1958-ban születtem Miskolcon. Édesanyám és nagymamám otthon voltak, így nem lehettem óvodás,
de tőlük megtanultam a varrás, a kézimunka tudományát. Az első babaruhákat ekkor készítettem.
Az iskolás éveim alatt magamnak, közvetlen környezetemnek varrtam ruhákat. Ezután a Budapesti
Műszaki Egyetemen tanultam tovább, ahol 1981-ben szereztem építőmérnöki diplomát.
1985-ban született a legidősebb lányunk Borbála, majd 1989-ban Rozália, 1995-ben pedig a fiunk,
Bálint. Az akkori konfekcióipar szűkös kínálata és stílustalansága késztetett arra, hogy először
a saját lányaimnak varrjak olyan ruhákat, kötényeket, amelyeket természetességükből fakadóan a
mindennapokban hordhattak, de mégis különleges szépséget, „kislányságot” tükröztek. A 80-as
évek végén szívesen fogadták be kislány ruháimat az akkor megjelenő butikok. Az aprólékos
részletek igényes kidolgozását értékelte az Iparművészeti Vállalat, ahol Antoni Rozi Bábkészítő
műhelyének munkájába kapcsolódtam be.
Férjem édesanyja a háború előtt masamód mester volt, tőle kaptam a kalaposmesterség és az
öltözék kiegészítők készítésének alap fogásait és halála után örökségül néhány szerszámot is.
2011-ben Armarium Manufaktúra Kft. névvel családi vállalkozást alapítottunk, ahol a sok év
alatt kikristályosodott elképzeléseimet meg tudom valósítani.
Szívügyemnek tartom a szép hétköznapok megteremtését és a gyermekeink igényességre való nevelését.
A csillogó-villogó reklámok közül eltűntek a harminc-negyven éve még ismert táblák. Ma már
nincs szabó, varrónő, cipész, villanyszerelő, asztalos... Pedig szükség lenne rájuk. Megszűntek
az iskolák, műhelyek, ahol az alapszakmák ősi fogásait el lehetne lesni az öreg mesterektől.
De a tanításból is eltűnt a gombvarrás, horgolás, virágkaró faragás, hamutartó hajtogatás,
vagyis a tűvel, cérnával, reszelővel, kalapáccsal való bánásmód megismertetése. Helyette inkább
a gombnyomás, internetkezelés jött divatba.
Ha azt szeretnénk, hogy a jövő nemzedék ugyanúgy tudja használni a két kezét, mint a nagyszüleik,
akkor ehhez alkalmat is kell teremteni. A gombolható ruha, a köthető masni, a kapcsolható patent a
játék babán megköveteli a kézügyességet az anyaszerepbe éppen most beletanuló 4-12 éves kislánytól
is. Ha még a saját ruháján is ugyanúgy „működnek” a dolgok, mint a babáén, immár a játékból komoly
tanulás lett. Újra kell kötni a masnit, újra kell gombolni a ruhát, újra kell kapcsolni a patentot.
És ha véletlenül leszakadna a gomb, azt vissza lehet varrni, de akár új ruhát is lehet készíteni a
babának.
A ruhákon visszaköszön a huszadik század igényes polgári öltözködési stílusa a hetvenes években
a táncházkultúra megjelenésében újraértelmezett népi stílusjegyekkel együtt. A polgári és népi „divat”
harmóniáját a természetes gyermeki viselkedés teszi teljessé. Ezekben a ruhákban egyszerre jelenik
meg a múlt motívumkincse, a jövő divatja és a jelen szükségszerűsége, hiszen a gomb valóban gombolható,
a patent kapcsolható és a masnit is minden alkalommal újra kell kötni.
A kalap megvéd esőtől, naptól, hidegtől, melegtől, de egyenes tartásra, felemelt főre és nyílt
tekintetre is késztet. Viselője bátran nézhet a rátekintők szemébe, hiszen megjelenésében életkorához
illően, gyermekségében kiteljesedve, magabiztosan keresheti helyét a világban.
Munkáimat a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Formatervezési Tanács
„V.Gyermek-Játék” országos pályázatán professzionális kategóriában II. díjra értékelte.
2011-ben indultam a Mesterségek Ünnepe „Tetőtől talpig” pályázatán, ahol gyermek
kategóriában egyedül jutottunk be az augusztus 19-i ünnepélyes divatbemutatóra. Megtiszteltetés
számomra, ha meghívnak különböző színvonalas eseményekre - rendszeresen jelenünk meg a
Gödöllői Királyi Kastély rendezvényein, és a 2011. december 17-19-én a Duna palotában
megrendezett Adventi „Fény ünnep” rendezvényén is ott voltam.