Mosogatás
5
liter forró vízben feloldott egy evőkanál
mosószóda eltávolítja az edényekről a zsiradékot,
az égett foltokat. Az üvegedényeket utána ecetes vízzel
öblítsd, különben foltosan száradnak. Alumínium
edényeket ne moss vele!
Folttisztítás
Zsíros
abroszra vagy
ruhára vastagon szórjunk lisztet, hagyjuk állni egy
éjszakán át, végül mossuk ki.
Zsír-
és olajfoltra rá
kell szórni rozs- vagy kukoricalisztet és fél napig
rajta hagyni. Utána hideg vízben kiöblíteni és meleg
vízben kimosni.
Zsírfolt:
forró
vizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát.
A
tapétán lévő zsírfoltot úgy
tüntethetjük el, ha az érintett felületet többször
bedörzsöljük liszttel.
Zsírfoltot,
rágógumit, esetleg ragasztót el
lehet távolítani, ha a folt alá és fölé több
rétegűre összehajtott papírtörölközőt
helyezünk és közepesen meleg vasalóval, többször rövid
ideig rávasalunk. Azért rövid ideig többször, mert a
rágógumi és a ragasztó, ha túlmelegszik, meggyulladhat!
Rágógumi:
dörzsöljük
jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le.
Viaszfolt:
tegyük
a ruhát a mélyhűtőbe kb. 2 órára, és így
könnyen leszedhetjük a viaszt.
Kávéfoltra:
Textilanyagra
került friss kávéfoltot könnyen eltávolíthatjuk langyos
vízzel, ha kevés glicerint is adunk a vízhez. A
tisztítás úgy is megoldható, hogy a foltos részt meleg
sós vízzel (egy liter víz, három evőkanál só)
lemossuk. Gyakran az is segít, ha a foltot mosószeres
oldattal, többször átmosva, majd vízzel öblítve
tisztítjuk.
Kávé,
tea:
tojássárgájával
kevert langyos vízzel kell kiöblíteni. Ecetes, majd
normál öblítés! Bóraxos oldatba kell áztatnunk a ruhát!
A
szőnyegre ömlött kávét azonnal
itassuk fel, majd nedves ronggyal töröljük fel. A
megmaradt foltot sós vagy ecetes vízzel dörzsöljük
tisztára. Szükség esetén használjunk száraz sampont.
Tiszta alkohollal bekenjük, fél óráig ázni hagyjuk,
majd vízzel alaposan kimossuk.
Régebbi
foltot tömény glicerinnel tüntethetünk
el.
Az
anyag foltos részét gyengén dörzsöljük be glicerinnel
és hagyjuk állni néhány percig, majd meleg vízzel
öblítsük. Ha a folt makacs, forralatlan tejben vagy
savóban áztassuk legalább egy napig, utána mossuk ki.
A
gyapjúból
a
friss foltot kivehetjük,
ha
tömény konyhasóoldattal bedörzsöljük és utána meleg
vízben jól kiöblítjük. Ha ez nem vezet eredményre, a
foltot glicerinbe mártott rongydarabbal dörzsölve
távolítsuk el. A selymen keletkezett friss pecsétet
szappanos vízzel mossuk ki.
Fűfoltra:
A
ruhára került friss foltot azonnal mossuk ki vízben. Az
esetek többségében eltűnik. Világos ruhából a
friss fűfoltot aludt tejel is eltávolíthatjuk vagy
dörzsöljük glicerinnel a foltot.
A
fehérneműn található foltot citromlével
dörzsöljük ki, majd alaposan öblítsük. Ha a folt
régebbi, áztassuk citromlében. Rövid áztatás után a
foltos helyet mossuk ki langyos vízben. Kényes anyagok
esetében a foltot glicerinnel áztassuk át, majd 10 perc
elteltével mossuk ki. Bő vízben öblítsük.
Friss
gyümölcsfolt:
áztassuk
tejbe vagy savóba, vagy rácsöppentett citromlével
tüntessük el a foltot a ruhából.
Golyóstoll,
tinta:
dörzsöljük
alkoholba mártott szivaccsal.
Izzadságfolt:
langyos
ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk.
Szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is
eltávolíthatjuk a ruhaneműből.
Mustárfolt:
dörzsöljük
be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal hideg
vízben.
Penészfolt:
öntsünk
erős szappanos oldatot és sót a foltra és tegyük
ki napfényre és tartsuk nedvesen.
Rozsdafolt:
áztassuk
savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval,
tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki.
Rúzsfolt:
hideg
tejszínnel vagy vajjal dörzsöljük be, majd mosószódával
mossuk ki.
Vérfolt:
áztassuk
10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal.
Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és
hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra!
Vörösboros,
sör vagy likőrfolt:
áztassuk
bóraxos oldatban.
Mosás
Mosáshoz:
én
mosószappant reszeltem sajtreszelővel, és azzal
mostam, 60 fokon, a fehéreken tökéletes az eredmény, 40
fokon, a színeseken is, bár azon nem olyan látványos...
mióta a mosószappant keverem a mosószódával, olyan
fehérek a ruhák, mint soha!
Ruha
öblítéshez: 3:1
arányú víz-citromsav keverék vagy ecet (10%-os).
Illatosítani illóolajjal lehet: enyhébb illatúból 10-15
csepp/mosás (narancs illóolaj), erősebből 4-6
csepp/mosás (ilang-ilang illóolaj).
Fehér
ruháknál 1-2
kanál szódabikarbóna a gépbe, így nem szürkülnek be a
ruháink.
Mosás:
A
mosóporadag 1/3- a, tetszés szerint 1/2 - e
helyettesítendő mosószódával. Nem veszi ki a
textíliák színét, minden puhább, tisztább lesz.
Ajánlott hőfok: 60 oC, 40 oC
Áztatás:
Az
erősen szennyezett, foltos, olajos ruhát mosás
előtt egy éjszakára áztasd langyos, szódás vízben!
Ügyelj itt a textília színtartósságára!
Mosódió
Törjön
fel 3-5 szem diót (a szennyezettség mértékétől,
ill. a dió nagyságától függően).
-
Emelje ki a magját, erre nem lesz szüksége. A héjakat
tördelje kisebb darabokra, tegye az erre a célra
rendelhető textilzsákocskába és kösse össze.
- A
tasakot egyszerűen tegye a szennyessel együtt a
mosógépbe.
-
Mindenfajta textíliához és minden mosási hőfokon
használható. Mosás után a mosódió héjakat a kis
zacskóban szárítsa meg, s egy következő mosáshoz
újra felhasználhatja őket. A második használat
után a héjakat a szemétbe vagy a komposztba dobhatja.
-
Ugyanazt a mosódiót akár 3x is lehet használni.
Először a 30 fokos mosáshoz, aztán a 40 fokosra,
végül egy kis mosószódával kiegészítve 60 fokon. De
minden használónak előbb-utóbb saját metódusa
lesz, hogy pontosan mihez, mennyit használ, mivel
egészíti ki, s meddig használ egy adagot.
- További mosószer vagy öblítőszer hozzáadása, sem
előmosás nem szükséges.
-
Fehér mosásnál ajánlatos természetes fehérítőszer
(perkarbonát) hozzáadása, de az is megteszi, ha 1-2 ek
szódabikarbónát tesz a mosópor-adagolóba.
- A mosódióval mosott ruhák semleges illatúak. Ha
szeretné, hogy frissen mosott ruhái illatosak is
legyen, javasoljuk, hogy a mosódiót tartalmazó
textilzsákocskára a gépbe helyezés előtt
cseppentsen egy kevés illóolajat (pl. levendula,
narancs, rózsa, citromfű stb.). Ha viszont
ragaszkodik a megszokott öblítője illatához, nem
kell megválnia tőle, de használja gazdaságosabban:
elég a korábbi mennyiség egy töredéke, hiszen a ruha
lágyításáról a mosódió gondoskodik, Önnek csak az illat
a fontos.
Az
indiai mosódióból főzetet is készíthetünk, a
következő módon:
3-6 dióhéjat kb. 1 l vízben 5-10 percig főzünk,
majd a kapott lét átszűrjük.
Bútor
A
fabútorokat mikroszálas kendővel
és levendula + teafa illóolajas vízzel szoktam simán
lemosni.
Bútor:
egy
kis lavór vízbe tenni illóolajat, és ezzel a vízzel
átitatott mikroszálas törlőkendővel áttörölni
a bútorokat. A laminált parkettát is fel lehet ezzel
mosni - persze nagyon kevés vízzel -, nagyon szép
tőle!
Bútorfényezéshez
használhatjuk
bármelyik illóolajat lenolajban oldva.
Porcelán
Tovább ...
Tűzhely
Konyha
Általános tisztító: 1 l meleg víz + 1 ek szóda (csempe,tűzhely,linóleum).
1
liter meleg vízben oldott 1 evőkanál mosószóda a
legszívósabb tűzhelyeket, a legzsírosabb csempét,
linóleumot is tisztává varázsolja. A piszkos keféket,
konyharuhákat, rongyokat meleg, mosószódás szappanos
vízben tisztíthatod, szagtalaníthatod. Általános
tisztítófolyadék: 1 liter forró víz, 3 evőkanál
mosószóda. A tisztított felületet vízzel öblítsd utána!
Mosódió
Az indiai mosódióból főzetet is készíthetünk, a
következő módon:
3-6 dióhéjat kb. 1 l vízben 5-10 percig főzünk,
majd a kapott lét átszűrjük.
ez a
főzet használható koncentráltan vagy hígítva
általános lemosó szerként, konyhában vagy
fürdőszobában, ill. felmosáshoz.
Padló
Padlóra pedig mosószódás vizet illóolajjal tarkítva.
Tovább ...
Mikro
Tovább ...
Sütő
Sütő és rácsainak tisztítása:
dörzsit
bevizezni, meghúzogatni a mosószappanon aztán
megkínálni egy kis szódabikarbónával és nekikezdeni. S
lőn a csoda! Pikk-pakk leviszi.
Légtér
Potpuri:
egy
púpozott evőkanál zabpehely, egy ek. őrölt
mandula, egy ek. szárított levendulavirág, egy ek.
szárított kamilla. A zabpelyhet, gyógynövényeket
finomra őröljük, összekeverjük a mandulával.
Muszlin anyagból kivágunk néhány csészealj nagyságú
kört, és beleteszünk egy halom gyógynövénykeveréket.
Szalaggal összekötjük kis csomaggá.
Illatosítás:
maradék
fonalakból picinyke zacsikat kötögetni, bele potpourit.
Száját kis selyemszalaggal összekötni, felaggatni és
arra cseppenteni az illatosító (éppen aktuális)
illóolajat.
Új légfrissítőm van. Igazi gyümölcsteát
(zacskósból) tettem ki tálkára és arra cseppentem a
napi olajam, ami leginkább fahéj.
Házi
illatosító:
Én
úgy szoktam, hogy egy kis szatén anyagba teszek
szárazvirágot (kamillavirág vagy körömvirág is jó, amit
teához vettél, de már lejárt a szavatossága) és
rácsöpögtetek illóolajokat. Aztán szépen megkötöm, és a
kis batyut beteszem a ruhásszekrénybe, wc-be, autóba,
stb...
Levegőfertőtlenítő
spray:
10
csepp citrom- + 10 csepp levendulaolaj feloldva 10 ml
alkoholban. Ezt 1 liter vízzel elkeverni,
szétpermetezni a betegszobában, wc-ben...
Légfrissítőnek:
szórófejes
flakonba tettem vizet, és fahéjas illóolajat, kevés
citrommal
Penészes fal
Egy
kis citromé + cédrus illóolaj oldattal, aztán felmostam
egy kis levendula illóolajjal (mindegyik jó
fertőtlenítő)
WC
Házi készítésű WC tisztító:
némi ecetes víz a vízkőoldásra és pár csepp cédrus
illóolaj a jó illat kedvéért.
Wc-t
áttörölni:
teafaolajos ronggyal tegyük - fertőtlenítő
hatású.
Kád, zuhanytálca
Fuga
Tovább ...
Lefolyó
A szódabikarbónát szórjuk először bele, rá az ecetet, nagyon fog pezsegni, állni hagyjuk fél órát,utána forró vizet öntsünk rá, majd öblítsük le hideg vízzel. Megszünteti a dugulásokat.
Tovább ...