Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Utánpótlás
Véget értek az utánpótlás bajnokságok is.
Eredmények a részletekre kattintva.
Szurkolói gyűlés!
Azt gondolom, a találkozó „minimális” célját elérte. Jelen helyzetben megítélésem szerint annak lehet nevezni azt, hogy kb. húsz szurkoló puszta jelenlétével, érdeklődésével kifejezte, szorít a minőségi egri labdarúgásért.
Kattints a részletekre!
U7 ezüstérem
Szombaton Hajdúböszörményben tizenöt csapat részvételével rendeztek focitornát, ahol az U7-es egri gyerekek a 2. helyen végeztek.
Kattints a részletekre!
Utánpótlás
Két évig tartott az NBI Keleti csoport U13 és U15-ös bajnokság az Egri FC számára. Csapatunk kiesett. Hétvégi eredmények a részletekre kattintva.
Kapusháború 2013
"A szervezés a célegyenesben, így minden megyei és környékbeli fiatal és idősebb kapust buzdítanék, hogy ne legyenek szégyenlősek, nincs egyenes kiesés, jöjjenek és töltsünk el együtt egy remek napot a városi stadionban! Ez a rendezvény nem a profi, NB I-NB II-es kapusoknak szól, de jönnek komoly kapusedzők is, szóval a fiatalok fel is hívhatják magukra a figyelmet! A rúgótechnika legalább annyit számít ebben a játékban mint az, ki hogyan tud védeni" - mondta el Illyés Dániel a hevesfoci.hu-nak. Részletek ITT.
Ha hétfő, akkor pezsgőbontás! - FRISSÍTVE
Kósa Sándor tulajdonos a DigiSport Reggeli Start c. műsorában bejelentette, hogy hétfőn megveszi K.Z. tulajdonrészét is.
Videó hajtás után!
Németh Norbert
Lehetőségeinkhez képest igyekszünk beszámolni az esetleges távozókról, vagy érkezőkről.
Az Eger házi gólkirályát a Mezőkövesd, illetve a Puskás Akadémia is hívja. Az egyik sportnapilap a Vasas érdeklődéséről is beszámol.
Szurkolói találkozó!
A klub részéről augusztus óta nem szervezett ankét hiányában úgy gondoltuk, hogy érdemes összejönni egy kötetlen beszélgetésre szombaton este 8-kor a Gesztenyésben. A találkozón Rázsi Botond alpolgármester úr is jelen lesz.
Kattints a részletekre!
Kövesfalvi István
Aki nézte a Győr elleni mérkőzés közvetítését vagy belenézett a találkozó jegyzőkönyvébe, az láthatta, hogy Kövesfalvi István is helyet foglalt a kispadon. Kérdésünkre "Kavics" - aki Vojtekovszki Csabához hasonlóan papíron az elmúlt hónapokban is a klub alkalmazásában állt - elárulta: elképzelhető, hogy marad Egerben, de erről még egyeztetnie kell az új tulajdonossal.
Utánpótlás
Hétvégi utánpótlás eredmények a részletekre kattintva.