Remélem, ismeritek a címben szereplő viccet. Ha nem, szóljatok, és elmesélem.

Misi csoporttársam hívott ma, hogy még két lehetőség van valségből, jövőhét szerda, meg az azt követő hét. Ebből kéne kigazdálkodni egy elfogadható jegyet, ami a kettes. Igen, most ez elég lesz. Nem vagyok kisigényű, de valségből nekem a kettes az ötös. Nem úgy jár az agyam, ahogy ahhoz kéne. Ez megírom és megyek tanulni, igérem!

Megvan az esélye, hogy nem megyünk Gödöllőre, 30ipszilonra. Egyrész, hárman talaltuk ki, Egona plörktársnő meg sajna nem tud jönni. Másrész rengeteg a tanulnivaló Krisztinek is, nekem is. Még ötvenötven, meglátjuk.

Bementem ma iskolába is. Most akkor őszintén elmondom, hogy csak azért, hogy menjek. Hiányzik valahogy, kellett ez. Aztán öt perc alatt rajöttem, hogy jó ég. Nem akarok én már ide járni nagyon. Jó volt, szép volt, elég volt. A mesterképzésekről meséltek, úgyhogy akár még érdemes is lett volna ott lennem, de öt perc alatt kiderült, hogy nem érint egyik téma sem, mert tanári szakokról volt szó, meg csupa olyanról, ami nem az én asztalom. Az első szlájd után megpattantam udvariasan, és csöndben. Nem szoktam ilyet, de egyszerűen nem bírtam ülve.

Azért is, mert
mostanában van bennem valami idóta pörgés. Sok minden összeszaladt. Rengeteg olyan kérdés van bennem, ami eddig nem volt, mert nem lehetett. Az égéshez is három dolog kell, AND kapcsolatban vannak egymással. Egypár dolog bennem még sosem mutatott ilyen egyértelműen TRUE-t a kis koszos kijelzőjén, bele is volt égve a FALSE. Mostanában tehát olyan dolgokon tudok gondolkozni amiken eddig még sosem. Felemelő érzés, egyben agyon is nyom, feszült vagyok, meg minden. Pedig, nem is időszerűek, de ott vannak, és foglalkoztatnak. Nem írom le, de sejthetitek. Fontos dolgok.
Súlypontok helyeződtek át, át kell gondolni dolgokat, hogy hogyan lesz a jövő.
Néha azt érzem, hogy beszélni kellene ezekről valakivel. Aztán kettőt tanakodok, vagy néha még hármat is, és ott lyukadok ki, hogy inni kéne egy sört. Ez most így viccesen hangozhat, de az a mechanikája, hogy tudom, mi a megoldás, nem kell rávezessen senki.
Gondom van. Tudom, mi a gond. Tudom a megoldást. Tudom, hogy most nem tudom megoldani. Egyszerűen ott van, és nyomaszt. Édes probléma, amúgy, nem kell megijedni, de akkor is motoszkál. A megoldás az, hogy pttm (pedal to the metal), kartávolságban lévő problémákat megoldani, a távolabbiakat szem előtt tartani, ha ideérnek, akkor megoldani. Addig meg meg kell inni egy sört, ha túlment a stressz azon a ponton, hogy namostkész. Őszintén remélem, hogy sikerült úgy leírnom, hogy meg lehessen érteni. Nem erősségem a magyarázás, sajnos.
A tanulság annyi, és most ezt magamnak mondom leginkább: nyugi.

A pedál meg a metál legyen velem.