Története
A gyökerek [2.] a hatvanas évekig nyúlnak vissza,
a történet katonai fejlesztések civil szférába
való átszivárgásával kezdõdött.
Abban az idõben merült föl ugyanis az USA-ban egy
kevéssé sebezhetõ
számítógép-hálózat szükségessége,
amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei
muködõképesek maradnak. Dwight Eisenhower elnök
- a szovjetek ûrversenybeli sikereit ellensúlyozandó,
a Szputnyik 1 fellövésének hírére
- elrendelte a Defence Advanced Research Project Agency (DARPA) beindítását,
amely a kutatásokat azután finanszírozta. Kidolgoztak
egy többközpontú, csomagkapcsolt (ahol az adatok
továbbítása
kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs
rendszert (az NCP protokollt), mely a mai TCP/IP szabvány
õsének
tekinthetõ. Ezen az elven kezdett mûködni 1969-ben
az ARPANET, és
a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt
adattovábbítás további kutatásra
szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és
kormányzati laboratóriumok kutatói is használták
elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és
távoli bejelentkezésre egymás számítógépei
között. 1972-ben megszületett az elsõ e-mail program.
1974-ben jelent meg elõször az "Internet" kifejezés,
egy a TCP protokollról szóló tanulmányban.
1983-ban azután, hogy az addig szigorúan ellenõrzött
az ARPANET-bõl MILNET néven leválasztották
a hadászati
szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti Internet.
A National Science Foundation felismerte hogy a hálózat
döntõ fontosságú lehet a tudományos
kutatásban,
ezért igen nagy szerepet vállalt az Internet bõvítésében.
1985-86 között építették ki az NSF
6 szuperszámítógép-központját, és
az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet
kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az NSFNET több
bõvítés után (optikai kábeleket
fektettek le, újabb vonalakat hoztak létre, melynek
eredményeként
a hálózat sebessége a kezdeti 56 kbit/s-ról
45 Mbit/s-ra emelkedett) ma is az USA domináns gerinchálózata.
Az ARPANET formálisan 1989-ben szûnt meg, hogy helyét átadja
a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az NSFNET mellett
jelentõs részben már magáncégek
hálózatain
folyik a kommunikáció (AT&T, MCI, UUNET, Sprint,
stb.). Az azóta eltelt években több száz
különálló hálózaton több
tízezer számítógépet kapcsoltak
a folyamatosan növekvõ Internethez és ez a növekedés
napjainkban is tart. Az Internet adatforgalma manapság óriási.
Az NSFNET gerinchálózatán 1995 áprilisában
mért 13 404 656.5 Mbyte adatforgalmának megoszlását
mutatja a jelentõsebb szolgáltatások szerint az 1.
táblázat
[1.].
Szolgáltatás |
Adatforgalom (Mbyte) |
% |
WWW |
3
518 742 |
26.25 |
FTP |
2
886 742 |
21.53 |
NNTP |
1
160 496 |
8.66 |
SMTP |
620
450 |
4.63 |
Telnet |
339
404 |
2.53 |
1.
táblázat. Adatforgalom megoszlás [1.]
A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek
alapján számos országban szervezõdtek
gerinchálózatok.
Ezek mindenekelõtt a hatalmas információs és
számítástechnikai
erõforrásokkal rendelkezõ NSFNET-hez igyekeztek
csatlakozni, de gyakran egymással is kiépítették
közvetlen
kapcsolataikat. Az utóbbi években a távközlési
cégek, kommunikációs vállalatok
meglátták
az üzleti lehetõséget az Internet technológiájú számítógép-hálózatokban,
ill. a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokban
(pl. számítógépek, adatbázisok
távoli
elérése, elektronikus levelezés, adatállományok átvitele,
szöveg-, kép-, hanginformációk
integrált
továbbítása, stb.) így megjelentek
az ilyen szolgáltatásokat kínáló üzleti
vállalkozások, ill. ezek saját gerinchálózatai.
Az Internet talán legfontosabb szervezõ, összefogó ereje
az Internet Society (ISOC). A társaság nyílt,
tagja lehet bármely szervezet vagy magánszemély.
Célja az Internet technológiával történõ
információcsere összehangolása,
fejlesztése.
Az ISOC által felkért, nagy szakmai tekintéllyel
rendelkezõ önkéntesekbõl áll
az Internet Architecture Board (IAB) melynek feladata hogy állást
foglaljon alapvetõ stratégiai kérdésekben,
felelõs a szabványok
elfogadásáért, ill. a szabványosítást
igénylõ kérdések meghatározásáért és
az Internet címzési rendszer karbantartásáért.
Az Interneten nincsen központ, nincs "egy" központi
gép. Minden, a hálózatra kötött gép
egyszerre fõ- és alállomás. Az Internet tehát
olyan elméleti szervezõdése a számítógépeknek és
hálózatoknak, amelynek bármely pontja képes
kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával.
Az Internet tulajdonképpen nem is hálózat, hanem
különféle hálózatok óriási
gyûjteménye, amely néhány közös protokollt
használnak, és néhány közös szolgáltatást
nyújtanak.
Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat
gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált,
majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb,
sokszor korábban soha nem ismert formái.
Az eredetileg elsõsorban oktatási intézményekben elérhetõ
hálózatra egyre több intézmény, szervezet,
cég kapcsolódott, a szolgáltatást hamarosan
a nagyközönségnek is felkínálták.
Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan
követte a "hírcsoportok" (newsgroup) forradalma,
majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkeresõ- és
továbbító eszközök elterjedése,
amelyek 1992-ben úgy tûnik, egy "természetes" végponthoz,
a WWW-hez (World Wide Web) vezettek: innentõl a számítógépekhez
nem értõ laikusok is könnyedén, minden tanulás
nélkül navigálhatnak az Internet óceánján.
A WWW az európai részecskefizikai kutatóintézet,
a CERN szülötte. Tim Berners-Lee és Robert Cailliau
elgondolásai alapján olyan rendszer született, ami
az elmúlt tíz évben forradalmasította a
kommunikációt. 1998-ra mintegy 300 millióra
nõtt a web dokumentumok száma, és a Web naponta további
másfél millióval bõvül.
A gyors elterjedésbõl és egyszerû kezelhetõségbõl
eredeztethetõ a korábban a felhasználó szempontjából
ingyenes, nonprofit hálózat kommercializálódása
is: az óriási és egyre növekvõ,
többé már
nem csak profi számítástechnikusokból álló Internet
közösség hatalmas üzleti lehetõségeket
rejt, sõt az emberek közötti kommerciális kapcsolatok
teljesen új formáit teszi lehetõvé. Az Internet
jelenlegi felhasználóinak száma ismeretlen, de
az biztos, hogy ez a szám az egész világon összesen
több százmillió fõre rúg, és valószínûleg
nemsokára eléri az egymilliárdot.
Lap
tetejére
Felépítése
A 1. ábra [2.] a „ma Internete” egyszerûsített
képét mutatja. Van egy kliens, aki éppen otthon
van. Tegyük fel, hogy a kliens felhívja az ISP-jét
(Internet Service Provider, internetszolgáltató) egy
kapcsolt telefonvonalon a 2. ábrán, látható módon.
A modem egy kártya a számítógépben,
amely a számítógép által elõállított
digitális jeleket analóg jelekké alakítja
annak érdekében, hogy azok akadály nélkül átmehessenek
a telefonhálózaton. Ezeket a jeleket az ISP POP-jéhez
(Point of Preference, szolgáltatási pont) továbbítják,
ahol ezeket a jeleket eltávolítják a telefonhálózatból, és
az ISP területi hálózatára játsszák át!
Ettõl a ponttól a rendszer teljesen digitális és
csomagkapcsolt. Amennyiben az ISP nem más, mint a helyi telefontársaság,
a POP valószínûleg abban a telefonközpontban található,
ahová a felhasználó telefonvezetéke befut.
Ha az ISP nem a helyi telefontársaság, akkor a POP néhány
kapcsolóközponttal arrébb is lehet.
1. ábra. Az Internet áttekintése
[2.]
Az ISP területi
hálózata az ISP által kiszolgált
különféle városokban elhelyezett, egymással összekötött
routerekbol áll. Ha a csomag célja egy olyan hoszt, amelyet
ugyanaz az ISP szolgál ki, akkor a csomag egyenesen a cél
hoszthoz kerül. Egyéb esetekben a csomagot az ISP a saját
gerinchálózati szolgáltatójának
adja át. A lánc legtetején a nagy gerinchálózati
szolgáltatók foglalnak helyet, olyan cégek, mint
az AT&T vagy a Sprint. Ezek a cégek üzemeltetik a nagy
nemzetközi gerinchálózatokat, több ezer fényvezetõ
szálakkal összekötött router segítségével.
A szerverfarmokat (vagyis másodpercenként több ezer
weboldal kiszolgálására képes gépeket) üzemeltetõ
nagyvállalatok és társzolgáltatók
gyakran közvetlenül a gerinchálózatra kapcsolódnak.
A gerinchálózatok üzemeltetõi azzal segítik
elõ az ilyen közvetlen kapcsolatok megvalósítását,
hogy úgynevezett szolgáltatói szállodákat
(carrier hotels) hoznak létre, ahol helyeket lehet bérelni.
Ezek a szállodák lényegében olyan berendezésszekrények,
amelyek egy szobában vannak a routerrel, és így
teszik lehetõvé a rövid és gyors összeköttetést
a gerinchálózat és a szerverfarm között.
Ha a gerinchálózat olyan csomagot kap, amelyet egy általa
kiszolgált ISP-nek, vagy cégnek címeztek, akkor
továbbküldi azt a célhoz legközelebbi routerhez, és
ott adja le. Mivel nagyszámú és változatos
méretû gerinchálózat létezik a világon,
ezért a csomagoknak esetleg egy versenytárs gerinchálózatba
kell átmennie. Minden nagyobb gerinchálózat kapcsolódik
a NAP-hoz (Network Access Point, hálózati hozzáférési
pont), annak érdekében, hogy a csomagok a gerinchálózatok
között át tudjanak járni. Lényegében
egy NAP egy olyan szoba, amely tele van routerekkel, minden gerinchálózathoz
tartozik legalább egy. A szobán belül egy LAN köt össze
minden routert, lehetõvé téve azt, hogy csomagot bármely
gerinchálózatról bármely másikra
továbbítani lehessen. A NAP-okban létrehozott
kapcsolatokon kívül a nagyobb gerinchálózatok
számos egyéb közvetlen összeköttetést
tartanak fenn a routereik között. Ezt a megoldást
magántovábbításnak (private peering) nevezik.
Lap
tetejére
Használata
Mit jelent tulajdonképpen „rajta lenni az Interneten”?
A legegyszerubben megfogalmazhatni, úgy lehetne, hogy egy gép
akkor van rajta az Interneten, ha a TCP/IP-protokollkészletet
használja, van saját IP-címe, és tud más
gépeknek IP-csomagokat küldeni az Interneten át.
Az 1990-es évek kezdetéig az internetet foleg oktatási és
kormányzati intézmények, valamint ipari kutatóintézetek
használták. Egy új alkalmazás, a Világháló (melyrol
bovebben az 5. fejezetben lesz szó) ezt a helyzetet gyökeresen
megváltoztatta, és több millió új,
az oktatástól független felhasználót
vont be a hálózatba. A CERN-es fizikus, Tim Berners-Lee által
kifejlesztett alkalmazás nem változtatott semmit a rendelkezésre álló eszközökön,
hanem egyszeruen csak könnyebbé tette a használatukat.
A NCSA (National Center for Supercomputer Applications) által írt
Mosaic nevu böngészonek köszönhetoen lehetoség
nyílt arra, hogy olyan szövegeket, képeket, hangokat,
sot akár még mozgóképeket is tartalmazó információs
oldalakat hozzunk létre, amelyrol más oldalakra is el
lehet jutni. Ha rákattintunk egy linkre, pillanatok alatt az általa
mutatott oldalon találjuk magunkat. Sok cég honlapja
tartalmaz olyan linkeket, amelyek segítségével
további oldalakra juthatunk el. Olyanokra, mint például
termékismertetok, árlisták, vásárlási
feltételek, muszaki terméktámogatás, kapcsolattartás
az alkalmazottakkal. Rövid idon belül rengeteg új
oldal született; térképek, részvénypiaci
táblázatok, könyvtári katalógusok,
rádió és tv adások. Ma már nem is
meglepo, ha valakinek személyes oldala (honlapja) van.
Lap
tetejére