Mondtam már, hogy lecseréltem a Gentoo-t? Pont arra, amire sosem akartam, de mélyen tudtam, ez lesz a vége…
Ubuntu, jahh, oldódjunk fel a fősodorban. Out of the box menjen nekem minden, az kell most, nem akarok, nem tudok időt, energiát, és kedvet arra fordítani, hogy Gentoo-t hackeljek. Jó az is, szerettem, sőt imádtam, azt hittem, ez a végállomás, de elfogyott a türelmem. Jó most ez nekem, hellyel közzel kiszolgál az Ubuntu desktop szinten, de szerintem akkor sem lesz gond, ha újra fejleszteni fogok. Apache, PHP, MySql, Quanta, és megannyi más csoda kell majd, ha (kopp-kopp) összejön valami meló azzal a céggel, ahoval beadtam a minap a cv-m. Majd írok konkrétat, ha lesz. Addig értelme sincs.
Ez a disztróváltás is annak a nagy változásnak a folyománya, amiről már oly sokszor írtam, de még egyszer sem sikerült igazán jól megfogalmaznom. Azt hiszem, még magam sem értem igazán ahhoz, hogy ki is tudjam fejteni. Körülírni tán könnyebb.
Régebben teljesen elszomorított, ha arra gondoltam mondjuk, hogy valaha meg kell válni az Öregharcostól. Jó, szeretem én még most is, de annyira nem számít, csak egy autó, pótolható, helyettesíthető, sőt nélküle is meg lehet lenni. Nem régi kapcsolat a miénk, de hatun nk egymásra. Ő is ugyanolyan morcosan indul hideg reggeleken, olyan lassú-de-kitartó mint én, ha olyanja van, akkor tesped, és nem hisz magában, de ha kell, és helyzet spannolja, akkor robban, és nem érsz utól, még hetesbimmerrel sem. Volt ilyen amúgy, engedd meg, hogy kicsit csapongjak. A Debreceni utcából ötös vagyok, ha kicsit odafigyelek, akkor kevés a lóerőfölény, ha nem ismered a széljárást, nem tudsz utólérni. Az a nagy hetesbimmer is hiába füttyögött dühödten a turbójával, nem tudott elém kerülni. Én is utálnám a szitut…
Szóval nem számít, nem fontos, más fontos már.
Szerettem a Gentoo-t hackelni, komoly időket töltöttem ezzel, a Gentoo-d olyan mint Te. Te rakod össze, Te rontod el, a képedre formálod, a kezedre áll, és kis kezdő Linux geek-ek csodálnak, mert Gentoo-s vagy, egy külön kis kaszt, akik nagyon tudnak, még kernelt is forgatnak, meg pythonban hackelnek, ha bibis egy ebulid.
Azért a szellemisége megmarad bennem, sőt, mondhatom, hogy rutinom is van Gentoo-n, könnyen elboldogulok vele, lélekben Gentoo-s maradok. Köszi minden eddigit, ph-s Gentársak!!
Jó volt, de nem kell már nekem a szabdság, amit adott. Menjen, gyorsan telepítsen, meg nyalja ki a seggem, és legyen szép. Ezt adja meg nekem az Ubuntu most. Bináris alapú disztró, jól össze van rakva, nagyjából tetszik. Egy rosszlány, felhasználom csak, nem szeretem.
De azért maradok geek.
Csak többet borotválkozok. Mondom ezt háromnapos borostakezdeménnyel. Na, majd reggel.
Voltunk tegnap koncerten. Skafunderz volt, aztán Hiperkarma. Remekül szórakoztunk. Öcsém volt autóval, így én sörözhettem. Az estét az állomáson nyitottam, két kósza sört vágtam le, valami iszonyatosan züllött, frissen szabadult cigányemberek arcoskodása mellett. Hamar beértem, Kicsilány vonata később jött, konstruktívan eltöltöttem az időt.
Rohantunk az Arsenal-ba, ami egy ilyen diszkó, de most nem az volt persze. Már játszottak Skafu-ék, és lassan jöttem hangulatba, de a visszatapsolás után már reallybuttshakin’ volt minden, úgyhogy prrr-ra-ska-ska-ska, buttshakin’…
A Hiperkarmát még csak szőrmentén ismertem, de az est nagy csalódása volt. Pozitív. Zseniális, friss, újító, érdekes muzsika, pörgő nyelvű, és táncolható, ugrálható, de még összebújós zenéket is szolgáltató kompánia. Az más kérdés, hogy emberileg nem annyira szimpatikusak, dehát nem haverkodni akarok én velük.
Jól éreztük magunkat, táncoltunk is, söröztünk is, remek volt minden.
Ma megnéztük az Eldorádót, kiváló film, ajánlom mindenkinek, nem írok róla, nem vagyok filmesztéta, meg kell nézni. Aztán levezetésképp Az élet értelme című Mony Python alkotást, hát, Kicsilány sokszor elbújt, aki ismeri ezt a filmet, az sejti, mely jeleneteknél. Ezeknél a jeleneteknél vihogtam a legjobban, velem van a baj, tudom.
Betárazva a Tanu, kötelező alapmű, felkészül 1984, és beszerzés előtt áll a Szigorúan ellenőrzött vonatok. Töröm még az agyam egysmáson, rengeteg film van még, amit be kell pótoljak, pótolnunk. Rámjött a filnézhetnék. Jóság. Lehet együtt csinálni. Néha azt hiszem, nincs több ötletem, de mindig akad valami, végül is, Monty Python Repülő Cirkusza negyvanvalahány részes, ezt is meg kell nézni egyszer. Nem sok maradt ki, és egyébként is akárhányszor meg tudom nézni.
Ha minden okés, a héten még kirándulunk is, meglátjuk még, hogy mi a cél, de BAZ megye már szinte biztos. Elmerészkedünk a szlovák határig, de majd egyszer át is lépjük, elvileg csak személyi kell hozzá.
Holnap újabb hét kezdődik, lassan jönnek a zéhák, tanulni is kéne már, de úgy, hogy ne amőbázás legyen a vége. Az is jó persze, én szeretem, és ha figyelek, és kezdhetek, akkor nehéz lenyomni, nem azért mert olyan ügyes volnék, hanem azért, mert ha belegondolsz, aki kezdi a játékot csak akkor veszít, ha nem figyel oda. Ki kéne dolgozni egy algoritmust erre, sejtésem, hogy algoritmizálható, sőt, sejtésem, hogy van olyan algoritmus, ami mindenképpen nyer, ha kezd. Na, ezen lehet agyalni.
Még mindig nincs Rubik-kockám, kénytelen leszek magam beszerezni, mert senki nem akar meglepni vele.