2010. június 10. csütörtök | 
Nyomtatás
3 héttel az Expo 2010 megnyitása előtt érkeztünk Shanghai-ba. Better City-Better Life volt az Expo mottója és ennek megfelelően az egyébként is gyorsan fejlődő város nagy átalakuláson ment át. Világkiállításról lévén szó érezték, hogy itt a lehetőség megmutatni hova is fejlődött és mekkora lehetőség áll Kína előtt. Kína a legnépesebb ország a Földön 1,339 milliárd azaz : 1.339.000.000 kínai ember a Föld népességének 20%-a. Más szóval minden 5.ember kínai.
Kína összlakosságának több mint 1%-a egy városban sűrűsödött össze és ez a Föld legnépesebb városa is egyben, Shanghai. A külterületeivel együtt 19millió lakossal büszkélkedhet. Jobb helyszint nem is találhattak volna a 2010-es Expo Világkiállításra. Éppen ideje, hogy a külföld tudomást vegyen az itt zajló fejlődésről, hiszen bármi is alakul ki a közeljövőben, a népesség és gazdaság erősödéséből, meghatározó lesz a Föld jövőjére nézve.
Egyik reggel az angol nyelvű China Daily-ben olvastam egy cikket az ANN (Asia News Network- ázsiai hírek hálózat) igazgatójától (Pana Janviroj), miszerint a „Nyugatnak jobban kellene ismernie Ázsiát”. Szerinte a nyugati sajtóban nem a valós képet jelenítik meg, hanem előítéletekre és rossz forrásokra hagyatkozva alkotnak véleményt, amit aztán cikkek és hírek formájában publikálnak. Mi olvasók viszont ez alapján ítélkezünk Ázsia felett. (Ha tudná, hogy nem csak Ázsiáról írnak badarságokat) Véleménye szerint a nyugati hírek készítőinek, az újságíróknak ugyanannyi időt kellene eltölteniük Ázsiában, mint amennyi időt ők töltenek a nyugaton. Valószínűleg igaza van Ázsiával kapcsolatban, bár pont itt Kínában próbálják meg az újságírókat eltéríteni az igazságtól a jó öreg kommunista cenzúra alkalmazásával.
Valamikor még mosolyogtam, mikor Sci Fi könyvekben a kínai nyelv szerepelt mint a Föld közös beszélt nyelve, ma meg már fantasztikus sebességgel haladunk felé. Na de térjünk vissza a látogatásunkhoz.
Képek az alábbi linkeken:
-Shanghai a „kelet velencéje”
-Hangzhou, Suzhou és Sheshan
-Zhouzhuang egy 900 éves viziváros
Megérkezve a Shanghai Pudong Nemzetközi reptérre két (vagyis három) lehetőség adódik a városba jutásra. A 3. lehetőség odaérkezésünkkor még nem létezett, mikor visszafelé vettük az irányt, már működött a metró is. Az Expo miatt egy év alatt megépítették a metrót egészen a 30km-re levő reptérig és pont elutazásunk előtt adták át. A másik lehetőség bejutni a városba viszont sokkal izgalmasabb. Na nem a buszra gondolok, hanem a világon egyedülálló Maglev vasútra. Ez a mágneses lebegtetés elvén működő vonat megépülésekor kísérleti jelleggel elérte az 500km/h-s sebességet, viszont miután befogták a tömegközlekedésbe, ezt lecsökkentették 432 km/h-ra!!! A vonat 7 perc 20 másodperc alatt ér a 30km-re levő célállomáshoz, a gyorsulását pedig egy repülőgéphez lehet hasonlítani. Jelenleg is rekordtartó a földi tömegközlekedésben és tényleg nem bemutató jellegű, hiszen negyedóránként indul 7 napon át éjjel-nappal. Ezt a mágneses vonatot még a németek segítségével építették, de a következőt teljesen önállóan készítik, ami pedig a 200km-re levő Hangzhou-ba fog utasokat szállítani, kevesebb, mint 40 perc alatt!
Ha már itt tartunk, megemlíteném az ország keleti felében zajló vasút korszerűsítését is. 4 évvel ezelőtt 24 órába telt Hong-Kong-ból Beijing-be érnünk teljesen szokványos vonattal, hamarosan viszont már fele annyi időt sem kell utazni. Kína nagyléptekkel indította el a CRH (China Railway High-speed) nagysebességű vasúti tervet. Japánból vásárolták a jól ismert Shinkansen vonatokat és most teljes erővel zajlik a hálózat felújítása. Ezek a járatok 350km/h utazósebességgel fognak haladni, mintegy erős konkurenciát teremtve a repülőjáratoknak is.
Ominózus tervek? Márpedig itt mindig megvalósul, gondoljunk csak az olimpiára vagy a jelenlegi Expo-ra.
Shanghai a Huangpo folyó mentén helyezkedik el, közvetlenül a Föld 3. leghosszabb folyója a Yangtze torkolatánál. Shanghai lakossága (19millió) mindössze 4 méterrel a tenger szintje felett él egy óriási csatorna labirintus közepén. Valamikor a kelet Velencéjének hívták de mára nem sok maradt az akkori település régi hangulatából. A Föld legnagyobb városa halászfaluként kezdte. Mivel a kínaiak soha nem voltak jó hajósok, számukra a tenger világuk végét jelentette. Egészen a nyugati hajósok megjelenéséig Shanghai nem volt több egy kisvárosnál. Azonban1842-ben Kína megnyitotta határát, ezen az egy kikötőn keresztül zajlott a kereskedelem a nyugat irányába. A város hihetetlen tempóban gyarapodott, 1930-ra az ország gazdasági és pénzügyi központja lett. A kommunista időkben is folyamatosan fejlődött, az áruszállítás a Yangtze torkolatnál megsokszorozódott, aminek eredményeképpen 2005-től a legnagyobb kereskedelmi kikötőként büszkélkedhet.
Kína egyre jobban nyílik a külvilág felé, őrületes tempóban fejlesztik a turizmust is, odafigyelve, hogy mivel lehet a legtöbb külföldit odavonzani. Ennek hatására Shanghai belvárosa is felvirágzott, a Huangpo folyó keleti partján új sétányt alakítottak ki (The Bund). A sétány másfél kilométeren keresztül húzódik észak-déli irányban, több régi bank és kereskedelmi épületet található mentén, amit az angol, orosz, amerikai, francia, holland és még sok más ország külkereskedelmi képviselői húztak fel. Természetesen ezeket a kommunista időben elkobozták, most viszont újra fénykorukat élik.
A folyó nyugati oldala a legjobb példája a gyors ütemű fejlődésnek. A Pudong területet 1990-ben nyitották meg és azóta az ázsiai régió legmutatósabb pénzügyi negyedét hozták itt létre. A felhőkarcolók között az egyik, az SWFC (Shanghai World Financial Centre) a legmagasabb kilátóval büszkélkedik, Guiness-rekord tartó még ma is, hiába építették meg a Dubai tornyot, továbbra is ez a 474méteren lévő kilátó a legmagasabb a közönség számára. Sajnos a város légszennyezettsége miatt nem sokat látni, a közeli épületek is szmogba burkolóznak.
Nagyvároshoz méltóan oldották meg az autós közlekedést, aki gyorsan akar haladni annak lehetősége van felhajtani a várost pókhálószerűen átszelő autópálya-rendszerre. A felhajtanit itt szó szerint kell érteni, ugyanis ezek a pályák több emelet magas lábakon állnak, egyes csomópontokban nem ritka a 3 különböző magasságban keresztező út, a legfelső akár a 10emeletes ház szintjén húz át. Alattuk a kis utcákon változatlanul zajlik a napi nyüzsgés, nem zavarja semmi az árusokat, hogy kipakoljanak
A városban sok helyen felfedezni a nyugati kultúra hatását, a mai szoci stílusú „népek terén” azelőtt angolok építette lóversenypálya működött. Szerencsére az épületet meghagyták, ami most képtárként működik. A kínai művészek mellett most egy időszakos kiállítás a 18.századi francia művészek festészete vonzotta ide a kínaiakat, bár az igazat megvallva, a többség az akt képeknél tolongott. A galériák néma csendjét csak a teremőr néni nem visszafogott böffentése zavarja fel. Biztos ízletes volt a szöcske-kebab ebédre. Az egyik kiállítás Chen Yifei (foto-film és festészet) munkásságáról szólt, akinek a kommunista Kína idején is volt szerencséje az USA-ba utazni. Az egyik fényképen az amerikai nagykövet íróasztalánál festményét dedikálja, nem feltűnő de a nagykövet mellett az asztalon a „300 mondat kínaiul, kezdőknek” könyv látható. Valószínűleg az amerikai cenzúra nem érte utol a kínai fotóst?. A Népek terén található a Shanghai Múzeum, ahol meglepő részletességgel mutatják be a kínai történelem egyedülálló kincseit. Ezt a múzeumot kötelezővé kellene tenni minden ideutazónak, a kiállítások lélegzetelállítóak, a legrégebbi fazekas edények 6000évvel időszámítás előttről származnak.
Két nevezetes várost látogattunk meg a hétvégéken, Hangzhou és Suzhou valamikor két gyöngyszeme volt kelet Kínának. Marco Polo a 13.században így jellemezte ezt a két várost: „vitathatatlanul a legszebb és legnemesebb a világon”, míg egy kínai mondás szerint: „ a mennyország az égben van, a földön Hangzhou és Suzhou”. Természetesen minket is érdekeltek az ilyen jelzőkkel illetett városok. Az utazást a japánoktól vásárolt Shinkansen vonaton tettük meg. A 200km-re lévő Hangzhou-ba alig több mint egy óra alatt értünk át. Még nem épültek meg a nagysebességű sínek, ezért „csak” 250km/h-val haladhattunk. Megérkezve egyből szemet szúr, ez nem ugyanaz a város, amit Marco Polo látott. 8 milliós, szürke ipari település fogadott minket, a város közepén lévő tó és környéke viszont meghozta a kedvünket. Nem régen alakították ki a kerékpár kölcsönzési hálózatot, mi is gyorsan béreltünk kettőt és eltekertünk felfedezni a régi városrészt. A tó és környéke régi kínai hagyományok szerint épült, gyönyörű szép botanikus kertek, pagodás épületek, misztikus templomok, a tavon kőhidak és sétányok és bármerre jártunk mindig találtunk egy eldugott kis parkot. A tó nyugati felén teaültetvények zöldelltek a templomok tövében. Sajnos egy London méretű kínai város rengeteg légszennyezést okoz, nem is láttunk sokat a szmogtól. A biciklik leadása már nem volt olyan egyszerű, csak 3 helyen adják vissza a letétet, próbáltuk kitalálni a térkép segítségével és kézzel lábbal mutogatós kommunikációval, hova kell mennünk, de semmi eredményt nem értünk el. Végül egy halvány foltnyi utalást találtunk egy térképen, ami helyesnek bizonyult és ahonnan korrekt elszámolás után boldogan távoztunk. Az este 10-kor induló vonatot az utolsó percben értük el.
A következő alkalommal a másik mennybeli városba, Suzhou-ba utaztunk. A pályaudvarról kijövet gyorsan átvágtuk magunkat a taxisok erőszakos gyűrűjén és felugrottunk a helyi buszra a belváros irányába. Egy árnyalattal kisebb, 6.5 milliós városban szálltunk le a buszról és szinte azonnal el is kezdett esni az eső. A város híres rengeteg csatornájáról, illetve a városkapun belüli világörökség részévé nyilvánított kertjeiről. Az azért hamar kiderült, hogy ha Marco Polo ma meglátogatná ezeket a városokat, gyorsan kiradírozná könyvéből a megjegyzését és még azt is elhallgatná, hogy itt járt. Mi azért megnéztük a „Háló mestere” kertet, amelyiket a Világörökség részévé nyilvánított az UNESCO. A kertek itt művészeti értéket képviselnek, még az utolsó fűszál is értelmet nyer a többi növény, szikla vagy tó békés társaságában. Sajnos a rossz idő miatt sok kertet nem látogattunk meg, de így is szép emlékekkel távoztunk Suzhou-ból. Szokásosan az utolsó pillanatban kiérve szálltunk fel a vonatra. Izgalmas gyakorlat minden utazónak egy kínai nagyvárosban, nem beszélve a helyiek nyelvét, kínai írásjelek között megtalálni, melyik busz megy a vasútállomásra, majd ugyanezt a buszon is felismerni, mielőtt elhajt a megálló előtt, közben alkudozni a buszsofőrrel a tarifáról. Csak egy dolog jobb, mint elveszni egy ismeretlen-idegen világban, megtalálni a kiutat.
Pár érdekesség így a végére:
Rendszám az autókon?!: Egyik nap különösen nagy dugó alakult ki a városon átvezető autópályán, az okát egy taxisofőr mesélte el. Egy rendszám nélküli autót állítottak meg a rendőrök, a sofőr hölgy pedig ijedtségében a gázra lépett a fék helyett és elütötte a közeget. Az érdekesség viszont, hogy a rendőr nem az azonosítót hiányolta, hanem hogy rossz időben volt a pályán. Ugyanis a reggeli és délutáni csúcsforgalomban a rendszám nélküli autók nem közlekedhetnek!
Tai-Chi és Shaolin Kung-Fu: a kínai parkokban reggel és délután sokan kimennek, hogy Tai Chi mozdulatokkal erősítsék egészségüket. Megnyugtató volt látni, hogy tökéletesen ugyanaz a mozgássor mint amit tanultunk 20éve Magyarországon. Az egyik kis parkban megláttam egy meghatározhatatlan korú (kb70 éves, némelyikük sokkal öregebbnek tűnik mint ahány évesek, de lehet, hogy még annál is több évet éltek) bácsit, éppen le akartam fényképezni mikor végzett és odajött széles mosollyal az arcán. Próbáltam megértetni magam, hogy én is tanultam ezeket a mozgásokat, de én nem beszéltem kínaiul ő viszont máshogy nem, ezért rövidre sikeredett a kommunikáció kettőnk között. Viszont odáig eljutottunk, hogy otthon ugyanezt mi is tanultuk, rögtön hívott is, hogy csatlakozzak. Mellette egy másik öreg bácsi percekig kitartotta nyílegyenesen a lábát, tökéletes egyensúlyban tartva magát. Irigyeltem, hogy képesek erre a számukra csak „reggeli tornára” de amikor végeztek, mindketten görnyedt háttal csoszogtak el a sarki bolt irányába.
Közlekedés a városban: Lehet, hogy az elmúlt években megsokszorozódott autók miatt, vagy csak mert a bicikliről ültek a kormány mögé de a közlekedési kultúra az kultúrátlan. Teljesen szabadon alakítják a szabályokat, ha egyáltalán létezik olyasmi. Az egyik érdekesség, ahogy a közlekedési lámpánál viselkednek. Az számomra is elfogadható (bár nem szabályos), hogy ha senki nincs az úton, akkor akár a piroson is áthajthatunk. A kínai viszont úgy gondolja, ha a zöld lámpán áthaladónak nem kell állóra fékeznie, akkor behajthat elé a piros jelzés ellenére is. Ha gyalogos vagy, jobb ha odafigyelsz, itt nem létezik a zebrán lévő elsőbbségadás sem. Aki járt már Ázsiában az tudja mennyire kaotikusnak tűnik a forgalom, de ez kevés kivétellel mindenhol a könnyebb előrehaladást eredményezte, itt viszont csak a tompa erőszak érvényesül. Kedvencem még az autópályák sávhasználata. Minden fordítva működik, a leglassabb kamionok, szétesőben levő fakabinos teherautók a legbelső sávban haladnak, a leggyorsabbak pedig kénytelenek a leállósávban előzni a kocsikat. A kisorolás a pályáról a nagyobb-erősebb elvén működik. Így fordulhat elő, hogy az olajcsíkot húzó teherautó sofőr a belső sávból merev-üveges tekintettel áthúz 3 sávon keresztül a kijárat pillanatában, minden esetben a felfestett területen keresztül. Vigyázzon akinek értékesebb az autója, vagy az élete?.
Shanghai utcáin sétálva feltűnt, hogy teljesen eltűntek a pedálos biciklik. Míg a nyugati országokban most fedezik fel újra a kerékpár használatát, addig itt mintha végleg elegük lett volna a fekete vaskecskékből. Bár még sokan járnak kétkerekűvel, ezek mind elektromos biciklik illetve robogók. A robogók között a legtöbb elektromos hajtású, ezek hangtalanul szaladnak az utcákon, míg a maradék a látszatra szokásos robbanómotoros robi. Csak később derült ki, hogy ezek a zöld rendszámos robogók mind LPG gázos üzeműek. Más ázsiai országban hozzászoktunk, hogy a város levegőjének tisztántartása miatt LPG gázos buszokat, taxikat alkalmaznak, de ez az első eset, hogy robogókat is gázosítanak. Shanghai belvárosi részébe csak ilyen zöld rendszámos motorok hajthatnak be, ezzel is próbálják javítani az egyébként szmogos város levegőjét.
Piac és alkudozás: Amit itt nem lehet kapni azt nem is gyártják Kínában. Pedig tényleg minden itt készül már. Mindenesetre a piacok legnagyobb slágere nem a miáltalunk ismert kínai bóvli hanem a világmárkák minőségi utánzata. Itt bizony nincs márkavédelem, a converse cipőtől a apple iphone-ig mindent meg lehet venni, de leginkább az igazmondást hamisítják. Már korábban is tudtuk, hogy a kínai ha üzletről van szó, akkor is hazudik, ha kérdez. Érdekes módon a piacosok közül sokan tudnak kezdő szinten angolul, így elég érdekes viták alakultak ki. Persze nem muszáj ilyen helyekre járni, ha nem tetszik, de én úgy gondolom, ha meg akarod ismerni őket, akkor ne a turistaboltokban próbálj szerencsét, hanem ahol a helyiek is.
Az alkudozást gátlástalanul kell művelni és minden esetben otthagyni őket, ha tényleg eltaláltad a minimumot, akkor úgyis utánad jönnek. Úgy találtam, hogy az első ár 15%-ért mindent el lehet vinni. Amikor azzal kezdődik, hogy „csak nekem, mert én vagyok az első vevője…stb… eladja 380Yüan-ért”, akkor válasz nélkül ki megyek, majd amikor nyaggatva faggatózik, akkor kell azt mondani, hogy „nekem max. 50Yüan-t ér meg”. Ilyenkor elfehérednek, jön a kínai szitkozódás, közben a lényeg, tovább kell haladni, különben azt hiszi gondolkozol egy másik ajánlaton. Ezek után jön a legutolsó ár, csak nekem haszon nélkül: 320Yüan. Továbbra is ragaszkodok az 50Yüan-hoz, semmi kompromisszum. Még 10 percen keresztül követ, megy az egyoldalú alkudozás, majd a végén 250Yüan-ról, megunva a hajthatatlanságomat megadja magát és eladja 50Yüan-ért. (Na ha ezek után viccből azt mondod, „bocsi, de csak 30Yüan van nálam”, abban a pillanatban a kínai szlengszótárt is kiürítik.)
Ennyit a kínai szokásokról, shanghai érdekességekről, legközelebb Ausztráliából jelentkezünk.
