Vitézlő rally I.

Ritka, hogy kettészednék, egy írást, de most háromfelé fogom, mert mocskos hosszú lett. A szombati élményeket olvashatjátok. Ha ezredolyan jól szórakoztok rajta, mint én, mikor megéltem, akkor siker.
A következő két napban lesznek olvashatóak a következő részek. Garantálom, mert már meg vannak írva.
Lesz benne minden.
Ez volt a nap erőssége.

Ez a cím már tegnap, a szendrői várhegyre másodszor felhágva jutott az eszembe, felhágás közben rendkívül érdekes dolgok tudnak az eszembejutni. Az óráknak tűnő percek alatt csak egy szón, vagy szókapcsolaton forgatom az agyam, és ki tudja miért. Koncentrálok, vagy transzban vagyok. Az ilyen felhágások igencsak megterhelőek fizikiailag a magamfajta puhány, tespedt geeknek; önjelölt, naív túrázónak.
Aki kicsit figyelt, annak már leeshetett, hogy a tegnapi túráról fogok írni egy kisebb összefoglalót.
Már év elején eldöntöttem, hogy jövök, de csak két nappal a túra előtt jutott az eszembe, hogy hoppá.
Választottam is gyorsan távot, a 15B nevezetűt.
Azzal az alantas indokkal böktem erre a konfigurációra, hogy a tesialáírást km-rre adják a Fősulin. 18.9km, meg jól fizet. No, nem mintha nem szívesen mennék egyébként. Még pénteken feldobtam a kérdést a fórumban, hogy ki jön, és hogy akkor jöjjön velem.
Ezt a vonalat tovább nem is feszegetem, a továbbiakban magamnak szervezem az utakat, aki akar valamit, az majd megtalál. És akkor adtunk az asszertivitásnak is. Már a második túrám ez így egyedül és jó. Párperces, párórás barátokat, bajtársakat lehet megismerni. Meg kell állni az itinerrel a kezedben, tanakodva, nézelődve, hogy merre az arra, és akkor jó eséllyel odajön valaki, hogy szerinted merre?
És akkor megyünk tovább együtt, mert együtt még eltévedni is sokkal fájdalommentesebb. Eltévedésről lesz még szó…

Pénteken laza italozás Petivel, és egy lánnyal, akinek már gyereke van, de most be volt csúnyán rúgva, és arrogáns módon viselkedik emiatt. Szerintem akart valamit tőlem. Egy idő után azt is elhittem, hogy én is akarok tőle, de reggel felkeltem korán, hogy induljak a túrára. Érted.
Hatkor keltem, hétórakor már el is hagytam a város határát, üres az országút, de lassan megyünk. Száztíz felé soha, mert harmincezer.
Kezdek belejönni, hogy nincs navigátorom már régesrég(ójaj), így rutinosan oda is találtam a helyszínre. Szendrő főterén megparkoltam, honvédségi surcit felinstalláltam, és irány a helyi általános suláj.
Regisztráltam, 15 B, egy kis mélázás az itineren, rendesen villogott a fejem felett a gondolatbuborék, hogy WTF?!, de megindultam és jó volt.
Az első emelkedőn el szoktam veszíteni az önbizalmam, de utána általában visszatér. Namost, ez csak abból a szempontból volt kellemetlen, hogy az első majd másfél kilométer végig emel. Aznap először másztam fel a várhegyre, egész fel a bástyájáig. Ott első pecsét az itinerre, és míg az adminisztrációra vártam, be is készítettem két szendvicset két zsebbe. Így kevesebbet kell pakolászni, és ha síkra érek be is hajíthatom őket egy laza mozdulatsorral.
Lementem azon az úton, amin délután már kitaláltam a címet, lefele persze teljesen laza volt. Szendvicske, vizecske, menetközben.
Lent összefutottam két öreg hölggyel, akiknek volt rendes térképük, úgyhogy a turpisságra rájővén átvágtunk egy csalánoson, majd egy repceföldön. Szemmel láthatóan jót spóroltunk ezzel a húzással. Egy egyenlőszárú háromszög két éle helyett egyet mentünk. Megcsípett a csalán, de megérte.
Innen kissé unalmas szakasz jött.
Persze csak leírni unalmas, de a látvány, a levegő, az időjárás remek volt. Beértem egy erdőrészbe, ami nemrég éghetett le, tiszta korom volt minden, égett szag, de a növények már bújtak ki újra. Ekkor már ismét egyedül baktattam, de ehelyett az égettszag helyett sokkal jobban szerettem az előző mezők kakukkfüvének illatát.
Ebből az égett erdőből már hallható volt.
Nem bírtam elképzelni, mi lehet az?!

Húzat, BAMM, húzat, BAMM, húzat, BAMM, húzat, BAMM, BAMM, BAMM

Ahogy közeledtem, rájöttem, hogy nem favágók motorosfűrésze lesz az, hanem, hoppá, olvastan az Interneteken, hogy Miskolc Rally! A nagy BAMM-ok a húzatás után a kipuffogók durranása. Huhú, mondom, itt a végén még meg is látjuk a szakaszt, de jó lesz.
Egyre erősödtek a zajok, kifejezetten kezdtem élvezni a dolgot.
Második EP, pecsét, csipsz, iszok.
A csipszet paprikásnak gondoltam, ezért furának találtam az ízét. Aztán elolvastam, hogy tormás, megértettem az ízét, és köszönjük Csió, a támogatást.
Újabb háromszöget vágtam le, ha a gazda meglát, ő vágott volna le engem, de nem tettem kárt, úgyhogy semmi vész.
Egy fontos kereszetződésben újabb ideiglenes társakra leltem, egy Tiszteletes Úrra, meg a diákjaira. Egy ideig mentem velük, de gyorsabb voltam, és elléptem.
A Rakacai tó gátján héber feliratos gránátalmalé (fincsi), pecsét, és újabb WTF felhőcske. Az pecsétesember igen kedves volt, és megpróbált útba igazítani, de helyiek nem tudnak jól útbaigazítani, mert sok dolog természetes nekik, ami a vándornak tájékozódási pont.
Pont kiért a lokál média is, jól lekameráztak, ahogy lefotóztam egy csapatot, mert megkértek. Azt hiszem pont azokat, akikről még lesz szó.

A kislány aki a pecsétet nyomta a papíromra határozottan cukker volt, olyan öt év környéke lehetett. Látszott rajta, hogy nagyon unja már a pecsételgetést, bambul mindenfelé, de amikor szólt az anyukája, hogy pecséét, akkor szorgalmasan pecsételte is a pillangót az itinerre, és rendkívül profi módon. Dehát azt a bambulást, meg kötelességtudatot látni kellett volna!
Édes volt.

Holnap jön a második rész…
Innen lesz igazán érdekes, mert eltévedünk, és ugye kitaláljátok, hogy hol kötünk ki?