Lépni kék

By Andris | Published: 2009, February 16 22:45

No, egy hét már le is ment az új félévből.
Olyan új még, hogy bejáratós.
Lesznek olyan tárgyak, amiknek, ahogy egy kedves csoporttársam mondta, sírás lesz a vége.
Annyira nem tragikus, de kell majd kapaszkodni.

Jelentem, az előző posztban említett anomáliát sikerült megoldanom. Voltam bent a TO-n, és egy jó időben, jó helyre szúrt mondattal sikerült gondolkodásra késztetnem a hivatalt, és el is álltak a büntetéstől. Mondták, ne fizessek, majd kidumálnak.
Szóval ez megoldva.

A múlt pénteken helyettesítő angoltanárunk volt, mint kiderült, nem véletlen volt ismerős. Valamikor akkoriban kezdhetett mint én, és gondolom, sokszor láttam a fősulin. Sanjos, nem sikerült olyan jól megtalálnia a hangot a csoporttal, de egyébként jó óra volt. Elmarháskodtunk mindenfélén, meg haladtunk is egy kicsit.
Jó volt.
Azért, rendesen örülök, hogy nem maradtam tanárnak, hanem dobbantottam PTI-re.

Utána a szokásos péntek este a csajokkal.
Az utóbbi időben velük nyomjuk a partyhardot, és ennek meglehetősen örülök. Friss társaság számomra, új emberek, új ingerek, impulzusok. Mondjuk, lassan már megszokom őket, teljesen a szívemhez nőttek.
Ezen a héten meg volt menve egy kicsit mindenki, de azért csak eltöltöttük az estét. Szegény Peti barátom egy másik helyen keresett, az én telefonom persze a kabát zsebében, és már a tizenharmadik találat volt rajta, mire eszembejutott, hogy jé, Peti meg hol lehet már. (Péntek 13.-a volt. Jaj!)
Várt. Meg csöregetett. Szorgalmasan.
Visszahívtam, ott is volt szintidőn belül, és csak udvariasságból kérdezte meg a decivodkát. Némi magyarázkodás után el szoktam fogadni, ugyanis.
Nem igazán értem, hogy miért, de ezek a péntek esti partik nem teljesen alkalmasak mélyebb beszélgetésekre. Valahogy olyan felületes egy kicsit. Majd ezen alakítok még.
Szegény Tünde olyan beteg volt most, hogy csak teát ivott. Meg is látszott a hangulatán, meg kell mondjam. Teljesen depis kinézete volt, bár, ha jól rémlik, ezt határozottan elutasította. Lehet, hogy mégsem, csak keverek valamit valamivel, szokás szerint.
Mindenesetre, jól megmasszíroztam a hátát, hátha jobb lesz. Csöndben tűrte, úgyhogy szerintem jó volt. Ezt is mondta, de lányoknál sosem lehet tudni.
Kocsmában még sosem masszíroztam meg senkinek a hátát, nos, ezen is túl vagyunk.
Szeretek adni, na. Pedig egyszer régen a fejemre kaptam, hogy egoista vagyok, és csak magamra gondolok.
Aki ezt mondta, nagyon félreértett akkoriban.

Lépi kéne, úgy érzem. De valahogy mostanában rámjött megint a kudarckerülés. És az nem helyes hozzáállás, elront mindent. Lépni fogok. Még nem tudom, hogy hogy, de valahogy majdcsak…
Végül is, jön a tavasz. Nem mintha a telet nem szeretém.
(Péntektől ötven valahány órán át esett a hó, és ma megint rázendített. De jóvan, jön a tavasz…)

Posted in élet | Leave a comment

Nehogy már a takony túrja az óvodást…

By Andris | Published: 2009, February 10 0:40

Nem is mondok sokat napról, mert semmi igazán komoly nem történt tanulmányilag. Annál inkább a TO-n.
A kedves szerb, és román olasóimnak, ha épp nem szerbiai és romániai magyarok, akkor elmondom, hogy a TO, Tanulmányi Osztályt jelent.
Háborúk dőlnek itt el, ifjak ontják vérüket a bürökráciával birokra kelve.
Az iskola agya ez az iroda, annak minden pozitív, és negatív tulajdonságával.
Íme, a sztori…

Maradt sok időm, hogy benejek a TO-ra, megkérdezzem, mégis hogy gondolták, hogy megbüntetnek kétezer forintra, merthogy én biza nem fizettem tandíjat időben. Még nem is végleges, mennyi kreditet veszek fel, honnan tudjam, mennyit kell fizetnem?!
…mégis?!
Kiderült, semmi különös, a szar nem a mai palacsintában van, hanem abban, amit tegnap ettünk meg. Utólag megba megbüntettek kétezer kőkemény, sziklaszilárd magyar valutára.
Merthogy késve fizettem be.
Na már most.
A probléma ott indul, hogy a TO-s néni elve kétszer akarta rajtam elverni a tanulópénzt. Egyszer fizessek általányban, aztán meg ugyanazt kreditenként 3500-ért. Ez ám az üzlet, mi?
Hogy ilyen egyszerű mégse legyen, kiderült, hogy az az általány, az már nem járja, mert felsőoktatási veterán vagyok, így kreditenkén fizessek akkor legyekszives-ottakassza.
Jól van.
De akkor már befizettem az általányt, visszajárt 8000 forint, és azt nekem szépen vissza is adják, miért is ne?
Kattintottak párat, és már el is indult az átutalás, röpült a számlámra a pénz.
Azt hiszed te.
Előkerült a piros, kockás, kis füzet, mint amibe az elsősök írják az egyszeregyet, meg a díszítősort alá. Ebbe beleírják, hogy “kinek”, “mennyit”, és majd valamikor, a jó ég tudja mikor, elküldik az almighty csodairodába, ahol a kicsi, piros, négyzetkockás füzeteket feldolgozzák az erre kiképzett kedvesdolgozók.
A félév végére hipp-hopp, meg is kaptam.
Jó, nem parizerre kellet az a nyolcezer, de azért na. Engem meg utólag megbasz megbüntetünk 2k-ra, mert nem tartottam be egy gumihatáridőt.
Sokszor fizettem már kicsit késve.
Nem úgy megy az, hogy puff, befizeti az ember, mert a banki átfutás horribilis idő, nem is bizos, hogy annyit kell berakni, mert mindig változtatgatják, és sorolhatnám még.
Hallgatólagosan rugalmasan kezeltük ezt a határidőt én is, meg a TO is. Csak legyen befizetve, az a lényeg. Most pár nap miatt ne bohóckodjunk már.
De most, egy olyan félév miatt, amit teljesen bizonyosan ők rontottak el, engem basznak büntetnek meg kétezerre.
Ez se a parizerre kell, de azért, izé. Kapjunk már buksihoz.
Még mindig nem érzik át a hivatalok, hogy ők értünk vannak, és igen, leírom, kiszolgálnak minket. És nem fordítva.

Kicsit megszorongatom én azt a kétezrest még, hogy akkor nézzük már meg hivatalos papírokon, hogy is, mint is volt. Aztán ha minden rendjén, majd befizetem.

Posted in élet | 1 Comment

Hatodik

By Andris | Published: 2009, February 8 18:45

Nemrég írtam, hogy mindjárt vége az ötödik félév szenvedésinek, mert kimúlik végre. Mivel holnap effektíve is elkezdődik a hatodik félév, búcsúhatunk is ettől a torzszülött csodagyerektől, ami az ötödik volt.
Az ösztöndíátlagom majdnem 1.0-gyel csökkent, 4.51-ről valami háromhat környékére. No, nem baj, a lenyeg, hogy megvan minden eddig.
Iszonyat mennyiségű kreditet vettem fel a következő félévre, remélem leszek elég kemény, hogy meg is csináljam mind.
Végre megint lesz tárgyam, amiből fel vagyok mentve, szóval ennyi könnyebségem lesz.

Holnap kezdődik. Nagyon vártam már. Unatkoztam itthon.
Kösznöm, nem kell azzal jönni, hogy jöhetsz hozzám mosogatni, meg ilyenek, mert nem úgy unatkozok. Szociálisan unatkozok.
Nem mondom, mostanában megismertem egy jópár embert, némelyikükkel (kacsint) mostmár 4.-5. hete borítjuk át a szombatba a péntek estét, és ez igen jó dolog ám.
De akkor is, hétközben itthon ülök, szakdolgozok, poshadok egyedül.
Erre lesz jó a suli. Lesz hova felkelni időben, lesznek emberek, akikkel lehet kommunikálni még úgy is, hogy nem kell hozzá billentyűzet.

Alig várom, szóval. Persze, a délutáni előadáson már utálni fogom az egészet, dehát, ez a dolog már csak így működik.
Imádom az első hetet, csak a lazulás, semmi komoly munka, “majdajövőhéten” mentalitás. Jó lesz.

Amit előre tisztázok magammal, hogy csütörtök, az szakdolgozatnap. Persze, ezen kivül még lehet vele foglalkozni, de ez lesz a minimum. Muszáj, mert nagyon bele kell feküdni.
A hét eleje rendesen kemény lesz, de a csütörtök az cakk-pakk szabad, szóval fel lehet használni teljes hosszában. Praktikus lesz.

Aztán meglátjuk, hogy a demonstrátori pályázattal mi legyen…
Igen vacak ez az átlag, nem tudom, elég lesz-e? Meglátjuk.

Nos, a tanulmányaimat haladását jelző kis progressbar nagyon a vége felé jár. Ha nincs az a kis baleset az adatbázisokkal, akkor most ebben a félévben végeznék is. Úgyhogy egy nyár erejéig be fog akadni 99%-nál. El kell jönnöm egy plusz félévre, és nem jön össze az, amit annakidején kilátásba helyeztem, hogy időben végzek. Ez sajnos nem lett tökéltes, nem jött össze. Így sikerült. Aggódhatnák rajta, de azzal nem lennék sokkal előrébb. Ha leadtam a félév végén a szakdogám, akkor szépen felkerekedek, és óriási, vak bizakodással munka után nézek.
És mellette persze angol, mert kell a diplomához. Ha jól számolok, necces lesz, de meg lehet csinálni.
Igen, persze, kell a diplomához, ehhez illik hozzátennem azt is, hogy meg azért is, mert iszonyatosan imádom. Ugyan volna mit fokozni rajta, azzal, hogy többet beszélünk, de jó így is. A péntek délután a legjobb időpont, amit ember angoltanulással tölthet.

Majd igyekszem jókat is írni, nem csak ilyen szalondögunalmat, okés? Lesz füle is, meg farka is, nem úgy mint ennek.

Posted in élet | Leave a comment

  • Barátok