ITTHON

Péntek esti láz

Beszélgetés Pál Zsuzsannával

Előre kérni bűncselekmény

Mór - Katonadolog

 

NAGYVILÁG

Világkörüli osztálykirándulás

Feljelentették Franks tábornokot

 

KULTÚRA

Kárászi mesék

Baricz Kati és tanítványai

Marco Polo útikönyve képekben

 

 

 

IMPRESSZUM

 

 

 

 

 

 

-         Mennyivel van nehezebb helyzetben egy logopédus, ha vak gyerekeket kell tanítania?

 

Ez egy nagyon speciális terület, és nagyon kevesen foglalkozunk ezzel. Sokan nem vállalják vakok tanítását, hiszen a logopédia alapja a tükör, amivel a gyerekeknek gyakorolniuk kell. Ez ebben az esetben lehetetlen. Másrészt a vakok világa nagyon zárt, úgyhogy bizalmat is nehezebb velük teremteni. De szerencsésebb vagyok az általános iskolásokkal, mert ők már valamivel nyitottabbak, mint az óvodáskorúak. Sokszor viszont nehezíti a helyzetet, ha a szülők túlbabusgatják vak gyermeküket: a gyerek sokáig csak pépeset kap enni, mert idegenkedik az új ételtől, nem kezd időben rágni, és a fogai sem fejlődnek rendesen. Sokukra ráférne a fogszabályzás is.

 

-         A szülőkkel milyen a kapcsolatod?

 

Többségükkel nagyon jó viszonyban vagyunk, hiszen az ő érdekük is, hogy fejlesszék a gyereküket. Ők hajlandóak elfogadni a tanácsaimat. Viszont az iskolában van lehetőség bentlakásra is, és bizony előfordul, hogy egy szülő két hétig meg sem látogatja a gyerekét. Az ilyen szülőkkel kapcsolatom sincs.

 

 

-         Általános iskola után hol tanulnak tovább a gyerekek?

 

A felsőbb iskolák közül a Teleki Blanka Gimnázium és a Neumann János Szakközépiskola a befogadók. Náluk vannak osztályok vakoknak, illetve így lehetőségük van egészséges gyerekekkel összebarátkozni. De ez nem egyszerű dolog, mert a vakok egyrészt lehetnek zárkózottabbak is, hiszen számukra egyáltalán utcára menni is nagyon nehéz. De nem lehet így kategorizálni, ez függ az adott személyiségtől is. Vannak közöttük nagyon nyitott emberek is. Másrészt egy középiskolában többet kell bizonyítaniuk, mint egészséges társaiknak, és ezt ők is érzik. Készült például egy felmérés, amelyből kiderült, hogy a vakok többnyire olyan látókkal barátkoznak össze hamarabb, akik maguk is peremhelyzetben vannak, mondjuk nehezen teremtenek kapcsolatot.

 

-         2003 a fogyatékosok éve. Milyen segítséget ad ez a látássérülteknek?

 

Leginkább annyit segít, hogy különféle rendezvényeket szerveznek, ahol látó és látássérült emberek együtt lehetnek. Ez sokat segíthet abban, hogy a társadalom elfogadóbb legyen a fogyatékkal élő embertársaink iránt. De nálunk még nagyon sok változtatásra lesz szükség: itt van mindjárt a közlekedés. Az utcán szinte soha nem látni embereket kerekes székkel, és a vakoknak is különösen nehéz akár a zebrán való átjutás is. A nyáron voltam Lipcsében, ahol fogyatékos intézményeket látogattunk, és amerre jártunk, mindenhol gondoltak a fogyatékosokra. Nekünk még nagy utat kell megtennünk, hogy behozzuk a lemaradást a nyugat-európai országokhoz képest ezen a területen.

 

1  

 

 Vissza