(nevet) Hát, ez van.

A könyv nyitó jelenete elég rémisztõ lett. Nem zavaró, hogy ilyen komoly váltásokat kell eszközölnie, vagy azért jólesik néha eltérni a békésebb, mondjuk Rhodenbarr-féle világtól?

Úgy gondolom, mivel elég sokféle könyvet írtam már, mindegyik egy kicsit váltás a többitõl. Persze tudom, hogy teljesen más lenne a helzet, ha csak egyfélét írnék. Ez nem is kérdés. Nagyon (minden szerénytelenség nélkül) elégedett voltam a nyitó jelenettel. Tetszett, és valahogy jó hatással volt a regényre is. Írás közben nagyon fontos, hogy érezzük, jól sikerült-e egy adott jelenet vagy sem. Ez a lényeg. Valami olyasmi ez, ami feltétlenül szükséges a könyv szempontjából. Az emberek azt gondolják, nagyon más lehet egyszer Bernie-rõl, egyszer meg Matt-rõl írni, lévén két teljesen különbözõ világról van szó. Eltérõek, ez teljesen igaz. De maga az írás már nem olyan radikálisan más. A problémák, amikkel az ember íróként találkozik, nem olyan különfélék. Összességében azt mondanám, hogy többet szenvedek a Rhodenbarr-könyvekkel, mert nehéz kidolgozni azokat a bonyolult történeteket.

Végülis rábólintott, hogy legyen weboldala, így jött létre a Lawrenceblock.com – szerintem remekül fest. Miért várt eddig?

Sokat rágódtam rajta, hogy szükségem van-e végülis weboldalra, avagy sem. A lap eggyel több non-fiction dolog, ami törõdést, odafigyelést igényel. Úgy tíz éve még az egyetlen dolog, amire íróként oda kellett figyelnem, az maga az írás volt. Most meg egy csomó más dolog van. Részben persze ez azért alakult így, mert egyre több könyvet adok el, egyre többen ismerik meg a nevem, így több a felkérés, interjú, elõadás, de eleve sokat változott az írás mûfaja is. Mostmár egy írónak nem csak a könyveivel kell foglalkoznia. Azon kívül meg kellett egy kis idõ, míg kidolgoztuk, és elindítottuk a weboldalt. Nem akartam egy félresikerült site-ot. Örülök a végeredménynek, szerintem jól alakult.

Az oldalon lehet venni dedikált példányokat, elsõ kiadásokat, meg sok minden mást, amit a nagy mutli-áruházakban nem. Mi járt a fejében, amikor elhatározta, hogy ilyenre is lesz lehetõség? Mit lehet mondani a site eladási részlegérõl?

Jól megy. A rendeléseket magunktól teljesítjük, amik még azért nem szöktek azért az égbe. Ezeknek a teljesítése egyelõre aránytalanul sok költséget jelent, és nem a jótékonyság a célunk. (nevet). Remélem, hogy egyre több könyvet adunk majd el, amivel lehet fedezni a honlap fenntartási költségeit. Mindenesetre nagy örömmel látjuk a rendeléseket.

A technika fejlõdésénél mindig fontos, hogy hamar belépjünk az adott üzletbe. A netes kereskedelem is nyilván befut, idõvel.

Érdekes dolog ez. Senki se tudja igazán, hová is tart ez a technológia. Nem tudom, hogy ez a fajta könyvárusítás milyen sikeres lesz. Egyelõre képtelenség megállapítani. Eddig szinte alig ért el valamit ez az üzletág. Az így eladott könyvek száma elenyészõ.

Ez igaz. De nem gondolja, hogy ez fõleg az árról szól? Mert ha az olvasók meglátják a , $19.99-as árat, és 20 példánnyal is fel tudja tölteni a készletet, valószínûleg mindenki rámozdul majd.

Ezt értem, de ettõl még nem tudom, hogy alakul majd. Lehet, hogy jól, lehet, hogy rosszul.

Akkor egy pár szót a Telling Lies for Fun and Profit-ról, ami nemrég jelent meg hangoskönyvként is. Miért döntött úgy, hogy ebben a formában is kiadja? Élvezetes volt felolvasni a saját munkáját magnószalagra?

Igen, jó volt. Teljesen magunktól csináltuk. Találtam egy gyártásvezetõt, akivel együtt dolgoztam. Már több könyvemnek voltam a narrátora, amikor a Harper Audio-nak és a Penguin-nek dolgoztam a Betörõ könyvekkel. Nagyon is élveztem, és úgy gondoltam, jó lenne ilyen formában is kiadni a Telling Lies-ot, de igazából senkit sem érdekelt. Ezért úgy döntöttem, hogy felvállalom a kiadást, aztán majd meglátom, hogy alakul.

Nem lehet mindig könnyû meggyõzni egy kiadót, hogy Ön a legmegfelelõbb ember egy ilyen narrátori feladatra.

Kiadója válogatja. Néhányan úgy gondolják, hozzáad a kiadvány értékéhez, ha maga a szerzõ olvassa fel. Mások meg pont ellenkezõleg vélik. Én mindenesetre nagyon élveztem, igaz, kimerítõ volt. Amikor elõször csináltam ilyesmit, az egy csonkított változat volt, a Penguin-nek. Három órás szalag volt, a rögzítés meg körülbelül öt óráig tartott (ami egyébként elég jónak számít). De amint hazajöttem, bedõltem az ágyba, és aludtam vagy 18 órát! Teljesen kikészültem. Az igaz, hogy idõvel azért könnyebb lesz. Már nem vesz ki belõlem annyit, mint régebben. De azért így is megterhelõ.

Milyen maga a folyamat? Ott áll egy rendezõ Ön mellett?

Igen. A mûvelettõl függõen ott van egy vagy két ember. Általában egy kezeli a szükséges gépeket, a másik pedig figyel a hibákra, és jelzi, ha egy adott részt újra kell venni, mert mondtam elég érthetõen a szöveget, vagy ilyesmi.

Tehát szükség van bizonyos színészi adottságokra, és – minimum – jó hangra.

Gondolom igen. Nemrégiben történt amúgy valami, amit elõször csináltam az életemben. Narrátora voltam egy olyan könyvnek, amit nem én írtam. Részt vettem a Best American Mystery Stories 2001 c. Houghton Mifflin antológia szerkesztésében. Azt akarták, hogy olvassam fel a bevezetõt, amit én írtam, és ha akarok, más történeteket is. Erre én: „Ha már az egyiket elvállaltam, csinálhatnám akár az egészet is.” (A többi szerzõ közül egy sem ért rá éppen.) Tehát az egészet én csináltam: a bevezetõt és úgy hét-nyolc történetet. Érdekes volt, meg kell mondjam. Nem úgy gondolok rá, mint egy újfajta állás-lehetõségre, de azért jó móka volt.

Nehezebb volt olvasni mások írását?

Nem mondanám, hogy annyira más lett volna, de azért egy kicsit nehezebb volt, igen.

A könyv egyik fejezetének címe „Writing With Your Eyes Closed,” („Csukott szemmel írni”) ahol elmagyarázza, hogy ül a gép elõtt, elképzeli a jelenetet, és leírja. Még mindig él ezzel a lehetõséggel? Nekem kicsit olyan method acting (a szereppel való teljes azonosulás) jellegûnek tûnik.

Igen, még mindig gyakran írok így. Nincs meg maga a rituálé, de tényleg látom magam elõtt a jeleneteket – inkább benyomás-, mint fénykép-szerûen – így vagy úgy.

Vizuális alkatként jellemezné magát?

Nem, nem különösebben. Lehet, hogy bizonyos szinten az vagyok, de nem a hagyományos értelemben. Például nehezen jegyzem meg az emberek arcát. A nevekre könnyebben emlékszem. Azt hiszem, sokkal inkább verbális, mint vizuális típus vagyok.

Tapasztalta már az írói zárlat jelenségét? Ha igen, mit tett?

Nem fordult még elõ az a klasszikus eset, amikor teljesen leblokkoltam, és sokáig képtelen voltam írni. Vannak idõszakok, amikor egyszerûen nem írok. Ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy ezt „írói zárlat”-nak nevezném. Hiszen ha mondjuk egy vízszerelõnek nincs kedve dolgozni, arra se mondják, hogy „vízszerelõi zárlat”. Van egy barátom, Jerrold Mundis, ki aki nagy szakértõje a témának, és foglalkozik írókkal, akiknek garantálja, hogy egy egész nap tartó foglalkozás során feloldja ezt a lebénulást. Írt egy könyvet néhány éve, ami eltûnt a süllyesztõben, mert a kiadó egyszerûen nem tudta, mit kezdjen vele. Jó, persze lehet, hogy nehezen reklámozható anyagról volt szó, de hát meg se próbálták! Mindegy, nekem nagyon tetszett, annyira, hogy megvettem az egész fennmaradó készletet. A címe egyébként Break Writer's Block Now!. Jelenleg kapható az on-line boltomban. Elég szomorú, hogy nálam ez az egy könyv, amit nem én írtam, mégis ez fogy a legjobban! (nevet)

Mit tanácsol azoknak a fiatal íróknak, akik mondjuk egymás után tíz elutasító levelet is kaptak?

Elõször is, meg kell mondjam, sokkal kevesebbet tudok errõl az egészrõl, mint régen, mivel a szakma sokat változott. Már majdnem ötven éve vagyok benne a bizniszben. Tehát nem igazán tudom, milyen ma egy kezdõ írónak, mint az én idõmben. Azzal persze tisztában vagyok, hogy sokkal nehezebb lehet. Viszont azt is meg kell érteni, hogy ez sose volt könnyû. Úgy gondolom, a kitartás, bármilyen csapás ellenére alapvetõ fontosságú ebben a szakmában. Ha már az elsõ elutasításnál feladod, akkor nem is érdemes tovább foglalkoznod a dologgal. És ezzel semmi gond nincs, mármint azzal, hogyha valaki azt mondja: „Engem ez ennyire nem érdekel.” Az írás egyfajta szent hívás, már ha megtalálja az embert.

Széles körben ismert remek, valóságos párbeszédeirõl. Az egyik tipikus hiba, amit kezdõ írók elkövetnek, hogy minden szereplõjük egyformán beszél. Hogyan fejlesztette az effajta képességeit az évek során? Vagy úgy gondolja, hogy természetes adottságnak köszönhetõ, hogy ilyen jó ebben?

Semmi különös nincs abban, amit csinálok. Úgy sejtem, ez inkább valami adottság lehet. Nem tartom különösebben nagy nehézségnek. Szerintem egy elsõ személyû narrátor bõrébe bújni ugyanolyan. Mondok egy példát, amit érdekesnek találok. Írtam hét könyvet a ’60-as években egy Evan Tanner nevû fickóról, aztán egy negyed évszázadig hozzá se nyúltam.

Egészen a Tanner on Ice-ig.

Pontosan. Amikor eljött az idõ, hogy megírjam a Tanner on Ice-ot, tépelõdtem, vajon képes leszek-e újra megragadni a hangot. Belenéztem az egyik korai könyvbe, de mindössze ennyi történt. Nem volt semmi igazi felkészülés. Egyszerûen csak elkezdtem írni. Leültem a hotelszobában, ahol voltam, fogtam egy tollat (ezt nem gépen írtam, hanem kézírással) és hozzáfogtam. Olyan volt, mintha ez a karakter agyam egy használatlan zugában pihent volna az eltelt évek alatt. A hang hirtelen újra megjelent. Ezért nem illet dicséret, könnyen, magától jött.

Az Evan Tanner könyvek nagyon vidámak. Mikor számíthatunk újabbra? Hallom, hogy valami készül a Subteranean Press-szel.

Köszönöm. A Subterranean keményfedelesként jelenteti meg az összes Tanner-t; eddig ezek ilyen formában még nem kerültek piacra. Nem tudom, lesz-e újabb Evan Tanner-kötet. Remélem nem kell újabb 28 évet várni rá.

Jaj, ugyan már! Ez így nem fair. (nevet)

(nevet) Hát, nincs garancia semmire. Ez már csak így van. A Tanner's Tiger a következõ megjelenés. A Two For Tanner a Gold Medal kiadó által kitalált címe volt a The Scoreless Thai-nak. A könyv most végre azzal a címmel jelenik meg, amit eredetileg is terveztem neki.

(1. oldal) (3. oldal)

vissza