Felhasználók

· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 23
· Legújabb tag: Kata

Üzenőfal

Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Még nem küldtek üzenetet

Üdvözlet

Természetjáró Információk Somogyból

TESZTELÉS ALATT !

websas.hu

SZ?NTÓD IVV túranap

SZKTE hírekSZÁNTÓD IVV túranap

Örömmel tájékoztatom a túratársakat, hogy ismét sikerült Szántód és Egyesületünk hírnevét öregbíteni a természetjáró mozgalomban. Somogy megyében is lesznek 2009-től IVV - túrák és természetesen nem máshol mint Szántódon.

Mint arról már körlevelünkben értesülhettetek, tegnap, azaz 09.07.-én nálunk járt Horváth Zoltán Úr Tatáról, aki ezúttal mint az IVV magyarországi elnöke volt jelen.
A szervezőmunkát valójában már egy évvel ezelőtt elkezdtük, de akkor még nem volt mit felmutatnunk, így 2008-ban még nem kapcsolódhattunk be ebbe a nemzetközi mozgalomba. Eltelt egy év és azt hiszem, hogy bármelyik hazai egyesület büszke lehetne arra a munkára amit tagságunk végzett! A július végén sikeresen lebonyolított teljesítménytúránk külső megítélése és visszhangja is nagyon kedvező volt számunkra és talán ennek is köszönhető , hogy az IVV Magyarországi vezetője elfogadta kérésünket és a túráinkat felveszik a nemzetközi túranaptárba.

A túra neve: Szántód IVV - túranap lesz 5 - 10 - 25 - 50 km-es távokkal.
Időpontja a "szokásos" július végi Kristóf- napi rendezvényekhez kapcsolódóan: 2009.július 25. - Szombat -

Tegnap a megbeszélés valójában egy gyalogtúra keretében történt , végigjártuk a Szamárkő-10 , illetve a Szántód IVV 10 km-es túra útvonalát. Bemutattuk a Rajt/Cél helyszínt, a Pálóczi Horváth Ádám Közösségi Házat, majd Szántódpuszta érintésével mentünk az éppen a túra perceiben várossá váló Zamárdiba, a Szamárkőhöz. Innen a Kő-hegyi kilátó következett, ahol Anita állófogadásban részesítette vendégünket és a jelenlévő egyesületi tagokat. Nagyon kellemes és finom meglepetés volt , a hideg sör már csak a hab volt a krumplis lángos tetején.:-)) Köszönjük!
A 35 fokos trópusi hőségben jó volt végre beérni az erdőbe és ott a Vaskereszt felé vettük az irányt. A szépen kiépített kirándulóhelyen Vaszilisz bemutatta favágó tudását, ezzel is hozzájárulva az ott piknikező család ebédjéhez. Az erdőn keresztül gyorsan átértünk a 9-es tetőre ahol büszkén mutattuk meg az Egyesületünk álltal oda kihelyezett új útjelző táblát. A frissen felújított sárga sáv jelzésen értünk vissza kiinduló helyünkre Szántódra.

Mi is az az IVV

1993-ban vette fel a kapcsolatot az IVV-vel (Nemzetközi Népsport Szövetség) a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség. Két évvel később teljes jogú tagként vették fel a Megyei Szövetséget az IVV-be két szavazati joggal. Valójában Ők képviselik Magyarországot a szervezetben.

Az IVV négy szakágat ölel fel: természetjárás, sífutás, kerékpározás és úszás.

A legnépszerűbb a természetjárás, mely 5,10, 20 és 40 km-es távokon történik. Alapszabály a körpálya, és az, hogy ahol magasabb km-lehetőség van, ott a rövidebbeket is meg kell rendezni. A túrákon szintidő nincs, ebben különbözik a közismert teljesítménytúráktól. Az útvonalat ugyanúgy kell teljesíteni és az ellenőrző pontokon igazoltatni.

Az IVV túrák díjazása alapvetően eltérő, egy előre megvásárolható nemzetközi igazolólapra kell a túrák teljesítése során a pecséteket begyüjteni , két variáció lehetséges, vagy részvételi alkalmakként vagy teljesített km függvényében az elért fokozatnak megfelelő jelvények kerülnek kiosztásra.

Aki csak az IVV teljesítésre nevez be alacsonyabb nevezési díjat fizet viszont ezért nem kapja meg a teljesítménytúrán szokásos eseti jelvényt és Emléklapot "csak" egy pecsétet kap a lapjára. Amennyiben teljes összegű nevezési költséget vállal úgy a pecsét már grátisz jár az egyéb díjazás mellé.

Természetesen mint minden rendezvénynek a Szántód IVV - túranapnak is kell idő, hogy ismertté és egyre nagyobb számban látogatottá váljon. Tekintve, hogy a túraterep egy nemzetközileg is ismert üdülő övezetben van, erre minden esélyünk megvan. Magyarországra elsődlegesen a környező országokból és főleg német nyelvterületről várható majd érdeklődés, de ne felejtsük el, az IVV világszervezet, tehát ne csodálkozzunk ha japán vagy koreai túrista jelenik meg a nevezésnél.

Természetesen van még feladatunk a túra előkészítése során, pld. speciális jelzésrendszert is ki kell alakítani a külföldi résztvevők miatt, de az ezévi munkák után ez már csekélység lesz.

Egyesületünk minden tagjának és Szántódnak is elismerés ez a lehetőség, megdolgoztatok érte, köszönjük.

Hevesi Zoltán


Képek !
Generálási idő: 0.50 másodperc
79,187 egyedi látogató