KÖZÉP BÉKÉSI OKTATÁSI CENTRUM
Az új intézményforma kialakítása 2006. novemberében kezdődött el. A megyei közgyűlés december 8-ai ülésén kimondta a megyei intézmények összevonását. Az oktatási területen a decemberi képviselő-testületi anyagban még csak 3 oktatási centrum kialakítása szerepelt, amelyet a februári határozattal 4-re növeltek. Ezek egyike a Közép Békési Oktatási Centrum, amelynek kialakításával szakértőként Kissné dr. Balogh Ibolya Igazgató Asszonyt bízták meg.
A decemberi lendületes kezdés után - az elmélyült munka következményeként - a haladás ütemében megtorpanás következett be.
A február végén (26-án) érkezett újabb szigorítások megvonták a korábban önálló intézmények maradék önállóságát is. Az elnöki-főjegyzői határozat megjelölte a hivatal felelős személyét (Kovács Mihály osztályvezető urat), akinek a kezében összpontosul az érintett intézmények mozgásterének meghatározása.
2007. február 27-én a kinevezett szakértő és az Egyesített Gyógypedagógiai Módszertani Központ igazgatónőjének társaságában megbeszélést folytattunk - az aktuális, soron következő - feladatokról. Megállapodtunk a következő a következő egyeztetés időpontjáról: 2007. március 5. 12;30, és helyszínéről: Farkas Gyula Ipari, Mezőgazdasági Szakképző Intézet, Gimnázium és Kollégium igazgatói irodája,
Addigra meg kell állapodni az új intézmény nevében. Intézményünk felelőse: Dankowsky Tímea Igazgatóhelyettes Asszony
Intézményünk javaslata: Békési Nevelési-Oktatási Centrum; ezen belül minden alkotó intézmény megtartja korábbi nevének rövidített változatát. Javaslatunk konkrétan következő névviselést jelentené a mi esetünkben: Békési Nevelési-Oktatási Centrum Németh László Középiskolai Kollégiuma.
Elő kell készíteni az “Esélyteremtő iskolaprogram”-ot. Szerintünk: “Esélyteremtő nevelési program”-ot kell előkészíteni. Intézményünk felelősei: Szász Dénes tanár úr (értő olvasás - tanulás tanítása), Bányai Péter tanár úr (matematikai kultúra fejlesztése), Tóthné Székely Ildikó tanárnő és Csibor Géza tanár úr (informatikai kultúra fejlesztése). Az intézményenkénti 1 képviselős megbeszéléseken Szász Dénes tanár úr vesz részt.
Előkészítésre kerül az Oktatási Centrumok szakmai erősségének egyeztetése.
Felelős intézményünk részéről: igazgató
Szakmai egyeztetésen: Szász Dénes tanár úr
Ifjúság és demokrácia program előkészítése (Centrumra vonatkoztatva)
Felelős: Takács Ernő
Végrehajtásra: Takács János tanár úr, Hidvégi Erika tanárnő, Gurcsó Andrea tanárnő, Bartyik János tanár úr, valaki Tarhosról
Tangazdaságok, műhelyek termékeinek, szolgáltatásainak piaci értékesítésére javaslat. A konyha értékesítései
Felelős intézményünk részéről: igazgató
Végrehajtásra: Molnár Miklósné Gazdaságvezető Asszony
Minőségirányítási program kiegészítése (intézményenként).
Felelős intézményünk részéről: igazgató
Végrehajtásra: Liszkai Mária tanárnő, minőségbiztosítási felelős
Kérdéseink az Oktatási Centrum soron következő megbeszélésére:
Mi a helyzet a Centrumon belül kötendő Kollektív szerződés vagy Közalkalmazotti szabályzat előkészítésével?
Mikor tudunk meg valami konkrétat az alapító okirat előkészítéséhez - határideje: március vége -:
- feladatellátáshoz szükséges épületállomány, annak tárgyi felszereltsége,
- a feladatellátás személyi feltételei?