|
Főoldal Hírek Múltunk Intézmények Hírmondó Album Testvérfalu Büszkeségeink Hasznos |
|
Gábor Antal kilátó 2002. május 11-én került felavatásratelepülésünk új kilátója a "Fehér-hegyen". Kácsor László ötlete nyomán, Makovetz Imre tervei alapján, a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával, a helyi önkormányzat beruházásában, helyi mesterek keze munkája által készült el a remekmű. E napon azonban nemcsak felavattuk, de nevet is kapott a kilátó. Nevét a Hetvehelyi Erdészet volt vezetőjéről, Gábor Antalról kapta. Az idősebbek közül sokan tudják ki volt, ismerték, többen együtt dolgoztak vele, de hogy mindannyian megismerhessük életének fontosabb mozzanatait, falunkhoz való kötődését, munkájához, az erdőhöz, a fához és a természethez való szeretetét, lányát, az abaligeti iskola tanárnőjét, Gábor Máriát kértük meg, mondja el édesapja, Gábor Antal életének rövid történetét. 1917. január 16-án Abaligeten született Glück Antal néven. 1947-ben attól tartva, hogy német neve miatt a kitelepítésre kerülők sorsára jut családjával együtt, nevét (nagyanyja családi neve után) Gáborra magyarosította. Édesapja kőműves volt, édesanyja a háztartásban dolgozott. Elemi iskoláit Abaligeten végezte. Tovább tanulását szülei anyagi lehetőségei nem tudták biztosítani, ezért kőbányában dolgozott. 1935. április 1.-1937. augusztus 31.-ig a hetvehelyi erdészetnél ingyenes gyakornokként alkalmazták, majd a Szeged-Királyhalmi Alerdész Szakiskolában tanult tovább, ahol 1939-ben kitűnő minősítéssel alerdész képesítést szerzett. 1939. novemberében kötött házasságot és ebből két gyermeke Mária és Tivadar született. Házasságkötésük évében feleségével Hetvehelyre költöznek és albérletben laknak, amíg fel nem épül számukra (1942-ben) a szolgálati lakásuk. Ez a falu lesz állandó lakhelye 1976. augusztus 21.-ig, amikor szülőfalujába Abaligetre költözik vissza. 1941. október 1.-től segéderdőőrként alkalmazzák az akkori erdőgondnok Kaisz György mellett, 1948-ban az erdészet gondnokának nevezik ki, majd erdészetvezetői tisztséget tölt be nyugdíjba vonulásáig (1976 december) Töretlen hittel dolgozta végig az életét, erdőket és erdészgenerációkat nevelt. Munkájánál csak a családja volt fontosabb. Reggeltől-késő estig járta a területét, hogy állandó kapcsolata legyen erdésztársaival és a munkásokkal, hogy naprakész információi legyenek az elvégzett munkáról, és tovább szervezhesse a következő feladatokat. A hosszú évek alatt az erdészhivatás szépsége mellett az élet keserű oldalát is meg kellett ismernie. 1944-ben társaival együtt hetekig tartották őket jegespincében. A faluban elszállásolt részeg orosz katonák nőket kényszerítettek saját szórakoztatásukra, katonatársukat, aki ezt meg akarta akadályozni agyonlőtték. A kultúrház (jelenleg) mögötti erdőbe vitték, ahol napok múlva megtalálták. Az orosz katonai vezetők nem fogadták el, hogy katonatársai lőtték le, ezért a faluból túszként embereket vittek el, hogy kivégezzék őket, mert a falu népe elhallgatta az igazságot. Köztük volt édesapám is. Amikor a jegyzőségen az orosz tiszt ezt közölte, édesanyám kérte hogy előbb őt lőjék agyon, velem és az öcsémmel együtt. A tiszt ezt hallva és látva újra tárgyalta az ügyet és édesapámékat szabadon engedték. Az ötvenes években egy politikai helyettest neveztek ki mellé (akinek eredeti szakmája suszter volt). Ő állandó feljelentgetésekkel keserítette meg szüleim életét (gyakran voltak ezért házkutatások nálunk). Egyik feljelentésében az szerepelt, hogy édesapám szakmailag alkalmatlan feladatainak elvégzésére, ezért a minisztériumból jöttek levizsgáztatni. Tudásához gratuláltak és további jó munkát kívántak neki. Ez az időszak idegileg nagyon megviselte és egészségi állapota is megromlott. Nagyon sokszor figyelmeztették, és állásának elvesztésével fenyegették meg, mert vallásos és vallását rendszeresen gyakorló, családjával együtt templomba járó ember volt. Szerette és tisztelte az embereket. Nem volt a napnak olyan órája (ha kellett éjszaka is), amikor nem kereshették meg az emberek kéréseikkel, és ha tudott, ő mindig segített. A tiszteletet és megbecsülést életében is mindig megkapta, és megkapta akkor is, amikor 1984. február 3-án utolsó útjára kísértük. Munkatársai mellett nagyon sokan jöttek el Hetvehelyről, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Nem sokáig élvezhette a nyugdíjas éveket, beteg lett és állapota évről évre romlott, 1984. január 27-én halt meg. Szerette a falut, szerette a hetvehelyi embereket, ezért szeretnék köszönetet mondani a magam és testvérem nevében mindazoknak, akik rá gondoltak, amikor a faluban épült kilátónak nevet akartak adni. Hetvehelyi Hírmondó 2002. augusztus Köszönetet mondunk az Erdészet vezetésének, akik kedvezményesen adták a faanyagot, Schlichter Jánosnak, aki kedvez-ményesen fűrészelte fel a faanyagot, Krémer Lászlónak, aki ingyen szállította helyszínre a fákat, és köszönet illeti nem utolsó sorban Kocsis Ernőt, akinek szakmai érzékének eredményeként csodálhatjuk meg a remekművet.
|
|||||
|
- Gábor Antal kilátó |
|||||
|
|
|||||
|
|
|||||
|
|