Nem tudom hallgatni a rádiót a kocsiban, mert kriszmesz, meg jingle fuckin’ bells, orrba, illetve szájba adagolva, módszeresen, kíméletlenül. Főleg, hogy lassan már augusztusban elkezdik. Észrevettem, hogy a magyar karácsonyi nóták szirupos, nyavajgós gyászdalok, míg az amerikaiak meg vidámak. Azt a következtetést vontam le, hogy nem kell egyiket sem hallgatni.
Mindeközben a szomszéd épp háborús játékokat tart, szerintem jó félkilónyi puskaport lőtt el tüzijáték formájában. 22.-e van. Több, mint egy hét múlva lesz szilveszter, és még az sem jogosít fel arra, hogy a fél környéket felrobbantsa. Mi volna, ha egyszer, egy szép januári napon körbelocsolkodnám az utcát. Vennék az iróniát, vagy még tovább sülyednék a szemükben?
Semmi nem történik ilyenkor. Régebben szerettem ezt, de most kínoz a dolog rendesen. Nem vagyok már a régi, de legalább rosszabb sem. Azon kívül, hogy egész nap nem megy a magyar web egyik értékes oldala, a száni, még a notimon is tönkrement a jobboldali hangszóró. Még ide, a blogomba is csak nagy nehezen jutottam be, nemigaz, ne kelljen már karácsonykor szolgáltatót (ba)noszogatni, könyörgöm… 
Hát az van, hogy elkezdtem megírni az életem előző néhány hónapját. Nem tudom, mi lesz belőle, könnyen meglehet, hogy semmi, de az is megeshet, hogy folytatásokban közölni fogom itt.
Írok.
Hogy kerülök én ide, ki vagyok én, melyik bolygó ez? Mi lett velem?