50 sz. Hunyadi Cserkészcsapat
Cserkészcsapatunkat, az 50. Hunyadi János cserkészcsapatot 1920-ban alapították gimnáziumunk akkori tanárai.
Azóta, a csapat cserkészei rengeteg élményt kaptak egymástól, és adtak agymásnak, és ez ma sincs máshogy!
Rendszerese összejárunk őrsgyűlésekre, valamint hétvégi, akár több napos programokra is, nyáron pedig táborozunk. Őrseinkben rendkívül jó közösséget alkotunk, és nemcsak kellemesen hanem hasznosan is töltjük az időt együtt.
Közösségünket igazán jóvá, a közös élmények, kalandok és tapasztalatok teszik, amiket bármikor szívesen felelevenítünk az esti tábortűz körül és amilyenekre akármikor készen állunk újból! Vannak dolgok, amikre az ember ha gondol úgy érzi, hogy sosem fogja elfelejteni, és erre a cserkészet a legjobb példa! Örök emlékekként élnek bennünk közös főzéseink, sütögetéseink, első együtt felállított sátrunk képe vagy éppen egy kimerítő túra legszebb pillanatai.
Gyakran részt veszünk kerületi programokon, ahol szintén sok új ismerőst szoktunk szerezni és sok a cserkészetben megismert barátunkat látjuk viszont.
A Premontrei Gimnázium diákjai számára az egyik legjobb lehetőség, hogy szabadidejüket jó társaságban, hasznosan, vidáman és kellemesen töltsék a cserkészek és egyre többet ismerik fel ezt!
Zágorhidi Czigány Domonkos
Csatlakozz a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmához! – Légy TE is cserkész! – Várunk Téged is!
Elérhetőségünk:
50. sz. Hunyadi Cserkészcsapat, Szombathely
E-mail: sz50cs @ gmail.com
Honlap (Facebook): https://www.facebook.com/hunyadi.cscs
Cserkészotthon:
50. sz. Hunyadi Cserkészcsapat Otthona, Szombathely, Premontrei Rendház, Fő tér 13. Főlépcsőház 2. em. 12.; Csengő: Cserkészek.
Ismertető anyagok:
Prospektus: http://cserkesz.hu/sites/default/files/konyvlap_fajl/leporello.pdf
Olvasnivaló (részletesebb ismertető): http://www.cserkesz.hu/sites/default/files/konyvlap_fajl/nepszerusito_2012_v15_web.pdf
Érdeklődni lehet:
Szár Gyula Gergely cst. OPraem, e-mail: gergelyopraem @ gmail.com, Szombathely, Premontrei Rendház I. em. 10.
Cserkész honlapok:
Magyar
Cserkészszövetség: http://www.cserkesz.hu/
Magyar Cserkészszövetség III. Kerülete: http://3ker.cserkesz.hu/
Cserkész Világszervezet (WOSM): www.scout.org
Táborkereszt Katolikus Cserkészek Közössége: http://taborkereszt.cserkesz.hu/
ICCS (Katolikus Cserkész Világkonferencia): www.cics.org
Magyar Cserkészszövetségek fóruma: http://cserkesz.hu/kapcsolat/kulhoni-magyarok
Külföldi Magyar Cserkészszövetség: www.kmcssz.org
Külföldi magyar cserkészet online: www.cserkeszek.org