Én hát.
Még mindig lőporszagú a kezem, pedig palacsintát is sütöttem, kezet is mostam hatszor.
Tízet lőttem, két egyes lövés, majd hármat gyorsan egymás után, aztán egy hármas sorozat, és a maradék kettő.
Persze, csak vaklőszerhez engedték oda a népet, de hetven forint/puff a hülyének is megéri, méghogy nekem.
A legérdekesebb az első lövés előtt volt. Már felhúzva, egyes-lövésre állítva, ravaszt már húzom, de még ízlelgetem a pillanatot. Feszes a ravasz, najó, húzzuk meg! Páff, óriási csatt, majd egy tizedmásodperc süketség. Ugyan csak vaklőszer volt benne, nem rúgott akkorát, de ilyesmire számítottam. Voltak kiskölykök, nagy vakmerőséggel majd hanyattvágták magukat, mert persze egyből egy tizes sorozattal kell kezdeni. Fiatalcság, boloncság, hehe.
Tavaly tankoztunk, idén ra-ta-ta-ta volt, de továbbra is örömmel gondolok arra, hogy sosem kellett még rettegnem sorozástól, meg ilyen ódivatú dolgotól.
A só a szokásos volt, le sem írom, mert tavaly már megesett. Most épp egy szerencsétlen ezeröcsit tapostak három centi magasra, de ami újdonságvolt, az a Tigris replika.
Egy T55 alapra volt rákendácsolva, messziről elég meggyőző, de hamar rájön az ember, amikor egy hagyományos T55 van mellette, hogy ugyanaz a kerékkiosztás mindkettőn.
Azért látványos volt, de maximum filmforgatásra jó, arra is messziről.
Volt egy tractor-pulling versenyző úr is, az első magyar versenytraki építője, és vezetője, akivel megbeszéltük, hogy soha semmire nincs idő. Ezért van neki is félkészen a gépe, még csak dísznek vannak fent a “segéd-üzemanyagellátás” tartályai. Vicces kis gép, amúgy; megy mint a szélvész.
Ennyit kábé. Lőttem AK-val, hehe…
Marrrhajóó volt…