A Forma-1-be való visszatérést hivatalosan is megerősítő sajtótájékoztatón a Honda részéről a vezerigazgató Takanobu Ito elárulta, mi vonzották a japán cég felsővezetését, hogy zöld utat adjanak a száguldó cirkuszba való újra belépéshez.
Ito-san természetesen a 2014-től bevezetésre kerülő új motorszabályokat, illetve az egyre nagyobb teret nyerő hibrid technológiát emelte ki a legfőbb okként a Forma-1-be való visszatérésükben.
“A Forma-1 egy átfogó szabályváltoztatás küszöbén áll, aminek köszönhetően kisebb hengerszámú motorok, turbófeltöltő és energia visszanyerő-rendszer kerül bevezetésre a sportágban. Ezek jobban beillenek a tömeggyártásba is szánt környezetbarát technológiába.” – mondta Ito.
“Ennek eredményeképpen több visszajelzésre számíthatunk a tömeggyártást irányító mérnökeink számára a sportban tevékenykedő kollégáik részéről – és ez fordítva is igaz: a sportban hasznosítani tudjuk a tömeggyártásban már megszerzett tapasztalatainkat.”
Ito úgy véli, hogy a Forma-1-be való visszatérés jót tehet a márka hírnevének, főleg azok után, hogy a 2006 és 2008 között működő gyári csapat nem hozta az elvárt eredményeket.
“Már a Honda cég megalapítása óta igaz az a felvetés, hogy a vállalat a versenyzésben való részvétel által növekszik. El kell ismernünk azt a tényt is, hogy világszerte nagyon sok ügyfelünk azért tud a Hondával azonosulni, mert megfogták őket a Honda ambíciói és sikerei a versenyzésben.”
“Személyesen én nagyon csalódott voltam, hogy ki kellett szállnunk a Forma-1-ből 2008 végén mindenféle komolyabb eredmény nélkül. Nagyon bánt, hogy nem sikerült hoznunk a rajongóink elvárását.” – zárta szavait Ito.
