Mielőtt kutyát vennénk
Bizonyára meglepi Önöket, hogy az alább leírtakat éppen egy Kennel honlapján olvashatják.
Ámde. Mi szeretjük a kutyáinkat, és tiszteljük a leendő Gazdijaikat is annyira, hogy inkább előre kérjük Önöket, gondolkodjanak el az itt leírtakon.
Egy kutya nem játékszer, 8-15 évig is a társunk lehet, az pedig nagy idő. Szeretnénk, ha a Gazdi és a kiskutya kölcsönös, legnagyobb megelégedésére találnának egymásra, ha egy kutyaéletre szóló döntést tudnának Önök felelősséggel meghozni. Tudjuk, hogy Önök felelősségteljes, jó gazdik lesznek, hiszen csak akkor fognak kutyát vásárolni, ha a kutya szükségleteinek megfelelő körülményeket biztosítani tudják, ehhez kívánunk Önöknek most segítséget nyújtani.
Ha már az elhatározásunk, hogy kutyát szeretnénk megvan, csak azt kell eldöntenünk, milyen fajtájú is legyen a kis jövevény és honnan szerezzük be!
A választás nem egyszerű, mert minden kiskutya édes, aranyos és sok örömet okoz. Egy ideig. Aztán egyre több a gond vele, főleg ha valamit nem jól csináltunk, és ez sokszor a rossz választáson alapul.
Semmilyen kutyát ne vegyünk, ha...
1. ha valamelyik családtag nem ért egyet vagy egyértelműen elutasítja az ötletet. Ebből lesznek az "Én megmondtam" típusú konfliktusok.
2. ha nem tudunk elég időt szánni a nevelésére, vagy megkötve tartanánk, mert ez nem élet egyik kutyának sem.
3. ha nem biztos hogy tudjuk fedezni az etetés, orvosi ellátás, esetleg ivartalanítás költségeit.
4. ha allergiás beteg van a családban. Még a kopasz kutyafajták is kiválthatnak allergiás reakciót.
5. ha a tenyésztő nem bizonyítja nekünk oltási könyvvel, hogy a kutya oltva és féregtelenítve van.
6. ha a kutya láthatóan beteg.
7. ha nem ismerjük a fajtáját, vagy nem tudjuk hogy kb. milyen és mekkora lesz felnőttként.
8. ha ajándékba szeretnénk adni valakinek, aki erről nem tud, és nem tud erre felkészülni.
9. ha nem akarjuk, hogy élete végéig velünk legyen (kivéve az ideiglenes befogadást).
10. ha nem biztosítunk / biztosítottunk mindent az érkezéséhez (csendes, nyugodt fekvőhely, étel, mozgás, törődés, biztonság és idő hogy foglalkozzunk vele).
Ne vegyünk, inkább fogadjunk örökbe
1. ha nincsen elég pénzünk, hogy megbízható tenyésztőtől vegyünk törzskönyvezett kiskutyát. Ne biztosítsuk a felelőtlen szaporítók megélhetését!
2. ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy törzskönyvezett legyen. Egy-egy menhelyen, fajtamentőnél több száz aranyos kutyus várja új szerető gazdiját.
3. ha segíteni akarunk egy ártatlan kutyuson, hogy jobb élete legyen.
4. ha nincs elég pénzünk a kutya megfelelő táplálására, oltási és állatorvosi költségeire.
5. ha nincs elég időnk a kutyára. Nem a kiskutya tehet arról,hogy sokat, sokszor, sokáig egyedül van otthon, és unalmában a legjobb játékszernek az előszobában felejtett méregdrága cipőnk szétrágása jelenti számára az egyetlen elfoglaltságot.
6. ha nem tudjuk biztosítani a megfelelő mennyiségű sétát. Arról sem a kiskutya tehet, hogy jobb híján a szőnyegen kellett víztócsát hagynia, mert a veséje kicsi, visszatartani ő sem tudja, és mert senki nem volt, aki időben levigye.
Ne vegyünk kölyökkutyát
1. ha nem megoldható, hogy amíg kicsi, valaki mindig vele legyen.
2. ha nem érezzük magunkat elég türelmesnek a neveléséhez.
3. ha ezzel csak gyermekünknek szeretnénk örömet okozni, mert a kötelességek és a felelősség jó része mindenképpen ránk hárul majd, tehát a MI KUTYÁNK lesz, ha mi akartuk, ha nem!
4. ha nem tudjuk biztosítani a napi többszöri sétát.
5. ha előreláthatólag csak maradékkal akarjuk etetni, mert a kiskutya egészséges fejlődéséhez nem erre van szüksége.
Ne vegyünk hosszú szőrű kutyát
1. ha bérházban lakunk és kényesek vagyunk a tisztaságra, vagy valamelyik családtagunk az.
2. ha nem akarunk bajlódni a fésüléssel, a séta utáni bogáncsvadászattal, a toklásszal és egyebekkel. Egy elhanyagolt kutyus biztosan nem boldog!
Ne vegyünk rövid szőrű kutyát
1. ha nem akarjuk télen beengedni a lakásba, vagy nincsen egy fűtött, tökéletesen szigetelt, megfelelő méretű hely, ahová be tud bújni és nem süvít be a szél.
2. ha azt gondoljuk, hogy utánuk nem kell takarítani... bizony a rövid szőrű kutyák is vedlenek, besározódik a lábuk és koszolódik a bundájuk! (Itt kell megjegyeznem, hogy a lakásban tartott kutyákat télen, hóban, sárban is kell sétáltatni, ami bizony kosszal jár!)
Ne vegyünk meztelen kutyát
1. ha csak azért választanánk, mert ez divat!
2. ha zavar, hogy többet kell krémezni a bőrét mint a sajátunkat.
3. ha nem tűrjük a kutyát a lakásban. Ez nekik halálos ítélet!
Ne vegyünk nagytestű kutyát
1. ha kicsi a lakásunk, és nem tudunk neki megfelelő helyet biztosítani.
2. ha a családban valaki fél a nagy kutyáktól.
3. ha kicsi gyermekünk van, és nem tudunk velük külön eleget foglalkozni. Egy kisgyermeket a kutya véletlenül is felboríthat.
4. ha nem tudjuk kielégíteni mozgásigényét.
5. ha nem tudjuk biztosítani számára a napi megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot.
6. ha nem tudjuk biztosítani legalább az alapkiképzését és kisgyermek vagy idős, beteg ember van otthon, mert rájuk veszélyt jelenthet egy nagy, neveletlen, ugráló kutya...
Ne vegyünk nagyon kistestű kutyát
1. ha van egy neveletlen nagytestű kutyánk, mert bár a nagytestű kutyákban van egy bizonyos szociális gátlás a gyermekekkel, kistestű kutyákkal, kölykökkel kapcsolatban, sosem lehet tudni...
2. ha kint akarjuk tartani, ez persze még rosszabb, ha még a szőre is rövid.
3. ha olyan állatot tartunk, ami veszélyt jelenthet rá, pld.: kígyók, egyes vadászgörények, egyéb extrém állatok.
4. ha azt várjuk tőle, hogy megvédjen minket, mert ez fizikai képtelenség.
5. ha hosszú lépcsősor van a lakásunk előtt és nem vállaljuk az ölben hurcolását (a kistestű kutyák csípőízületeit hamar megviseli a lépcsőzés).
6. ha házi koszton akarjuk tartani, mert az a kiskutyáknak sem megfelelő.
Ne vegyünk felnőtt kutyát,
1. ha nem tudjuk milyen a vérmérséklete és nincs elég tapasztalatunk az esetleg problémás kutyák nevelésében.
2. ha kisgyermek, vagy idős, beteg ember van otthon, és a kutya ehhez nincs hozzászokva. Félelemből akár támadhatnak is.
3. ha valaki nem ért egyet a választással, vagy egyértelműen elutasítja az állatot, ezek a helyzetek feszültséget okoznak a családnak és a kutyának is, aki rendkívül érzékeny az érzelmi reakciókra.
4. ha nem biztos, hogy egy életre meg akarjuk tartani, egy felnőtt kutyának nagy törést jelenthet egy újabb gazdi elvesztése.
5. ha nem látogattuk meg legalább kétszer, és nem ismerkedtünk össze vele annyira, hogy tudjuk, ő az igazi! Könnyű beleszeretni egy aranyos kutyusba, de ettől még nem biztos, hogy nekünk való!
6. ha nem érzünk magunkban annyi türelmet, vagy nincs annyi időnk, hogy türelmesen megvárjuk, segítsük beilleszkedését az új környezetbe.
7. ha nem tudunk kivenni legalább két-három hét szabadságot a szoktatási folyamathoz.
9. ha nincsen megfelelően elkerítve a kertünk, szökések, vagy csak csavargás ellen. (Ez egyébként minden kutyánál igaz!)
Ne vegyünk kan kutyát
1. ha simulékonyabb, nem annyira domináns kutyára vágyunk, mert ekkor a szuka a jobb választás.
2. ha szuka kutyánk van, de nem akarunk kölyköket és nem biztosított az elkülönítésük évente kétszer, vagy az ivartalanításuk!
Ne vegyünk szuka kutyát
1. ha ivartalanítatlan kanunk van otthon, mert egy nem kívánt alom több bajt hoz, mint hasznot.
2. ha nincsen jó kerítésünk, mert ugyanúgy elszökhet, és kárt tehet másokban (pl. közlekedési balesetek okozásával), mint egy kan kutya.
Ne vegyünk vadászkutyát
1. ha nem tudunk biztosítani számára elegendő mozgást és munkát, mivel ez egy munkakutya, és imád dolgozni (ennek hiányában rombolásra hajlamos lesz).
2. ha nem családi házban lakunk, mert egy vadászkutyát nem lehet annyit sétáltatni, hogy boldog legyen az élete (sok elhízott bérházi vizslát láttam már...).
3. ha nem szeretünk kirándulni, mert az ilyen kutya a természetjáróknak való csak igazán.
4. ha nem tudunk neki megfelelő minőségű táplálékot biztosítani, aktivitásához mérten.
5. ha csak feküdni akarunk vele a tévé előtt, mert a vadászkutya nem egy henyélős fajta.
Ne vegyünk harci kutyát,
1. ha nem értünk hozzá, és ha kisgyermek, vagy idős, beteg ember gondozása mellett nem lenne elég időnk rá (bár az amstaff pld híresen jó dada, de csak ha jól van nevelve)!
2. ha gyenge a fizikumunk, mert "erős kézzel" kell őket fogni, elvárják a határozottságot a gazditól. Ez azonban semmiképpen nem agressziót jelent!!!
3. ha nem tudjuk biztosítani a kiképzését, legalább az alapokat (bár még az is kevés lehet), mert ha elkanászodik, annak ügyelet, varrás és menhely, vagy altatás lesz a vége.
4. ha csak egy házőrzőt akarunk, mert arra az ölebek egyes fajtáit kivéve, majdnem minden féle -fajta kutya alkalmas.
5. ha megkötve akarjuk tartani, mert abba beleőrül és agresszív lesz (mi is beleőrülnénk!!) Soha egyetlen kutyát se jusson eszünkbe láncra verni!
6. ha nem tudunk neki mozgást és elfoglaltságot biztosítani (neki persze ez nem gond, mert elfoglalja magát! Például, kiássa az összes virágot az udvaron, vagy megkóstol egy-két bútort, cipőt, ruhát...).
7. ha nem értünk hozzá, és csak azért vennénk, mert az olyan vagány
8. ha baromfit vagy más háztájit tartunk otthon és a kutya nincs hozzászoktatva, vagy nincsenek 200%-os biztonsággal elzárva.
9. ha macskánk van, és nincsenek egymáshoz szoktatva, mert ebből rengeteg konfliktus és baj lehet.
10. ha hörcsögünk, görényünk, patkányunk van otthon, és nincsenek egymáshoz szoktatva, vagy nem tudjuk biztosan megóvni a támadásoktól.
11. ha megkötve akarjuk tartani, mert elvadul. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egyetlen kutyát sem lehet láncon tartani!
14. ha neveltünk már fel egyszer, vagy akár többször harci kutyát, de el kellett altatni, vagy kárt tett valakiben, mert valószínűleg ugyanott fogjuk elrontani ez alkalommal is. Tájékozódjunk a fajta neveléséről, kérjük szakértő segítségét vásárlás előtt!
15. ha csak azért lenne, mert ezt ajánlják fel ajándékba.
Ne vegyünk családi kutyát
1. ha nem lehet a családdal, hiszen mint a neve is mutatja társasági lény.
2. ha nem tudunk neki sok mozgást, játékot, és sok-sok szeretetet biztosítani.
3. ha azt várjuk, hogy bizalmatlan legyen az idegenekkel. Ez egyébként súlyos viselkedészavarnak számít náluk.
Ne vegyünk őrző-védő kutyát
1. ha nem értünk hozzá, és csak azért vennénk, mert az olyan vagány.
2. ha nem tudunk olyan környezetet biztosítani, ahol normálisan szocializálódhat, megszokhatja a többi kutya társaságát és az emberek jelenlétét.
3. ha nem értünk hozzá, és ha / vagy kisgyermekünk van, és nincs elég időnk a kutyára -bár ha nincs elég időnk a kutyára, inkább semmilyen kutyát ne vegyünk- (egyébként a boxer pld. szintén híresen jó dada, de csak, ha jól van nevelve.)
4. ha idős, beteg ember van a családban, ugyanazon okból, mint a gyerekeknél.
5. ha nem biztonságos a kerítésünk.
6. ha macskánk van, és nincsenek egymáshoz szoktatva, mert ebből rengeteg konfliktus és baj lehet.
7. ha megkötve akarjuk tartani, mert elvadul. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egyetlen kutyát sem lehet láncon tartani!
8. ha nem tudunk elég mozgást és elfoglaltságot biztosítani neki.
9. ha valaki nem ért egyet, vagy egyértelműen elutasítja az ötletet a családban.
10. ha nem ismerjük a fajta előnyeit, hátrányait és nem ezek fényében döntöttünk.
Azonnal vigyük állatorvoshoz kutyusunkat
1. minden esetben, miután megvettük!
2. ha foltokban hullik a szőre, mert az bőrbetegséget jelez.
3. ha nem eszik / iszik
4. ha megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék ellenére fogy.
5. ha huzamosabb ideig remeg (érkezés után, vagy hidegben a kiskutyáknál ez még természetes).
6. ha a széklete vöröses, férgek vannak benne, vagy egyáltalán nem ürít.
7. ha vizelete vöröses.
8. ha sántítani kezd, főleg diszplázia-hajlamos fajtáknál.
9. ha nagyon csipás, vagy gyulladt a szeme.
10. ha a mancsaiba, fülébe, vagy a szőre közé toklász furakodott (sose próbáljuk házilag kivenni, mert a toklász csak befelé tud haladni!).
11. ha bágyadt, levert, kedvetlen vagy bármi módon megváltozik a szokásos viselkedése.
12. ha az orra száraz (kivéve alvás után) esetleg erősen, zihálva liheg.
13. ha bármi szokatlant veszünk rajta észre.

_____________________________________________________________
"Champion Box Boxer Kennel"
Minden jog fenntartva!
Hungary
2836 Baj; Tóvárosi út 19. 4. 19.
Mobile: +3630/ 468 - 0620; +3630/ 226 - 4012