RENKÓ FERENC


HANYATTHOMLOK CIKLUS

- Kutyatáp van?

- Kutyája van?

- Ne szemtelenkedjen, válaszoljon a kérdésemre! Maga még nagyon fiatal ahhoz, hogy ilyeneket vágjon a vevők fejéhez.

- Mit akar, vén trotty?! Kezdjek el imádkozni magának? Vagy térdeljek le, amikkor maga beszél?

- Nem. De azt elvárom, hogy a kommunikáció alapvető szabályait tartsa be, ha már az üzletszabályzat nem tartalmazza a vevőkkel való megfelelő bánásmód passzusait.

- Hogyne tartalmazná! De maga nem vevő! Maga egy akadékoskodó, provokáló ember, aki besétált ebbe a boltba és zaklatja az itt dolgozókat. Az itt vásárlókról már nem is beszélve!

- Még egyszer kérdem, kutyatáp van?

- Van, maga lehetetlen vénség, van, maga aszott vevőpótlék! Melyiket akarja? A pukedliset vagy a csaholósat? Netán a popóba harapósat? Megérdemelné!…

- Vigyázzon, mert legközelebb magammal hozom a kutyámat, neki aztán nem mer ilyeneket mondani! Szégyenteljes némber!

- Én némber? Huszonhárom éves vagyok, reggeltől estig dolgozom, azután ellátom a családomat, s ha még van időm, alszom is néha. Ezzel szemben maga…

- Ezzel szemben én?! Én ugyanezt csinálom, de már lassan ötven éve. Kérdezi, mi a különbség? Ez az ötven év. Én még ma is élek, ezt azonban magáról nem tudom feltételezni, ilyen hozzáállás mellett. Az élethez alázat is kell, kislány, ami magából hiányzik. Az alázat a kitartás édestestvére, ezt tudta-e?

- Nem, nem tudtam, de nem is érdekel. Engem most jobban érdekelne az, ha maga szépen elkotródna innen, de örökre, és más boltban venné meg hetente egyszer azt az átkozott kutyatápot! Meg vagyok értve?!

- Most megríkatott! Ha itt lenne a lányom, maga nem merne így beszélni velem! Ő aztán kiosztaná magát, meg a magához hasonlókat, kedvesem! Ő tőlem tanulta a replikát, nem is bírták soha egy hónapnál tovább egyetlen munkahelyen sem!

- A maga lányát? Hát… nem is tudom… engem sem bírnak itt nagyon, már kifelé áll a szekerem rúdja. Tudja, nagyon érzékeny vagyok, büszke és rátarti! Megnézem, ki mondja és miért. Ez az én bajom… a lánya mit mond? Bírja még?

- Nem tudom, rég nem találkoztam vele, meglehet már vagy tizenöt éve, vagy több… sajnos tőlem örökölte ezt a veszett természetét, mindenkit elmar maga mellől, nem kell egy idő után senkinek sem! Az uramat én is elüldöztem, most meg nézhetem, mikor ad haza pénzt… egy rakás szerencsétlenség az életem, elvesztettem a lányomat, aztán a férjemet, most már csak a kutyám maradt… neki viszem a tápot, a pukedliset…

- Nézze, jóasszony, megértem én magát, én sem komolyan gondoltam ezt az egészet. Adja ide az árát és váljunk el békességben. Rendben van, jöjjön a jövő héten is, akkor már előre elkészítem az árut, még sorba se kell állnia… szegény asszony…

- Hé, engem maga ne akarjon lekenyerezni!… Hanem várjunk csak! Mi van a maga nyakán? Milyen furcsa anyajegy az ott?! Jesszusom! Pont olyan, mint az én lányomé volt! Úristen, de megszédültem…vizet…vizet…

- Itt a víz, odaadom az enyémet, nem ittam bele, biz’isten, csak térjen már magához! Most meg mit cirkuszol itten? Még hogy az én anyajegyemet maga máshol is látta?! Hogy a fészkes fenébe lehet ez, nem klónoztak engem soha, nem is engedném, azt biztos!

- Te vagy az, Irma? Mégiscsak te lennél az, lányom? Megtaláltalak, kicsi gyermekem! Hogy is lehettem ilyen vak, hiszen már a mocskos szádról rá kellett volna ismernem, hogy rokon vagy!

- Irma? Ez a név olyan ismerős nekem! Mintha régen, kiskoromban így neveztek volna… a mostohám mindig kinevetett, ha ezt mondtam, apa meg csak hallgatott. Mindez igaz lenne?.. De magával?! Hiszen ez egy rémálom! Ilyen anyát senki sem kíván magának! Maga egy tragika!

- Kislányom, nézz szembe az életeddel. Én vagyok az anyád, ez most már százszázalékosan biztos. Te vagy az én kicsiny Irmám. Ahogy végeztél itt, átugrunk a Korányiba egy DNS tesztre. Rendben lesz ez így, megtalált gyermekem?

- Nem is tudom, volt és leendő anyám… de mi lesz a gyerekkel? Hogy magyarázom el nekik, hogy van egy elviselhetetlen nagymamájuk?! Aki pont olyan, mint én! A férjem a hidegvágójába dől, vagy magára engedi az autóemelőt a hírre, hogy anyósa lett!

- Szokj hozzá a tényekhez, leányom. Én se úrikisasszonyoknál nevelkedtem, de ahogy eddig tapasztaltam, te mindent örököltél. Ne vessünk semmit egymás szemére. Olyanok vagyunk, mint két záptojás, amit a férjednek - kénytelen-kelletlen - szagolgatnia kell. A gyerekek meg majd hozzám szelídülnek, akarom mondani, majd én hozzájuk… De nézd már, egy vásárló meg akar szólalni. Már figyelem egy félórája, nagyon nyújtogatja a nyakát, az ilyen gyorsan felkapja a vizet, le kell állítani! Mit akar, tarfejűkém? Lassúnak érzi a kiszolgálást? Mert mehet máshová is..

- Ne higgye, asszonyom, hogy meg akarom törni e szomorú és egyben felemelő pillanatot, az édesanya és a gyermek egymásra találását. Csak azt akartam jelezni kosaram felemelésével, hogy könnyeimtől nem tudom bemondani a piskótatészta kódszámát, amit az árleolvasóban megnéztem és mind a tizenkettő karakterét betanultam, hogy kedves lányának nehéz munkáját még jobban könnyítsem. Drukkolok maguknak, legyenek boldogok és még záróra előtt találják ki, mi lesz életük folytatása, hogyan dolgozzák fel e nagyszerű élményt, az egymásra találást!

- Megszakítanám Palika véget nem érő ömlengését, mert én is hozzá szeretnék szólni. Margit vagyok a négy béből, Irmácska ismer, inkább önnek szerettem volna bemutatkozni, anyuka. Mindenben egyetértek a Palika által mondottakkal, de van egy praktikus megjegyzésem. Nézzék, mi már lassan egy órája állunk itt és nézzük végig a maguk szemet facsargató egymásra találását. Nincs is ezzel semmi baj, de én most kicserélném a dobozos tojást, mert közben lejárt a szavatossága és a tejet sem vinném el. Te, Boglárka, mit szólsz mindehhez?

- A rosseb az egészbe! Nincs erre nekem időm! Persze, aranyos meg kedves ez az egész, de hát milyen édesanya az, akinek éveken át nem hiányzik a gyermeke?! Kérdezem én, mivel foglalkozott maga az idő alatt, amíg elérhetetlen volt gyermeke számára? Utcázott? Mert azok szoktak – már megbocsásson – így eltűnni a család elől! Az ártatlanok meg eszik a kefét, fizetik a számlákat, nevelik a gyerekeket, aztán, amikor már mindenen túl vannak, váratlanul megjelenik a nagymama és betelepül!… Ön is betelepülő? Mert ha igen, most mondja meg, várnak a vendégeim otthon, csak margarinért ugrottam le, de látom, hogy egy láda sört is vinnem kell, mert ennyi idő alatt el is fogy nálunk a készlet…

- Nem hiszek a fülemnek! Maga sértegeti az én édes jó anyámat?! Akit most találtam meg, és aki hitelt érdemlően elmondta nekem, miért is nem jelentkezett évekig, miért is nem tudott velünk foglalkozni?! Azonnal távozzon, asszonyom, a boltból, és ide a lábát se tegye be többé! Maga egy érzéketlen, talán alulképzett, iskolázatlan személy, aki veszi magának a fáradságot, hogy pálcát törjön szomorú életű családok felett!… Jaj, egészen belenyilallt a melykasomba…

- Fejezze be, jóasszony, mert velem, gyűlik meg a baja! Nem engedem, hogy a lányomat ilyen cafkák sértegessék! Ahogy elnézem, a maga sarka igencsak felrepedt az idők folyamán, valószínűleg az utcasarkon álldogálástól, és pont az ilyen osztogat tanácsot nekünk, a mi szent családunknak! Lányom, add ide azt a bagettet, ráütök ere a sértegetőre a szárazabb végével!…

- Lassan a testtel, asszonyság! A vevők nevében szólok, a nevem Béla, és nem tudom tovább türtőztetni magam! Egy dolog a családi öröm és egy másik a bolti bevásárlás! Ez egy munkahely, vegyék tudomásul, ahol a vevők nem a maguk rokonai, hanem ügyfelek, akiket ki kell szolgálnia a kedves lányának, akár tetszik neki, akár nem! Menjenek haza békességgel, aztán kezdődjön egy új nap, magukkal vagy maguk nélkül, de a cipót holnap is, meg holnapután is meg akarom venni, és nem órák múltával, hanem perceken belül! Legyen laza, menjünk haza, és ezt a többiek nevében is mondom, frissmama! Nekem még a héten Csepelre kell érnem, a benzin is fogytán, úgyhogy alapállás, hölgyeim, mozogjon az az árazó!

- Szóval, innen fúj a szél! Lenézik az én szegény gyermekemet! Mert hogy csak egy pénztáros! Tudják meg, hogy taníttatni akartam, de nem lehetett, a Józsi minden pénzt elvitt, elitta a keresetét, elitta az én keresetemet, sőt a szomszédét is, mert mindig meghívatta magát! Ezért nézik le a lányomat? Nézzenek le engem, nekem már olyan mindegy, de holnap a kutyával jövök, akkor próbáljanak lenézni, Tökössel, a pitbullal leszek itt, ő kifejezetten vevőkre van kiképezve, mármint harapásilag… Na, értik már? Én még abban a világban nőttem fel, ahol a munkás volt az úr, az ilyen polgári csökevény, mint a vevő, mint maguk is, akinek pénze van, csak arra jó, hogy megvegye a munkásosztály által előállított árukat, fogyasszon, jó sokat, hogy hizlalja a népet, hizlalja az országot…

- Asszonyom, nem zavarja, hogy több évtizede kapitalizmus van? Annak ellenére az van, hogy polgárt csak akkor lát, ha bekapcsolja az Amerika Hangja Képekben csatornát. Ami ennél rosszabb, munkást meg akkor, ha benyit valamelyik munkaközvetítő irodába. Nekünk már csak ez jutott. Inkább örüljön, hogy a lányának van munkahelye.

- Nézze Béla, maga nekem nagyon szimpatikus, de ne filozofáljon tovább! Három diplomám van, egyikkel sem tudtam elhelyezkedni, hogy miért is, azt most hagyjuk! A lényeg, hogy megkeseredett ember vagyok, és ezen az sem változtat, hogy megtaláltam egyetlen szeretett leányom! Az én örömöm egy sérült ember öröme, ezért ne provokáljon, mert harapok! Bár ahogy elnézem, magába harapni nem okozna maradandó lelki sérülést, kifejezetten élvezném a dolgot…

- Megpróbálom megadni a végszót! Endre vagyok, ennek a boltnak a tulajdonosa. Végighallgattam az egészet, meg is hatódtam Irma és édesanyja történetén. Ez azonban egy kereskedelmi egység, ahol a bevétel fokozása létkérdés. Ezért a következőket ajánlom. Irma szélsebesen kiszolgálja az órák óta sorban álló vevőket, s mindenkinek tíz százalékos kedvezményt számol el… kérem, a hálálkodó megjegyzéseket későbbre tartogassák! Ezek után Irma fogadalmat tesz, hogy soha többé nem szólal meg kiszolgálás közben, így lehetővé válik, hogy a bolt valóban élelmiszer-eladóhelyként funkcionálhasson, s a vevők ne megsértve, hanem megértve, elégedetten távozzanak ebből a kiskereskedelmi egységből. Ez a záloga annak, hogy Irmát ne rúgjam ki azonnali hatállyal. Továbbá, kötelezem Irmát és édesanyját, hogy valóban vegyenek részt DNS vizsgálaton, hogy kiderüljön, tényleg rokonok-e. Mert ha nem, az összes kárt, ami a mai napon ebből a történetből származott, Irmára verem, és utána rúgom ki úgy, hogy a lába se éri a földet! Mert a vevő az isten, a pénz a legfontosabb, a demokráciát meg mindenki gyakorolja otthon, mindaddig, amíg tényleg működni nem kezd széles e hazánkban! Szólottam volt! Akar még valaki egyebet mondani?!… Szóval, kezdjük elölről…

- Kutyatáp van?

- Önnek kutyája van!

■