trippel

***

"AZ A NEMZET, AMELYIK EMLÉKEIT VESZNI HAGYJA, AZ A SAJÁT SIREMLÉKÉT KÉSZITI,
S VESZTESÉGE AZ EGÉSZ EMBERISÉGNEK"

(Ipolyi Arnold)

Szinte érezhetően megérint a múlt. A fényre, a múlt üzenetére hatalmába kerít bennünket. Lesznek pillanatok, amikor elábrándozunk . Szinte fáj, hogy tudjuk, mi következett: a "Trianon", amely elszakított több magyar embert szereteitől, megfosztották akaratuk ellenére magyar állampolgárságuktól és megkérdezésük nélkül, hogy akarnak-e idegen ország kisebbségei lenni döntöttek Magyarország feldarabolásáról a nagyhatalmak.
A I. v.h. befejezése után, 1920 jun.4-én létrejött Magyarország történetében a leggyalázatosabb , igazságtalanabb béke-szerződés. Ezt megelőzően a román és francia akkori politikusai, vezetői megegyeztek Erdélyt Romániához való csatolásáról.. Az új román-magyar határt Szatmárnémeti, Naggykároly, Nagyvárad, Nagyszalonta, Arad vonalán állapította meg a két fél. Mivel ebben az időszakban (1819-től) Magyarországon a bolsevizmus eluralkodott, ez döntő tényezője volt a szerződés megkötésének Az akkori magyar bízottság, magyar kormány küldöttei által összeállított dokumentációt a tárgyaláson figyelembe se vették. Kényszerítve volt a magyar delegáció, élén ősz Aponyi Albert gróffal, hogy aláírják a francia-román egyezség által kidolgozott békeszerződést, amely Párizs környéki Trianonban volt. Ettől a dátumtól a történelmi Nagy-Magyarország megszünt létezni. A területének 70 %-át, lakósságának 60 %-át kényszerrel elszakitották és átadták a szomszédos országoknak.. Magyarország ezzel 7.615.000 lakóssal maradt és terűlete 1/3 –ra csökkent. Gazdasági , katonai, politikai egység ezzel teljesen széthulott, meggyengült.
tt meg a magyar A magyar nemzet szétdarabolása nagy felháborodást keltett, az elszakított és megmaradt magyarság körében. Tiltakozások sora következett. „ Nem, nem soha „ ; „ Csonka-Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország „ és ezekhez hasonló jelszavak hangzottak el. Minden házon gyászlobogó lengett, az emberek fekete karszallagot viseltek. Egyik tüntetés a másikot követte, Ekkor született a hiszekegy Pap Dávid Elemérné tollából :
„ Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában ! ” Ámen.

A két világháború közötti időszak Erdély fejlődésére erősen kihatott. A román nemzeti politika szétzúzta Erdélyben a Trianonig felépített berendezkedést. Hatalmas nagy külömbség volt a régi Romámia és Erdély között. A gazdasági, közigazgatási szerkezetet, erkölcsi normákot, szokásokat, kúlturális életet, egyházakat, iskolarendszert, tejesen átalakították. Egyes szervezeteket , hivatalokat teljesen megszüntettek. Úgy tekintették Erdélyt mint gyarmatot.
Ettől az időtől a magyar anyanyelvű oktatatás visszaszorult. A magyar értelimiség a szellemi és irodalmi élet megszervezésén, a magyarság öntudatának erősítésén,, értékeinek megőrzésén, nyelvében és hazájában való megmaradásán fáradozott, melynek képviselői olyan nagy egyéniségek voltak mint:
   Koós Károly, Kemény János, Bánffy Miklós, Tamási Áron, Asztalos István, Kacsó Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő.
Erdély története 1918 után Románia történetének része. Ettől az időtől a folyamatokat két nagy korszakban tekinthetjük át:
* Az első 1944 őszéig tart, és a kapitalista Románia, illetve 1940 és 1944 között Észak-Erdély szempontjából a kapitalista Magyarország történetének keretében vizsgálható.
* A második korszak 1944-től máig terjed, és a szocialista Románia fejlődésében elemezhető. Ezzel a korszakolással jelezzük, hogy az 1918-tól kezdődő periódusban nem pusztán uralomváltozás történt, hanem újabb negyedszázad múltán a társadalmi formáció gyökeres átalakítása is.
A továbbfutó és újonnan kibontakozó gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális folyamatokat immár Románia egészének fejlődése szempontjából kell elemeznünk. A vizsgált régió is megváltozik: Erdélynek ettől kezdve azokat a területeket nevezzük, amelyeket a forradalmakban felbomlott Habsburg-birodalom Magyarországától a trianoni békeszerződés Romániához csatolt, tehát nemcsak a történeti Erdélyt, hanem az attól sokban eltérő Partiumot és a Bánság egy részét is.
A magyar nyelvű oktatás 1919 után gyakorlatilag a felekezeti iskolákba szorult vissza, ezernél több magyar tannyelvű állami népiskola szűnt meg. Az anyanyelvi oktatás a harmincas években visszaszorult, mert a világválság nyomán megromlott gazdasági helyzet miatt a magyar tanulók közül sokan nem tudták vállalni a nagy tandíjat a felekezeti iskolákban. Sokan engedtek a kényszerítő körülményeknek és az erőszakos románosítás nyomásának, s állami iskolákba íratták be gyermekeiket.
A németek száma a Romániához csatolt nyugati területeken az 1930-as népszámlálás szerint 543 852 volt. Egyik tömbjük a Maros és a Kárpátok között, a hajdani szász székek területén élt, másik, nagyobb csoportjuk, a svábság a Bánságban, Temesvár környékén. Mint láttuk, az erdélyi szászok képviselői 1919. január 8-án Medgyesen határozatot fogadtak el, amelyben kijelentették, hogy csatlakoznak a Román Királysághoz, és üdvözölték a gyulafehérvári határozat nemzetiségi programját, mintegy feltételnek tekintvén ennek megvalósítását. Néhány hónap múlva hasonló nyilatkozatot tettek a bánsági svábok is. Az okot mindenekelőtt abban kell keresnünk, hogy a német polgárság és a magyar uralkodó osztály között ellentétek is feszültek, és a németség abban reménykedett, hogy kedvező helyzetbe kerül az új államban. Ez a megfontolt csatlakozás hozzájuttatta a németeket bizonyos előnyökhöz, így szabadon folytathatták gazdasági tevékenységüket, többen maradhattak meg a közszolgálatban, képviselőik könnyebben jutottak mandátumhoz, nagyobb lehetőségeik voltak az oktatásban, a kulturális életben, egyházi iskoláik – a magyartól eltérően – rendszeres államsegélyt kaptak. Hamarosan kiderült azonban, hogy a román politika a németség esetében sem alkalmazza a Gyulafehérvárt és a nemzetközi szerződésben lefektetett ígéreteket
A Magyar Királyság 1938 és 1941 között négy lépésben, döntően békés úton visszavette elszakított területeinek mintegy 40 százalékát, és csaknem ötmillió lakost, amelynek többsége magyar nemzetiségű volt. A részleges terület-visszatéréseket a törvényhozás minden esetben törvénnyel szentesítette, amelyekben a magyar állam érdemben visszaadta a visszatért területeken – a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken - élőknek a magyar állampolgárságot. E törvények értelemszerűen azokat érintették, akik a trianoni békét követően az elcsatolt területen maradtak és magyar állampolgárságukat a szülőföldjükön való maradás miatt vesztették el.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett német–olasz második bécsi döntés Erdély északi és keleti részét (43 492 km2) Magyarországhoz csatolta. A döntés sem etnikailag, sem különösképpen gazdaságilag nem volt megalapozott, de arra alkalmas volt, hogy érvényesítse az „oszd meg és uralkodj” elvét
Politikailag a döntés azt eredményezte, hogy Magyarország és Románia Hitler játékszere lett, a német politika a szovjetellenes háborúban való részvételüktől tette függővé Erdély további sorsát.
A bécsi döntés felszabadulást igazán csak a közvetlen nyelvhasználat és a kultúra fejlődése terén hozott a magyarság számára. Ismét magyar anyanyelvű állami elemi iskolák jöttek létre, kiszélesedett a magyar tannyelvű középiskolai hálózat, Kolozsvárt újra magyar egyetem működött, a tudományos tevékenység ösztönzésére megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet.
        Romániában a bécsi döntés után néhány nappal Ion Antonescu tábornok vette kezébe a hatalmat, s a lemondott Károly fia, I. Mihály király mellett államvezérként (conducător) kormányzott, A németség túlnyomó része, közel félmillió ember, Dél-Erdélyben élt. 1940 novemberében a román kormány megállapodást írt alá a hitleri Németországgal, amelyben elismerte a német népcsoport különleges jogait gazdasági és politikai tekintetben, és átengedte a hitlerista szervezetnek a felekezeti iskolák irányítását is.
       Romániának a fasiszta háborúból való kiugrása előkészítésében jelentős szerepet játszottak a kommunisták, akik más haladó erőkkel együttműködve megszervezték – a király és a polgári ellenzék egyetértésével – a fasiszta diktatúra megdöntését.
          1944 utáni korszakban forradalmi változás ment végbe Romániában a kapitalizmus felszámolásával és egy új társadalom, a szocialista társadalom építésével. Ezt a korszakot három időszakra tagolhatjuk.:
Az első a felszabadulástól 1948-ig tart, és erre a baloldali demokratikus tömörülés kormányzata, a polgári demokratikus reformok véghezvitele és a szocialista jellegű fejlődés kezdete a jellemző.
Az 1948-tól a hatvanas évek közepéig terjedő második időszakban lerakták a szocialista társadalom alapjait, tehát megtörtént az államosítás, megkezdődött az iparosítás, végbement a mezőgazdaság kollektivizálása, létrejött az új állami intézményrendszer, és megindult a kulturális forradalom.
A harmadik időszak a hatvanas évek közepén kezdődött, s ezt a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” periódusának tartják.
1945 márciusában,megalakul a Gróza-kormány.
1947. február 10-én aláírták Párizsban azt a békeszerződést, amely meghatározta Románia új határait. A fegyverszüneti egyezmény alternatív lehetőségét figyelmen kívül hagyva – és Romániának a fasiszta hatalmak elleni áldozathozatalát tekintetbe véve – a békeszerződés jogilag is visszaadta az egész Észak-Erdélyt, tehát visszaállította az 1920-ban meghúzott román magyar határt. (A szerződés értelmében a Szovjetunió megtartotta Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgária pedig Dobrudzsa déli részét.)
1952-ben új alkotmányt dolgoztak ki, amely elismerte a Román Kommunista Párt vezető szerepét, és kodifikálta az addigi gazdasági, társadalmi és politikai változásokat.
A változások folyamata 1965 után teljesedett ki a Román Kommunista Párt IX. kongresszusával, amely a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” programját fogalmazta meg. A kongresszus határozataira épülő 1965-ös alkotmány leszögezte, hogy a román állam „egységes nemzeti és szocialista jellegű”, s hivatalos elnevezésként a Románia Szocialista Köztársaságot választotta.
Ha Erdély gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődését vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy különösen az utolsó két évtizedben, az országos iparosítási program megvalósulása nagy változásokat hozott ebben az országrészben is. Közép- és Délnyugat-Erdélyben megindult az energiaforrások és az ipari nyersanyagok széles körű kiaknázása; az erdélyi földgáz kitermelése az 1938. évinek több mint ötvenszeresére emelkedett, s a metán felhasználásával nemcsak egyes városok (köztük Kolozsvár) és sok falu fűtését oldották meg, hanem a vegyipart is kifejlesztették. Vízierőművek és hőerőművek épültek. A Bánságban és Vajdahunyad környékén a szén- és vasérclelőhelyek már az iparosítás első szakaszában nagy szerepet játszottak, most ebben a zónában jöhettek létre a korszerűsített nagy vas- és acélkombinátok. A bauxit kiaknázása az Erdélyi-érchegység nyugati lábánál a nagyváradi alumíniumkohászat kiépítéséhez vezetett. Folytatódott a színesfémek kitermelése az Érchegységben, a Bánságban, Nagybányán és környékén. Gyors volt az előrehaladás a gépgyártásban. A járműgyártás központjai Resica, Arad, Brassó lettek, a traktorgyártásé Brassó, a szerszámgépeké Arad és Brassó. Az építőanyag-ipar, amelynek széles nyersanyagbázisa van, főleg Erdély középső részein fejlődött ki. A hagyományos faiparnak az utóbbi időkben nagy feldolgozó centrumai alakultak ki Désen, Szamosújvárott, Balázsfalván, Szászrégenben, Marosvásárhelyt. A fogyasztási cikkek gyártása a tradicionális városi központokban folytatódott.
Az ipar földrajzi megoszlását tekintve Erdélyben négy ipari zónát különböztetünk meg. Az első az ún. Közép-Erdélyt foglalja magában, mégpedig a Brassó, Nagyszeben, Kolozsvár, Torda, Marosújvár, Dicsőszentmárton, Marosvásárhely és Fogaras által körülhatárolt területen. Ebben a zónában termelik meg a romániai villamos energia 25%-át, ez adja a fémfeldolgozás és a gépgyártás termelésének 25%-át, a vegyiparénak 18,7%-át, a textil- és bőripari termékek mintegy 40%-át. A délnyugati zóna határa Resica, Vajdahunyad, Temesvár és Arad, és erre a területre jut a romániai szénbányászat 45%-a, a vasipar és acéltermelés túlnyomó része és a gépipari termelés 13%-a. Emellett jelentős a Nagybánya környéki zóna és az Érchegység, ahol főleg színesfémek kiaknázása és feldolgozása folyik.
A mezőgazdaság csak mérsékelten fejlődött az erdélyi területen; leginkább a Bánságban, ahol a legmagasabbak a hozamok, majd az Erdélyi-medencében és a nyugati határ mentén; az Erdélyi-medence keleti és déli részén viszont a természeti adottságok miatt is csak kismértékben. A hegyvidéken főleg állattenyésztéssel foglalkoznak, s itt a mezőgazdasági terület 45%-a a magángazdaságok kezében van. Mint mindenütt Romániában, Erdélyben is az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek adják a gabonatermelés döntő részét. A lakosság életkörülményei – a nagy többséget tekintve – az iparosodással és a városiasodással javultak . Kulturális szempontból a nemzetiség helyzetének legjobb fokmérője az anyanyelvi oktatás alakulása. 1945 után sokáig alig működött magyar óvoda, 1970 óta számuk növekedett, s 1977–78-ban elérte az 1098-at,
Az anyanyelv használata a közéletben visszaszorult. A Székelyföld kivételével mindenütt megszűntek a kétnyelvű feliratok; a jogszabályokat általában a nemzetiségek nyelvén is közzéteszik, és a bíróság előtt tolmács útján is lehet érintkezni, a társadalmi szervezetek gyűlésein, a hivatalokban, az üzemekben, a kereskedelemben s általában nyilvános alkalmakkor a román nyelvet használják, kivéve Kovászna és Hargita megye magyar többségű vidékeit.
A magyarság kulturális és főleg irodalmi életében nagy szerepet játszanak a lapok és a folyóiratok. A napilapok közül meg kell említenünk a bukaresti Előrét. A két legfontosabb sajtóorgánum, a Román írók Szövetségének Kolozsvárt 1946 óta megjelenő irodalmi lapja, az Utunk és a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács 1970 óta kiadott társadalmi-politikai, művelődési hetilapja, a bukaresti A Hét. A kolozsvári Korunk főleg társadalomtudományi tanulmányaival tűnik ki, a marosvásárhelyi Igaz Szó inkább szépirodalmi-kritikai jellegű.
A hetvenes években átlagban évi 200 magyar nyelvű könyv jelent meg, 2-2,5 millió példányban, a tankönyveket nem számítva, s ez a romániai összpéldányszámnak (50 millió körül) 3-4%-a. A könyvkiadásban nagy {1775.} érdemeket szerzett a bukaresti Kriterion, amely szépirodalmi és történeti munkák közlésével tűnt ki, s amely hozzájárult a magyar és a román irodalom kölcsönös megismertetéséhez és a két nép közötti szellemi barátság ápolásához is.
A felszabadulás után az irodalomban a „nagy öregek”: Kós Károly, Gaál Gábor, Kacsó Sándor és még többen mások folytatták tevékenységüket. Az első évtizedben a prózában főleg Asztalos István és Nagy István ábrázolták a nagy társadalmi átalakulást, és hirdették a két nép egymásra utaltságának gondolatát. A költészetben Horváth Imre, Horváth István, Méliusz József és Szemlér Ferenc jelezték ugyanezt a törekvést. Balogh Edgár, Méliusz, Szabédi László társadalmi elkötelezettséggel és sokoldalú felkészültséggel foglalkoztak a szocialista fejlődés problémáival és a magyar nemzetiség sorsával.
A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején új nemzedék tűnt fel, amelynek képviselői közül Sütő András egyike a legjelentősebbeknek, aki a közösség történeti és mai problémáival vívódik regényeiben és drámáiban. Az ötvenes évek közepén bontakozott ki Kányádi Sándor, Szász János, Székely János lírája, jelentkezett Szabó Gyula, Deák Tamás prózája, és érett be Földes László esztétikai-kritikai tevékenysége. Az ezt követő „Forrás-nemzedék” főleg Szilágyi Domokos költészetével és Bálint Tibor prózájával hozott újat nemcsak tartalomban, de formában is.
Magyar színház működik Kolozsvárt és Sepsiszentgyörgyön, négy színháznak van magyar tagozata: Marosvásárhelyt, Nagyváradon, Szatmáron és Temesvárt. Ezek évente mintegy 1500 előadást tartanak, közönségük meghaladja a félmilliót. Nagy érdemük, hogy a romániai magyar írók darabjait előnyben részesítik, és ezzel az egyetemes magyar drámairodalom fejlődéséhez is hozzájárulnak. Kolozsvárt magyar állami opera is tevékenykedik. Kolozsvárt, Marosvásárhelyt és Nagyváradon az állami bábszínháznak van magyar tagozata.
A zenében jellemző a folklórhagyomány ápolása, gyűjtése és elterjesztése. E tekintetben különösen nagy érdemeket szerzett Jagamas János, Faragó József és Kallós Zoltán. A zeneszerzők közül említsük meg Jodál Gábort és Márkos Albertet, Csíki Boldizsárt, Oláh Tibort, Terényi Edét és Zoltán Aladárt. A képzőművészet széles spektrumából Szervátiusz Jenő, Gy. Szabó Béla, Nagy Imre, Miklósy Gábor, Szőnyi István, Abodi-Nagy Béla, Mohy Sándor, Balogh Péter, Dési Incze János a legjelentősebbek.
A természettudományokban más nemzetiségű kollégáikkal együtt sok kiváló magyar szakember dolgozik egyetemeken és kutatóintézetekben. Jeles fizikusok, kémikusok, botanikusok, agrár szakemberek, orvosok hosszú sorát kellene említenünk, akik közül többen nemzetközi hírnévnek is örvendenek (Páll Árpád, Péterfi L. István, Nyárádi Antal, Pázmány Dénes, Maros Tibor, László János és mások). A magyar nyelvű irodalom ezen a területen inkább ismeretterjesztő jellegű, főleg kislexikonok és tankönyvek kiadására korlátozódik, {1776.} amelyeknek azonban nagy a jelentősége a magyar tudományosszakmai nyelv ápolása-terjesztése szempontjából.
A társadalomtudományokban Gáll Ernő, Kallós Miklós, Róth Endre, Bretter György, Balázs Sándor filozófiai, Kelemen Lajos, Bányai László, Jakó Zsigmond, Imreh István, Benkő Samu, Demény Lajos történeti munkáit kell kiemelni. A művelődéstörténet művelői közül Jakó Zsigmond, Benkő Samu, B. Nagy Margit, Jordáky Lajos és Spielmann József nevét említjük. A nyelvtörténet elsősorban Szabó T. Attila tanulmányait és az általa szerkesztett Erdélyi Szótörténeti Tárat tartja számon. A rendkívül gazdag néprajzi irodalomból Faragó József, dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, Nagy Jenő, Nagy Olga munkásságát említhetjük. Az irodalomtudományban Jancsó Elemér, Benkő Samu, Csehi Gyula, Láng Gusztáv, Kántor Lajos, Gálfalvi Zsolt történeti és kritikai tanulmányait emelhetjük ki.
A magyar kultúra terjesztésében aktív szerepet játszik az öntevékeny művészeti mozgalom is, így különösen a kórusok, a néptáncos és a színjátszó csoportok. Az erdélyi magyarok kulturális életében ma is jelentős helyet foglalnak el az egyházak. Az erdélyi magyarság elsősorban a kultúrában keresi azonosságtudatának erősítését és sajátos törekvéseinek érvényesítését. A felelősség érzése és egyben a történeti hivatás vállalása jellemzi ezt a tudatot, természetesen elsősorban azoknál, akik alkotói, élesztői és befogadói az erdélyi magyar kultúrának. Erdély különleges etnikai és kulturális egység Közép- és Kelet-Európában, s helyzetének alakulása befolyásolja ennek a régiónak a fejlődését is.
Ceauşescu a sovinizmus felerősítése révén próbálta meg az egyre jobban elnyomorodó országban hatalmát fenntartani. Az 1980-as évek végén meghirdette a falurombolást, de ezt már nem sikerült teljességgel véghezvinnie.
Az 1989. december végi forradalom a Ceauşescu-diktatúra megdöntése után Romániában is megszólalhattak addig kegyetlenül elnyomott vélemények, hangok. A román gazdaság nehézségei is szerepet játszanak abban, hogy a viszonylag fejlettebb Erdély egyre több lakója, úgy román, mint magyar, nagyobb önállóságot szeretne a tartománynak. A román soviniszta erők ellenzik Erdély vagy a Székelyföld mindenfajta autonómiáját. A Vatra Romaneasca nevű szélsőséges, soviniszta román szervezet, amelyben sok volt kommunista párttisztviselő és Securitate tiszt tevékenykedik, 1990. márciusban kirobbantotta az ún. "fekete március" eseményeit, melyek során halálos áldozatokkal is járó etnikai zavargásokra is sor került. A nemzetiségi és felekezeti megoszlás adataiból egyértelműen látszik, hogy a jelenkori Erdély egy sokszínű, multikulturális régiója Európának. Ez nem is csoda, hiszen itt találkoznak a közép-európai és a balkáni hatások, vallásilag pedig a katolikus, protestáns és ortodox kereszténység választóvonalában fekszik.
Erdély Románia egyik turisták által leglátogatottabb régiója a rengeteg középkori épületnek, templomnak, műemlékeknek és a természeti szépségeknek köszönhetően.
Reményik Sándor: Ó, régi versek

Ó, régi versek: rozsdás fegyverek:
Segítsetek most, fényeskedjetek !
Ragyogjon égi sugár rajtatok,
Nem énmiattam, de miattatok -
Miattad, árva erdélyi Sion:
Ragyogjon minden áldott alkalom,
Mikor a vers: esküvő, temetés,
Keresztelő és igehirdetés -
Összeolvad költő és lelkipásztor
S ember csak az, ki szelíden is bátor.
Ó, régi versek, rozsdás fegyverek,
Segítsetek és fényeskedjetek!!
1936
„Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harcieszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.”           (Ravasz László)
***
(felhasznált irodalom: ERDÉLY TÖRTÉNETE(három kötetben)-KÖPECZI BÉLA
Erdély története : Henrik Marczali
Dr. Jancsó Benedek: Erdély története
Dr. Szádeczky Kardoss Lajos: A Székely Nemzet története és alkotmánya
Erdély törtenete-Szamosközy István
Bethlen Farkas: Erdély története
Köpeczi Béla -Erdély rövid története

Összeállította : Fazakas Erzsébet Mária (Zsóka)

Gáspár József (Józsi)

***