Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Harmadik nap a táborban
Titkó Krisztián: A tegnapi után a mai tábornap sem volt egy „laza séta-galopp”, no de a téli alapozások már csak ilyenek… 6.30-kor már a Stadionban és az Érsekkertben hasította a hideg levegő az arcunkat, miközben ólomlábakon kergettük a 130-as pulzust 20 percen át. Aztán erőpótlás és kalória-tankolás a közös reggelin, majd egy kis pihenő a 10.30-kor kezdődő TRX-edzés előtt. A GYM ForFit Funkcionális Sportcentrumban már otthonosan mozog a csapat, bár be kell vallani, gyakran nem volt őszinte a mosolyunk egy-egy gyakorlat után. Ezt követően egy frissítő masszázsban volt mindenkinek része amit a csapat profi masszőre Asztalos Péter produkált. A közös ebédet követően jött a jól megérdemelt pihenő, majd 17:30- tól az Északi Sporttelepen újabb tréning következett. Ekkor végre a „pöttyös” is előkerült, hiszen labdatartás, labdás koordináció és egymás közti játék színesítette az edzést, melyet 30*60 méteres sprintek zártak. A vacsora után egy kis lazító wellness zárta a napot, majd legkésőbb este tízkor alvás, hogy fittek legyünk a Vígh-kiképzőtábor negyedik napján is.
Második nap a táborban
Antal Zsolt:Korai ébredés után egy futással indítottuk a napot. Aztán egy közös reggeli. Az északi sportelepen folytattuk a napot egy labdás edzéssel. Közös ebéd az unicornis hotelben. Csendes pihenő után következett a délutáni edzés amin a párharcok voltak a középpontban. Vacsora után egy kis kikapcsolódással zártuk a 2. napot. Nagyon jó hangulatban telik az edzőtábor.
Első nap a táborban
Gresó Mátyást kértem meg, hogy mondjon pár mondatot az edzőtábor első napjáról:
Túl vagyunk az első napon az edzőtáborban. Délelőtt 10:30-tól egy rávezető fitt cross edzéssel kezdtünk, aztán volt egy közös ebéd, majd délutáni pihenés. Este előkerült a labda is és kis játékokat csináltunk, végül egy futás, majd jött a megérdemelt közös vacsora.
Edzőtábor
Csapatunk ma ötnapos edzőtáborba vonult hazai környezetben. Vígh Ferenc vezetőedző napi három tréninggel alapozza meg a csapat erőnlétét az igen nehéznek ígérkező tavaszi fordulókra!
Hajrá ESE! Miért? Azért, mert Eger!
Fekete Viktor
A szurkolók szavazatai alapján a támadók közül Fekete Viktor jutott a döntőbe. Most lássuk, ki lesz a végső győztes.
Gratulálunk "Vitya"
Figyelem!
Az időjárási viszonyok miatt, a holnapi felkészülési mérkőzésünk elmarad!
A tornagyőzelemről
Gresó Mátyás: Jó színvonalú tornán vehettünk részt, ahol találkozhattunk bajnokságban levő csapatokkal de úgy gondolom magabiztosan sikerült megnyerni minden meccsünket, igaz a döntőben a játékvezetők próbáltak belenyúlni de két kiállítás sem volt akadály, hogy megnyerjük a finálét!
Egy régi új arc!
Árvai Ádám: Örülök hogy újra Egri színekben játszhattam. Az eredmény sajnos nem úgy alakult ahogy szerettük volna de bízom benne hogy sok győztes meccsnek lehetek részese.
Tornagyőztes az ESE!
Az Eger SE NB III-as csapatának sikerével ért véget a 8. Uray Attila-emléktorna, amelyet a Felsőtárkányban is edzősködött Uray Attila édesapjának tiszteletére írtak ki. A szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnokban nyolc együttes részvételével rendezett eseményen az egriek mind a négy mérkőzésüket megnyerték. Az első helyen kívül két egyéni elismerést is kiérdemelek a győztes alakulat tagjai: Fekete Viktor gólkirályként, Tajti Bence legjobb kapusként kapott különdíjat.
Mestermérleg
Vígh Ferenc: Túl vagyunk az első héten és egy számunkra nem túl hízelgő eredménnyel zártuk a felkészülési mérkőzést, de itt nem az eredmény volt a fontos elsősorban. Nem találom a szavakat mérhetetlenül csalódott vagyok, mert nem sikerült Lakatos és Lőrincz hiányzó posztjára megtalálni a megfelelő játékost és ugye egy gólerős támadóra is szükségünk van még. Minőségi játékosokra lesz szükségünk, mert aki számunkra nem jelent erősítést azokkal nem tudunk mit kezdeni. Jövő héttől komolyabb fokozatra kapcsolunk.
Vereség (frissítve)
A 24-es keretünkből tízen eligazoltak, míg az itt maradottakból hatan egy másik tornán szerepeltek, így joggal jelenthetjük ki, hogy ezúttal nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy kipróbáljunk olyan játékosokat, akik segítségünkre lehetnek az tavaszi mérkőzéseken.
ESE - Taksony 0:4 (0:2)
ESE: Sopronyi – Debreczeni, Dáni, Nyúl, Balogh, Árvai, Galambosi, Busai, Tóth O., Torkos, Kocsa. Cserék: Marticsek, Dóczi, Lázár, Kovács D., Révész, Molnár A.