Na, a tegnapi bográcsolás jól sült el. Nem elég, hogy kisütött az eső, mire odaértünk, Balázs is szétvágta a kezét -stílszerűen borosüveggel- , úgyhogy folyt ott minden, vér, eső, mentőautó. Remek.
Amúgy, semmi eksztra nem zajlik mostanában, festem a kerítést, óriási munkát vállaltam vele.
A körmöm kezd rendbejönni, amit szétvágtam keresztben. Elszakadt egy csavar, amit húztam, és a másik meg útban volt a kontrollálatlanul meginduló kezemek, így belebokszoltam.
A felénél járok a festés-ügynek, de tegnap óta esik, szóval valami más elfoglaltság után kéne nézni. Lehet, hogy rendet kéne vágnom magam körül. Kezdek térdig járni a túrórudis papírokban, az üres palackokban, meg a szennyes ruhában. Jahhkérem, züllök. Oda a pedáns minden-héten-takarítás, meg rendtartás. Minek, kinek?
Mostanában azon az estén jár az agyam, amikor nálunk boroztunk este. Volt valami remek, és akkor még nem is sejtettük, milyen drága borunk. Igazi kétszemélyes itóka volt, nem a szokásos hétdecis, hanem félliteres kiszerelés. Pont meg tudtuk inni ketten, análkül, hogy kikészülnénk. Este volt már, az ágy megvetve, persze sosem ágyazok be, de most megigazítottam rajta mindent, a takarót, a nagy, puha párnámat, amihez olyan édesen hozzábújt, amikor valami nehezebb matekos tárgyra tanultunk. Hozzábújt, mint valami kis állatka, ami aranyos szokott lenni, abból is a kölyök, mert az még aranyosabb. Elágaztam, ha hagynám, ki tudja, merre vinne az asszociációs lánc…
Az ágyban iszogattuk meg hát a bort. Megállapítottuk, hogy milyen remek, és már kezdett bújkálni a kisördög, hogy vajon mennyi lehetett, kár-e belénk.
Eltettem az üvegét, ott van a kis papír-Tux mellet, amit együtt csináltunk.
Norah Jones-t hallgattunk, ilyen még nem nagyon volt nekem, de olyan romantikus volt az egész. Fáradtak voltunk valamiért, már nem is emlékszem, miért? Nyugtatott a tudat, hogy elkortyolgatjuk, és csak a poharat kell letenni, be a takaró alá, összebújunk, úgy átölelősen, és szunya reggelig, úgysem kell kelni korán.
Imádtam vele aludni. Kölyökkoromban úgy képzeltem az egészet, hogy akik szerelmesek, azok állandóan összebújva alszanak, így. Ha véletlen felrugdostam a szokásos éjszakai forgolódásom közben, egyből jött a lelkiismeretfurdalás, hogy rosszul alszik ezen a kicsi ágyon, meg miattam, és ekkor betakart, és a hátam megsimogatta, vagy megölelt. Nem durcázott. Betakart, megsimogatott, megölelt, érted? Hova lett ez a világ? Itt fekszek a túrórudis papírok, meg mindenféle szennyes közt.
Egek, de nagyon hiányzik. Ti azt nem is sejtitek mennyire, soha senki nem pótolja Őt.
Emelt fő, meg hiúság. Az…