(Részlet Renkó Ferenc: Minirevizor történetei című regényéből)
- Halló, ott a száznégy?
- Igen! Mondja el, mit lát?
- Én?! Semmit, bent állok egy fülkében, és a készüléket bámulom.
- Ember, maga a Tűzoltóság számát hívta! Még egyszer kérdezem, mit lát a helyszínen? Ég a ház, repül a zsarátnok? Robban a szomszéd járgánya? Na, mondjon már valamit!
- Ja, ezt kérdezi? Akkor kimegyek a fülkéből…jaj, nem lehet! Ha kilépek, nem tudom tartani a kagylót! Ha tartom a kagylót, nem látok semmit! Most mit csináljak?
- Van magánál borotválkozó tükör?
- Éppen van egy, véletlenül magammal hoztam a reggeli rohanásban. Abba is nézzek bele? Akkor sem látom a helyszínt!
- Emelje fel bal kezével, a fejével egyvonalba, és egy kicsit buktassa balra. Ha belenéz, látni fogja, mi történik a maga háta mögött, akkor is, ha nem fordul hátra!
- Igen, és mindent látok vele!
- No, akkor engem is tájékoztasson! Ha a tükörből egy pillanatra felnéz a fülke falára, lát egy piros lapocskát, felül telefonszámok vannak sárga alapon fekete betűkkel, alatta meg kérdéseket lát felsorolva, fehér alapon! Megtalálta?
- Ha odanézek, akkor nem látom, mi történik a hátam mögött! Ezt szabad?
- Csak egy pillanatra nézzen a lapra, ennyi idő alatt még nem történhet végzetes tragédia. Hogy jól értsen mindent, én innen olvasom a mondatot, maga meg a lapról követi, amit mondok. Meg vagyok értve?!
Telefonfülke a Pityere 6. előtt...de meddig?!!
- Ha maga is el tudja olvasni, ami itt van, akkor minek kérdezget engem! Rohanjon a helyszínre és oltsa el a tüzet, de nagyon gyorsan!
- Hát én megkaparom magam! A tévedés kizárása érdekében kérem, hogy olvassuk együtt azt a k..va mondatot!
- Hát jó! A tűzeset…
- Állj! Én olvasom hangosan, maga meg magában olvasva követi, amit mondok! Akkor kezdem. A tűzeset, káreset pontos helye?
- Tűzesetről tudok, káresetről nem. Odamenjek megkérdezni, hogy lett-e valami káruk?
- Ember, melyik utcában áll most maga?
- A Pityere hat előtt vagyok. Hátam mögött ég a Pityere öt. Miért nem azzal kezdte, hogy erre kíváncsi? Ez a késedelem egy egész kéményébe került szegényeknek.
- Ember, jól van, az első kérdésre megfelelt. Most tovább kérdezek. Nézze a második kérdést. Mi ég, milyen káreset történt?
- Nem tudom, magát hogyan alkalmazták ott, ahol van, de nem lennék a kezelőorvosa! Már megmondtam, káresetről nem tudok, csak tűzesetről. Ne kérdezzenek, jöjjenek, a kémény után a homlokzat is megdőlt, néhány ember a kilengő ablakszárnyakba kapaszkodva kiabál kétségbeesetten… innen nem tudom kivenni, mit… odamenjek megkérdezni?
- Maradjon ott, ahol van! Most felteszem a harmadik kérdést. Van-e emberélet veszélyben?
- Azt nem tudom, veszélyben vannak-e, de ketten most pottyannak lefelé a harmadikról. Kijönnek végre, vagy tudósítsak tovább? Lassan már nem lesz értelme annak, hogy hívtam magukat, itt egy gödör tátong a ház helyén, egyedül a telefonfülke áll még, amelyből beszélek. És már arra sincs idő, hogy feltegye a negyedik kérdést, mert lassan én is lefelé csúszok, fülkéstől-mindenestől, és most már biztos vagyok benne, hogy maguk ennyi információ birtokában sem fognak időben megérkezni! Na, páááááá!
■
[Az írás az MR1-Kossuth Rádió „Szkeccsíró” pályázatára került beadásra,
2010. áprilisában.
Részlet a Minirevizor történetei könyvemből]
...ha még többet szeretnél olvasni Minirevizorról, látogass el ide...
