Péntek esti láz

 

   Péntek este van. Sőt. Mindjárt éjszaka. A BKV egyik buszjáratán ülök, és hazafelé igyekszem.

A XVII. kerület kertes családi házait lassan felváltják a lakótelep épületei, majd következik a végállomás, az Örs vezér tere.

De ne rohanjunk ennyire előre. Ha azt hittem, hogy ketten-hárman csöndben elücsörgünk majd, tévedtem. Az élet csak most kezdődik, hiszen sok embert jobban vonz az éjszakai élet, mint a nappali. Pénteken pedig különösen nagy a nyüzsgés.

 

   Szinte álomba ringat az ütemes zúgás, alig hallom a huppanást mögöttem, ahogy valaki leül. Kábán ocsúdok fel, amikor újabb huppanás következik, ezúttal már egy férfihang kíséretében.

- Hová mész ilyen későn?- kérdezi a mögöttem ülő nőt. Mint később kiderült, újdonsült ismerősét.

- A városba.

- Minek mész oda?

- Dolgozok – hangzik a válasz.

- Ilyen későn? – most már kevésbé tükröződik az elszántság, de mit van mit tenni, meg kell kérdezni:

- Mit dolgozol?

- Táncolok.

A válasz nyíltsága meglep, de minek. Nincs ebben ma már semmi különös.

- Szóval táncolsz. Csak táncolsz? 

- Nem – a hang szinte vidám.

Egyre lejjebb csúszok a székben. Kell nekem ilyen későn hazamenni! Most majd érdekes kis történeteket hallgathatok.

Egy ideig nincs több kérdés, bekövetkezett a kínos csönd. Újra elringat a zötyögés, de a férfihang nem maradhat nyugton. Ezek után?

 

 

 

1   2 

 

                                                                                                                                 Tovább