Tegnap koraeste hazaértem.
Jórészt fetrengéssel töltöttem a nap hátralevő részét, meg persze a sok unread elolvasásával.
Ugyan füzetet nem vittem offline blogolni, de egész jól emlékszek mindenre. Egy gyors és praktikus élménybeszámoló, mert most nagyon nem érek rá.
Balatoncsicsó jó kis hely, még mindig. Gyakorlatilag egy présházban vagyunk ott, ami aztán mindennel el van látva, ami csak kellhet. Az első napból már csak egy este maradt, amit jórészt italok fogyasztásával töltöttünk, ünnepelvén, hogy megérkeztünk végre.
Valami iszonyat körtepálinka volt nálunk, amiről már akkor is éreztük, hogy valami nem stimmel vele. Miután másnap reggel felkeltünk, már tudtuk, hogy ilyen aromás pancsot nem iszunk többet. Gábor konkrétan nem bírt bebootolni egész délutánig, vagy nem tudom, meddig.
Aztán persze hamar rájöttünk, hogy fröccsözni kell Csicsón, mert Csicsón fröccsözni kell. Törvény, és kész. Vita nincs. Még odafelé Székesfehérváron vettünk egy kocka Lidlis sört, és rendesen az utolsó előtti napon ittuk meg az utolsó dobzzal. Mert Csicsón fröccsözni kell. Nem csúszik úgy a sör.
Rövid keresgélés után úgy döntöttünk, hogy a legközelebbi -a zánkai- strand nekünk nem jó, mert belépő van. A fövenyesi strandra járkáltunk át, ami ugyan szabadstrand, de tele van arrogáns nagymellű szőkékkel, akik csak kocsmárosnak álcázzák magukat, pedig inkább cipőfelsőrészt kellene összevarrniuk. Ott nem kell vevőkkel kommunikálni ugyanis.
Nem ilyen vészes persze a helyzet, remek kis hely az a strand, mivel hárman voltunk, így ketten fröccsözhettünk, amiből persze általában az jött ki, hogy Dóra vezet, Gábor meg én fröccsöz.
Pancsoltunk rengeteget, főleg, miután rábíztuk egy idős amerikás házaspárra a cuccunkat, és így mindhárman be lehetett mászni a vízbe, ami bár hideg volt, de jó. Dórát egész messze el lehet katapultálni, csak úgy röpül.
Talán a harmadik ott töltött napon indultunk neki a körnek.
Sokat nem vacakoltunk, a bicajok készen álltak már, csak össze kellett pakolni a szükséges cuccokat. Le kellett gurulni Zánkáig, onnan indítottuk a kört, nyugat fele. Utólag olyan okosok vagyunk, hogy tudjuk, nem szabad későn indulni. A kilencórás strart az, ami még épp jónak tűnik. Az volt a baj, hogy igen meleg van nyáron, és olyankor el lehet pusztulni a bicikliúton. A nagy melegben leginkább az árnyékban kell pihenni, mert tekerni ugyan lehet, csak felesleges. Iszonyat rosszul ment a bicajozás, legalábbis nekem. Még Keszthely előtt meg kellett állni, azt hiszem a Becehegyi strandon. Nagyfröccsök, és egy óriási adag hekk következett. Alig bírtam megenni, be kellett segíteni. Drága volt, de megérte, éhgyomorra nem lehet biciklizni. Kicsit még henyéltünk a strandon, megmártóztunk a vízben, lemostam magamról a sót(!), és továbbindultunk. Nagyon nem ment a dolog nekem, de azért nyomtuk. Valahol a Zala folyó környékén kapott el az első eső minket, de megállni nem volt érdemes, meg nem volt hol. Tekertünk.
Valahol Balatonmáriafürdő előtt mondtam, hogy nekem mára ennyi, keressünk szállást. Tempós, de szenvedős pásztázás kezdődött Fonyódig. Ott találtünk kempinget, a sátorhely 2800/nacht, a bungaló 17000/nacht. Magyarország, én így szeretlek. Sátor.
Kisillabizáltuk, hogy kell a sátrat fellőni, és fellőttük. Azt hiszem, itt már megint esett az eső, vagy legalábbis csepergett. Egy közeli pizzériában megettünk egy pizzát, és véletlenül egy Vadászt is ittunk, de a buddhizmusról szólt az este, és vajon miről? Fröccsökról még.
Ekkor már a sokadik sms-t váltottam Krisztivel.
Tudjátok, ő a négyféle dologtól függő lény, akit a múltkor említettem. Kitermelte a telefonszámom az iwiw-ről, és írt nekem. Láttatok már ilyet? Teljesen tudtam, mikor megszólalt a telefonom pipp-pipp, hogy ő írt. Tudtam és kész. Onnantól kezdve a telefonom pötyögtetésével töltöttem a szabad, és nem szabad perceimet is, a többiek vélhetően nagy örömére.
Egész héten vigyorogtam magamban, vagy láthatóan is. Úgy örültem, hogy nem hagy békén. 
Most elmegy valami fesztre, és utána fogunk találkozni. Alig várom. Vagyis inkább nagyon. Odáig vagyok, meg vissza.
Az útibeszámolót majd folytatom holnap, jó? Leírom a fonyódi éjszakát, hogy milyen mocskosul rossz volt, de aztán lesz happyend. Megírom, mekkora csalódás Siófok -hogy finom legyek-, és milyen lenyűgöző Balatonfüred.
Nem nagyon lövöm le a poént, ha elmondom, hogy másnap este már csicsón aludtunk. Mert nem hősködtünk, hanem hősök voltunk.