyobbak találkozójának, szórakozásának is kialakulnak a helyei. Innen nem járnak be a lányok s a legények a faluba, bálba, tánciskolába, de táncolni ők is megtanulnak. Persze ez a tánciskola a nyári vasárnapokon volt, májustól őszig az erre alkalmas kis udvaron a lakás előtt. Ecetfából lombsátort készítettek, tölcséres gramofonra táncoltak, míg az öregek összeültek, kártyáztak. Az itteni és a közös munkahelyek ismeretségéből házasságok lettek.
Igen tanulságos, hogy mindezek ellenére közösségi életüket a gazdákéval összehasonlítani sem lehet, pedig szegénységük folytán jobban rá lettek volna utalva. Kevesebbet ülnek össze beszélgetni, alig szomszédolnak, ritkán kérnek kölcsön egymástól. A gyerekágyast sem látják el a szomszédok.
"Az a parasztoknál szokás!"
Pedig éppen náluk lenne az ilyen, nagy segítség.
Egyenetlenkedés, gyűlölködés hamarább tör ki közöttük. A szerény, félterős lakások, de magában álló kis házak is majdnem minden összesegítés nélkül készültek. Néha az évek során, magárahagyott küzködésben, néha határozottan irtóznak a közösködéstől. Pld. egy mélyároki fiatal házaspár, aki a szülők féltetős kunyhójában lakott, egyedül építkezik. Maguk vetik a vályogot, hordják a követ, ácsolják a tetőt. Az első összeomlás után új, 20m-es kutat fúrnak csak, azért, hogy ne kelljen a közeli közös kutat használni.
Ugyanakkor bent a faluban is több a közös kút. Mindez összefügg azzal, hogy társadalmuk nem állapodhatott, nem szilárdulhatott meg. Maga a falu társadalmilag elzárkózott előlük. Kölcsönösen lenézték egymást a fiatalok is.
De a Mélyárok is megvetette igénytelenebb életű és lakású pincehegyi társait. Azt mondták:"megérdemli a sorsát" A Mélyárok és Burgundia legényei a falu felső végében kocsmázott a Nagykocsmában, megverték a gazdalegényt, ha idejött, de a gazdaleányhoz sem járhatott napszámosgyerek. Összeházasodás még ritkább volt. A burgundiai legénybandák az új napszámoslegényt ünnepélyesen maguk közé avatták.
Az első világháború már kikezdte ezt az éles társadalmi válaszfalat, ma még kevésbé érvényesek a korábbi előítéletek. A napszámoslegények jobban tudtak mulatni, náluk volt a pénz, gazdalegénynek csak akkor volt, ha titokban eladott egy-két zsák terményt. Pedig a pátyi napszámostársadalom és a falu között szoros volt a gazdasági kapcsolat. Legtöbbnél részért való aratás, a cséplés biztosította a család egész évi kenyerét.
Ha be is jártak Pestre, Budára, ott is jobban a fővárosi és a svábhegyi kertekben kertészkedtek. A nyári munkára hazajöttek. Télen az erdészetben dolgoztak, úgy jutottak tüzelőhöz. A kis lakásokat könnyű volt kifűteni, a fa nagyrészét eladták, ebből pénzeltek. Nyáron a főzéshez a gyerekek szedtek gallyat az erdőben, ha ügyes volt nem fizettek érte semmit. Csak alig pár éve, hogy túlsúlyra jutottak közöttük az állandó gyári munkások.
A falubeli asszonyok egész évben felkeresték a napszámos feleségeket, hogy elhívják őket kisebb-nagyobb házi munkára segítségül. Mosásra, takarításra, meszelésre, kapálásra, szüretre, de még kenyérsütésre is. Szüretre elmentek még a szomszédos faluba is egy-két veder szőlőért.
Folyamatossá vált a betelepedés.
"Közel volt az erdő, közel volt a város, jöttek. Jó víz volt Pátyon - úgy mondták - ha issza, nem megy el, este vette a fűrészt, hozhatta a fát /az erdőről a hajléképítéshez/ Így csinál sok most is
