ALBUMOK/LETÖLTÉSEK
STATION X -
KEN
2001
1. Tavasz
2. Nyár
3. Ősz
4. Tél
Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Cseke Ferenc - gitár, akusztikus gitár, billentyűs hangszerek
Hajas Zoltán - gitár
Letöltés mp3
STATION X - DUST
2003
1. Sand-Spout
2. Hoax
3. Fragile
4. Stream
5. Pleasure's Resurrection
6. Fade Out
7. A Shadows Dream
8. The Hive
9. Walk With Lulu
10. Stardance Mystery
11. Actus Purus
Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Cseke Ferenc - gitár
Hajas Zoltán - gitár
Letöltés mp3
STATION X - CREATORS
2005.
1. Sharkwing
2. Unguarded Race
3. Felix Culpa
4. Only A Glance
5. Dream
6. Awakening Alone
7. Angel Of Profusion
8. Burning Shadows
9. Spanish Rose
10. Water, Blood and Soul
11. Creators
12. The Longest Minute
13. Medley X
Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Cseke Ferenc - gitár, akusztikus gitár
Hajas Zoltán - gitár
Letöltés
mp3
STATION X - HUMAN BLINDNESS
2007.
1. Surrender Your Mind
2. Spirit
3. War In Heaven
4. Words Cannot Describe The Feeling
5. All The Better
Barabás György - billentyűs hangszerek
Barabás Péter - basszusgitár
Hajas Zoltán - gitár
Letöltés mp3 |
Letöltés midi
* * *
Az együttesről megjelent kritikák ... 2001-2007
Metal Hammer > 2001. szeptember XIII. évf.
STATION X - KEN
A név ne tévesszen meg senkit, a bonyhádi csapat nem egy STATIC-X
feldolgikat játszó tribute formáció, ahhoz a zenei világon az
égvilágon semmi közük. Az anno még énekessel dolgozó Nightwing
maradék tagsága vette fel új név alatt ezt a meglepően kellemes
instru anyagot. A zene afféle gitáros-billentyűs prog. rock/metal:
nagyjából a SPOCK'S BEARD/FLOWER KINGS vonaltól a STRATÓn át a
SYMPHONY X-ig tartó ívet járják be a fiúk. Kifejezetten jó
ötletekkel és hangszeres fordulatokkal lepett meg a négy srác,
hallhatóan már rég túl vannak az alapok elsajátításán. A finomabb
megoldásaik éppúgy elmélyült zenei tudásról árulkodnak, mint a
keményebb, netán virgázósabb témáik, avagy éppenséggel a megfelelő
hangszínek kiválasztása. A négy évszakról elnevezett szerzeményekben
ének ugyan nincs, de a borítóban négy, kapcsolódó témájú vers is
helyett kapott. Érdemes ezeket is elolvasgatni. Egyetlen gondom van
csak, a komputerből "származó" dobjáték. Szerencsére sikerült
kellően változatos dobtémákat programozniuk, de a dobsound ettől még
idegesítően művi. Viszont ez minden kifogásom, amúgy teljesen
rendben van a csapat; ilyen szintű felkészültséggel simán
játszhatnának akár nagylemezen is. Igazság szerint már csak egy
precíz dobos és egy jó énekes hiányzik innen - őket keresi is a
brigád, tehát vállalkozó szelleműek, jelentkezzetek!
SCH-DT
Rockinform > 2001. november X. évf. 9. szám
STATION X - KEN
A Station X a néhai Nightwing zenekar útódjaként alakult. Az akkori
csapat dalnoka nem tudta vállalni a fellépéseket és a próbákat, míg
az azóta sajnos öngyilkos lett dobosuk más utakat keresett. Mivel új
énekest sajnos nem sikerült találni, kézenfekvő volt az
instrumentális zenére való átállás. A demó címe - KEN - élményt
jelent, pillanatnyi megvilágosodást (ezt a borítóról puskáztam).
Azonban adhatták volna a Négy évszak címet is, mert az anyag négy
összetett tételből áll össze, s ezek a (meglepetésre) TAVASZ, NYÁR,
ŐSZ, TÉL, de hát Vivaldi megelőzte őket a címválasztásban. A tételek
több részre osztható együttest alkotnak. Nem túl bonyolultak, de
remek hangszerelési munkát végeztek az alkotók. Két markáns
stílusvonulat követhető nyomon az egész anyagon. A dallamos metált
jellemző riffek és dallamok váltakoznak az erőteljes progresszív
metál/rock monumentális elvonatkoztatottabb részeivel. Ezáltal pont
annyira sikerült változatossá tenni a szerzeményeket, hogy a
hallgató figyelmét végig lekösse. Izgalmas és roppant kidolgozott
minden részletében. Eszméletlen kreativitás rejlik ebben az
együttesben. Kiemelendő Barabás György, aki a billentyűs
hangszereken ejti bűvöltbe az embert. Egyértelműen az progresszív
felfogású játéka vált védjegyévé a Station X-nek. Magasszínvonalú
tudása, mely klasszikus és komolyzenei jártasságot sejtet, igazi
katartikus élményt nyújt. Persze ehhez a zenésztársak szerves
közreműködése is elengedhetetlenül fontos. Ám az ő hangzásvilága
teszi egésszé a szerkezeti részeket. Érződik nagyon összetartoznak,
egymás kiegészítői. Dobos téren sem találtak még végső megoldásra.
Sajnos a felvételek nem élő dobbal készültek, a programokat
érezhetően nem dobos kreálta. Egy jó "dobberman" nagyot dobna még az
amúgy is magas színvonalon. Néhány apróbb észrevétel: Barabás Péter
basszusgitáros nagyon jó témákkal operál, ötletesen játszik. Azonban
gyakran érezhető, hogy képessége határán játszik - főleg gyors
részeknél - és ez apró pontatlanságokban nyilvánul meg. Ez utóbbi a
gitárosokról is elmondható, bár kevésbé tetten érhető. A lényeg,
nagyon élvezetesen és változatosan szólalnak meg a gitárok Cseke
Ferenc és Hajas Zoltán kezei alatt. Szépen és nagyon ízesen
játszanak. Csak annyira érintik a virtuozitást, amennyire a témák
megkívánják. Azért ők se ma kezdték. A borítón szerepel a számokhoz
kapcsolódóan négy vers, melyet a zene hallgatása közben olvasva
remek hangulatfestő hatása van. Három verset Plesz Ákos írt, míg
egyet gitárosuk Cseke Ferenc. Kár, hogy az anyagot kazettán kaptuk.
Valószínű rongyosra lesz hallgatva!
GyuSza
Éry Balázs > 2003. augusztus
STATION X - Dust
A Zenészben demoról nem írok kritikát, ezért marad az email.
Meghallgattam a lemezeteket, és úgy gondolom, nagyon szépen
kidolgozott részletekbol áll. De meg vagyok gyozodve róla, hogy nem
csak azért kellene dobost keresnetek, hogy koncertezni tudjatok,
legalább ilyen fontos lenne, hogy egy jó tempójú, muzikális dobos
ésszeruen egyszerusítsen az muzsikátokon. A gépdob néha túljátszott
hangszerszólamként "szétüti" az alapot (gondolom, nem kevés munka
van benne), viszont nekem jólesne kicsit hátradolni, átvenni a
kevésbé széttördelt lüktetést. Úgy képzelem, egy dobossal a próbákon
együtt játszva gördülékenyebbé, folymatosabbá tehetnétek a
kompozícióitokat, az átvezetéseket, a hirtelen tempóváltásokat Talán
nem muszáj minden arrange-ot kiütni, hansúlyozni dobbal. Szerintem
Magyarországon minden rétegzenének számít - tudjátok: kicsi piac...
-, ezért felesleges az énekest eroltetni. Ha úgy érzitek, mindent el
tudtok játszani, amit szeretnétek, élvezni tudjátok a saját
zenéteket, ne akarjatok nem létezo közönségigényeket kielégíteni.
Nekem meggyozo a teljesítményetek, de néha túl sok mindent surítetek
egy formába. A komponálásnál nem törekedtek a teljes ív
kialakítására, a hatásos bevezeto után általában egyenrangú zenei
részek sorakoznak, nem mindig érzem a csúcspontot. Kicsit
elkapkodjátok a befejezéseket, mintha beleunnátok, félbehagynátok a
dolgot. Nem is értem, miért, hiszen más részletet aprólékosan
kidolgoztok. A követhetobb, könnyebben megjegyezheto dallamíveket
váltó hangszerszóló is izgalmasabb, dinamikusabb lenne, most a téma
és az improvizáció egybeér. Szépen, kultúráltan muzsikáltok, jó
ízléssel (ez talán mindennél fontosabb), szép hangszíneken (ez a
gitárokra is vonatkozik). Szerintem nagyon jót tett a fületeknek, a
zenei gondolkodásmódotoknak a számítógép, tisztábban, tudatosabban
halljátok a szólamokat, fegyelmezettek, pontosak vagytok. Remélem
éloben is tudjátok mindezt. Sok sikert kívánok a további
munkátokhoz: Éry Balázs
Éry Balázs
Hammerworld > 2003/3 155. szám
STATION X - Dust
Már a négy bonyhádi srác 2001-es első anyaga, a Ken is igen jó
benyomást tett rám és ez most sem változott, sőt. A csapatot
elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik az instrumentális,
gitáros-billentyűs progresszív zenéket, a Station X ugyanis ezen a
vonalon utazik. Hol a rockosabb, hol a metalosabb oldalra
közelítenek rá; ami pedig mindvégig jellemzi dalaikat, az a
kimondottan ízléses, virtuóz, de mégsem magamutogató hangszeres
játék, a jól kitatált, szép dallamfűzések, valamint a
megkérdőjelezhetetlen zenei tudás. Az tizenegy trackes, ötvenpercnyi
- tehát gyakorlatilag nagylemez hosszúságú - hangzó anyag szerintem
jobban is szól elődjénél, habár több dinamikát, teltséget még így is
elbírna. Egy élő dobosról nem is beszélve, ezt a problémát ugyanis
még mindig nem tudták megoldani a fiúk. (Mondjuk szerencsére a
komputert sikerült úgy programozni, hogy a dobhangzás nem lett
bántóan művi.) Mindezzel együtt a banda abszolút lemezérett: ugyan
az instrumentális rock/metal mindig is réteg zene volt, azonban
ennek a muzsikának is megvan azért a maga masszív kis bázisa,
amelyre ha szolidan is, de lehet építeni. Szerintem a csapatnak
mindenképpen meg kéne próbálkoznia a Böszörményi Gergely féle -
Periferic Recordsszal, kis hazánkban ui. ott jelennek meg ilyesfajta
zenéket tartalmazó kiadványok. Úgy gondolom, akik olyan dalokkal
képesek előállni, mint a húzós, pörgős Sand-spout, a lassan
kibontakozó Stream, a megtekert és játékos The Hive vagy a
szépséges-megnyugtató Fragile, azok igazán megérdemlik a lehetőséget
a szélesebb körű bemutatkozásra is. A tagság (nevesítem is őket,
mert megérdemlik: Cseke Ferenc - gitár, Hajas Zoltán - gitár,
Barabás György - billentyűk, Barabás Péter - basszus) helyében én
mindenképpen elkezdenék komolyabban nyomulni ezzel az anyaggal,
merthogy a muzsika minőségét, a srácok zenei tudását és alázatát
bizony lehetetlen elvitatni. Ami pedig további adalék a srácok
pozitív hozzáállását illetően: ezt a felvételt ingyen (!), mindössze
postaköltség ellenében elküldik bárkinek. Akinek kevéske kis
affinitása is van az instru muzsikák irányában, máris felveheti a
kapcsolatot a zenekarral.
SCH-DT
Rockinform > 2003. július - augusztus XII. 6. szám
STATION X - Dust
A Nightwing utódjaként alakult, instrumentális prog.rock/metal zenét
játszó bonyhádi zenekar "Ken" c. demója méltán kapott pozitív
kritikát lapunktól (2001. nov.). Sajnos, az elmúlt másfél évben sem
tudták pótolni a hiányzó dobost és énekest, de a zenélés szeretete
hajtja őket tovább. Új "Dust" címet viselő CD-jük tizenegy óriási
számot tartalmaz. Amint a dobprogram cinhangzásán túltettem magam,
már csak az élvezkedés maradt ötven percen keresztül. A Station X
tagok (Barabás György - billentyűs hangszerek, Barabás Péter -
basszus, Cseke Ferenc - gitár, Hajas Zoltán - gitár) zenei
intelligenciája, hangszeres tudása és kompozíciós készsége
lenyűgöző. Nem túlzó a Spock's Beard, a Rush és a Stratovarius nevét
említeni velük kapcsolatban, darabjaik komplexitását illetően. A
részletekbe nem mennék bele, hogy kik és milyen mértékben hathattak
rájuk. Zseniálisan ötvözik a legelőremutatóbb prog. irányzatokat, a
'70-es évek space-rockját és a gitármágusok (pl. Satriani) zenéit.
Témáról- témára olyan érzés tölt el, mintha egy prog.rock
szentélyben bolyonganék. Sőt, inkább egy gigantikus arborétumban,
melybe a fiúk egyenként ültették a palántákat, csemetéket és most
teljes pompájában gyönyörködhettek önálló életre kelt "művükben". A
gyors, sodró és komplex, remek gitár-billentyűs szólókkal teli
számoktól, mint a "Sand-spout" vagy "The Hive", a klasszikus
ihletésű darabokon át, az "agyrém-szerűen" súlyos progresszióig,
mint a "Hoax", a "Fade Out" vagy a gabrielesen (korai Genesis)
disszonáns és nyomasztó "A Shadow's Dream", elég széles a spektrum.
A billentyűs hangszínek teljes repertoárját (csembalótól a fuvoláig)
kihasználó Barabás György a zenei agy, de mindannyian írtak számokat
és együtt dolgozták össze azokat. A kis érből óriási folyammá
duzzadó "Stream" és az egyiptomi beavatási szertartásokról szóló,
varászos dallamokat halmozó "Stardance Mystery" az abszolút
kedvencek. Vonós és oboa szólót rejt a "Pleasure's Resurrection"
közjátéka, bár brácsát is szerettek volna. A záró "Actus Purus"
tiszta cselekedete pedig Cseke F. és Barabás Gy. felelgetős
szólóival nyűgöz le. A koncertekre In Flames, Dream Theater és
Metallica feldolgozásokkal is készülnek. Tömény, mégis mértéktartó a
"Dust" demo, egy mondatban összegezve: "párbeszéd a csillagokkal".
Nagyon fontos, hogy komoly lehetőséghez jussanak, esetleg
vendégzenészekkel. Különben jelentős veszteség érheti a magyar
rockzenét, mintha sose lett volna East és ennek okán Varga János
Project sem. A CD-t postaköltség ellenében minden érdeklődőnek
INGYEN elküldik. (Küldjétek el a kiadóknak is!)
Lukács Attila Zsolt
Shockmagazin > 2003. július
STATION X - Dust
Progresszív gyorsvonat érkezik az X Állomásra, tííírararííírararíííí.
Instrumentális zenét rejt a CD, a legegyértelműbb hatások a Dream
Theater, Liquid Tension Experiment felől érkeztek, néha túl
egyértelműek is. A hangszeresek túl vannak már azon, hogy
instrumentumaik gombjait tekergessék értelmetlenül, ez tény. A
hangok a helyükön vannak legtöbbször, pontatlanságot se hallani
(leginkább azért, mert a srácok megfelelő ember híján kénytelenek
japán, kocka alakú dobossal - azaz dobgéppel - dolgozni). A
technikásabb dalokban kicsit a "most mutasd meg" elvet érzem, a
hangszerek, főleg a gitárok szólóznak, csavarják az ütemeket, és
néhol eléggé úgy érzem, direkt a "legyünk még elvontabbak" mottó
jegyében tekergetik a dalok alapjait. Leginkább ezt érzem hibának: A
zene alapja a Dal kellene, hogy legyen, de ez a legtöbb esetben nem
így van. Még a legnagyobb virgamágusok is, lásd Liquid Tension vagy
egyebek, úgy írják meg az agyonszólózott, széttekert nótáikat, hogy
legyen bennük valami fogódzó, egy markáns főriff, vagy egy "refrén",
ami segít a hallgatónak a nótát az emlékezetébe vésni és
megszeretni. A Fragile című líraibb szerzemény már jófelé
tapogatózik, itt inkább Satriani, vagy nyugisabb Marty Friedman
hangulatokat vélek felfedezni, már majdnem Dal ez a nóta. Viszonylag
szól minden, bár dög és erő sajnos pici sincs a felvételben - ez
gondolom anyagi okokra vezethető vissza. A szinti hangszínek is
kissé vékonyak, amolyan játék-Casiokra emlékeztetnek, a gépdob pedig
sajnos még a gépdobok között is az egyik legputtyogósabb. A netről
le lehet tölteni normális hangmintákat, akár egy trackerrel össze
lehet rakni élőbb hangzású dobokat. Konklúzió? Hmm, attól függ,
miért instrumentális a zenekar. Ha kényszerből, akkor mindenképpen
egy jó énekes megtalálása legyen a cél (a dobos mellett persze), és
onnantól a jó hangszeres képességeket karakteres dalok megírására
lehet fordítani, ahol az énekes részek közötti szólóknál nagyon jó
szolgálatot fognak tenni a virgák és a megtekert ötletek. Ha pedig
instru banda akar maradni a Station X, akkor átgondoltabb
kompozíciók, maradandóbb alkotások megírása a cél. Az itt hallható
alapok nagyon ígéretesek ehhez. Ez az a demó, amin azt hallom, hogy
a következő lehet igazán jó, ha jó felé haladnak. Sok sikert hozzá.
Wendigo
Shockmagazin > 2005. április
STATION X - CREATORS
A Station X nem az a fajta zenekar, aki feladja. Nincs dobos? Nincs
énekes? Nincs stúdióra pénz? Ezeket a fiúkat hála az égnek nem abból
a fából faragták, hogy ilyen "apró-cseprő" problémák visszafogják
őket! Harmadik hangzóanyagukat is házi körülmények között
rögzítették, de ne gondoljon senki a sarokba beállított kétkazettás
magnóra. A gépdob sterilségétől eltekintve egész szépen szól a
számítógépen kevert anyag, persze nem szaggatja le a fejet, de ez
nem is az a stílus, ahol ezt kellene elvárni. A zene ugyanis
alapvetően nem változott, progresszív hatások és instrumentális
gitárzenék házasságából születtek a nóták. A Sharkwing egy Liquid
Tension jellegű harapósabb, technikásabb darab, az Unguarded Race
vagy a Burning Shadows középtempós súlyozásra épít, de akad itt
Malmsteenbe oltott Satriani (Felix Culpa, Dream), zongorás, Jordan
Rudess musicales stílusát idéző szösszenet (Only A Glance, The
Longest Minute), ikerszólókra épülő hangulatos gitáriskola (Awakening
Alone)... Tanítanivaló az Angel Of Profusion felépítése, amely a
halk, háromnegyedes, akusztikus gitárral kísért lírából a hetvenes
évek Hammondos hangzásain keresztül jut el egy király Kansas-szerű
refréntémáig alig öt perc alatt. Hála az égnek itt szó sincs arról,
hogy a bő egy órás anyag instrumentalitása miatt unalomba fulladna,
a fiúk kiváló arányérzékkel találják el, mikor kell egy kis
hangulatváltás, furcsa effekt a virgák után, egy kis súly a
dallamokra, és így tovább. Tökéletes példa erre a lemez kétharmadára
időzített Spanish Rose, amely egy alapvetően latin elemeket
felvonultató akusztikus résszel indít, a dal első három percében még
tangóharmónika hangja is megszólal, hogy egy Zorro film éjszakai
jelenetébe képzelhessem magam. Az utolsó dal (Medley X)
tulajdonképpen méltó folytatása Cseke Feri gitáros egyik
szólóanyagának, melyen tanítanivalóan írt át gitárra egy csomó
énekes nótát mindenféle stílusból. Itt is olyan klasszikus dalok
lettek instrumentalizálva és egymás mögé gyúrva, mint a Live And Let
Die, a Long Live Rock'n'Roll, a Since You've Been Gone vagy a
Kashmir. Ötletes egyveleg és nagyszerű feloldása, lezárása a saját
dalok sorozatának. Sajnos az a fránya japán dobos (ha jól olvastam,
az Alesis DM5 nevet kapta műszerész szüleitől) baromira elviszi a
feelinget. Nem is csak a hangszínekről beszélek, bár ezek
sterilitása sajnos tényleg zavaró, mint inkább arról, hogy
hallatszik, nem dobos írta meg a kíséreteket. Néhol túl művi,
mondvacsinált a "dobolás". Nagyon kár érte, mert egyébként az anyag
feelinges, játéktechnikailag tökéletes, a hangszerelés is sok
ötletet hordoz (köszönet a már-már elfeledett Hammondokért). Ha egy
élő dobos ütötte volna fel ezeket a dalokat, kis hazánk legjobb
instrumentális alkotásai között lehetne ez a korong. Persze tudom,
hogy nem a fiúk tehetnek az ütősember hiányáról, ezért kérve-kérek
minden Bonyhád környéki, technikás, feelinges dobost, AZONNAL
keresse meg a fiúkat! Nem is kérem, könyörgöm. Ha igazi dob lesz a
felvételeken (ami gondolom megvan sávonként, simán akár újra is
dobolható), alázni fog ez a tizenhárom szösszenet! Gratulálok!
BZ
Hardrock.hu > 2005. március
STATION X - CREATORS
Hajas Zoli Bonyhádról küldte el harmadik Demo CD-jüket, a Creators,
melyet először is nagyon köszönünk. Ahogy szoktam, most is az
Internet böngészésével kezdtem az ismerkedést, egy nem túl modern
(már készül az új lap) [már az új van fenn - webmaster], de annál
tartalmasabb oldalra bukkantam.
Itt minden fontos info beszerezhető a Station X-ről. Nem is
bonyolódom a részletes ismertetésbe a történetet illetően, röviden
annyit érdemes megjegyezni: 1999 alakulás, Nightwing az első
formáció neve, 2000-ben évszakok megzenésítése, 2002 november
tehetségkutató döntősei. A 13 szerzemény 30 szám közül került
kiválasztásra, tehát igen termékenyek a srácok, sok munka áll
mögöttük.
+ : A négy srác instrumentális pályára lépett és főleg a
szólógitár-billentyűk húzzák a dalokat. A billentyű a zongorától a
Hammond-ig minden hangszínben megszólal és remekül hangsúlyozza a
basszusgitár is a szólamokat. (pláne, ahol a két hangszer van
előtérben).
Nagyon tetszettek az időnként felbukkanó keleties fricskák ,
dallamok. A tisztelgés a nagyok előtt (Medley), nagyon tetszett,
gyönyörűen átjön az alázat, a dal részletek szépen egymáshoz vannak
cuppantva, szinte lepereg a szemünk előtt a történelem. (Zeppelin:
Since I've been/McCartney: Live And Let Die/Day Tripper/Sabbath:
Electric Funeral/Zeppelin: Kashmir/Purple: Highway Star/Rainbow:
Long Live RnR/Rainbow: Since You've been gone/Purple: Perfect
StrangersSymphony X: The Odyssey...
A címadó tétel a Creators tulajdonképpen az esszenciája a Station
X-nek. Minden szépen bele van sűrítve amiről ez az életérzés szól.
Maga a lemez is nagyon változatos, rengeteg érzelmi állapotot
tükröznek a dalok, melyeket ritmusváltásokkal és hangszínekkel
fejeznek ki. Néha a dalok a jazz világába kalauzolnak, néha nagyon
komplex progresszív hatásokat mutatnak, de felbukkannak egyszerűbb
fejlerázós hardrock-os, headbangelős témák is.
- : Nekem a dobhangzás továbbra is időnként hátborzongatóan gépi
(habár a mellékelt levél szerint már javítottak a srácok a hangzáson
és a pontosságon is) ,nagyon hiányzik a humán intelligencia a dobok
mögül. Hiába tud a gép mindent eldobolni, ez soha nem lesz olyan
mintha ember adná elő. Érdekes, hogy a 13 dalt ez az érzés is
változik folyamatosan, van amikor nagyon zavaró, és előfordul, hogy
fel sem tűnik. Ha már instrumentális zene készítésre adták a fejüket
a srácok, én kicsit több virtuozitást várnék el. A billentyűktől ezt
maximálisan megkapom, de a gitárosoknak anélkül, hogy szétszólóznák
a dalokat talán többet kéne vállalniuk. Az ének annyira nem
hiányzik, szerintem egy énekessel a progresszív átlagos zenekarok
közé süllyedhetne a csapat egy szempillanat alatt, pont elveszne az
a varázs, az a plusz, amit az instrumentális zene ki tud fejezni.
Igaz, hogy ez a fajta instrumentális progresszív/rockzene aztán
annyira rétegzene, hogy csak na, de nem lenne baj, ha végre lenne
egy úttörő hazánkban ebben a stílusban. Ehhez kívánok kitartást,
egészséget és még sok jó lemezt (és egy jó dobost!).
Hellstar
Rockinform > 2005. november XIV. évf. 9. szám
STATION X - CREATORS
Gondolom már nem kell bemutatni külön az együttest, hiszen már két
demón - Ken, Dust - vannak túl, és interjút is készítettünk velük.
Ha valaki mégse ismerné őket, akkor röviden: a progresszív metál
igényes hazai képviselői ők, kizárólag instrumentális
szerzeményekkel. Jelen anyaguk természetesen ezt az irányvonalat
követi tovább. A srácok nem költenek stúdióra, házilag készítik
felvételeiket, meg kell mondani egyre magasabb színvonalon. Zenei
repertoárjuk igen széles, ösztönösen kerülik a korlátokat, ezt
bizonyítja a CD + 1 száma, ahol egy egyveleget hallhatunk az
együttes tolmácsolásában a '60-as, '70-es,'80-as évek
sztárcsapatainak átdolgozásából. Zene színskálájuk széles spektrumát
jellemzi, hogy elhangzanak benne többek közt Beatles, Led Zeppelin,
Black Sabbath, Rainbow feldolgozások, kitűnő interpretálásban. És
most a végéről ugrás vissza az elejére. Egy kis tengerzúgás, majd
egy sejtelmes zongora intró vezet be minket a Creators zenei
világába, ez a Sharkwing. Nagyon jó kezdés, azonnal egyértelművé
teszi a hallgató számára, hogy profi virtuóz zenészek szolgálják ki
a zenei étvágyunkat. Szélsebesen átrohanunk az Unguaded Race
hihetetlen feszes, jellegzetes lüktetésén. Máris visszanyúlunk a
múltba a nagy virtuózitást igénylő Felix Culpa tételével, ahol
Barabás György, amúgy is egész anyagon végigvonuló mesteri
billentyűjátéka magával ragad a barokk cirádás és cirkalmas zenei
világába, melyet jó érzékkel ültettek át át a metálzenébe. Az Only A
Glance egy kissé leülteti a lemezt, a többi szerzemény
komplexitásától elütő egyszerűsége egy kicsit kilóg a lemezről. Nem
a romantikus hangvétel miatt, hanem egy kicsit jobban meg kelett
volna tölteni tartalommal. Ennek ellenére nagyon kellemes Barabás
Péter basszustémája. A másik mélypont az Awakening Alone. A "refrén"
nagyon jó, a köztes téma inkább űrkitöltőnek tűnik. Nagyon jó
ellenpélda erre az Angel Of Profusion és a Burning Shadows, ami a
kedvencem. Kiváló hangszerelés, minden tökéletes egyensúlyt alkot,
dallam, progresszivitás, elvontság, érthetőség, nagyon szép
zeneszerzői munka. A lemez csúcsa azonban a Spanish Rose és a címadó
Creators. Ezek egyszerűen kiválóak! Érdekes, a Water, Blood And Soul.
Első hallásra talán ez a legkevésbe befogadható szám, de alaposabb
elemzés után emészthető dallamcsemegéket szemezgethetünk ki belőle.
A The Longes Minute-ot Barabás Gyuri megtartotta magának. Nagyon
erősre sikeredett a CD-nek a zenei anyaga. Ha nem ez lesz a Station
X életében a legjobb kiadványuk, akkor a következőt el sem merem
képzelni. Meg lennék elégedve azzal is, ha a következő demójukat egy
hasonló szintre sikerülne emelniük, mondjuk élő dobbal
felvéve...netán énekkel...de az már túl szép lenne.
GyuSza X
Biker Magazin > 2006. máj./jún. III. évf. 2. szám
STATION X - CREATORS
A forrás majd' egy évtizede, először csak félve, kicsiket bugyogva,
nem is teljesen tisztán, de már szemmel láthatóan feltört. Akkoriban
még Nightwing néven szerepelt a rockzene domborzati térképén, de
később a felfedezők és a kirándulók javaslatára, meg persze a
megváltozott körülmények miatt Station X lett a neve.
X állomás. Mára kristálytiszta lett a vize. Jó mellette megpihenni,
kibontani az otthon elkészített szendvicseket, majd evés után
nagyokat kortyolni hűs vizéből. Immár jóllakottan, elmerengeni az
élet nagy kérdésein, az évszakok változásain, verseket olvasgatni,
vagy egyszerűen csak elszunyókálni. Kíváncsian szemlélődni az
előttünk elterülő tájon, figyelni a madarak csicsergését, érdeklődve
követni a vadak rohanását, élvezni a felhők mögül kibukkanó nap
langymeleg sugarait, és így egy kicsit feltöltődve, új erőt gyűjtve
visszatérni a zajos nagyvárosba. Mert néha jó kiszakadni ebből a
pénzhajhász, magamutogató, törtető, eldurvult és elkurvult világból,
és egy csendes, dallamos, ábrándos fantáziavilágba csöppenni négy
zenész segítségével. Én megköszönöm nekik, megtiszteltetés, hogy
bemutathatom őket.
Barabás György. Teljesen autodidakta módon sajátította el a
hangszerkezelést és a kottaolvasást. Az ezer hangon megszólaló
Hammond orgona és egy szintetizátor kezelője, a csapat fő
dalszerzője.
Barabás Péter. A basszusfutamokért felel, ő a szilárd alap. Ibanezét
csatasorba állítva igazi csapatjátékots, egyébként Gyuri bátyja.
Cseke Ferenc. Már több mint tíz éve egy Jackson gitár boldog
tulajdonosa és használója. Mindent hallás után tanul meg és játszik
el, egyszerűen a ZENE (így nagybetűvel) rajongójának vallja magát.
Hajas Zoltán. Zeneelméletet és gitározástudományt tanult. Egy Ibanez
gitárral, masszív riffekkel és agyas témákkal segíti társait.
Mint a felsorolásból is kiderül, a zenekarnak nincs énekese és nincs
dobosa sem. Eddig megjelent három lemezükön (Ken 2001, Dust 2003,
Creators 2005) dobgép és instrumentális muzsika hallható. Persze a
vájtfülüek, meg a szőrösszívüek most gúnyosan nevetgélnek, de én a
helyükben adnék egy esélyt a csapatnak. Arcukra fagyhat a mosoly.
Hogy azért valami konkrétat is írjak, igényes, billentyűs-gitáros,
progresszív rock/metál zenekarként szokták aposztrofálni a bandát.
Hatásokként a Dream Theater, Spock's Beard, Deep Purple, Flower
Kings, és a Stratovarius neve szokott elhangzani.
Dobosok, gyakoroljatok, aztán irány Bonyhád!
Hallgatni és néznivaló:
www.stationx.ini.hu
Kiss "Thrashing" Attila
HI-FI SÜTÖDE > 2006. július
STATION X - CREATORS
A napokban beleakadtam a Station X nevezetű bonyhádi zenekar
billentyűsébe, aki egy rövid szóváltás után felajánlotta magukat
hallgatásra. Honlapjukról letölthető, második, legújabb, Creators
című albumukat meg is hallgattam, és mit ne mondjak, megtetszett,
amit ez a "hiányos" (erre még visszatérünk) négyes művel. Nem sok
hazai csapatot ismerek, ami efféle muzsikát játszana, úgy látszik,
kicsiny hazánkban nem divat a progresszív muzsika.
Mert ők bizony progresszív rockot, illetve metált nyomnak, és nem is
akárhogyan. Jó témákat írnak, ügyes váltásokkal dolgoznak, profi
zenei megoldásokat alkalmaznak muzsikájukban, és egyébként is, aki
már hallott prog-metált, az tudja, hogy nem az a tipikus egyszerű
zene. Persze fel-felbukkannak itt-ott olyan monumentális kórusok,
amik már az én fülemnek kalácsok, de hát mit tegyünk, ez már a mai
prog sajátja. Mint ahogy a Dream Theater-ben is fellelhetőek
ilyesmik, úgy itt is. Ez legyen a legnagyobb bajunk.
A banda tagjai: Barabás György billentyűs, Barabás Péter
basszusgitáros és Hajas Zoltán gitáros. Nagy érdekessége a zenének,
hogy a fiúk a dobot, dobos hiányában dobgéppel helyettesítik.
Megmondom őszintén, én elsőre nem vettem észre. Igaz, így hogy
tudatában állok a dolognak, a dob tényleg kicsit kimértnek és
gépiesnek hat, de a zenének szerintem nem igazán árt. Ha kemény
dupla-lábdob szükségeltetik, van kemény dupla-lábdob, ha szigorú
átkötés kell, van szigorú átkötést. Nyilván melósabb megoldás, mint
egy dobos, de hát ez most így esett. A zene tehát prog-rock, illetve
prog-metál. Dream Theatre-ös gitárzúzdák, Deep Purple-ös és ELP-es
orgona és szintitémák, kömény, Billy Sheehan-es basszusalapok,
elmement Strato-s lábdob-orgiák, az egész cucc halványan emlékeztet
engem a Liquid Tension Experimentre is. Szokták volt írni a Spock's
Beard-et is, mint inspiráló zenekart, ehhez sajnos nem tudok
hozzászólni. Tehát az ős prog és az új prog összekotyvasztásából egy
igen erős "bonyhádi prog" született.
A Sharkwing című nóta vízmosással és sirálykvartyogással veszi
kezdetét, erre jön be a baljós keyboard-alap és a basszus. Majd a
prog-rockos, hirtelen váltásokkal tűzdelt téma, és a gyors, orgonás
átkötés. Aztán kapunk az arcunkba egy rövid, Metallicás zúzást, majd
visszakapjuk az orgonát, és az egész kavalkádból hirtelenjében egy
perfekt kis prog-metál jam kerekedik. A téma baljóssága nagyon jól
el lett találva, a zúzás és a Keith Emersonos Hammond-menetek végig
egyensúlyban tartják egymást. Pörgős, headbangelős, ízléses. Az
Unguarded Race is a helyén van, metálos gitárzúzás és szóló, jó
orgonatéma, kemény basszus. Kicsit talán zavaró, hogy a basszus nem
lett eléggé kiemelve, pedig Barabás Péter személyében egy nagyon jó
basszerost tisztelhetünk. Ilyen zenéhez Magyarországon, úgy látszik,
nem jár stúdió. A lábdobpergős dobátkötés-megoldás inkább a power
metálra jellemző, de ebben a környezetben is megállja a helyét. A
Felix Culpa is kedves a számomra, klasszikus zenére emlékeztető
orgonája rögvest a Symphony X-et juttathatja eszünkbe. A kemény
zúzás és a dallamos orgona itt is kiegyenlítik egymást. Tulajdonképp
ebben a kiegyenlített hangzásvilágban rejlik a Station X fő ereje.
Az Only A Glance az első pillanat, amikor a fiúk nem tetszenek
nekem. Nyilván azt gondolták, természetesen teljesen helyesen, hogy
ne zúzzunk már végig, kéne valami lassú szám is. Ezzel nem is lenne
baj, csak a téma kicsit csöpögősebb lett a kelleténél. Illetve
sokkal. Na mindegy, menjünk tovább. A Dream ismét kellően zúz. A
témában itt is fellelhető némi klasszikus zenei hatás, amit a dallam
mellett leginkább a csembaló hangja idéz elő. Itt vettem észre
először, hogy a dob gépdob. A gitárszólóval nincs semmi probléma,
majd a gitárszóló után a szám a rock egy mélyebb bugyrába lép. Az
orgona- és a szintiszóló is a helyén van, Barabás György munkájával
száz százalékig meg lehetünk elégedve az egész lemezen. A basszus a
mélyebb bugyorhoz kellő mélységet biztosít. Az Awakening Alone-ban
felcsendülő gitár az, ami nekem már kalács. Ez az a téma és az a
gitározás, ami nekem sajnos nem tetszik, és ami ugyanúgy nem tetszik
a Dream Theatre-ben és a Stratovarius-ban sem. De ebben a stílusban
kétségtelenül nagyon jó nótát készítettek, és akiknek (hozzáteszem,
elég sokaknak) tetszik ez, azoknak ez a szám is önfeledt
kikapcsolódást nyújt. Sajnos az Angels Of Profusion elején is bajom
van a gitárral. Az orgona és a basszus teljesen a helyén van, de a
gitárnak többet kéne nyújtania. A lábdob-cséplős részben már egy
fokkal jobb a helyzet, az utolsó fél percben meg aztán tényleg
visszaül a mosoly az arcomra. Általában amikor az orgona vezet,
akkor szeretem a banda muzsikáját. A zene nagy erénye, hogy
változatos, kiszámíthatatlan, és emiatt izgalmas. A Burning Shadows
újból egy kedvenc, nagyon jó orgonatémákkal lett felszerelve, és
hirtelen váltásaival szétveti az ember agyát. A háttérben a gitár is
jól nyomja, és a basszus is fergeteges. Egy igazi Emerson, Lake &
Palmer-es nóta, szerintem a legjobb a lemezen. A Spanish Rose újból
egy lassú nóta látszatát kelti, de lírikus, torzítatlan gitártémáját
később felülírja egy nagyon is torzított. Aztán jön egy torzítatlan,
spanyolos gitárszóló, szintivel spékelve, ami nagyon jól sikerült.
Majd újból a zúzás, két percen keresztül, amíg a szám véget nem ér.
Véleményem szerint flamenco-bukéjával ez a nóta is nagyon
színvonalasra sikerült. A Water, Blood and Soul is lírikusan
kezdődik, majd egy kis, átmeneti tingli-tangliság után újból
beköszönt a "sika", a pörgős lábdobok, a hirtelen váltások, fürge
orgonafutamok. Jó témák, ízes aszimmetria, apró monumentalitás.
Nagyon jó. A címadó, Creators című dal nagyjából magába foglalja az
egész Station X-et. És itt Hajas Zoltán játéka is maximálisan el van
találva a számomra, az orgonaszólóban megint nem tudok csalódni,
mint ahogy a basszusgitárban sem. Sok téma- és ritmusváltással és
jobbnál jobb témákkal van telepumpálva, kilenc és fél perc élvezet
és őrület. Szakavatott füleknek és ugrálni szeretőknek egyaránt
kiváló. A The Longest Minute a billentyűs leghosszabb perce. Egy
lassú, szép, szólózongorás dal három percben. Medley X a végére egy
tisztelgés a rocktörténelem nagyjai előtt. Gördülékenyen játsszák
egymás után a dalrészleteket, szinte megszakítás nélkül pörög a
film. Többek között Led Zeppelint, Black Sabbathot, Deep Purplet és
Rainbowt olvasztottak az albumzáró medley-be, megjegyzem, nagyon
helyesen.
Nagyon tetszik a lemez, annak ellenére, hogy néhány szépséghibát
véltem felfedezni benne. Változatosnak és sokoldalúnak találom, és
mindenek előtt tisztelem őket, mint a progresszív zene magyar
képviselőit. Jó hallani, hogy valakik itthon is játszanak ilyen
muzsikát, és még jobb hallani, hogy milyen jól. Tehát a teendők:
lemezt megszerezni (és az előző, Dust címűt is, honlapjukról mindkét
album teljes valójában letölthető), sokat hallgatni, koncertre
elmenni, élvezni!
TurtleKat
Hammerworld > 2007. szeptember
STATION X - HUMAN BLINDNESS
Öt nóta bő 42 percben. Ez az új Station X anyag tartalma. A '99-ben
alakult bonyhádi gárda nevét már egy ideje tisztelet övezi az
underground prog rock/metal színtéren, s a jelenleg trióban dolgozó
csapat ez alkalommal is bámulatra méltót alkotott.
Önmagában az, hogy remekül zenélnek, vagy hogy rendkívül változatos
dalokat írnak, még nem akkora hír. Egyik sem garancia a jó zenére.
Csakhogy ezek a fazonok érzéssel és ízléssel nyúltak a muzsikához,
ami mindvégig meghatározó a Human Blindness-en. A végig
instrumentális demóegy pillanatra nem válik unalmassá, viszont úgy
tud folyton meglepetést okozni, hogy minden részlete szerves egészet
képez. Az öncélúság, a hatásvadászat, az, hogy mindenáron valami
megdöbbentőt csináljanak, teljes mértékben hiányzik a cd-ről.
Helyette kifinomult, mégsem sznob vagy zeneakadémiai végzettség
nélkül élvezhetetlen témák sorakoznak itt, melyeket igazi dalokká
fűztek össze.
Azt sem lehet mondani, hogy egy adott zenekarhoz vagy akár
irányzathoz lenne köthető az anyag. Megvan benne a Dream Theater, a
Psychotic Waltz, a 70-es évekbeli prog rock mesterek hatása (az a
sok Hammond és Mellotron hangszín!), és még sorolhatnám, de ezek
egyike sem olyan erősen, hogy zavaró legyen.
Tény ugyanakkor az is, hogy időt igényel az anyag teljes befogadása.
És nekem mindettől függetlenül hiányzik az ének meg az élő dobos, de
az sem annyira, hogy nem okozna élvezetet újra meg újra
meghallgatni.
Az anyag fenn van a honlapon, de pkg ellenében ingyen meg is
rendelhető.
U.N.
ROCKINFORM MAGAZIN > 2007. november
STATION X - HUMAN BLINDNESS
Nyolcadik éve nyomul a bonyhádi banda, s évek óta nagy elismerésnek
örvendenek a minőségi prog rock/metal kedvelői körében. Persze,
underground körökről beszélek, de hát mit is várhat az ember
minőségi zenékkel élő fia ebben a szellemirtó országban?
A srácok rá is szolgáltak az elismerésre, s most itt az újabb
apropó, hogy meghajoljunk előttük: megjelent a negyedik lemezük
(illetve demójuk).
A Human Blindness az eddigi legjobb munkájuk! Kiforrott progresszív
muzsikát hallhatunk itt, egy olyan anyagot, amely mindvégig rabul
ejti az embert, ahol egyetlen unalmas rész sem rontja a kiváló
összképet. A srácok jó zenészek, elismerésre méltó tudásukat a
produkció szolgálatába tudják/tudták állítani. Nincs egyetlen öncélú
hang, semmi felesleges virtuózkodás.
Öt dalt hallhatunk, egyik sem rövidebb hat percnél, és a záró All
The Better viszi el a pálmát a maga 13 percével. Ha valamihez
hasonlítanom kéne őket, azonnal adja magát a Dream Theater és a
Psychotic Waltz, de akár a Flower Kings is - ám félreértés ne essék:
a Station X senkit sem utánoz, van saját világuk. Barabás György
színes változatos billentyűs játéka nagyon tetszik, de Barabás Péter
basszusgitáros és Hajas Zoltán gitáros is megérdemel minden
dicséretet. Mindössze egy hiányérzetem van: fiúk, tessék egy dobost
szerezni, ez a produkció egy ügyes ütőssel még ütősebb lesz!
Nem titkolom: végérvényesen egyik kedvencemmé váltak! Az album
letölthető a honlapról, de postaköltség ellenében lemezen is
megrendelhető.
(szilágyi)
KÉPES MOTORINFO MAGAZIN > 2007. november
STATION X - HUMAN BLINDNESS
A zenekarról már az előző, 2005-ös Creators című albumuk kapcsán
írtam a néhai Biker Magazin-ban egy majdnem elragadtatott hangú
bemutató cikket, de akkoriban nemcsak én értékeltem "fel" így a
csapatot és teljesítményét, hanem a nyomtatott és online "szakmédia"
is elismerő kritikákkal dicsérte a zenészeket. A hazai progresszív
rock-metál színtér egyik legsikerültebb lemezét alkották meg akkor,
de mostani anyagukkal sem hoznak magukra szégyent. Sőt!
Ha lehet, még átgondoltabbak, még színesebbek, még kidolgozottabbak
lettek a nóták, pedig azóta már megváltak Cseke Ferenc gitárosuktól,
és így "csak" hármasban - Barabás György - billentyűk, Barabás Péter
- basszusgitár, és Hajas Zoltán - gitár - rögzítették a
felvételeket. Azt mondanom sem kell, hogy még most sem találtak
megfelelő énekest és dobost maguk mellé, úgyhogy maradt az
instrumentális előadás, és a virtuális dobos.
A majd' háromnegyed órás anyag 5 számot tartalmaz, úgyhogy
jelentősen hosszabbak lettek a dalok, de mindegyikbe sikerült annyi
és olyan minőségű témát pakolni, hogy egy percig sem unalmas a
lemez. A torzított és akusztikus gitár mellé jóval több
billentyűszóló érkezett, a hagyományos hangszereket pedig érdekes
hangszerelésként Hammond és Mellotron hatású kórus és vonós
hangszínekkel egészítették ki.
A csapat ingyenesen letölthetővé tette ezt a csodálatos muzsikát a
honlapján, de aki jobb minőségben szeretné birtokolni az alkotást,
az ingyen(!), csak postaköltség ellenében megrendelheti.
Kiadók, hol vagytok???
42'26"
www.stationx.ini.hu
Thrashing
|