Ha az embernél ilyen történik, bizony, átgondolja az életét, ha van még ideje. Még jó, hogy az autó az javítható.
Jó kis beugratós kezdés volt, hah? Najó, nem kell aggódni, csak az a vezérműszíj szakadt el, amit egy hete akartunk kicseréltetni. Menet közben, reccs, motor megáll persze, vezérlés nélkül. Kiváncsi leszek, mekkora kárt tett magában az öreg dízel. Biztos tört egy két szelephimba. Mennyire kellemetlen, pont egy hete csúszik, hogy megy felújításra, motortartóbak, vezérműszíj,
főtengelyszimmering, szóval a motor környéke. Azt mondta a szaki, hogy valószínűleg a szintén cserés hűtővízszivattyú akadhatott meg, és bicsaklott meg a rendszer, ejj de kellemetlen. Nem szabad az ilyet halogatni…
Szegény Öreg! Tizenhét már, az Ő korában oda kell figyelni. Na, ha hazajön, kitakarítom, kárpótlásképp.
Hát, tegnap nagy szél volt, valóban. Még a kuka is felborult odakint, de csak azért, mert aznap ürítették a kukások. Szánalom, ez a magyar média, hogy ennyi témája van, egy szél. A kukát felállítottuk, majd teszek fel fotókat, nagyon izgalmas volt. Erről a nagy világvégéről talán ennyit.
Oké, lesz blog is, nem csak alkatrészek, mert különös dolog kiesni a többéves rutinból, hogy mobil vagyok, autóval. Elgondolkodtatja az embert. Illetve van ideje gondolkodni, mert nem igényel folyamatos odafigyelést, csak bal láb a jobb után, a buszon is csak kapaszkodni kell.
Ugye, a kocsit a szerelőhöz húztuk, így maradt a buszozás, gyaloglás, ami nem egy rossz dolog.
Tegnap szereztem meg a Lagwagon Lets talk about Feelings albumát, a telefonra fel is tettem, jó így sétálgatni a városban. Napszemüveg, sapka a szemebe húzva, a zajok kizárva zenével. A mocisban is megittam egy sört öcsémékkel, úgysem vezetek már ma. A buszhoz sem siettem, kibattyogtam, ha lekésem, akkor lekésem, nem érdekel, nem számít semmi.
Nem szoktam így látni a várost.
Tömeg, áramlás, zsibongás, egymásra nem nézés, elidegenülés. Megvan a hangulata. Néha kicsit jó a nyáj részének lenni. Így nem látszik, hogy tökegyedül vagyok, éjjel meg messziről ordít.
Jólesett a sör ebédre, ebéd helyett, lassan leszokok az evésről. Csak ha muszáj, akkor teszem, de jó ez így nekem most, nem sajnáltatom magam.
Kellemesen becsiccsent az ember egy ilyen hirtelen jött korsótól, így mentem a buszhoz, jött is hamar.
Szia Tömeg, rég láttalak!
Én?
Kösz, megvagyok. Hadd ne panaszkodjak, legyen elég annyi, hogy megvagyok.
Még mindig ilyen kis buta vagy?
Zajongsz, de egy szavad sem érteni…
Teljesen megújultál, régebben még ismertem néhány komponensed, most egyiket sem.
Még mindig ilyen érzéketlen vagy, igazán tanulhatnál már egy kicsit.
Nem látod, hogy nem vagyok jó passzban?! Hagyjál.
Ha a lábamra lépsz, legalább tégy úgy, mintha bánnád. Ne kérj bocsánatot, nem baj egyébként, csak mondom.
Igen, ott szállok le, ahol szoktam, csak most süt a nap.
Na, szia, majd látjuk egymást…
.
Legutóbb, mikor nappal buszoztam, volt hely a váróban, volt kivel leülni a padra. Még meg is csókoltam, meg átölelhettem. Néztük az öregeket, hogy milyen aranyosak. Ők is így néztek ránk. Ott csókolt meg legutóbb, közben halványan, de mosolygott. Azt hiszem, tudtam, hogy ennyi volt, de direkt nem gondoltam erre, nem szabad ilyenre gondolni. Inkább csalódni kell, mint beletörődni, még ha össze is tör.
Jóideje volt már, hónapok teltek azóta el.
Mindezen gondolatok, egy vezérműszíj szakadásnak köszönhetően jöttek elő. Többet kéne hanyagolnom az autózást, teljesen kiesik az ember a mindennapok ritmusából, ha autóval jár. Akkor megyek, amikor akarok, ott állok meg, ahol akarok, teljesen ellustít, meg olyan érzés, mintha uralnám a dolgok folyását. Pedig dehogy.
Sétálni kell, gondolkodni, ha kell, szomorkodni is, nem jó a langyos vízben ülni.