Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Nagy bajban N. Norbert
A Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások miatt folyamatban lévő újabb nyomozás keretében a mai napon őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki N. Norbertet, az Egri FC volt, a Mezőkövesd jelenlegi futballistáját.
Kattints a részletekre!
Kasza sem várt tovább
A fiatal, de már NB I-es múltal rendelkező játékosunk úgy döntött, nem vár tovább, és aláírt a Felsőtárkány csapatához.
Változás
Információm szerint a csapat első edzése nem a mai napon, hanem holnap 16,00-kor lesz megtartva.
Elkezdik
Információink szerint Vojtekovszki Csaba és Tóth Dénes jövő hét kedden "lesz ami lesz" alapon elkezdik a felkészülést. Hogy kikkel, azt valószínűleg még ők sem tudják pontosan.
A tervek szerint szombaton 10 órakor az első edzőmeccsre is sor kerül a Felsőtárkány ellen.
Montvai Tibor
"– A megyeszékhelyen azonban még mindig sokan ismerik. Vissza is térne, ha úgy alakulna?
– Az NB III is erős bajnokság lesz, és ugye az Egri FC is ott szerepel. Amennyiben lesz megkeresés, nem zárkózok el, de az elsőbbséget ebben a tekintetben a jászapátiak élvezik, Irkutszkba pedig csak turistaként vágyok."
A Montvai Tiborral készült interjú a heol.hu-n olvasható.
Nyílt levél
Hajtás után Csanádi Péter, a megalakulóban lévő baráti kör vezetőjének nyílt levelét olvashatjátok.
Jiri Kabele
Jiri Kabele az ausztrál második ligában szereplő Southern Stars FC-be igazolt. Érdekesség, hogy szintén itt folytatja pályafutásást a siófoki Nagy Tamás.
400 millió a Kövesdnek, pofán rúgás az Egernek
Félre ne értsen senki, én most nem a Mezőkövesd együttesét, vezetőit, játékosait vagy szurkolóit bántom, egyszerűen tényeket közlök.
Kattints a részletekre!
Szereptévesztésben
Honlapunk úgy értesült, hogy Horváth Tamás az egri vezetők háta mögött, egyfajta partizánakcióként megpróbál mezőkövesdi kézbe átjátszani több egri utánpótláskorú játékost.
Kattints a részletekre!
Tanque
Tanque követi Simon Antalt és Zalaegerszegen folytatja pályafutását.
(ztefc.hu)
Csoportbeosztás
Az MLSZ Versenybizottsága mai ülésén elkészítette az NB III-as csoportbeosztásokat.