Akkor beszélgessünk egy kicsit New York-ról. Bernie Manhattan környékén lézeng a legutóbbi könyvben, és egy másikban, nem emlékszem melyikben, mondott valami olyasmit a város hatásáról, hogy „Ez már csak így volt New York-kal - ha szeretted, jó volt ott élni, a világ összes többi helyét semmissé tette számodra. („That was the thing about New York -- if you loved it, if it worked for you, it ruined you for anyplace else in the world.”)

Így van, ez egyébként pont a Small Town-ban volt.

Az összes sorozata New York-ban játszódik.

Igen, s bár Keller-nek és Tanner-nek is vannak ügyei a városon kívül, a valódi otthonuk NY. Mindig visszajönnek. Bernie és Scudder se sûrûn hagyják el a környéküket.

Mindig is New York-ban élt?

Nem, a tõle északra levõ Buffalo-ban nõttem fel. De emlékszem, hogy amikor 10 éves voltam, apámmal elvonatoztunk New York-ba egy hosszú hétvégére, és egybõl beleszerettem. Amint tudtam, odaköltöztem, és felnõtt életem nagy részét ott is töltöttem. Az én városom. Valahogy NY inspirál a munkámban. Éltem már máshol is, de mindig visszajövök, és ezen a ponton már hülyeség lenne máshol dolgozni, neadjisten máshol élni.
New York-ot több értelemben is kisvárosnak tartom. Az életek egymásra utaltsága itt, úgy vélem, állandó. Azoknak, akik sokat éltek itt, általában ilyen érzésük van róla, mintha egy kisváros-, és közösség-gyûjtõhelyen lennének. Eleve az emberek szomszédsága már olyan lehet, mint egy kisebb város.

Tulajdonképpen részben ezt szeretem a könyveiben, foleg a Scudder-kötetekben – a közösségek érzését. A nyomozásai során szinte minden vonalat áthág. De a korai könyvekben, foleg, amikor még nyakig volt a piában, Scudder világa, földrajzilag legalábbis körülbelül négy sarokra terjedt ki. Csak a sorozat elõrehaladtával teljesedett ki, hogy aztán egész New York az „övé” legyen. Most már hosszú sétákat tesz, s habzsolja az életet. Ez egy olyan jellemzõ vonás, mely Bernie-nél is a The Burglar on the Prowl-ban, sõt, még a Small Town gyilkosánál is megtalálható – mindannyian hosszú sétákra mennek.

Akárcsak én.

Akkor talán ezért is tûnnek olyan igazinak a könyvek. Az olvasó valahogy érzi maga körül New York-ot, a könyvek életre keltik. És úgy tûnik, nem fogy ki a mondanivalóból. Úgy gondolja, hogy az Enough Rope elõszavában említett „szószátyár öreg bunkó” válik Önbõl?

A Small Town-nal valóban nagyobb, hosszabb történetet akartam elmondani. De ezen túl, úgy érzem, lehetséges. Az utóbbi könyveim hosszabbak, mint régebben. Úgy érzem, jobban is írok, de nem hinném, hogy ennek bármi köze is lenne a hosszúsághoz. Inkább úgy gondolom, azért hosszabbak, mert jobbak.

Nos, úgy tûnik, a piac értékeli ezeket a terjedelmesebb írásokat is.

Igen, de igyekszem mindig olyat írni, amihez kedvem van - persze mértékkel. Tényleg érzem, hogy egyes régi könyveim rövidebbre sikerültek a kelleténél, és talán siettem a befejezésükkel.

Ha már szóba került a múlt, amikor 10 éve láttam Önt a Bouchercon-nál, megkértem, hogy írjon alá egy példányt a The Case of the Pornographic Photos-ból, amit eredetileg 1961-ben adtak ki. Nemrég újranyomták, You Could Call It Murder címmel. Akkoriban nagyon meglepõdött rajta, hogy valaki talált belõle egy példányt.

Ó, igen, a Roy Markham könyv. [A Markham, fõszerepben Ray Milland-del] egy régi tv-show volt [amely 1959-ben startolt] egy magánhekus/ügyvéd-rõl. Ez nem „regényesítés” volt, hanem egy könyv, ami már létezõ karaktert szerepeltetett.

Azóta nagyon igyekeztek újra kiadni a már elveszettnek hitt könyveit, köztük az „erotikus regények”-kel. Például, a $20 Lust tavaly gyûjtõ-kiadásként látott napvilágot Cinderella Sims néven. Minden könyv, amirõl elismerte, hogy az Öné, kiadásra fog kerülni?

Úgy gondolom igen ... noha van közülük pár, melyeknél szerencsésebb lenne, ha nem ez történne, az én, és a világ érdekében egyaránt. Csakhát mindig vannak olyan rajongók, akik egyszerûen mindent akarnak.

Ön szerint hány régi könyve van még elveszve, azaz mennyi lehet azokból, melyeket már nem lehet kapni?

Õszintén? Nem tudom... Sokan azt hiszik, hogy tudják, de ez nincs így, mert sok álnevem volt, olyanok is, amiket más is használt. És igazából nem követem pontosan nyomon az ügyet.

Néhány éve írtam egy cikket a leszbi-ponyvairodalomról és meglepve tapasztaltam, hogy a Donald Westlake és sok más név Önt takarja.

Igen, egyszer voltam is Terry Gross-nál – õ vezeti a heti rádió-showt [a Fresh Air-t] – és nekik is valami hasonló témájuk volt, rábukkantak a nevemre, és meghívtak. Amikor épp zene ment, hozzám fordult, és azt kérdezte: „De hogy csinálta?” Mire én: „Hát, nekem teljesen természetesnek tûnt.” Erre õ „De maga nem is leszbikus!” Mire én: „Hát, lehettem volna..."

Munkájában hihetetlenül termékeny. Elõfordul, hogy több könyvön dolgozik egyszerre?

Nem, egyszerre maximum egyfélét szeretek írni. Ez általában elég is. Valóban sokat írok, de nem mindig. Szeretek lazítani. Én már csak ilyen vagyok.

Van valami az írásban, amit még nem próbált ki, de szeretne? Valami új kihívás?

Ó, biztos van. Csak még nem tudom, mi az.

Tudja, mit ír legközelebb?

Vannak ötleteim, de megtanultam, hogy nem érdemes elõre beszélni róluk, mert megesik, hogy azt hiszem, tudom mi lesz a következõ könyvem, aztán teljesen más irányba fordulok. Azt tudom, mikor fogok írni legközelebb, azt viszont nem, hogy mit.

(1. oldal) (3. oldal)

vissza