Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Fábián Gábor
Ezen a héten Fábián Gábort, csapatunk gyúróját kértük meg, hogy tippeljen a forduló eredményeire.
Kattints a részletekre!
Tippjáték
Ma indul az ötödik forduló, ne felejtsetek el tippelni!
Hajrá Eger! Hajrá Csillagok!
Helyreigazítás
- Téves információ jelent meg saját honlapunkon azzal kapcsolatban, hogy felvettük a kapcsolatot az FTC vezetésével a szeptember 1-jei mérkőzés pályaválasztói jogának felcserélésre miatt - szögezte le Vancsa Miklós, az egri klub igazgatója. - A ferencvárosiakkal nem egyeztettünk az ügyben, a debreceni vendéglátókkal viszont annál inkább, hogy a zöld-fehér drukkereket, az egri szurkolókat és a hazai nézőket is minél jobban kitudjuk szolgálni az Oláh Gábor utcai stadionban rendezendő találkozón. Az Üllői útiak akkor is nagyszerű partnernek bizonyultak, amikor a téli felkészülés alkalmával elfogadták meghívásunkat Egerbe, hogy a tavaszi nagy menetelésünk előtti főpróbát velük tartsuk. Ezt akkor is köszöntük és egy jó hangulatú baráti vacsorával zártuk a látogatásukat. A fővárosi klub részéről azután is mindenben pozitív hozzáállást tapasztaltam irányunkba, most pedig várjuk majd őket Debrecenbe!
(egrifc.hu)
Játékvezetői küldés
A Paks elleni (már nem is írom, hogy idegenbeli mérkőzésünket) Vad II István vezeti.
Asszisztensek Horváth Róbert és Kepe Arnold lesznek.
Hajrá Eger! Hajrá Egri Csillagok!
Pölöskey Péter
"Elsősorban külföldi lehetőségben gondolkodunk, de meg tudom erősíteni, hogy az Egernél és a ZTE-nél is szóba került Péter szerződtetése. A magyar lehetőségekről azonban csak akkor beszélhetünk, ha nem sikerül külföldre szerződnie. Legkésőbb jövő hét végéig jó lenne lezárni Pölöskey ügyét" - árulta el a játékos ügynöke, Fülöp Ferenc.
"Természetesen mindent elkövetünk, hogy csapatunk jövőre is első osztályú maradjon. Ha kell, az egész szezonban erősítünk, de a sikeres szerepléshez az is szükséges, hogy végre otthon léphessünk pályára. Mi is bizakodva várjuk a fejleményeket, úgy gondolom, október elejére, közepére kigyulladhatnak a reflektorok a városi stadionban" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vancsa Miklós, az Egri FC ügyvezetője.
TV Eger összefoglaló
Hajtás után a TV Eger összefoglalója a hétvégi Felsőtárkány-Eger II mérkőzésről.
Egy arany és két bronz a hétvége mérlege
Augusztus 18-19-én 24. alkalommal rendezték meg Jászberényben a Rétsági Gyula Labdarúgó Emléktornát, ahol három csapatunk is érdekelt volt. Idén a torna résztvevői a Jászberény, Marosvásárhely (Románia), Vác, Szolnok, Gyöngyös és az Egri FC csapatai voltak.
Kattints a részletekre!
A DVSC ellen akár Diósgyőrben is játszhat az Eger
A boon.hu megkereste Tóth Dénes klubmanagert az ügyben, mi a helyzet a csapat esetleges diósgyőri "albérletével" kapcsolatban.
Részletek hajtás után!
Elemzés
A rangado.hu szakértője, "Sport Zoltán" értékeli a tegnapi meccset.
Videoton-Eger - edzői nyilatkozatok + videó
Hajtás után a két edző meccs utáni nyilatkozata és a mérkőzés összefoglalója.