AZNAP ESTE A JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZBAN VOLT AZ ELŐADÁSOM. Leültem az öltözőasztalomhoz, és festeni kezdtem magamat, amikor beszólt hozzám az ügyelőnk. Azt mondta, hogy hagyjam abba a készülődést, és azonnal menjek be az igazgató úr-hoz. Nagyon csodálkoztam, el sem tudtam képzelni, hogy miért hivat.
Az irodában haragosan fogadott az „imádott,” hatalmas pártfogóm, Erdélyi Mihály, és valósággal rám förmedt: „Mit csináltál, te! Hogy jutott olyan marhaság az eszedbe, hogy odamenj a bizottság elé? Idetelefonáltak nekem, hogy ne szaporítsam a szakmát »torzszülöttekkel«! Szedd össze a holmidat, és azonnal menj el!” Betán¬torogtam az öltözőmbe, lemostam arcomról a festéket, majd összeszedtem a hol¬mimat, és letámolyogtam az emeletről.
A lépcső alján összetalálkoztam az ügyelővel, aki elfordította felőlem a fejét.
Langyos szeptemberi este volt. A Kálvária tér fái némán álltak, zizzenés sem ju¬tott el a fülemig. Öntudatlan raktam a lábaimat, miközben a kezemben szorongat¬tam a színészmotyómat: a dobozka púdert, a rúzst és a szemceruzacsonkot. Annyi maradt a színészkedésemből.
Otthon erőtlenül hullottam az ágyba, néztem a semmit… testetlenül lebegtem a megsemmisülésben. A szerencsétlenségem hírére bejöttek hozzám látogatni, vi-gasztalni a házbeli pajtások, fiúk és lányok, de mintha csak a túlvilágról hallottam, láttam volna őket. Megszűntek az érzéseim, félhalott állapotban hevertem az Uni-verzum peremén.
Egyszer az egyik fiú az ágyam szélére ült, és titkon megsimogatta a csenevész, kis mellemet. Ettől meleg bizsergést éreztem – az első jelzést az élettől.

Tizenhat évesen torzszülöttnek mondtak
A várható karácsony előtti nagy forgalom miatt Irénke nővérem megkért, hogy menjek be hozzá a fodrászüzletbe segíteni. Felvettem a fehér köpenyemet, és be¬álltam a fej mosó tál mögé. Kiürült lélekkel, gépiesen mostam a női fejeket, nyoma sem volt az élettől pezsegő lánykának.
Szilveszter előtt néhány nappal, mialatt én a fodrászüzletben dolgoztam, meg¬jelent nálunk egy vidéki színigazgató, és meghívott a társulatába. Letette az úti¬költségre való előleget, és elmondta, hogy mikor fognak várni rám a felvidéki vo¬natállomáson, Tornócon.
És 1939 Szilveszter napjának reggelén újult reményekkel indultam el az álmodott színészsikereim felé.