A Bagdi & Bagdy családnevek nyomában. Hová mutat az életünk egyenese?

 

 

Írta: Bagdi Márton

             Az, aki elolvassa a lenti írásomat, láthatja, hogy én komolyan veszem az egyesített Bagdi&Bagdy anyakönyv összeállítását. Ehhez minden adatot összegyűjtöttem, csupán az utóbbi 50-90 év történéseinek pontosításában kérek segítséget. Az Internet lehetőségeit kihasználva, az iwiw-en ehhez hoztam létre a Nemes Bagdi&Bagdy Clubot, ahol várom az érdeklődő vérszerinti rokonok jelentkezését.

 

             A Bagdi&Bagdy név iránt érdeklődőknek szeretném megmutatni azt, hogy a kutatásaim során a régmúlt felé haladva hogyan bővültek az ismereteim. Egyáltalán nem dicsekvésként írom ezeket a sorokat, csupán a nem Bagdi&Bagdy nevű Kedves Olvasókat is szeretném arra inspirálni, hogy bátran fogjanak bele egy hasonló kutatásba. Meggyőződéssel állítom, hogy felejthetetlen élményekben lesz részük.

A családnevem eredetét két lépcsőben kutattam. Először csak a magyarországi viszonyok között határoztam meg a Bagdi név helyét és szerepét a történelmünkben. Ezt követően kibővítettem a tér és idő léptékét. Ennek jelentőségét, ma még magam sem tudom megítélni, de biztos vagyok benne, hogy a végkövetkeztetések még sokat váratnak magukra és a kutatásom ezzel nem fejeződött be.

             A családnevek kialakulása Magyarországon eléggé jól kutatott terület. Számtalan névre vonatkozóan jól körülhatárolt értelmező leírások találhatók. A családnév használata Magyarországon a XIII.-XIV században alakult ki. Korábban őseink családnév nélkül is meg tudták magukat különböztetni másoktól. Csodálatos hangzású és megkülönböztető jelzőkkel bíró pogány neveik voltak, mint például a Bika, Bárány, Csepel, Csillag, Csikó, Csuka, Disznó, Horka, Kárász, Keszeg, Ordas, Sügér, Sólyom, Sas, Szikla, Vajk, satöbbi.

A királyok utasítására a keresztségben kapott nevet a családnév mellett külön kellett viselni, mert a sok Mária és Sára, valamint István és János között nehéz volt eligazodni. A családnév bevezetésekor sokan a régi pogány nevüket hagyták meg családnévként. Mások nyugati mintára foglalkozásneveket vagy származási helyűk szerinti neveket kaptak. A családnevek sokszor magukért beszéltek.

A foglalkozásnevet viselők biztosak lehetnek abban, hogy valamelyik ősük híres takács, ács, kovács, kerékgyártó, szíjgyártó, csizmadia, szabó, fésűs, lovász satöbbi volt. A nemzetségemben igen sok a Márton, Péter, Sándor, Lajos, satöbbi családnév. Ők egyértelműen székely származásúak. A keresztnevek székely családnevekké alakulásának külön története van. Igen sok Dobos, Sípos, Hegedűs, Dudás rokonom van. Az ő őseik valamely híres katonazenekar tagjai voltak. A Katona, Huszár, Zsoldos, Nyilas, Tüzér, Hadnagy, satöbbi családnevek arra utalnak, hogy az ősök a végvári harcok időszakában katonák voltak és ott valamivel kitűntek.

A családnév helyesírása a történelem során sokszor változhatott, sőt önmagában is elveszíthette az eredeti alakját, átalakulhatott. A Bagdi&Bagdy nevet viselők közül a Bagdyk ragaszkodván jelenlegi írásmódjukhoz alig jutnának túl a felekezeti és állami anyakönyvezés határát jelentő 1895. esztendőn. Ez azt is jelenti, hogy sokan már a déd- vagy ükapjukat sem találnák meg.  Hasonló felfogással, a Bagdik soha sem tudnák bebizonyítani a vérszerinti rokonságukat velük. Ennek a fordítottja is igaz. A különböző írásmód miatt az emberek könnyedén kijelentik azt, hogy nem rokonok. Meglehet, nem is kell olyan messzire kutakodni az anyakönyvekben és kiderül, hogy a különböző írásmód ellenére közös őstől származnak.

Példaként a nevek százait lehet felsorolni: Ármós&Ármos&Armós, Kis&Kiss, Sós&Soós, Pór&Poór, Balási&Balázsi, Balog&Balogh, Medgyesi&Meggyesi, Forgács&Forgáts&Forgách, Póllyik&Pólyik, Illyés&Ilyés, Ilés&Illés, Kathi&Kathy, Tar&Tarr, Bagi&Baghy, Jó&Joó, Tömöri&Tömöry, Új&Újj, satöbbi. Ez a dolog tovább bonyolítható a ragadványnevekkel. Köztudomású, hogy ezeket a történelem során, többnyire a felekezetek és iskolák a természetes szaporodás révén kialakult nagycsaládok vonalainak megkülönböztetésére vezették be.

Éppen ezért a családnevek jelenlegi írásmódjának merev kezelése gyerekes dolog. Ne lepődjön meg senki, ha a mai írásmód nem teljes mértékben egyezik meg a régmúlt időben használt nevével. A történelem során előfordultak módosítások. Sokszor őseinktől függetlenül megváltozott a nevünk írásmódja. Ilyen jelenségek még a XX. század közepén is előfordultak, melynek következtében, gyakran találkozhatunk az ország különböző településein élő olyan édestestvérekkel, akiknek a nevét különbözőképpen írják. Vannak egy anyától született Bagdi és Bagdy nevet viselők is.

Sokszor az őshaza beazonosítása csak igen kemény kutatómunka árán lehetséges. Az én esetemben ez történelmileg megcáfolhatatlan. Az írásos emlékek alapján őseim II. Endre királytól a Nagyszalonta, Geszt és Sarkad által határolt területen kaptak nemesi birtokot. Ennek történetét külön kell megírnom.

             A nemesítés következtében az sem véletlen, hogy a magyarországi Bagdi&Bagdy nevet viselők őskutatásának idő és földrajzi adatai a világ különböző pontjairól vektorként mutatnak erre a területre, függetlenül attól, hogy a nevet viselő személy Ausztráliában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Budapesten, Debrecenben és Mohácson él.

II. Endre királyunktól 1232-ben „Petri et Paul de Bagd”, azaz Bagdy Péter és Pál kapta a királyi nemesi birtokot. Tekintsük ezt az időpontot és földrajzilag behatárolt területet a magyarországi történetünk kiinduló pontjaként. A fenti ősöm a megjelölt nemesi birtokon elkezdte a gazdálkodást.

             A természetes szaporodás folytán 100-250 év alatt már nagy családokká bővültek és nemzetséggé alakultak. Kialakult egy rokonsági faluközösség, ahol meghatározó volt a vérségi kapcsolat. A faluközösségről elnevezett település Bagd neve megjelent a középkori térképeken. Miért Bagd és nem Bagdi? Aki kíváncsi rá, kérem olvassa el Bánki Vajk Emil „Attila hun király élete” című könyvét. Ott megtudhatja azt, hogy kik voltak a bagdok.

             Így hát ezt a sok vihart és szenvedést megélt falut Bagdnak hívták! Ennek mélyrehatóbb oka van. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy ez azt jelenti, hogy a birtok adományozása előtt őseinket ugyan hívhatták Bagdinak is, de nagy valószínűség szerint Bagd szótőnek mindig külön varázsa volt. Így a leszármazottak sem a faluról kapták a nevüket. A működő törvényeknek megfelelően örökölték az ősi apai nevet, amely a királyi adománylevél értelmében is „de Bagd”, azaz Bagdy volt.

             Egyébként a legendák és geszták szerint a honfoglaló törzsek közül a Morvaországot és a felvidéket is megjárt Ond vezér által vezetett törzs kapta a Tisza mögötti rónákat, ahol főként Biharban számos településen éltek az őseink. Közülük a cca. 1190-1200 körül született Bagdi Péter és Pál a Szent Földre vezetett keresztes hadjáratokban elnyerte a király kegyeit, s így attól ő nemességet kapott. Maga a Bagd és Bagdi név őseink pogány neve volt és lényegileg ezt mentették át családnevükben. Következésképpen mondható az is, hogy őseinket már az Etelközben, Lebédiában, sőt a még sokkal korábbi szálláshelyeken is Bagdnak és Bagdinak hívták.

Az idő multával az írástudóvá vált nemzetség sarjaiból újabb nevezetes emberek kerültek ki, akik már más megvilágításban, saját érdemeik alapján kaptak nemesi oklevelet és címeres pecsétet. Az 1400-as évek végén és 1500-as évek elején Doroszló várnagya Bagdi Mátyás volt. Erről II. Ulászló király adománylevele tanúskodik. Történelmi feljegyzések szerint egy Bagdi István 1494-ben Arad vármegye alispánjaként kapott címeres pecsétet, satöbbi. Az utóbbi alispánnak György és Ferenc nevű fiai voltak. György katonáskodott és az élete magas szinten Erdélyhez kötődött. Ferenc az ősi birtokokat bírta.

             A török és magyar csapatok között 1636-ban Nagyszalonta mellett, gyakorlatilag az ősi birtok területén volt a 150 éves török megszállás egyik legádázabb csatája. Valószínűsíthető, hogy a Körösér vára melletti ősi Bagd falut akkor a földdel tették egyenlővé. Lakosait lemészárolták, vagy rabszíjra fűzve Törökországba hurcolták. Véletlen találtam-e Bagdi nevű törököket az Ankarai Műszaki Egyetemen?

Az 1500-as évek elején, Magyarországon egyetlen Bagdi családot jegyeztek fel, amely Sarkadon, Geszten és Karkón birtokolt. Ez nemes Bagdi Ferenc családja volt, kinek György nevű fia 1571-ben elvette Bocskai Sárát, a fejedelem nővérét, majd később Erdély Helytartótanácsának tagja lett. Vonala fiágon kihalt, mivel a további nemzést abbahagyó István nevű fia mellett csak három leánya született. Nemesi kastélyát a fenti Bagdi Györgytől örökölte és az ma is áll az erdélyi Balavásáron. Női ágon ma számtalan rokonom élhet Erdélyben.

Bagdy Ferencnek további három fia volt, melyek közül a legidősebb Ferenc elpusztulhatott, vagy éppenséggel őt hurcolták el Törökországba, mivel róla nincsenek későbbi feljegyzések. István és János leszármazottai ma is élnek.

Külön feladatomnak tekintettem Bagdi Erzsébet kilétének tisztázását. Ő volt az a személy, aki Bocskai István fejedelem feleségének elhunyta, valamint a fejedelem megmérgezése után, annak haláláig az ágya mellett virrasztott.  Nyilvánvalóan ő Bocskai Sára és Bagdi György leánya volt. Bizonyára a fejedelem keresztleánya lehetett.

A törökök 150 éves uralma súlyos károkat és áldozatokat mért a környékre. Az 1600-as évek végén Geszt és környéke teljesen lakatlanná vált. Az állandó háborúskodás miatt ki merre tudott, menekült.

             A későbbi birtok és nemesi peres iratok, valamint az 1715-ös és 1720-as országos összeírások alapján elfogadható pontossággal rekonstruálni lehetett a régi helyzeteket. Így meghatározható lett, hogy 1693-ban Geszt főbírója Bagdy Mihály ősapám családjával, valamint Bagdy Pál unokatestvérével és annak családjával Szentmihályra (ma Tiszavasvári) költözött. Az ő leszármazottaik hozták létre a debreceni, hajdúböszörményi, tiszaeszlári, vissi, kálmánházi és tisztelki ágakat.

Ebben az időben egy Bagdi János feltűnt Derecskén, Debrecenben, majd Bagamérban és ezt követően az erdélyi Hegyözkovácsiban telepedett le. Az utóbbinak unoka nagy-nagy bátyja Lukács Nagyszalontán alapított családot. Az 1700-as évek elején előbb Füzesgyarmaton jegyezték fel, majd a családjával 1724-ben Biharnagybajomban telepedett le nemes Bagdi János. Közel ebben az időben Törökszentmiklóson egy Bagdi István jelent meg a családjával, akikről már az 1750-es évek elején „hosszabb ideje itt lakó gazda”-ként tesz említést az anyakönyv. Ennek unokatestvére Mihály csikósként Kunhegyes és Kenderes között pásztorkodott, de János és Mihály nevű gyerekét Törökszentmiklóson kereszteltette meg. Az utóbbi Mihály és János később csikósként Tiszacsegén telepedett le.

             Az 1715-ös és 1720-as országos összeírások során, Geszten három Bagdi Istvánt, két Bagdi Andrást, valamint egy-egy Bagdi Mihályt, Bagdi Jánost, Bagdi Pált és Bagdi Mátyást jegyeztek fel. Ezek közül András és János a XVIII. század közepén már Mezősason lakott. Az egyik Mihály Dévaványán halt meg, kinek fia Ferenc indította el a dévaványi vonalat. Az 1800-as évek elején alakult ki a körösladányi és a biharugrai vonal. Erre az időre már mindenütt kialakult a megbízható anyakönyvezés. Így vérszerinti vonalakat tökéletesen össze lehet vezetni.

A nemesség igazolásához a vérrokonság számontartása igen fontos volt mindenki számára. Így a halotti anyakönyvi adatok, valamint a levéltárban található 1754/55. évi nemesi összeírások, továbbá a különféle peres okiratok és az ősök által készített leszármazási táblák segítségével elkészíthettem Bagdy Ferenc fiági leszármazási tábláját. Ennek megfelelően a ma Magyarországon élő Bagdi&Bagdy nevet viselő személyek az ő leszármazottai és így ok-okozati úton egymással vérségi rokonságban vannak.

A kutatás során mindvégig szerettem volna az ellenkezőjét igazolni. Persze ez sem zárhatta volna ki a vérségi rokonságot, csupán a közös őst korábbra tette volna. A történelmi feljegyzések tükrében és a természetes szaporodás törvényszerűségeit figyelembe véve 1232 és 1500 között számtalan Bagdi családnak kellett élnie. Ezek leszármazottai élhetnek a mai Romániában vagy Jugoszláviában is, de erről nincs konkrét tudomásom. Egy viszont biztos, a Bagdi nemzetség szempontjából a 150 éves török megszállás igen sok rejtélyt és tragikusan szomorú történeteket takar.

             A Gesztre visszaköltözött Bagdik és az elbujdosott, majd visszatért őslakosok (Tárnok, Zsoldos, Kéri, Mónus, Balogh, Varga, Kovács, satöbbi családok) folytatták a gazdálkodást. Ennek eredményeként a nagyszalontai járás térképén az ősi birtok, Bagd falu helyén Hajdú-Bagdi néven új helységnév jelent meg. Ez azt jelenti, hogy őseim Bocskai István oldalán harcoltak a haza jobbulásáért. Ezt a falút a román hatóságok 1919 után ugyan megszűntették, de a területen lévő mezőgazdasági major és Nagyszalonta közötti utat ma is Bagdi dűlőnek hívják.

Visszatérve a családnév használatára elmondhatom, hogy a latin nyelvű okiratok és a XIII. századi névhasználat helyes értelmezése szerint Magyarországon a Bagdy név az eredeti, de a helyesség felett nem török pálcát. A XVII. század során, még a főnemesség soraiban is gyakori volt az y elhagyása és i-re vagy j-re történő felcserélése. E kor szellemiségét követve nem kell csodálkozni, ha a mi őseink is ezt tették. A XVIII. és XIX. század során, a különböző településeken anyakönyvezett ősöket kevés kivétellel Bagdinak írták. A megkülönböztető Ns=nemes kitétel Biharnagybajomban 1848-ig mindig szerepelt. A többi településen a lelkészek ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

Igaz Szentmihályon, ez ellen a feleségek többször protestáltak és bemutatták az igazoló okiratokat, amit a lelkészek lábjegyzetben rögzítettek. Az 1800-as évek végén és 1900-as évek elején a név viselői ennek ismét nagyobb jelentőséget kezdtek tulajdonítani. Így Vissen már következetesen y-nal írták a nevet. A személyigazolvány 1952-es bevezetése után viszont találkozhatunk olyan édes testvérekkel, akik közül egyiknek y-nal, a másiknak i-vel írják a nevét.

             Úgy gondolom, hogy a vérségi rokonságot nem az határozza meg, hogy kinek hogyan írják a nevét. Az anyakönyvek alapján e családok eredete és vérségi kapcsolata egyértelműen bizonyított és elvitathatatlan az, hogy ki kinek a rokona, még akkor is, ha az idő és a földrajzi távolság elszakított bennünket.

Bár a domináns gének száma a nemzedékek számával rohamosan csökken, mégis azt kell mondani, hogy a különböző településeken élő és egymástól 300-400 éve elszakadt vonalak egyedei között fellelhető külső és alkati hasonlóság nem a véletlen műve. Én ezt már a rokonok személyes megkeresése során tapasztaltam. A Debreceni Nagytemplomban 2001. szeptember 9-én nemzetségi világtalálkozót szerveztünk, ahol 3500-nál több vérszerinti rokonom gyűlt össze a világ minden tájáról. Látniuk kellett volna a meglepett arcokat

Kiderült, hogy nem az első voltam a nemzetségből, aki megpróbálta összeállítani a teljes vérségi rokonságot. Igaz a régebbi idők lehetőségei messze elmaradtak a mai számítógépesített világhoz képest. Egy történelmi esemény leírása csak az utána következő idők kezdetét jelenti. Az 1232-be nemesített ősömnek két szülőjének, négy nagyszülőjének, satöbbi kellett lenni. Honnan és kikkel jöttek Magyarországra?

Annak megértésére, hogy a régmúlt felé haladva hova mutat az életünk egyenese, egy rövid történetbe foglaltam össze a nemzetségem távolabbi múltjának történetét. Még ha a leírtak néha meseszerűnek is tűnnek, mégis mindennek tudományos forrásokkal alátámasztható alapja van. Ennek részleteivel könyvtárakat lehetne megtölteni. Biztos vagyok abban, hogy számtalan mű születik még a témakörben.

A történet megírásához a magyar és francia források mellett, elsősorban Lev Gumilev orosz történészprofesszor műveit használtam fel, aki az életének nagyobb részét a hunnuk és hunok kutatásának szentelte.

Öt-hatezer vagy annál talán több évvel ezelőtt, valahol észak Indiában a Gangesz folyó mentén élt egy népközösség. Nomádok voltak és a Himalája árnyékában, annak déli lábainál terelgették a különböző nyájaikat. A fényes Napot szeretve, haragudtak a nagy hegyre, mert gyakran eltakarta előlük azt.

Nem tudni hogyan, de a sok vándorlás közben, egyszer egy részük megkerülte a nagy hegyet és a kínai császár birodalmának nyugati szomszédságában, a Takla Makan sivatag szélén lévő oázisokban találta magát. Megtetszett nekik a hely és a Nap melegét élvezve, hosszabb időre berendezkedve, tanyát vertek maguknak. Gyakran szólt a pásztorsíp és vidáman éltek.

Kezdetben nem volt velük különösebb baj. A mókás életmódjuk és kíváncsiságuk nagyon tetszett a kínaiaknak. Terület bőven volt, hiszen akkor még mindössze csak néhány millió kínai élt a Földön, akik szívesen cserélték el velük a különféle állataikat és finoman kikészített állati eredetű bőreiket a kínai nyalánkságokra, valamint selyemre, aranyra, ezüstre és drágakövekre.

Ahogy ez már szokott lenni, a legjobb háznál is megzörren a fazék. Így volt ez a harcias hsziungnuk vagy hunnuk - a kínaiak így hívták őket - és a virágzó életet folytató kínai őslakosok között is.

Erről a kínai és más feljegyzések az i.e. III. évezredig visszamenően bőséges irodalmat kínálnak. Mindkét nép védte a saját jogait és egyre többet akart abból a jóból, amivel a szomszéd rendelkezett. Ez egyre gyakoribb civakodáshoz vezetett. A kínaiak már bánták azt a jóindulatot, amellyel befogadták és megtűrték a nem tudni honnan jött hívatlan szomszédokat.

Az általuk hunnuknak nevezett nép emberei küllemre elütöttek tőlük. Ezt írásban is rögzítették. Termetük általában magasabb volt az övékénél. Fejük hosszúkás, orruk kiugróan magas, szájuk erős és húsos, a hajuk színe a feketétől, vörösen át a szőkéig változott. Bőrük fehér és a szemük színe is változatos volt. Gyakori volt a kék szem. A ruházatukat elsősorban finoman kikészített állati eredetű bőrből varrták. Már abban az időben nadrágban jártak! A szép iránti érzéküket azzal jellemezték, hogy a hunnu nők nagyon szerették a selymet, valamint a különféle kínai arany, ezüst, drágakő és porcelán tárgyakat.

A hunnuk lovai sokkal kecsesebbek, gyorsabbak és nagyobb termetűek voltak a kínaiakénál. Feltűnő volt az, hogy nem építettek maguknak kőépületeket. Elsősorban az ekhós szekerükön éltek vagy jurtákba húzódtak be. Az ókori kínaiak sok ehhez hasonló dolgot jegyeztek fel a hunnukról.

             Arról, hogy a hunnuk írástudók voltak, a burmaiaktól maradtak fenn feljegyzések. A hunnuk velük is kereskedtek és a burmai feljegyzések szerint a hunnuk írása megegyezett az indiaival. Ez nagyon fontos információ volt számomra, mert az eredet meghatározásában sokat segített, tudniillik a kínaiak nem ismerték, illetve nem jegyezték fel a hunnu nép eredetét. Az ehhez hasonló mozaikokból állítottam össze a teljes képet. A kutatások során soha sem feledtem el Körösi Csoma Sándornak a szarkofágján lévő intelmet, amely szerint a múltjuk iránt komolyan érdeklődő magyarokat Indiába invitálja.

A hosszú békés együttlét mindkét nép számára egyre terhesebb lett. A sok kakaskodás oda vezetett, hogy az őslakos kínaiak kezdték kiutálni a hunnukat. A 24 nemzetség szövetségéből álló nép ekkor már északabbra vándorolt és Dzsungáriától Ordoszon át a Góbi sivatag déli peremén lévő oázisokban helyezkedett el. Közben az eredeti 24 nemzetség nem tudni hányra duzzadt. Sokáig figyelték a Góbi sivatag viselkedését. A hosszú megfontolások után az i.e. X. évszázad közepe táján megindultak az ekhós szekerek és átkeltek a kegyetlennek tűnő „homoktengeren”.

Nem elhagyták a megszokott szálláshelyeket, hanem újakat kerestek azokhoz. Vállalkozásukat siker koronázta. Több évszázad alatt így hozták létre azt a hatalmas hunnu birodalmat, amely az Altájtól és a Takla-Makan sivatagtól a Góbi sivatagon át a Bajkál tón túli vidékeket is magába foglalva Keletről Nyugatra több mint 6000 kilométer kiterjedésű volt.

             A békés együttélés megpecsételésére a hunnuk fő nemzetségfőnökei (főkirályok) és a kínai császárok között úgynevezett „béke és rokonsági” szerződéseket kötöttek. Ezzel egyenrangú hatalmaknak ismerték el egymást és nem szóltak bele egymás belügyeibe. Sok kínai hercegkisasszony lett a hunnu hercegek felesége, valamint sok hunnu herceg nevelkedett a kínai császár udvarában. Ez biztosítékként szolgált arra, hogy a hunnuk harcias nomádnépe nem indít háborút a kínai császár birodalma ellen.

A békés szándék megerősítéseként a kínai császár évente hatalmas ajándékokat küldött a hunnuk főkirályának és engedélyezte a határ menti szabad cserekereskedelmet. A nomád állattenyésztéssel foglalkozó hunnuk így jutottak hozzá a kínaiak földműveléssel megtermelt élelmeihez, elsősorban a rizshez és köleshez, valamint a selyemhez és más termékekhez.

A két nagyhatalom diplomáciai viszonya nem egyszer igen terhes volt. A háttérben mindkét fél készült a háborúra. A portyázó hunnuk megfékezésére a kínai császárok elkezdték a Nagy Kínai Fal építését, amely i.e. 213-ban több mint 4000 kilométeren elkészült.

             Ebben az időben a hunnuk főkirályának, Tumanynak első házasságából született fia Módé, a kínaiakkal békességben lévő szogd birodalom udvarában nevelkedett. Tumany a második feleségétől született fiát jobban kedvelve, no meg a szép felesége sugallatára is i.e. 213-ban megtámadta a szogdokat. Ravaszul úgy számították a szép feleségével, hogy e cselekedete miatt megölik a nagyobbik fiát, és így a kisebbikre hagyhatja a trónt.

A cselszövésről Módét a hívei időben értesítették, és sikerült megszöknie a szogd birodalom udvarából. Amikor megjelent az apja táborában, az apa kitörő színlelt örömmel fogadta és a trónörököst megillető hercegséggel, 10000 családos tartománnyal, lovas hadsereggel, valamint egy gyönyörű hercegnővel ajándékozta meg.

Módé a híveivel sokat vadászott és közben a hadviselés fortélyaira, valamint a katonai fegyelemre tanította őket. Több sikeres portyázást vezetett a környező népek ellen. Az idegenektől rabolt zsákmányt igazságosan elosztotta. A nemzetségen belüli lopást és ellentéteket szigorúan büntette. A híveitől feltétel nélküli engedelmességet és katonai fegyelmet követelt meg. Aki nem engedelmeskedet vagy vétett a parancsai ellen, a fejvesztés büntetésével játszott.

Így érkezett el a szép hercegnő meggyilkolásának pillanata. Módé nem szívlelte az apai ajándékokat. A parancs szerint, amikor ő ráfogta a nyilát a szép hercegnőre, a többieknek is követnie kellett a cselekedeteit. Többen szánalomból vagy rokonszenvből nem lőtték ki a nyilukat. Ezeket Módé azonnal lefejeztette.

Miután Módé több ilyen próbát sikeresen megszervezett, elérkezettnek találta az időt, hogy leszámoljon az apjával. A feljegyzések szerint a nyilak záporától az apja egy szempillantás alatt „sündisznóvá” változott. Az apját követte a mostoha anyja és az öccse.

Módé i.e. 209-ben kegyetlen leszámolások árán lépett a hunnuk főkirályi trónjára, de a nevéhez fűződik az igazságos hunnu birodalom megszilárdítása is. Szétverte a keleti és nyugati ellenségeket, majd i.e. 203-ban a kínai császártól visszaszerezte Ordoszt, nyugaton pedig, meghódította a tibeti kjánokat. Ezt követően i.e. 202-ben a Szaján hegység környékén élő több népet, így az ugorokkal rokon dinlineket, nganákat, kirgizeket, küpcsákokat is meghódította. Sikereit folytatva i.e. 201-ben elindította a kínai hadjáratot, amely váltakozó sikerek után i. e. 198-ban „béke és rokonság” szerződéssel fejeződött be.

Miután i.e. 195-ben meghalt a kínai császár, Módé az özvegy császárnénak házasságot ajánlott fel, ami sajnos nem jöhetett létre. Hosszú véres esztendők következtek. Ennek következtében nemcsak Kínával, de a környező népekkel is kegyetlen háborúkat kellett vívni a hunnuknak. Módé 35 évi sikeres uralkodás után i.e. 174-ben meghalt.

             Az általa hátrahagyott birodalom még közel 300 évig tündökölt. Sajnos közben megindultak a belviszályok, melynek következtében először kénytelenek lettek feladni számos kínai és más területen lévő szálláshelyüket. Kihalt a Módé Ház. A belső ellentétek kihatottak a katonai fegyelemre és szervezettségre, nem utolsósorban a környező területeken vívott ütközetek erejére és sikerére. A térségben valaha nagynak számító két hatalom, teljesen kimerült. Kettészakadt a nagy hunnu birodalom. Délen voltak a Kína-barát nemzettségek, északon azok a nemzetségek, akik ellenezték a kínai békét. A déli területekről számos hunnu nemzettség Kínába szökött.

Ezzel szemben az északiak külön háborút kezdeményeztek Kína ellen. Ennek következtében Kína megvonta tőlük a szabad cserekereskedelem jogát. Ez nagyon érzékenyen érintette az északi hunnuk életét. Az északi területeken megindult a földművelés. Erre a háborúkban összefogdosott kínai rabokat használták fel. A hunnu nép továbbra is nomád állattenyésztéssel foglalkozott. Az északiak között is kialakultak a belviszályok.

Kína i.e. 88-ban koalíciót szervezett az északi hunnuk ellen, amelyben részt vettek a déli hunnuk is. Következésképpen az északiak i.e. 87-ben harapófogóba kerültek és elveszítették a háborút. Az északiak közül 58 nemzetség megadta magát, és Kínába vándorolt. Elesett az északi hunnuk főkirálya is. Éhség és további belviszályok kezdődtek.

             Ekkor már Jeruzsálemben túl voltak Jézus keresztre feszítésén. A belső feszültségek elől az északiaktól is több nemzetség szökött kínai földre. Kínai támogatás mellett a kelti szjanbik fokozatosan elfoglalták az északi hunnu szálláshelyeket. Az északiak békítő szándékkal 104-ben követeket küldtek a kínai császár udvarába, de ott nem fogadták őket. Szomorú és véres évek következtek. A legtöbb északi hunnu vezér kínai börtönökbe került, majd lefejezték őket. A valaha egységes és hatalmas hunnu nép négy ágra szakadt. A mondandóm szempontjából minket most csak a legkegyetlenebb sorsot választó nemzetségek érdekelnek. Ezeknek egyik ága az Altáj környékén elindította a keleti és nyugati türk birodalom létrehozását, amely 400 év tündöklés után a feledés homályába merült.

Az északi nemzetségeknek az életét ugyan tönkretehették, de végérvényesen legyőzni sohasem tudták. A másik águk az ellenséges csapatoktól űzetve nyugatra vándorolt (menekült). Útközben az ekhós szekereik nagy részét a javaikkal és családjaikkal együtt elveszítették. Az időszámításunk szerinti második évszázad közepe után így jutottak el az Ural környéki pusztákon élő vendégszerető ugor törzsekhez.

Ki tudja, véletlen volt-e a nagy ugor vendégszeretet? Nem aludhat bennem a kisördög, hogy feltegyem a kérdést: „Meglehet, nem először találkoztak ezek a népek Eurázsia nagy pusztáin, és sokkal több dolog kötötte össze őket a véletlennek vélt találkozásnál?”

Bár az ugor népek régen az Ural, valamint az Ob és Jenyiszej vidékén, a tajga és a puszta határán éltek, de senki sem tudja azt, hogy honnan jöttek oda. Ma már tény a magyar és japán rokonság. Meglehet, hogy velük valahol keletebbre éltek együtt az őseink. Ott viszont háromezer évvel ezelőtt a Kínából érkezett hunnu népek birodalma jött létre! Sok a megválaszolatlan kérdés.

Nem tudom, de egy biztos, az én őseim ott voltak. Lóháton érkeztek a Bajkál tavon túli vidékről, ahol több szálláshelyük neve (Bajsza, Bagdarin) a mai napig fennmaradt. Talán mindenüket elveszítették a hitükön és az élni akarásukon kívül.

             Ez volt az a pillanat, amikor magyar leányt ölelve szereztek maguknak örömet és hozták létre az elkövetkezendő őseimet. Több generációban ötvöződött a hun-ugor vagy hun-magyar nemzetség. Már több mint kétszáz évig éltek együtt (hét-tíz generáció!), amikorra az ugorokkal keveredve megerősödtek, majd új terveket szőve és óriási csapatokat gyűjtve 360 táján nyugati hadjáratot indítottak. Új nép jelent meg a történelem porondján. Őket már nem hunnuként, hanem hunként ismerte meg Európa és a világ. Nevük az erőszak, rablás, fosztogatás és kegyetlenség szinonim jelentésévé változott. Bár új nép volt ez, de a régi hagyományok éltek bennük. A magyarok őshazájában ismét 24 törzs szövetségét hozták létre.

E törzsek közül az egyik, talán nem is kis jelentőségű volt a magyar. A hunok Nagy Balambér főkirály vezetésével 360-ban átkeltek a Volgán. Először szétverték az alánokat, majd a gótokat. Az útjukba kerülő kisebb kaukázusi és más népeket meghódították, majd lovascsapatok kiállítására kényszeríttették őket. Számukra eggyé vált a népek nagy vándorlását biztosító hatalmas folyosó, a Mandzsúriától a Kárpátokig húzódó hatalmas pusztaság. A méregzöld színű puszták legelői felett tündöklő kék égbolt ragyogta be őket. Éjjel a csillagos ég mutatta az utat, a reményeket adó új haza felé. A népek tucatjai közül csak kevesen érték el végcéljukat. Sokak számára maga az életet adó puszta lett örök nyugvóhelyük.

Muzduk király és népes családja már a szőke Tisza mentén felállíttatta palotáját, amikor 394. november 6.-án felesége Dária királyné megszülte hetedik gyermekét, a világ hadvezérei között az egyik, legtöbb meglepetést okozó hadvezért, Attilát, akinek élete megannyi csodálatot rejteget.

A történelmi feljegyzések szerint sokszor mongoloid és türk jelzőkkel írták le őket. Amennyiben hozzáteszem, hogy a türk megjelölés nem egy konkrét népet, hanem bizonyos népcsoportok lingvisztikai fogalmát örökíti meg és az ugorokból kivált törökök, bulgárok, manysik és magyarok csak igen kis mértékben viselik a mongoloid jegyeket, a történészeknek még igen sok adósága van a valaha agyonhallgatott és a nekem még „terra incognita” néven tanított területek felfedezésében. 

             Elérkezett a pillanat, amikor választ adhatok az Olvasónak arra, hogy hová mutat az én életem egyenese a múlt felé tekintve. Nem egyszerű volt kibogozni, de megérte. Ebben a nevem és a génjeimben évezredek óta bekódolt emlékezés segített. A múlt emlék, a jövő titok, a jelen ajándék, szokták mondani. Az emlékek feltépésében sok ihletet kaptam Körösi Csoma Sándortól, Kiszely István magyar, Lev Gumilev orosz történész és Ernest Muldashev tatár szemész professzoroktól. A kitartásomban gyakran megerősített a hitem és számítógépem. Az utóbbival sajnos Körösi Csoma Sándor még nem rendelkezhetett.  

             Ismerkedjünk meg a hun-magyar névadó naptárral, amely a FÉRAN nevet viselte. A FÉRAN, a 24 Hun Törzs Szövetségének beavatottakra készített névadó naptára volt. Keletkezését több ezer évre vezetik vissza. A FÉRAN úgy volt összeállítva, hogy a törzseknél használt nevekből egy-egy név esett az év valamennyi napjára, azaz kezdetben napi 24 és évi 8760 nevet tartalmazott. Ez a történelem során állandóan bővült, s így később a FÉRAN 63 ezer beavatott név gyűjteményét képezte.

A névjegyzék bal oldalán a FÉR, azaz a férfiak nevei voltak olvashatók. Egyes neveket évszámmal is ellátták, amivel azt is megjelölték, hogy a viselőjük olyan erősebb beavatott volt, aki az emberiség fejlődését is előbbre vitte. A névjegyzék jobb oldalán az AN, az anyai, tehát a női nevek voltak.

A FÉRAN értelmezéséhez hozzátartozott az egy-, két-, három- és négylelkű gyermek fogalma.  Az újszülött gyermeket annyi lelkűnek nevezték, ahány nagyszülője élt a születésekor. Természetesen azt a gyermeket tartották erősebbnek és fejlettebbnek, akinek fejlődéséhez több nagyszülőtől áramlott a szeretet, mert szerintük a sarjadó fűszál és bimbócska is gyorsabban fejlődik a Nap sugaraitól.

A FÉRAN alapján adott név minden fontos dolgot elmondott az újszülött emberpalántáról. A neveket a mindennapi csillagállásoknak megfelelően képezték, és azok alkalmazkodtak a hunok ragozó nyelvének szabályaihoz (talán nem véletlen ilyen a magyar nyelv is!). A név egyszerre megmutatta, hogy hány lelkű a gyermek. Annyi magánhangzós szótagból állt a neve, ahány nagyszülője élt a születésekor. Így, ha az újszülöttnek a születésnapján négy nagyszülője élt, de a FÉRAN naptárban csak egy szótagos név szerepelt erre a napra, úgy a nyelv szabályai alapján a ragozott alakokkal meg lehetett állapítani a gyerek valódi nevét. Nézzük meg, hogyan viselkedik az én nevem a FÉRAN naptár tekintetében (ld. a táblázatot).

 

BAGD                            BAGDUR                     BAGADUR                   BAGADURHAN

BAGDI*                        BAGDIRHAN             BAGDIRAHAN

BAGDI*                        BAGDIKI                     BAGDIKIAN

BAGDY                         BAGDYKA                  BAGDYKARA

BAGDA                         BAGDARIN*               BAGDARINOV

BAGDÁCS                    BAGDÁCSKA            BAGDÁCSKARA

BAGDAD                      BAGDADI                    BAGDADIHAN

BAGDAD                      BAGDADKIN             BAGDADKINOV

BAGDÁL                      BAGDÁLKA                BAGDÁLKARA

BAGDÁN                      BAGDÁNKA               BAGDÁNKARA

BAGDÁN                      BAGDÁNOV*            BAGDÁNOVICS

BAGDÁN                      BAGDÁNOV*            BAGDÁNOVKA*

BAGDÁNY*                 BAGDÁNYKA            BAGDÁNYKARA

BAGDÁNY*                 BAGDÁNYI                 BAGDÁNYINOV

BAGDA                         BAGDATI*                  BAGDATIAN

BOGDA                         BOGDARIN*               BOGDARINOV

BOGDÁCS                    BOGDÁCSKA            BOGDÁCSKARA

BOGDÁL                      BOGDÁLKA                BOGDÁLKARA

BOGDÁN                      BOGDÁNKA               BOGDÁNKARA

BOGDÁNY*                 BOGDÁNYKA            BOGDÁNYKARA

BOGDÁNY*                 BOGDÁNYI                 BOGDÁNYKARA

BOGDÁN                      BOGDÁNFI                  BOGDÁNFIAK

BOGDÁN                      BOGDÁNFY                BOGDÁNFYAK

BOGDÁN                      BOGDÁNFFI               BOGDÁNFFIAK

BOGDÁN                      BOGDÁNFI                  BOGDÁNFIAK

BOGDÁN                      BOGDÁNDI                 BOGDÁNDIAK

BOGDÁN                      BOGDÁNOV*            BOGDÁNOVI

BOGDÁN                      BOGDÁNOV*            BOGDÁNOVICS

BOGDÁN                      BOGDÁNOV*            BOGDÁNOVITS

BOGDÁN                      BOGDÁNOV*            BOGDÁNOVITZ

 

Természetesen a fenti felsorolás nem tartalmazhat minden olyan nevet, amelyeket csak a népvándorlás széles folyosójában lehet megtalálni. A *-gal jelölt nevek nemcsak ma is használt családnevek, de a térképeken is megtalálhatók. A többi gyakran előfordul a régi történelmi feljegyzésekben. Ezen már érdemes volt elgondolkodni.

             Kezdetben ezek a nevek ugyanolyan személynevek voltak, mint a Lajos, Gábor vagy Vajk, Vazul, Töhötöm, Csepel, Bika, Sólyom, Ordas, Keszeg, Koppány, Gál, satöbbi. Az egy szótagú Bagd vagy Bogd fenti ragozott formái többségében meglepő módon megtalálhatók nemcsak a magyarban, de több keleti nyelvben is. Mindegyiknek bizonyítható története van.

Így kimondható, hogy őseim először ugyan a hunokkal, majd másodjára Árpád hadaival érkeztek a „Melegvizek országába” (őseink így hívták a Kárpát medencét), de a több ezer kilométeres úton sokan lemaradtak és új életet kezdtek. Nyilvánvalóan az Indiában, Kínában, Oroszországban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Grúziában, Törökországban, Szíriában, satöbbi területeken élő fenti nevű rokonaink kialakulásának külön története van, amit külön írásokban fogom közkinccsé tenni.

Így a Bagd nemzetség által megtett több tízezer kilométeres utat a térképen lévő helységnevek, valamint a különböző népeknél fennmaradt fenti családnevek, továbbá a történelmi feljegyzések jól szemléltetik. A tér és idő léptékének kibővítésével bizonyítást nyert, hogy a fenti neveket viselők függetlenül attól, hogy Magyarországon élnek vagy sem, az ősi Bagd nemzetséghez tartoznak.

A leírtaknak megfelelően a FÉRAN névadásból mindig meg lehetett állapítani a gyermek törzsi vagy nemzetségi hovatartozását, valamint azt, hogy az év melyik napján született, hány lelkű, továbbá a születése időpontjában milyen csillagok, bolygók hatása alatt állott. Mindezekből lehetett következtetni a gyermek tulajdonságaira.

 

A régi kalendáriumban használt nevek összevetése a maival

 

Régi                                                                              Mai

 

Medvetor hava                                                             Január

Szarvas tor hava                                                           Február

Bölénytor hava (Fák hava)                                           Március

Báránytor hava (Rügyezés hava)                                 Április

Borjútor hava (Virágzó-élet hava)                               Május

Gödölyetor hava (Eper-hava)                                      Június

Tehéntor hava (Aratás hava)                                        Július

Aranyasszony hava (Bőség hava)                                Augusztus

Oroszlántor hava (Szüretelés hava)                             Szeptember

Haltor hava (Begyűjtés hava)                                      Október

Disznótor hava                                                             November

Istenfiak hava (Tárkányok hava)                                 December

 

                                                                                     A Bagd nemzetség nevét május 9-én, azaz a Borjútor vagy Virágzó-élet havának 9-ik napján adták és ünnepelték először az őshazában, valahol Indiában. Az ő létrejöttéhez is két ember kellett és azokéhoz négy, satöbbi. Ennek több mint 5-6000 évvel ezelőtt kellett lennie. Csakis így történhetett meg az, hogy az Indiából útnak indult őseimről már négyezer évvel ezelőtt a kínai történészek a Takla Maka sivatag melletti oázisokban készítettek feljegyzéseket.

                                                                                     Azok, akik nem vállalták a hosszú utat, otthon maradtak Indiában. Ők más életet éltek, de az ősi gyökereket megőrizték. Ma az indiai Bihor államban és Nyugat Bengáliában több Bagdi él, mint Magyarországon. Vajon ez véletlen? Talán az sem lehet véletlen, hogy a történelmi Magyarország területén valamikor a fenti nevek leggyakoribb előfordulása Bihar vármegye volt.

A XII. században azoknak, akik Magyarországon megváltak a Bagdi névtől, mint családnévtől, a szószerinti fordításban az egyes településeken az Istenes, máshol az Istenics és Istenits nevet adták. Az utóbbiak főként a Bánságban voltak. Ezt a szláv hatásnak könyvelhetjük el. Így a Magyarországon, valamint az Erdélyben és a Bánságban élő Istenesek, Istenicsek és Istenitsek is beletartoznak abba a hatalmas nemzetségbe, amelyet a fenti nevek viselői alkotják.

 

Felhívom a Tisztelt Olvasó figyelmét, hogy a Letöltések oldalról, ehhez az anyaghoz szorosan kapcsolódva közzétettük a Címerek rajzása című anyagot, mely feltárja előttünk a múltunk jövőjét.

"Ha nem tudnád hová tartasz, nem árt előbb megtudnod honnan jössz."

 

Ismeretlen szerző

A nemes Bagdy és Bagdi családok honlapja

  "...egy-egy család múltja, a haza történelmének egy-egy lapja."