Aha, rég írtam, pedig zajlik az élet. Mondjuk lassan gépelni is elfelejtek. Mostanában, se blog, se cset, se semmi, amihez billentyűzet kell.
Ma rendeztük a le a húsvétozást, ami nem is volna még olyan vészes, most olyan kis könnyedre sikerült, ám a tegnap este, na az kemény volt.
Már a hét elején megbeszéltük Gáborral a bográcsozást, sejtettem, hogy nem lesz egy egyszerű este, de felülmúlta a várakozásokat. Már reggel tízkor a piacot jártuk, mindenféle hozzávalót vadásztunk. Sertéspörkölt készült, de ipari adag, fel kellett avatni Gábor új, 14 literes bográcsát. Sikerült. Tele volt. Ilyen durva pörköltöt még nem látott a világ, volt benne bőrös malachusi, lapocka tán, oldalas, meg egy kiló gomba is. Remek társaság verődött össze, a fiúk fát hasogattak, tüzet raktak, pörköltek, a lányok krumplit hámoztak, és sürgölködtek. Egy kocka Kőbambit vettünk, meg két bort, a Kőbambi fogyogatott szépen, meg hozzá a brandy is, de olyan ügyesek voltunk, hogy nem vágtuk szét a pofánk, csak kellemesen iszogattunk.
Terveztünk, hogy jó lesz az a sör még a jövőhétre is, meg a pörköltből is megy kóstoló ide, meg oda, meg amoda is, de úgy néz ki, hogy amennyi van, annyit iszunk, és eszünk meg. Vesztébe rohan az emberiség, habzsoljuk javainkat. Hahh.
Szóval kiváló hangulat volt, meglett hamar a zaba is, azt hiszem, olyan bő három tányérral szedtem, bár, néha besegített Kicsilány is az adagomba. Ilyet még nem nagyon engedtem meg senkinek. Kacsintok…
Igen, amit már éjfél körül kiszedtünk, az sok volt. Olyan finom volt kihűlve is, meg olyan gyarló vagyok, hogy muszáj volt még bedobni egy tányérral. Hajnalban, még nem éreztem semmit, aztán olyan kilenc körül reggel már éreztem, mintha egy féltéglát nyeltem volna le egyben, aú. Kicsilány ajánlotta, hogy dobjak be egy kis köménymagot, de azt meg annyira bírom utálni, hogy valószínűleg csak rosszabbul lettem volna.
Én barom, hetek óta készülök, hogy valami jó büdös kölnivel majd jól nyakonöntöm, hogy el ne hervadjék, és pirostojással ajándékozzék engem, erre nem benne felejtem a kocsiban a kölnit?! A kocsi meg Gáborék garázsában volt, püff neki. Azért megoldottam, mert olyan nincs, hogy én Őt meg ne öntözzem, úgyhogy egy arra vesztegelő parfüm lett a kölni, pedig nizzainak kéne inkább nevezni.
Sajnos, el kell keserítselek Titeket, mert nekem van a legszebb pirostojásom.
Én nem is tudom, minek örültem így legutóbb, mint ennek.
Mint egy gyerek, hjajj, csak vigyorogtam, fülig ért a szám, szeretlek, szeretlek Kicsilány!
Egész úton hazafelé a zsebemben szorongattam, holnap reggel meg megeszem, arra való, végül is.
A külvilág lenyomata rajtam valami ilyesmi ma: Az a bambaképű, kétszínű Lonzika megnyerte első futamát a McLarenMercivel, a kis Hamiltongyerek meg élete második futamán második lett, az elsőn meg harmadik volt. Megint jó McLaren drukkernek lenni, pont, mint tíz éve, mikoris elkeztdem nézni a formula 1-et. Remek, remek, kell már egy világbajnokság. Lassan Lonzit is megszokom, muszáj… Hamiltont szeretem, kiváló versenyzőnek tűnik, Ron Dennis nevelés, világbajnok lesz. Új kedvenc. Kimi meg egye a kefét, hogy pont most hagyta el a “Cég”-et, bár kétségtelen, hogy a Ferrarinál vagányabb céges autót adnak, de az sem minden.
Ebben a félévben cpp-t tanulunk, de még egy mukkot sem, bele kéne már kezdeni, ötös kell belőle.
Valami beadandót is csinálnunk kell hálózatokra, közösen fogjuk beadni. Az itthoni hálózatot dolgozzuk fel, van benne minden, ami kellhet, inhomogén, tehát Linux és Windows kliensek is vannak, wifin megyünk ki a netre, a lan utp-n megy(még), dhcp, samba, ftp, http, szabadság elvtársak, van minden. Remek lesz, majd felmegyünk a tetőtérbe, mert kéne fotó a wireless bridge-ről, és lehet, hogy kéne egy közeli fotó az antennáról is, majd ki kell bújni a tetőre is.
A LaTeX-ből már teljesen büfék vagyunk, még mindig a leveledzősökkel tanuljuk együtt, de azt kell mondjam, nincs ellenfelünk a csoportban, mi vagyunk a legjobbak. Mire rájönnek, hogy Linuxot kéne bootolni, már bele is kezdtünk a feladatba. Egy nő mellettem ült órán, és megkérdezte az implikáció-jelről, hogy “Ezt a zárójelet hogy kell csinálni?!” Uhh, elvileg valami matekszakos, tragédia…
Ezt, a hálózatos fityfenét is LaTeX-ben csináljuk, kinyomtatjuk, meg odaadjuk a Tanárúrnak dvi-ben, úgy az elegáns.
Kicsilánynak tettünk fel egy Ubuntut, de nincs nete. A Debian leszármazott rendszereket, meg az apt-ot nem igazán ismerem, így az ubuntu-hu csatin kérdezősködtem, de úgy el lettem hajtva, hogy net nélkül nem tudom frissíteni, hogy még ők sértődtek meg, hogy egyáltalán ilyet kitalálok. Nos, úgy fest a helyzet, hogy én kis noob ubuntus, senkiházi hozzánemértő, két év Gentoo-zás után mutatok majd újat a srácoknak, mert igenis megoldható, pont úgy, ahogy kitaláltam. Talán majd jön le az arcból egy kicsit, és esetleg kigyomlálják a gyepet az agyukon a srácok, mert úgy néz ki, hogy a dogmatikus “nem” válasz helyett, az igazság az, hogy “igen”. Persze én nem érthetek hozzá, meg mit is képzelek magamról, hogy vissza merek kérdezni. Tipikus Debianos hozzáállás, semmi gondolkodás, csak a bevett módszerek, és azon túl már nincs is semmi. A “dependency-hell”-ről meg nem is beszélek, ezt igázán lehet utálni Debianon/Ubuntun. Utálom is.
Gondolkodni, kereseni a megoldást, törni a fejet, kutatni, Uraim, erről szól az a bizonyos hacker-hozzáállás, nem pedig arról, hogy ircen kaparászunk a szemétdombon, és aki új, annak jól megmondjuk, hogy mennyire fogdbeapofád-untermensch. Majd írok a témában egy kis hogyant, aztán meglátjuk, hogy ki a hülye. 
Jó, persze szemét vagyok, mert javarészt segítőkészek a srácok, csak egyvalaki nem volt hajlandó előbújni az elefántcsonttoronyból. Annyira nem bírom már felvenni az ilyen tipikus irces, fórumos, területkörbepisálós, orrot a plafononhordós, kekeckedést, elég volt belőle a péhán néhány év.
Most szünet van, az Öregharcost kell rendbehozzam, mert itt-ott sikerül lelakni. Ráfér most a gondoskodás.
Felteszem majd a régebben igért fotókat is, mostmár rászánom magam, tényleg…