Isten hozott honlapunkon!
Egy korszerű, gazdag iskolát ajánlunk Neked és szüleidnek! A Premontrei Gimnázium napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő iskolája. A hagyomány kötelez: Szombathely város 1772-ben alapított középiskolája 1808 óta a Premontrei Rend gimnáziuma. Az 1994-es újraindulás óta a PREMONTREI egyre keresettebb, s ezt elsősorban volt és jelenlegi diákjainak köszönheti. Ők gazdagítják személyiségükkel, benső gazdagságukkal, nyitottságukkal leginkább ezt az iskolát. Tanár és diák közös összefogással azon munkálkodik, hogyan közelíthetnénk egyre jobban azokhoz az elvárásokhoz, melyeket iskolánk küldetésnyilatkozata így fogalmaz meg: „Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást.”
Mind, akik részesei vagyunk a PREMONTREI GIMNÁZIUM életének, szeretnénk megtapasztalni, hogy a minket választók és velünk kapcsolatba kerülők, mint jelre mutathatnának közösségünkre. Iskolánk titka, a sok kiváló pedagógus, akik ugyan ismeretlenek maradnak a nagyvilág számára, de tanítványaikon keresztül mégis bevésik nevüket a magyar pedagógiatörténet aranykönyvébe.
Szeretettel hívunk és várunk, tartozz közösségünkhöz Te is!