Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 624
Látogatók tegnap:553
Összes látogató: 1395989

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Putnok - ESE
Vígh Ferenc: Dáné, Farkas beteg lett és Galambosi térde is a műfű miatt kissé fáj így kihagyja a holnapi meccset. Két hetünk van a bajnoki rajtig, szerdán láttam már előre lépést kiváncsi vagyok szombaton mit kapok vissza abból amit kérek. Nagy Peti és Kaszás már pályára léphetnek. Tizenhárom mezőny játékossal utazunk és két kapussal ott jelölöm majd ki mérkőzés előtt a kezdőcsapatot. A mérkőzés terhelés fontos most az eredmény egyenlőre másodlagos.
Mestermérleg
Vígh Ferenc: Egy sokat futó fiatal csapat ellen már az első félidőben is jelentős előnyre tehettünk volna szert,de ekkor rossz döntést hozott Vajda és Fekete vagy Gresó lövése a kapufán csattant. A második félidőben megítélésem szerint felőröltük ellenfelünket ami már gólokban is látszódott. Árvai és Benke növelhette volna előnyünket,de a mai mérkőzésen nem tudtak túljárni a hazaiak kapusának eszén. Jobban néztünk ki mint eddig,de messze vagyunk még attól amit szeretnék látni..
Győzelem

Mezőkövesd Zsóry II.-Eger SE 0:3 (0:1)

Tajti (Giczi 60’) - Debreczeni, Mikolka, Dáné (Galambosi 45’), Lőrincz, (Kovács 60’) - Titkó, (Révész 60’) - Vajda (Árvai 45’), Gresó (Molnár 60’), Antal (Vajda 60’), Busai - Fekete (Benke 45’)

Gól: Antal 2;Gresó

Egri szurkolók, most mutassátok meg!

Az egyik, ha nem a legnagyobb egri szurkoló, aki ráadásul heti rendszerességgel jelentkezik is a honlapomon, egy segítségkérő írást tett közzé a közösségi oldalán, amit a hajtás után változtatás nélkül olvashattok!

Kattints a részletekre!

Mestermérleg
Vígh Ferenc: Ilyen buta amatőr gólokat amiket mi kapunk nem szabad kapni. Elől várom a csodát több hónapja, de nem akar jönni, pedig nagyon kell a kombinátív játék az ellenfél kapuja előtt. Három hetünk van a rajtig, hogy feljavuljunk, mert ez a játék és ennyi hiba kevés lesz a bajnokságban.
Vereség

Eger SE-FC Hatvan 1:2 (1:2)

Tajti (Giczi 60’)- Debreczeni, Mikolka, Galambosi, Lőrincz - Vajda, Antal, (Révész 60’) Gresó, Farkas, (Árvai 46’) - Fekete (Busai 46’) Benke (Molnár 60’)

Gól: Vajda

Egri elsőség!

A Heves megyei olvasók szerint, a "Támogatók, vezetők a futballért" címért kiírt versenyt, toronymagasan Harmati Péter nyerte.

Gratulálunk!

Eger SE - SBTC 1:2 (1:1)

Vígh Ferenc: Ez a mérkőzés egy fokkal jobb volt mint a pesti, de a második félidőben még mi két kapufát rúgtunk addig ellenfelünk egy pontrúgás utáni öngóllal megszerezte a győzelmet....

ESE: Giczi (Sopronyi 60’) - Dóczi (Lázár 45’) Kovács, Dáni, Palágyi (Bocsi 60’) Busai, Fodor (Fónagy 60’) Gresó, Révész, Farkas, Molnár.

III. Kerület-Eger SE 3:0 (2:0)

Vígh Ferenc: Első olyan mérkőzés volt ahol nagypályán játszottunk,de ugyanott folytattuk mint ahol tavaly abbahagytuk. Hátul dobtuk a hibát elől pedig a lehetőségeket elpuskáztuk.

ESE: Tajti-Debreczeni, Mikolka, Galambosi, Lőrincz, Titkó, Árvai, Antal, Fekete, Vajda, Benke.

Ez vár ránk holnap
Vígh Ferenc: Eddig egy edzőmérkőzést játsztszottunk nagypályán több játékos egyáltalán nem lépett ott pályára. Éppen ezért örültem mikor felhívott a III. Kerület technikai vezetője és közölte a Budapest Honvéd visszamondta nekik a szerdai mérkőzést és ellenfelet keresnek. Kértem egy fél óra haladékot a válaszra osztottam, szoroztam és utána igent mondtam. Itt szeretném megköszönni Szabó Bélának és Pápai Zoltánnak a segítséget, mert az ő játékosaikkal kiegészülve mindenki teljes mérkőzést tud majd játszani szerdán. Nem akarok zsákmacskát árulni az erősebb tizenegy utazik Budapestre, a többiek hazai környezetben 15:00 órától az SBTC ellen a Felsővárosi műfüvön játszanak majd.
Lakatnál érdeklődtünk, hogy érzi magát az új csapatában?
Lakatos Béla: Köszönöm az érdeklődést, nagyon jól érzem magam. Kedves a klubnál velem mindenki. A szertárosoktól a játékosokon át a vezetőkig. Persze így volt ez a korábbi állomáshelyeimen is. Javában zajlik a felkészülés, bár a csapatot most sérülések és betegségek tizedelik. Remélem minél hamarabb újra teljes létszámmal tudunk készülni az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is. Természetesen mindenki várja már a jobb időt és a szezonkezdetet, de addig azért még van bőven időnk hogy összekovácsolódjunk.
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist